békemenet

címke rss
Fiatalok a Békemenetről: Nem hagyhatjuk, hogy a baloldal háborúba sodorja Magyarországot!

Fiatalok a Békemenetről: Nem hagyhatjuk, hogy a baloldal háborúba sodorja Magyarországot!

A fiatalok egy olyan csoporthoz akarnak tartozni, amely nem csak butaságokat beszél, és nem szidja az embereket, hanem ténylegesen dolgozik, valamint betartja, amit ígér. A mostani kormány ilyen! – mondta az Origónak adott interjúban a 16 éves Borbély Szabolcs arról, mit tapasztalt a Békemeneten. A miskolci Váraljai Zoltán szerint nem lehet fontosabb célunk, mint a béke, vagyis az, hogy a gyermekeinket, a családapákat és családanyákat megvédjük, valamint amit eddig a Fidesz-KDNP kormány felépített, azt megtartsuk. A zalaegerszegi Balazsicz Sára örül neki, hogy hazánknak felelősségteljes kormánya és vezetője van, aki nem hagyja, hogyy ...

CÖF-CÖKA: Ismét megmutatkozott a közösség ereje a Békemeneten

Itthon2022.03.16, 14:26

Ismét megmutatkozott a közösség összetartozása, ereje az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján, a nemzeti ünnepen a Civil Összefogás Fórum - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) által szervezett Békemeneten - közölte az alapítvány elnöke szerdán az MTI-vel.

Orbán Viktor: Ezt a választást meg kell és meg is fogjuk nyerni - videó

Itthon2022.03.16, 14:07

Videót tett közzé hivatalos közösségi oldalán Orbán Viktor miniszterelnök, amelyben a március 15-én mondott beszéde látható.

Meglepő helyen tűnt fel Gáspár Győző: "Nekem ez volt az első, és nagyon örülök, hogy itt lehetek"

Life.hu2022.03.16, 08:58

Gáspár Győző is részt vett az idei március 15-i békemeneten. Elmondta, hogy neki ez volt az első, és nagyon örült, hogy ott lehetett.

Mi most a magyar stratégiai érdek?

Itthon2022.03.16, 09:49

A mai zűrzavaros nemzetközi helyzetben a biztos stratégiai elrugaszkodási pont: Magyarország érdeke. Minden konfliktusos helyzetben (is) ezt a kérdést kell feltennünk: mi szolgálja hazánk érdekét? - írja közösségi oldalán az Alapjogokért Központ igazgatója. Szánthó Miklós úgy látja, hogy nyilvánvalóan az, ha a magyar emberek biztonságát tartjuk szem előtt, nem próbálunk megfelelni hatalmi nyomásoknak és kimaradunk a háborúból. Hozzátette: most is érvényes a mondás: "soha ne harcolj olyan háborúban, amit nem te robbantottál ki!"

Orbán Viktor: Béke, biztonság, Fidesz - fotók

Itthon2022.03.16, 08:47

Orbán Viktor miniszterelnök a közösségi oldalán osztott meg egy fotóalbumot a március 15-i Békemenetről.

Óriási jelentősége van annak, hogy soha nem voltak még ennyien a Békemeneten

Itthon2022.03.16, 07:56

Ennyien még sohasem üzentek a baloldalnak, Brüsszelnek és a világnak, hogy Magyarország szuverenitásából és szabadságából jottányit sem enged, és békét szeretne - nyilatkozta az Origónak a március 15-ei eseményeket elemezve ifj. Lomnici Zoltán, aki szerint a nemzeti tábor újra megmutatta az erejét, és ennek óriási jelentősége van. A Századvég szakértője, a Békemenet egyik szervezője azt is kiemelte, a baloldal megint kudarcot vallott, sikertelenül mozgósított a nemzeti ünnepen. 

A Békemenet résztvevői: Ez a kormány betartja, amit ígér – videó

Itthon2022.03.16, 07:36

Sok százezer ember vonult a Békemeneten a Margit híd budai hídfőjétől a Kossuth térre március 15-én. Rengeteg fiatal képviseltette magát, de nagyon sok család jött gyerekekkel, és a nemzeti oldal régi hívei is vonultak. "A Békemenet aktuálissá vált: legyen béke - ez az egyik üzenet" - mondta Bayer Zsolt publicista. A legtöbben azt mondták: fontos, hogy a jobboldal megmutassa, milyen egységes és erős. A választások tétjéről úgy fogalmaztak: előre vagy hátra, béke vagy háború - erről kell dönteni. Nézzék meg az Origo videóját!

Orbán Viktort a Békemenet előtt meglátogatták az unokái - fotó

Itthon2022.03.16, 07:36

A miniszterelnök kedves családi fotót osztott meg a közösségi oldalán.

Orbán Viktor: Nem hagyjuk, hogy a baloldal belerángassa Magyarországot ebbe a háborúba!

Itthon2022.03.15, 17:16

Legyen béke, szabadság és egyetértés - így mondták 1848-ban a márciusi ifjak -, és mindehhez ugyanarra a dologra van szükség: erőre - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a március 15-i díszünnepségen, a budapesti Kossuth téren kedden. Hangsúlyozta: "erős országot akarunk, amely ugyan a természet törvényei szerint nem szakadhat ki a népek naprendszeréből, de mindig a saját tengelye körül forog, nem enged más bolygók vonzásának, és nem engedi, hogy idegen népek érdekei jelöljék ki a röppályáját". Ehhez tekintélyt parancsoló erő kell, és "ezt az erőt gyűjtjük, ezt az erős Magyarországot építjük évről évre, ezt tesszük 12 éve" - hangsúlyyozta ...

Fél órával hamarabb el kellett indítani a Békemenetet, mert nem fértek el az emberek a gyülekezési helyen

Itthon2022.03.15, 14:18

A hivatalos kezdés előtt fél órával el kellett indítani a Békemenetet, mert a Margit híd teljesen megtelt. A Magyar Nemzet információi szerint többen csak a pesti oldalon tudnak csatlakozni a menethez.

Hatalmas tömeggel indult el a Békemenet

Itthon2022.03.15, 15:17

Egy órával az indulás előtt már óriási tömeg gyűlt össze Békemenet gyülekező helyén, a Margit híd budai rakpartján lévő Elvis Presley parkban. A menet egészen a Kossuth Lajos térig tart majd, ott Orbán Viktor miniszterelnök mond ünnepi beszédet. A tömeg mérete az indulás időpontjában a Margit híd pesti oldalától a budai oldalon lévő Elvis Presley parkig tartott a légifelvételek alapján.  A Békemenet nem sokkal délután negyed kettő után indult el a Margit hídon. 

Orbán Viktor: Mindjárt kezdünk

Itthon2022.03.15, 12:29

Mindjárt kezdünk - címmel tett közzé fotót a közösségi oldalán Orbán Viktor kormányfő. "Legyünk ott minél többen!" - buzdítja a Békemenetre igyekvőket.

Orbán Viktor: Hamarosan találkozunk!

Itthon2022.03.15, 12:58

Új fotót posztolt a Facebookra a miniszterelnök, a képen valószínűleg a mai Békemeneten elmondott ünnepi beszédén dolgozik, ami a Kossuth téren hallható majd 15 órától, mivel az "Utolsó simítások" felirat olvasható rajta. A beszédet természetesen az Origo élőben, percről percre közvetíti.

A Békemenet lesz a március 15-i események csúcspontja

Itthon2022.03.15, 12:46

Nem azokat az időket éljük, amikor másokra várhatunk, mert most mindenkinek meg kell tennie a magáét, ugyanis utóbb és utólag már késő lesz: végérvényesen és visszavonhatatlanul késő - mondta Bayer Zsolt publicista a március 15-re szervezett Békemenet kapcsán. Most ismét Magyarország szabadsága és függetlensége a tét. A mostani lesz a kilencedik Békemenet. Az eddigi meneteket több százezres tömegek, piros-fehér-zöld zászlók ezrei, lélegzetelállító összetartás és baloldali pánik jellemezte. 

Orbán Viktor: A Békemeneten találkozunk! - videó

Itthon2022.03.14, 16:50

Orbán Viktor miniszterelnök a közösségi oldalára töltött fel egy videót, amelyen a március 15-i Békemeneten való részvételre buzdít. A miniszterelnök a Kossuth téren mond majd beszédet. A videóhoz azt írta:  A Békemeneten találkozunk! Én ott leszek!

A március 15-i Békemenet útvonala

Itthon2022.03.15, 12:59

Mutatjuk térképen is.

Orbán Viktor: Holnap Békemenet

Itthon2022.03.14, 14:28

Orbán Viktor miniszterelnök a közösségi oldalára töltött fel egy fotót, amelyen a március 15-i Békemeneten való részvételre buzdít.

Ifj. Lomnici Zoltán a Békemenetről: Mindenki hozzon magával magyar zászlót és akadályozzuk meg a baloldal provokációját!

Itthon2022.03.14, 09:32

Történelmi jelentőségű Békemenetet szerveznek 2022. március 15-én, ahol Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond az ünneplő tömegnek a Kossuth téren. A magyar emberek összefogásának eredményeként létrejött Békemenettel több dolgot is üzenhetünk az agresszív, hangos kisebbségnek. "Jelen helyzetben különösen fontos, hogy nemet mondunk a baloldal háborús uszító kampányára és igent mondunk a magyarság érdekeit szem előtt tartó stratégiai nyugalom politikájára, ezen belül is a felelős energiaipari döntésekre" - mondta az Origo kérdésére ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász.

Stefka István: A mostani Békemenet minden eddiginél fontosabb

Itthon2022.03.13, 19:30

A március 15-én szervezett Békemenetnek három fő üzenete lesz: Magyarország továbbra sem akar gyarmat lenni, kiállunk a béke mellett és elítéljük a háborút, a választások kapcsán pedig: előre kell menni és nem hátra, folytatni kell a Magyarország érdekeit előtérbe helyező nemzeti politikát - mondta Stefka István az Origónak adott interjújában.

Orbán Viktor: Három nap múlva Békemenet - fotó

Itthon2022.03.12, 09:36

"Három nap múlva Békemenet, én ott leszek!" - írta Facebook-oldalán Orbán Viktor szombat délelőtt. A miniszterelnök március 15-én délután a Kossuth téren mond ünnepi beszédet. 

A Békemenet lehet a kegyelemdöfés a gyengélkedő baloldalnak - videó

Itthon2022.03.11, 12:10

A katasztrofális kampányindító után az utóbbi hetek is kudarcosnak számítottak a baloldal szempontjából, hiszen a komikusra sikeredett közös programbemutató mellett Róna Péter baloldali államfőjelölt gyenge parlamenti felszólalása sem adott lendületet nekik – mondta legújabb videóelemzésében Deák Dániel. A XXI. Század Intézet vezető elemzője felidézte: Márki-Zay gyenge kampánynyitó évértékelő beszéde, a közös államfőjelölt körüli káosz, a botrányos miniszterelnök-jelölti megnyilatkozások, az elhúzódó vita a közös listáról, a látványos Gyurcsány-dominancia és a háborúban elfoglalt álláspontjuk is azt eredményezte, hogy még a baloldalli ...

A legfontosabb programok március 15-én: Békemenet és Orbán Viktor beszéde a Kossuth téren

Itthon2022.03.11, 13:53

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc Magyarország újkori történetének egyik legmeghatározóbb eseménye, a modern nemzeti identitás kialakulásának legfontosabb lépése volt, mivel egyszerre törekedett az egyéni szabadságjogok kivívására és a nemzeti önrendelkezés megteremtésére. Társadalmi reformjaival a polgári átalakulás megindítója, önvédelmi harcával a nemzeti mitológia részévé vált. Szerves része volt az 1848-as európai forradalmi hullámnak, azok közül viszont lényegében egyedül jutott el a sikeres katonai ellenállásig. Eredményességét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a Habsburg-ház csak az Orosz Birodalom katonai beavatkoozásával ...

Bayer Zsolt a Békemenetről: Magyarország szabadsága és függetlensége a tét!

Itthon2022.03.11, 12:06

Nem azokat az időket éljük, amikor másokra várhatunk, mert most mindenkinek meg kell tennie a magáét, ugyanis utóbb és utólag már késő lesz: végérvényesen és visszavonhatatlanul késő - mondta Bayer Zsolt publicista az Origónak adott interjúban a március 15-re szervezett Békemenet kapcsán. Bayer úgy véli, hogy nincs mire várni, mert a baloldal nem árul zsákbamacskát, elmondta, mire készül. Úgy látja, hogy most ismét Magyarország szabadsága és függetlensége a tét. A publicista szerint, ha a baloldal most lerombolná az országot és az eddig elért eredményeket, azt már nem lehetne visszafordítani.

Bencsik András: A baloldal ne játszadozzon a magyar emberek életével!

Itthon2022.03.10, 10:21

Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője, a Békemenet egyik szervezője az Origo megkeresésére a március 15-i nemzeti ünnepre szervezett Békemenetről azt mondta: „a mostani orosz-ukrán háborúból nekünk, magyaroknak ki kell maradnunk". A hazai baloldalt felszólította, hogy „ne öntsenek olajat a tűzre, ne támogassák a fegyverszállítást Ukrajnába"! Brüsszelnek pedig az az üzenete, „Magyarország most megmutatja a világnak, hogy különbséget tudunk tenni a menekültek és a kalandorok között, és akár segít Brüsszel, akár nem, mindent megteszünk a menekültek érdekében".

Békemenet: Mindenki hozzon magyar zászlót!

Itthon2022.03.09, 15:45

A Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) által március 15-ére szervezett Békemenet üzenete "egyértelmű nem a háborúra, No war!" - közölte a CÖF alapítója, a CÖKA kuratóriumának elnöke szerdán Budapesten.

A magyar nemzeti szuverenitás mellett áll ki az idei Békemenet is

Itthon2022.03.09, 12:12

A nemzeti szuverenitás megőrzése és, hogy Magyarország ne legyen a nagyhatalmak játszótere - ez a 2022. március 15-i Békemenet legfőbb üzenete - mondta Huth Gergely az Origónak.

Szentkirályi Alexandra: 20 nap múlva ismét békemenet!

Itthon2022.02.23, 20:25

20 nap múlva ismét békemenet! Egységben az erő! - írta közösségi oldalán a kormányszóvivő.

Orbán Viktor úgy tudja Magyarország hajóját kormányozni, hogy azt a világon sokan irigylik

Itthon2022.01.23, 11:57

"Októberben 23-án 340 ezer ember jött el a Békemenetre. Nagyon sokan voltunk, csodálatos esemény volt. Az emberek úgy gondolták: a jövőjükért, a gyerekeik és unokáik jövőjéért felemelik a hangjukat. Március 15-én újabb Békemenetet szervezünk, ahová akár kétszer ennyi embert várunk" - mondta az Origónak Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány elnöke. Hozzátette: a szeretet, az összetartozás hozza az embereket a menetre. "Ilyen békés, szeretetteljes tömeget nem lehet sehol látni Európában. Ez egy magyar különlegesség, egy hungarikum. Közelednek a választások. Meg kell mutatni márciusban iss ...

Orbán Viktor: Együtt erő vagyunk, szerteszét gyöngeség

Itthon2022.01.09, 16:05

Orbán Viktor miniszterelnök a közösségi oldalán jelentette be, hogy március 15-én újra békemenet lesz.

Március 15-én újra Békemenet lesz!

Itthon2022.01.01, 13:54

Újabb békemenetet szervez a CÖF–CÖKA, írja a Magyar Nemzet.

Orbán Viktor egy október 23-án készült képpel folytatta sorozatát

Itthon2021.12.30, 11:39

Tovább folytatta hétfőn megkezdett visszaemlékező sorozatát Orbán Viktor miniszterelnök, ezúttal a tizedik, október havi képet rakta ki a hivatalos közösségi oldalára.

Kubatov Gábor: Az abnormalitás elleni csendes forradalom a Békemenet

Itthon2021.11.14, 13:13

A mi csendes forradalmunk a Békemenet, ami lázadás az abnormalitás ellen - jelentette ki a Fidesz ügyvezető alelnöke Budapesten a párt vasárnapi 29. tisztújító kongresszusán.

Külföldön a fülembe súgják: mi Orbán Viktorral vagyunk, nekünk is fontos a család és a haza

Kultúra2021.11.07, 20:34

A Himnuszt és az Imádságot énekelte el Molnár Levente világhírű magyar operaénekes a Békemeneten Orbán Viktor miniszterelnök beszéde előtt. A New York-i Metropolitan, a párizsi Opera, a bécsi és a müncheni Staatsoper ünnepelt művésze azt mondta az Origónak: "Hős nemzetem hősies megnyilvánulásában vettem részt. Végignéztem a hatalmas tömegen, aminek nem is láttam a végét, és a Csíksomlyói búcsú lelkisége kerített hatalmába. A jelen a majdani történelem egyik nagy pillanata, és ebben élünk. Egyértelmű, hogy Európát védeni kell, józanságra inteni, és nemzeti hagyományait nem szabad elherdálni. A múltunk - mint Európa védője - ismét hanngsúlyos ...

Fiatalok a Békemenetről: Jó volt látni, hogy mi vagyunk többen

Itthon2021.10.29, 14:26

Azért mentem el, hogy megmutassuk a hangos baloldalnak, itt van a csendes többség, és kiállunk a kormány politikája mellett. Attól, hogy ők hangosabbak, nincsenek többen! – mondta az Origónak egy 20 éves egyetemista az október 23-i Békemeneten. Több fiatal is elmondta, hogy miért vett részt a megmozduláson, miért tartotta fontosnak, és mit gondol a baloldalról, valamint a 2022-es országgyűlési választások tétjéről. Egy ELTE-n tanuló egyetemista lány például elmesélte, mi tetszett neki a legjobban Orbán Viktor miniszterelnök beszédéből, és miért gondolja azt, hogy meg kell állítani az LMBTQ-propagandát. Egy másik fiatal lány arról meesélt ...

Márki-Zay Péter - Gyurcsányhoz hasonlóan - sértegeti a Békemenetre érkező vidéki és külhoni magyarokat

Itthon2021.10.27, 16:51

Márki-Zay Péter, a Gyurcsány Ferenc vezette baloldal miniszterelnök-jelöltje egy nap leforgása alatt kétszer is megsértette a vidéki embereket, egyszer pedig a külhoni magyarokat. Hódmezővásárhely polgármestere szerint ugyanis a Békemenetre buszokkal szállították a kormánypártok szimpatizánsait, de azok egy része „azt se tudta, hogy hova jön", illetve hogy „hol van". Márki-Zay vidékieket és határon túliakat sértő retorikája tökéletesen beleillik a gyurcsányi világképbe. A baloldal ugyanis mélységesen lenézi és megveti ezeket a magyar embereket, akik – elvileg – a választópolgáraik, ráadásképpen Márki-Zay többször kijelentette, hogy ...

Márki-Zay, Gyurcsány embere a jobboldaliakat gyalázza - videó

Itthon2021.10.27, 14:54

Gyurcsány Ferenchez hasonlóan gyűlölködőnek nevezte a jobboldali embereket Márki-Zay Péter. A baloldali listavezető ezzel szinte ugyanazt mondja, mint Gyurcsány azokról az ártatlan emberekről, akik közé lövetett. A DK elnöke korábban csőcseléknek nevezte azokat, akik a hazugságbeszéde ellen demonstráltak.

Közel félmillióan lehettek a Békemeneten - képek

Itthon2021.10.25, 07:17

A tömeg a Deák Ferenc tértől egészen a Kálvin térig tartott, erről Földi-Kovács Andrea műsorvezető számolt be az eseményen - írja a Magyar Nemzet.

Sok százezer ember, felemelő ünnep - ez volt az idei Békemenet - videó

Itthon2021.10.24, 09:26

Hatalmas tömeg, sok százezer ember vonult a Békemeneten október 23-án. A tömegben a társadalom minden része képviseltette magát, a nemzeti oldal régi hívei mellett rengeteg fiatal is volt. Nagyon számítottunk a tömegre, mert akik itt vannak, az új Európa történetét írják meg - mondta a szervező CÖF elnöke, Csizmadia László, utalva arra is, hogy a világ magyarsága mellett olasz és lengyel jobboldaliak is képviseltették magukat. Nézze meg az Origo videóját!

A nemzeti oldal sikere október 23-án, a tömegek Orbán Viktor mögött állnak

Itthon2021.10.26, 13:56

Sok százezren vettek részt a tegnapi Békemeneten, a tömeg eleje már megérkezett az Erzsébet térhez, amikor a vége még éppen elindult a Szent Gellért térről - 3 kilométer hosszan hömpölygött a tömeg. Eközben a baloldal hiába készült rá alaposan az október 23-ai tüntetésükre, milliókat elköltve a hirdetésekre, alig ezren mentek el. A baloldali összefogás ezúttal sem volt egy súlycsoportban a Fidesz-KDNP pártszövetséggel, annyira nem, hogy újságíróik a nyilvánosság előtt szégyenkeztek a súlyos kudarc miatt. Ezzel teljesen egyértelművé vált: az előválasztás durva átverés volt, a szervezők által közölt részvételi adatok nyilvánvalóan hammisak ...

Orbán Viktor: Jöttünk, láttunk, és újra győzni fogunk! - videó

Itthon2021.10.23, 20:26

Orbán Viktor miniszterelnök a Békemenet végén tartott ünnepi beszédéből osztott meg egy részletet a közösségi oldalán. "Jöttünk, láttunk, és újra győzni fogunk!" - írta a videóhoz Orbán Viktor.

Orbán Viktor beszéde október 23-án - Élőben az Origón

Itthon2021.10.23, 15:30

Orbán Viktor miniszterelnök a Békemenet végén tartja meg október 23-i ünnepi beszédét a Bajcsy-Zsilinszky út- Andrássy út találkozásánál. 

Soha többé!: Ez a molinó vezeti a Békemenetet - kép

Itthon2021.10.23, 14:58

"Soha többé!" - ez a molinó vezeti a Békemenetet. 

Hatalmas, soha nem látott tömeg gyűlt össze a Békemenet kezdetére

Itthon2021.10.23, 14:19

Elképesztő tömeg gyűlt össze szombaton kora délutánra a Békemenet kezdetére. A 15 évvel ezelőtti rendőri erőszak áldozataira és az '56-os hősökre is emlékeznek a Békemenet résztvevői. Az október 23-i rendezvényre vidékről is rendkívül sokan érkeztek.

Hamarabb el kellett indítani a Békemenetet, mert olyan sokan voltak, hogy nem férnek el a téren és a rakparton

Itthon2021.10.23, 14:08

A tervezettnél közel fél órával hamarabb el kellett indítani a Békemenetet, mert még a vártnál is sokkal többen jöttek el. Egyszerűen a több százezer ember nem fér el a rakparton és a gyülekező helyen, - tudta meg az Origo.

Több százezres tömeg a Békemeneten, alig ezren a baloldal rendezvényén

Itthon2021.10.23, 17:50

A 2006-os terror útvonalán haladt a Civil Összefogás Fórum - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány által szervezett nyolcadik Békemenet. Több százezren voltak, a végén Orbán Viktor miniszterelnök beszélt. A Gyurcsány-Márki-Zay-féle baloldal a Hősök terénél tartott rendezvényt, itt alig néhány ezren voltak.

Orbán Viktor: Délután találkozunk! - fotó

Itthon2021.10.23, 12:24

  Ma újra elindul Magyarország legnagyobb civil kezdeményezése: a Békemenet https://www.origo.hu/itthon/20211016-magyarorszag-legnagyobb-civil-kezdemenyezese-a-bekemenet.html Békemenet és Orbán Viktor ünnepi beszéde – élőben a HírTV műsorán https://www.origo.hu/itthon/20211023-bekemenet-esorban-viktor-unnepi-beszede-eloben-a-hirtv-musoran.html

Békemenet és Orbán Viktor ünnepi beszéde – élőben a HírTV műsorán

Itthon2021.10.23, 13:12

Nyolc kamerával, drónnal ad élő közvetítést a HírTV a Békemenetről. A stúdióban Gajdics Ottó és Mráz Ágoston Sámuel elemez, a helyszínről pedig Déri Stefit és a Célpont riporterét, Gáll Csongort kapcsolják. A közvetítés a HírTV-n 13 óra 30 perctől, a csatorna Facebook-oldalán pedig 13 órától kezdődik. Természetesen Orbán Viktor miniszterelnök ünnepi beszédét is élőben közvetítik. 

Ma újra elindul Magyarország legnagyobb civil kezdeményezése: a Békemenet

Itthon2021.10.23, 09:24

Hatalmas, több százezres tömeg vonult 2012-ben az első Békementen, akkor még a szervezők sem számítottak ennyi emberre. A Békemenet a rendszerváltozás utáni Magyarország legnagyobb civil kezdeményezése lett, emberek százezrei már hétszer gyűltek össze, a nyolcadik Békemenetet idén október 23-án, ma rendezik, melynek több fontos üzenete is lesz.

Rákay Philip: Miért megyek a Békemenetre?

Itthon2021.10.22, 14:18

Mert ez a mi országunk. Nem pedig globalista "magánállamoké", beteg ideákban hívő, aljas hazaáruló hálózati ügynököké, leselejtezésre váró, penészes kriptokommunistáké, és nem is zsúrmarxista, lila ágenseké, hanem a miénk, patriótáké. (Lehet hörögni ballib trollok, tessék, csak tessék!) - írja Facebook bejegyzésében Rákay Philip.

Ifj. Lomnici Zoltán: Nem hagyjuk, hogy az elmúlt 12 év eredményeit a Gyurcsány-Márki-Zay-féle baloldal fenyegesse

Itthon2021.10.22, 13:08

Október 23-án, szombaton rendezik meg a nyolcadik Békemenetet, amelyre ismét több százezer embert várnak a szervezők. Az idei azonban nagyban eltér elődeitől, hiszen Magyarország történetének legfontosabb választása közeleg. Jelenleg számos tényező veszélyezteti az országot: a növekedő migrációs nyomás, és persze Brüsszel folyamatos támadásai. A leglényegesebb viszont mégis az, hogy ismét Gyurcsány Ferenc és az a baloldali politikai elit próbál meg hatalomra kerülni, akik 2010 előtt tönkretették az országot, adókat emeltek, elvették a nyugdíjasok megélhetését és porba tiporták az emberek jogait. Az Origónak ifj. Lomnici Zoltán alkottmányjogász, ...

Bayer Zsolt: Pontosan tudjuk, kik vagytok, akik készültök vissza a hatalomba, és soha többé nem kérünk belőletek!

Itthon2021.10.20, 15:19

Pontosan tudjuk, kik vagytok, akik készültök vissza a hatalomba, és soha többé nem kérünk belőletek!  – mondta el Bayer Zsolt publicista az Origónak adott interjúban azzal kapcsolatban, mi lesz az október 23-ára szervezett nyolcadik Békemenet fő üzenete. Bayer szerint ismét eljött az idő, hogy megmutassuk, nem kérünk a baloldalból, nem kérünk Brüsszelből. A publicista úgy véli, hogy sok a magyarok veszítenivalója, hiszen közel 12 év alatt nagyon messzire jutott Magyarország, és a jövő évi választások tétje éppen az, hogy ezt meg tudjuk-e védeni, tudjuk-e folytatni. Bayer Zsolt szerint a nagyobbik baj a szokásos baloldali recepten túúl – ...

Bencsik András a Békemenetről: A mostani élet-halál kérdés, ilyenkor pedig menni kell!

Itthon2021.10.19, 12:33

Október 23-án, szombaton nyolcadik alkalommal rendezik meg a Békemenetet. Útvonalában eltér a 2012-ben megrendezett elsőtől - amikor is a több százezres tömeg a Kossuth térig vonult -, üzenetében természetesen továbbra is változatlan marad. Az viszont kijelenthető, hogy az idei lesz az eddigi legfontosabb, hiszen a jövő évi választások Magyarország sorsáról döntenek majd. A tét hatalmas, hiszen az a Gyurcsány Ferenc a baloldal vezére, aki a csőd szélére sodorta az országot, eltiporta az emberek jogait, tönkretette a családokat és elvette a nyugdíjasok megélhetését, valamint folyamatos adóemelésekkel sanyargatta az embereket. A sikerres ...

Fricz Tamás: Egész Európának üzen az október 23-i Békemenet

Itthon2021.10.17, 10:21

Egész Európának fogja üzenni az október 23-i Békemenet, hogy tömegek állnak a nemzeti önállóságot védő magyar kormány mögött - mondta a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában az eseményt szervező Civil Összefogás Fórum (CÖF) kurátora.

Újra Békemenet: százezrek készülnek rá

Itthon2021.10.16, 10:29

Óriási tömeg vonult a Kossuth térig 2012-ben, az első Békemeneten. Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány elnöke az Origónak azt mondta: nem számítottak ilyen hatalmas tömegre. „A menet eleje már a Kossuth téren volt, a vége akkor indult a Hősök teréről. Kijöttek az utcára az emberek, mert érezték, hogy most össze kell fognunk. Rengetegen érkeztek babakocsival, karon ülő gyerekkel, és amerre mentünk, az emberek kiabálták a járdán sétálóknak, hogy "gyertek velünk", és a járókelők is közénk álltak. Ez a hatalmas tömeg pedig békésen vonult végig az utcákon" – mondta. Hozzátette: most, októóber ...

Bemutatták az idei Békemenet pontos útvonalát

Itthon2021.10.13, 12:30

A 2006-os terror útvonalán halad a Civil Összefogás Fórum (CÖF) - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) által szervezett Békemenet október 23-án - közölte Csizmadia László, a CÖF alapítója, a CÖKA kuratóriumának elnöke.

Nagyszabású békemenet szerveződik a forradalom 65. évfordulóján

Itthon2021.10.10, 14:04

Az eddigieknél nagyobb szabású békemenet megszervezésén dolgozik a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány. Csizmadia László elnök szerint Brüsszel egyfajta „saját demokrácia" létrehozására törekszik, amelynek gátat kell szabni. Az október 23-i eseménynek többek között ez is az egyik célja - írja a Magyar Nemzet.

Békemenet lesz október 23-án

Itthon2021.06.24, 15:24

A "gyurcsányi állami terror" 15. évfordulóján, vagyis 2021. október 23-án Békemenetet tart a Civil Összefogás Fórum (CÖF) - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) - jelentette be a CÖF alapítója csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.

Több százezer fideszes halálát szeretné az EP-választás napján a hvg kisújságírója

Itthon2019.05.26, 19:43

A hvg kisújságírója több százezer fideszes halálával viccelődött vasárnap közzétett posztjában. „Vigyél magaddal még egy embert! Hátha leszakad a híd!” – írta közösségi oldalán vasárnap közzétett, saját gyártású képére, amelyen a tavaly márciusi Békemenet résztvevői láthatóak, amint a Margit hídon sétálnak. A szocialista Bangóné Borbély Ildikó után itt a következő, végtelenül alpári ellenzéki megnyilvánulás, amelyben a kormánypárti szimpatizánsokat becsmérlik. Sőt, ezúttal nem egyszerűen lepatkányozza a Fidesz szimpatizánsait egy ellenzéki szereplő, hanem a halálukat kívánja. Azaz, egy ellenzéki politikus után egy ellenzéki propaganndista ...

Újabb lélegzetelállító videók a Békemenetről

Itthon2018.03.16, 10:54

Káprázatos légifelvételek kerültek fel a legnagyobb közösségi oldalra a Békemenetről. Érdemes megnézni a gigantikus méretű piros-fehér-zöld zászlóáradatot madárlátta távlatból! 

Így hullámzott a hatalmas tömeg a Békemeneten - VIDEÓ

Itthon2018.03.18, 10:53

Nézze meg a minden idők legnagyobb Békemenetéről készített összeállításunkat. Az Origo stábja (Vági Barbara és Talán Csaba) déltől a Bem tértől kísérte a Békemenetet egészen a Kossuth térig, Orbán Viktor miniszterelnök ünnepi beszédéig.

Soha ennyien nem voltak még Békemeneten

Itthon2018.03.15, 17:28

Még soha ennyien nem vettek részt Békemeneten az eddigi adatok alapján - közölte Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója csütörtök kora délután az MTI-vel.

Agresszív Soros-bérenc provokátorok támadtak a 888 újságíróira

Itthon2018.03.15, 14:10

Agresszív sorosista provokátorok támadtak a 888.hu munkatársaira a Békemeneten. Hátulról támadtak rájuk, transzparensüket elvették, és azt lábbal kettétörték - írja a 888.hu.

Vona Gáborban csalódott egykori jobbikosok a Békemeneten

Itthon2018.03.15, 13:15

Rengeteg csalódott jobbikos is ott van a Békemeneten.

Több százezren voltak a Békemeneten

Itthon2018.03.15, 16:06

Percről percre közvetítjük a Békemenetet és Orbán Viktor miniszterelnök ünnepi beszédét.

A Békemenet jött, látott, történelmet írt, és ma újra útnak indul

Itthon2018.03.15, 08:54

Olyan folyamatok játszódnak le az ellenzéki oldalon, amelyek arra ösztökélték a Békemenet szervezőit, hogy ismét utcára hívják a magyar szabadságért aggódó civileket. Hosszú idő után tehát ismét útjára indul a rendszerváltás utáni Magyarország legnagyobb civil kezdeményezése, a megmozdulás fő üzenete a nemzeti függetlenség melletti kiállás lesz. Az eddigi meneteket több százezres tömegek, piros-fehér-zöld zászlók ezrei, lélegzetelállító összetartás és balliberális pánik jellemezte.

Soros György álciviljei provokációra készülnek a Békemeneten - dokumentumok

Itthon2018.03.14, 16:13

A Tűzfalcsoport nevű oknyomozó portál dokumentumokat közölt arról, hogy a Soros-világ már egy éve szervezkedik annak érdekében, hogy a választások befolyásolásával megbuktassa a kormányt. Arról is cikkeztek, hogy a politikai motivációjú álcivilek provokációval, nyílt és agresszív támadásokkal készülhetnek az áprilisig hátralévő időben, minden mindegy alapon. A portál arról is írt, hogy Sorosék nyomás alá akarják helyezni a nemzeti kézben lévő sajtótermékeket, a közintézmények és a köztestületek vezetőit.

A Békemenet híre felbolygatta a hazai közéletet

Itthon2018.03.14, 12:35

Március 15-én ismét útnak indul a Békemenet. A korábban százezreket megmozgató civil kezdeményezés ismét alaposan felrázta a polgári oldalt, míg az ellenzék körében feltűnően nagy riadalmat, pánikot okozott. Ismét gigademonstráció lesz a magyar kormány és politikája mellett.

Békemenet: várnak mindenkit, akik az anyák, gyerekek biztonságára törekednek

Itthon2018.03.13, 13:39

A Civil Összefogás Fórum (CÖF) által március 15-ére meghirdetett Békemenet nem valaki ellen irányul, hanem kiállás Magyarország mellett - jelentette ki a CÖF alapítója kedden Budapesten, nemzetközi sajtótájékoztatóján. Csizmadia László úgy folytatta: ezért pártállástól függetlenül mindazok részvételére számítanak a rendezvényen, akik biztonságos életet szeretnének a magyar asszonyok, anyák és gyermekek számára. Hozzátette: a meneten részt vevő lengyel barátaikkal együtt azt üzenik Európának, hogy a közép-európai népek nagyon érzékenyek a szabadságukra és a függetlenségükre.

A Fidesz támogatja a Békemenetet

Itthon2018.03.13, 12:27

Hidvéghi Balázs szerint a Békemenet a múltban már többször bebizonyította, hogy képes hatalmas erőket mozgósítani. A párt kommunikációs igazgatója szerint most is erre van szükség, ezért arra kéri a kormánypártok támogatóit, hogy vegyenek részt minél nagyobb számban a civil megmozduláson.

Provokátorok a Békemenet megzavarására készülnek

Itthon2018.03.11, 11:10

A Civil Összefogás Fórum (CÖF) minden eddiginél több jelzést kapott arról, hogy provokátorok készülnek megzavarni a március 15-ei Békemenetet - közölte Bayer Zsolt, a békemenetek állandó résztvevője a CÖF vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.

A Haza minden előtt feliratú molinóval vonul majd a Békemenet

Itthon2018.03.09, 17:02

A haza, illetve a nemzeti függetlenség melletti kiállás lesz a március 15-ére szervezett Békemenet legfőbb üzenete - jelentette ki Csizmadia László, a civil megmozdulás egyik főszervezője.

Morvai Krisztina ott lesz a Békemeneten, és mindenkit a részvételre buzdít

Itthon2018.03.05, 14:36

Attól tartok, ez lenne az utolsó alkalom, amikor nemzeti érzelmű, bevándorlásellenes magyar emberek tömegesen az utcára mehetnének, ha az ellenzék győzne – mondta a Magyar Idők megkeresésére Morvai Krisztina.

Március 15-én újra Békemenet lesz

Itthon2018.02.26, 17:58

Újra lesz Békemenet, március 15-én - írja a Magyar Idők. A Békemenetet Bayer Zsolt hirdette meg a hódmezővásárhelyi polgármester választás eredményére reagálva.

Jön a békemenet reklámkampánya migránsügyben

Itthon2015.06.26, 11:39

A békemenetet szervező Civil Összefogás Fórum és a CÖKA kuratóriumának tagjai egyenként 100.000 forintos hozzájárulással, reklámfilmmel megkezdik a polgárok figyelmének felhívását a zöldhatárzár mielőbbi létrehozásának szükségességére. 

Csak tologatják a felcsúti bejelentést

Itthon2015.04.18, 12:28

A harmadik ügyészség dobja vissza vagy adja tovább a Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester vagyonnyilatkozatára vonatkozó bejelentést. A köztévé híradósát megütötték, Bencsik András pedig úgy látja, az emberek csalódtak a Fideszben. Ez történt a héten.

Bencsik elárulta, miért nem lesz most Békemenet

Itthon2015.04.15, 09:26

Bencsik András szerint az emberek csalódtak a Fideszben. A Demokrata főszerkesztője szerint nem az iránnyal, hanem a stílussal van a baj. Úgy véli, ezért veszített a kormánypárt a tapolcai választáson. 

Békülne a lengyelekkel a békement

Itthon2015.02.27, 10:31

A Civil Összefogás Fórum bízik benne, hogy a tervezett bojkott ellenére jönnek lengyel megemlékezők március 15-én. A Putyin-látogatás miatt mondták le Orbán korábbi lengyel híveiv a látogatást.

Orbán Viktor zárt ülésen tárja fel idei terveit

Itthon2015.02.03, 11:01

Immár hagyományos módon, háromnapos zárt frakcióüléssel készül a Fidesz–KDNP a 2015-ös tavaszi ülésszakra. A miniszterelnök értékelésével kezdődik majd a találkozó, amelyen minden bizonnyal az egészségügy és az oktatás területén tervezett változásokról is szót ejt Obán Viktor. Lázár János az RTL-ről beszél majd.

Így menekülhetnek meg az autóhitelesek

Itthon2015.01.23, 11:54

Úgy tűnik, nem lesz Békemenet a közeljövőben, mivel nem időszerű a tömegek megszólítása – többek között erről is beszélt az Origónak ifjabb Lomnici Zoltán, a Civil Összefogás Fórum szóvivője. Szerinte a devizahitelesek – vagy éppen az autóhitelesek – esetében nem az utcai demonstráció, hanem a politikai eszközök kihasználása a célravezető. 

Beszólt a CÖF Bencsik Gábornak

Gazdaság2014.12.04, 14:19

„Stockholm szindrómásnak” nevezi a CÖF Bencsik Gábort, a Magyar Krónika főszerkesztőjét, aki nemrég azt írta, a Fidesz „palira vette” a támogatóit. A közlemény egyben a Tanácsköztársaság híres plakátját idéző stílusban hívja fel a kormánypárti tábort, hogy zárjon össze az ellenzékkel szemben.

Feljelentést tesz a CÖF

Itthon2014.11.13, 21:17

Nem szervez békemenetet a CÖF - jelentették be sajtótájékoztatójukon a szervezet vezetői. Megerősítették azt is, ami már megjelent a Magyar Nemzetben: csütörtökön vagy pénteken feljelentést tesznek a kitiltási ügyben, hogy kiderüljön, történt-e mulasztás az amerikai nagykövetségen azzal kapcsolatban, hogy magyarországi korrupciós bűncselekményekről szereztek tudomást, de erről nem értesítették a magyar hatóságokat.

Bayer Zsolt azt üzente, hogy lesz békemenet

Itthon2014.11.04, 08:14

Bayer Zsolt a Magyar Hírlapban azt írta, hogy lesz békemenet. Az újságíró, publicista, aki egyébként a Fidesz egyik alapítója, most nincs Magyarországon, de írásában azt ígéri, amint hazaért, megszervezi a vonulást.

Honnan szedte a sajtó, hogy nem lesz békemenet?

Itthon2014.10.29, 14:27

A Civil Összefogás Fórum és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány szeretné megtudni, hogy az ellenzéki újságok, televíziók és internetes médiumok milyen hiteles forrásból értesültek arról, hogy a Fidesz vezetői leállították a békemenetet.

Bencsik: Nem hirdettem békemenetet

Itthon2014.10.27, 14:45

Ha a hisztérikus hangulat fokozódna az országban, akkor biztosan nem tartanánk békemenetet – mondta az Origónak Bencsik András. A Demokrata főszerkesztője korábban arról írt a Facebookon, hogy szükséges lehet egy békemenet megszervezése.

Cégektől kapják a pénzt a békemenetesek

Itthon2014.09.07, 07:36

A Civil Összefogás Közhasznú Alapítványnak 2013-ban 310 millió forint bevétele és 305 millió forint kiadása volt – derült ki a szervezet tavalyi beszámolójából. 2012-ben még csak 46 millió forintból gazdálkodott az alapítvány.

A narancs nem vált se zöldre, se pirosra

Nagyvilág2014.03.30, 11:30

Orbán Viktor lelkesítő, csatába hívó választási beszédet tartott a Hősök terén, a békemenetes tömeg legnagyobb örömére. A tömeg dél körül kezdett gyülekezni a Kossuth téren, és onnan mentek át a Hősök terére, a Fidesz nagygyűlésére. Orbán beszédét sok zene és kevésbé érdekes beszéd előzte meg. A szombati vonulást végig követtük, ha lemaradt róla, itt elolvashatja.

Versenyautót épített Orbán, és most kér még négy évet

Itthon2014.03.29, 18:07

Orbán Viktor most alig beszélt elvtársakról, viszont hosszan fejtegette, hogy mennyire fontos megvédeni az országot az ellenséges külföldi erőktől. A Jobbik nevét ugyan egyszer sem ejtette ki, de a Hősök terén elmondott beszéde részben róluk szólt.

Micsoda vidám menet - videók a Békemenetről

Itthon2014.03.29, 19:43

Ha kíváncsi, milyen a hangulat a Békemenet vonulásán, nézze meg az Origo videóit!

A Jobbik-ellenesek csatlakozni akarnak a Békemenethez

Itthon2014.03.29, 13:15

A Békemenet gyülekezőhelyén megjelent a Szavazz a Jobbik ellen nevű mozgalom tagjai. Egyikük azt mondta, hogy a felvonulás szervezői azt kérték tőlük, hogy transzparensekkel ne vonuljanak.

Előző
  • 1
  • 2
Következő