beruházás

címke rss

Felvették a rekord lottónyereményt, új magyar állampapírt dobtak piacra

Gazdaság2020.01.19, 16:01

A héten megszületett Kína és az Egyesült Államok közötti kereskedelmi részmegállapodás. Emellett kiderült, hogy hány munkahelyet teremtettek a 2019 végéig Magyarországon bejelentett óriásberuházások, a GVH pedig vizsgálatot indított a Sága felvásárlásának ügyében. A Tesla továbbra is szárnyal, Elon Musk közel került ahhoz, hogy történelmi bónuszt kapjon. A hét gazdasági összefoglalója.

Négyszer több beruházás érkezett tavaly Magyarországra, mint 2009-ben

Gazdaság2020.01.17, 12:58

Mintegy négyszer több beruházás érkezett tavaly Magyarországra a beruházás-ösztönzési rendszeren keresztül, mint 2009-ben, a balliberális kormány utolsó teljes évében - közölte Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára.

Grandiózus vállalkozás lesz megépíteni Afrika legnagyobb repülőterét

Gazdaság2020.01.16, 20:03

2018-ban jelentették be, és most újabb részletek derültek ki az afrikai kontinens közeljövőjének minden bizonnyal egyik legnagyobb beruházásáról, Etiópia tervezett új repülőteréről. A várhatóan hatalmas létesítmény nem pusztán a 100 milliós kelet-afrikai ország, hanem a kontinens legnagyobb légikikötője lesz, annak révén új távlatok nyílhatnak a régió fejlődésében és turizmusában.

Süli János: Éljenek a paksi beruházás adta lehetőségekkel a települések!

Itthon2020.01.16, 20:05

A paksi bővítésben érintett települések számára adódó fejlesztési lehetőségekről beszélt az atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter csütörtökön a Paksi Társadalmi Tanács ülésén.

Több mint 13 ezer munkahelyet teremtenek a tavaly érkezett nagyberuházások

Gazdaság2020.01.16, 16:58

A tavaly érkezett 101 nagyberuházás több mint 13 ezer munkahelyet teremt, és kiemelkedő helyezést biztosít Magyarország számára a globális beruházási rangsorban - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára.

Új Esterházy-hotel épül

Gazdaság2020.01.20, 14:45

Látványosan bővül idén az Esterházy birodalom turisztikai üzletága. A tervek szerint több mint 75 millió eurót - 23 milliárd forint - fektetnek a fertő tavi és a kismartoni kastélynegyed beruházásokba.

Eléri a magyar autóipar éves teljesítménye a tízezer milliárd forintot

Gazdaság2020.01.09, 18:08

A jelenleg is folyamatban lévő beruházások megvalósulása után a magyar autóipar teljesítménye eléri az évi tízezer milliárd forintot - hangoztatta Szentgotthárdon Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.

Tatabányára érkezik a legújabb óriásberuházás

Gazdaság2020.01.09, 17:22

A tatabányai ipari parkba települhet a dél-koreai Soulbrain, a felépítendő új üzemben lítiumos akkumulátorokhoz szükséges elektrolitot állítanak majd elő. Az építkezéshez négyhektáros területet értékesített a Soulbrain magyarországi leányvállalatának az NIPÜF csoport.

Szijjártó Péter: Minden idők legtöbb beruházása érkezett Magyarországra tavaly

Gazdaság2020.01.08, 15:13

Minden idők legtöbb beruházása érkezett Magyarországra 2019-ben - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter budapesti sajtótájékoztatóján.

Gigantikus beruházásként, megépülhet a második Boszporusz

Gazdaság2020.01.07, 20:31

Hatalmas beruházás megvalósítását tervezi Törökország: a világ egyik legismertebb metropoliszában, az Európa és Ázsia földrajzi találkozásánál fekvő Isztambulban új, mesterséges tengeri csatornát létesítene a hajóforgalomnak a Fekete- és a Márvány-tenger között. Egy ilyen projekt volumenében, költségeiben csak a Panama- vagy a Szuezi-csatorna jelentőségéhez mérhető.