Bécs

címke rss

A vereség, ami miatt a magára maradt Bécs másnap megadta magát

Tudomány2023.10.30, 11:39

A magyar honvédsereg százhetvenöt éve, 1848. október 30-án szenvedett vereséget a túlerőben lévő császári seregektől a Bécs közelében, a Schwechat folyó mellett megvívott csatában, és vissza kellett vonulnia az Ausztria és Magyarország közötti határt jelentő Lajta folyó mögé.

Még több vért akarnak a megvadult migránsok Nyugat-Európában - videó

Nagyvilág2023.10.22, 11:00

Az izraeli háború október eleji kitörése temérdek változást hozott Ausztriában is: a hatóságok fokozzák a biztonsági intézkedéseket és kiemelt figyelmet kap a zsidó közösség intézményeinek védelme. Minderre azért is van szükség, mert az antiszemita atrocitások nyugati szomszédunkat is elérték, amelyekről egyre erőszakosabb felvételek terjednek a közösségi oldalakon.

Marozsán Fábián Bécsben is megkezdte a menetelést

Sport2023.10.21, 17:52

Marozsán Fábián két szettben győzött a Bécsben zajló 2,4 millió euró (921 millió forint) összdíjazású keménypályás tenisztorna selejtezőjének első fordulójában, szombaton.

Kiszorították a migránsok az osztrákokat Bécsből: az iskolások 77 százaléka nem beszél otthon németül

Nagyvilág2023.10.11, 16:17

Mint kiderült, a tömeges migráció miatt Bécsben egyre kevesebb gyerek használja a németet. Az osztrák statisztikai hivatal adatai a lakosságcsere mértékét mutatják Bécsben, ugyanis a német diákok kisebbségbe kerültek saját hazájuk fővárosában.

Lövöldözés volt Bécsben, négy ember megsérült

Nagyvilág2023.10.09, 13:45

Utcai lövöldözés tört ki két banda között szombat este Bécsben, négy ember megsérült - írta a Fox News. 

Fut Bécs felé Jellasics, a gyáva- 175 éve volt a pákozdi diadal

Tudomány2023.09.29, 14:00

Az újonnan felállított magyar honvédsereg százhetvenöt éve, 1848. szeptember 29-én győzte le a szabadságharc első ütközetében, a pákozdi csatában a forradalom eltiprására indult Josip Jelacic (a magyar nyelvben Petőfi verse nyomán Jellasicsként ismert) horvát bán csapatait.

Brutális buszbaleset Ausztriában, egy nő meghalt

Nagyvilág2023.09.19, 10:47

Súlyos buszbalaeset történt Karintiában a hajnali órákban, többen megsérültek, a katasztrófának halálos áldozata is van.

A nap, amikor 150 év után először nyílt lehetőség a török kiűzésére

Tudomány2023.09.12, 18:07

Háromszáznegyven éve, 1683. szeptember 12-én aratott győzelmet a Sobieski János vezette egyesült keresztény sereg a Bécset ostromló oszmán csapatok felett, ezzel százötven év után először nyílt lehetőség a török kiűzésére Közép-Európából.

Sorozatgyilkosra vadásznak Bécsben

Nagyvilág2023.08.16, 08:18

Három embert ölt meg az eddig ismeretlen gyilkos alig négy hét alatt - írta a Ripost.

Sorozatgyilkost keresnek a rendőrök: két embert megölt, harmadik áldozatát súlyosan megsebesítette Bécsben

Life.hu2023.08.14, 12:03

Feltételezett sorozatgyilkost keres a bécsi rendőrség, miután rövid időn belül két hajléktalan is meghalt, egy harmadik pedig súlyosan megsérült egy támadásban.

Sorozatgyilkos vadászik Bécsben hajléktalanokra

Nagyvilág2023.08.14, 11:50

Sorozatgyilkost keres a bécsi rendőrség, miután két hajléktalan is meghalt, egy harmadik pedig súlyosan megsérült egy támadásban.

Szijjártó Péter: Konzulok segítik a Fradi és a Debrecen szurkolóit

Sport2023.08.10, 17:34

Szijjártó Péter külgazdasági külügyminiszter a hivatalos Facebook-oldalán tudatta, hogy a konzulok ezen a héten is mindenben segítik a Konferencia-liga mérkőzésekre érkező magyar szurkolókat.

Orbán Viktor: Csak a magyar modell működik a migránshelyzet kezelésére

Nagyvilág2023.07.07, 15:35

Magyarország nem támogatja a kötelező kvótát, amit Brüsszel megpróbál ránk erőltetni, nem fogjuk hagyni, hogy migránsgettók létesüljenek Magyarországon - mondta Orbán Viktor Bécsben, miután az illegális migráció elleni fellépésről tárgyalt Karl Nehammer osztrák kancellárral és Alekszander Vucic szerb államfővel. 

Orbán Viktor: Brüsszel migránsgettókat akar építeni Magyarországon

Nagyvilág2023.07.07, 11:45

Magyar-osztrák-szerb csúcstalálkozó Bécsben. Brüsszel migránsgettókat akar építeni Magyarországon. Ezt nem hagyhatjuk! Az illegális migrációt megállítjuk, a határokat megvédjük! - közölte legújabb bejegyzésében Orbán Viktor kormányfő. 

Bécstől lehetetlen elvenni a címet: Ismét a legélhetőbb város a világon

Travelo2023.06.23, 11:47

Ismét Bécs lett a világ legélhetőbb városa egy birt felmérés szerint, amely a világ 173 városát rangsorolta többek között az egészségügy, az oktatás, a stabilitás, az infrastruktúra és a környezet szempontjai alapján.

Kígyókkal, skorpiókkal és gekkókkal a csomagjában akart Bécsbe repülni egy férfi

Nagyvilág2023.06.20, 15:00

A poggyászába rejtve próbált csaknem 90 hüllőt Etiópiából Ausztriába csempészni egy férfi, akit a bécsi repülőtéren tartóztattak fel a vámosok - közölte kedden az osztrák pénzügyminisztérium.

Egy királyi nap Bécsben: séta a Schönbrunni kastélyban és kertjében

Travelo2023.06.22, 12:16

Ha azon töprengtek, hogy kiugranátok Bécsbe akár családostól, és még nem voltatok a Schönnbrunni kastélyban, esetleg visszatérnétek – mert ezen sem lepődnék meg, – akkor valószínűleg titeket is el fog varázsolni a barokk építészet e lenyűgöző műemléke. Még a történelemért túlzottan nem rajongókat is megérinti. Utána érdemes egy kicsit megpihenni a kastély kertjében. Az biztos, hogy tartalmas napnak néz elébe, aki belevág.

Elhagyhatta az országot az RTL Klub szexbotrányba keveredett sztárja

Tévé2023.06.08, 21:15

Többen is külföldön látták a szexbotrányba keveredett magyar énekest, akiről prostituáltakkal szivárgott ki nemrég egy meztelen videó.

Újra járnak a vonatok Ausztria és Magyarország között

Itthon2023.06.07, 07:41

Megszűnt a vasúti forgalomkorlátozás Magyarország és Ausztria (Hegyeshalom és Bécs) között, a nemzetközi távolsági és regionális vasúti közlekedés már zavartalan, nem kell pótlóbuszra átszállni - tudatta szerda reggeli közleményében a Mávinform.

Vereségekkel rajtolt a magyar férfi 3x3 válogatott a bécsi világbajnokságon

Sport2023.05.31, 15:26

A magyar férfi 3x3-as kosárlabda-válogatott kikapott Mongóliától és Svájctól szerdán a bécsi világbajnokság nyitókörében.

Négy férfi ugrott egyszerre a Dunába, helikopterekkel keresték őket

Nagyvilág2023.05.22, 10:56

Óriási riadalmat váltott ki az a négy férfi, aki egyszerre vetette magát a folyóba vasárnap Bécsben, a Rechsbrückeről, vagyis a Birodalmi hídról - írta a Ripost. 

Bécs mesterséges intelligenciával és macskákkal reklámozza magát

Travelo2023.05.20, 12:18

Bécs turisztikai kampányai aktuális kérdéseket feszegető meghökkentő ötleteikkel mindig is kitűntek a megszokott utazásra buzdító üzenetek közül. Ezúttal a mesterséges intelligenciát és a népszerű macskás kontenteket hívták segítségül önmaguk reklámozásához.

Az MCC megvásárolja Ausztria vezető magánegyetemét

Nagyvilág2023.05.12, 09:09

Az MCC tulajdont szerzett a bécsi Modul Egyetemben. A nemzetközi hálózatépítést folytatva, újabb egyedülálló képzési és tanulási lehetőséghez jutnak az MCC-s és Kárpát-medencei magyar diákok. Ezen túlmenően a tehetséggondozó intézmény komoly nemzetközi kutatásokba is bekapcsolódik - írja a Mandiner.

Reflexből nyúltam a késért - állítja a fiatal nő, aki halálra szurkálta barátját

Itthon2023.04.19, 13:11

Egy magyar nő Bécsben ismerkedett meg a barátjával. Az egyik este, egy buli után összevesztek, majd a nő elvágta a férfi torkát. Másnap visszament, feldarabolta a holttestet, bőröndökbe pakolta, majd telekocsival hazautazott azokkal együtt Jászladányba. A bíróság ma elítélte a nőt. 

Az egyetlen osztrák császár, aki lemondott a trónról

Tudomány2023.04.19, 08:50

Kétszázharminc éve, 1793. április 19-én született V. Ferdinánd Habsburg-házi osztrák császár, magyar és cseh király, az 1848. áprilisi törvények szentesítője. A jóindulatú, de uralkodásra alkalmatlan Ferdinánd a birodalom egyik legválságosabb időszakában, az 1848-as forradalmak idején örömmel adta át helyét a fiatal I. Ferenc Józsefnek, ő volt az egyetlen osztrák császár, aki lemondott a trónról.

Elítélhetik a jászladányi darabolós gyilkos asszonyt

Itthon2023.04.12, 15:55

A jászladányi P. Szilvia brutális kegyetlenséggel végzett migráns barátjátval Bécsben egy vita után. Másnap a holtestet feldarabolta és telekocsival együtt Magyarországra hozta. Otthon az édesanyja segített neki megszabadulni a férfi maradványaitól. A bezacskózott, sósavval leöntött testrészeket egy csatornánál hagyták. A bíróság jövő héten jogerősen is ítéletet hirdethet a kegyetlen jászladányi darabolós gyilkos asszony ügyében. 

Osztrák rendőrség: elsősorban szír keresztény templomokat fenyeget iszlamista terrortámadás veszélye Bécsben

Nagyvilág2023.03.16, 14:36

Szerdán az osztrák rendőrség hírszerzési forrásokra hivatkozva arra figyelmeztetett, hogy iszlamista terrortámadások érhetnek keresztény templomokat és más imahelyeket a fővárosban.

Terrorveszély Bécsben: Menczer Tamás fokozott óvatosságra inti az ott tartózkodó magyarokat

Life.hu2023.03.15, 19:42

Templomok elleni támadások veszélyének gyanúja miatt a külügyminisztérium arra kéri a Bécsben tartózkodó magyarokat, hogy figyeljék a rendőrség tájékoztatását, és fokozott odafigyeléssel, óvatossággal járjanak el - tájékoztatta a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán az MTI-t.

Menczer Tamás: A Bécsben tartózkodó magyarok figyeljék a rendőrség tájékoztatását!

Nagyvilág2023.03.15, 18:52

Templomok elleni támadások veszélyének gyanúja miatt a külügyminisztérium arra kéri a Bécsben tartózkodó magyarokat, hogy figyeljék a rendőrség tájékoztatását, és fokozott odafigyeléssel, óvatossággal járjanak el - tájékoztatta a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán az MTI-t.

Az olimpiai címvédővel került egy vb-csoportba a női 3x3-as kosárválogatott

Sport2023.03.08, 21:58

Az olimpiai címvédő Egyesült Államokkal is egy csoportba került a magyar női 3x3-as kosárlabda-válogatott a bécsi világbajnokságon.

A gourmet vásároktól a legkülönlegesebb jubileumokig - Ezekkel az újdonságokkal vár Bécs

Travelo2023.02.21, 01:23

Bécs múzeumai 2023-ban a világkiállítás jubileumára fókuszálnak; ennek az eseménynek a jegyében rendezvénysorozat indul a Bécsi Műszaki Múzeumban, sok évnyi felújítás után pedig idén újra megnyit a Bécs Múzeum. Megannyi nagy multú borászat borkóstolókkal készül májusban, és az asztalokra is regionális finomságok kerülnek a gasztro fesztiválokon. A következőkben májusig bezárólag tekintünk egy kicsit a dolgok elébe.

Agyonlőtték az egykori válogatott focistát: támadója később magával is végzett

Life.hu2023.02.09, 10:39

Volkan Kahraman egy barátjával találkozott az egyik bécsi kávézóban, ám eddig tisztázatlan okból összevesztek, a vitát az utcán kívánták lerendezni, de a másik férfi pisztolyt rántott és lőtt.

Előző
Következő