Bátorfi Csilla
címke rss- kapcsolódó címkék:
- asztalitenisz
- Tóth Krisztina asztaliteniszező
- Európa-bajnokság
- Fazekas Mária
- Langweid
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Meglepetések várhatóak Bátorfi búcsúztatóján
Maga az érintett és a Magyar Asztalitenisz Szövetség vezetői is nagyon várják már a jövő kedd estét, amikor a Körcsarnokban - a világbajnok kínai női válogatott vendégszereplésével - egy gála keretében elbúcsúztatják Bátorfi Csillát, aki több mint húsz éven át volt a nemzeti csapat tagja.
Kínai klasszisok búcsúztatják Bátorfit
A női asztalitenisz-világranglista első öt helyezettje közül négy itt lesz a Budapesten október 9-én megrendezésre kerülő Magyarország-Kína mérkőzésen, amelyen a hazai szövetség elbúcsúztatja a válogatottól elköszönő kilencszeres Európa-bajnok Bátorfi Csillát.
Októberben jönnek a pingpong egyeduralkodói
Véglegessé vált, hogy október 8-án vagy 9-én Budapesten vendégszerepel az olimpiai és világbajnok kínai nőiasztalitenisz-válogatott, amely Bátorfi Csilla búcsúztatására érkezik a magyar fővárosba. Erről Faragó Judit, a Magyar Asztalitenisz Szövetség főtitkára adott tájékoztatást pénteken.
Bátorfit a világ legjobbjai búcsúztathatják
A Magyar Asztalitenisz Szövetség (MOATSZ) nagyszabású gálával tervezi elbúcsúztatni a versenyzői pályafutását idén befejező kilencszeres Európa-bajnok Bátorfi Csillát. Az októberi magdeburgi csapat-Világkupa után Budapestre érkezhet a világ legjobbjának számító kínai válogatott, s így létre jöhet a világbajnok és az Európa-bajnok összecsapása. A márciusi belgrádi Eb-n győztes női válogatottunknak azonban addig is a május 21-én kezdődő zágrábi egyéni világbajnokságon kell helytállnia.
Bátorfi és Tóth elhagyja Langweidet
A szezon végén Bátorfi Csilla és Tóth Krisztina is elhagyja a háromszoros BEK-győztes Langweid asztaliteniszcsapatát. A kilencszeres Európa-bajnok Bátorfi a nyáron befejezi a versenyzői pályafutását, és az olasz válogatott edzője lesz, az ötszörös kontinenselső Tóth pedig egy másik Bundesliga-élcsapathoz, a Kroppachba igazol.
Magyarok húzzák a Langweid csapatát
Papíron csak egy magyar csapat, a Postás-Matáv jutott be a női asztalitenisz Bajnokok Ligája elődöntőjébe, de félig-meddig akad egy másik is. A német Langweidben tudniillik két honfitársunk, a játékos-edző Bátorfi Csilla és Tóth Krisztina is meghatározó szerepet játszik.
Molnár és Fazekas címet védene a Top 12-n
Kedden és szerdán a Körcsarnokban rendezik meg az asztaliteniszezők Top 12 versenyét, amely az országos bajnokság után a második legrangosabb hazai egyéni viadal. A Bundesligában szereplő légiósaink kivételével (Tóth Krisztina, Bátorfi Csilla, Pázsy Ferenc) valamennyi élversenyzőnk indul.
Bátorfiék elbukták a BL-döntőt
Hatalmas meglepetésre a Castelgofreddo nyerte a női asztalitenisz Bajnokok Ligáját, az olaszok a döntőben az idegenbeli 3:2-es győzelmük után a szombati visszavágón is 3:2-re verték Bátorfi Csilla csapatát, a címvédő német Langweidet.
Pótáéktól a nyolcba jutás is bravúr lenne
Az év legfontosabb asztalitenisz-világversenye április 24-én kezdődik, és május elsején fejeződik be Brémában. Az északnémet város rutinos rendezőnek számít, legutóbb 2000-ben bonyolított le nagy pingpongviadalt, akkor az Európa-bajnokságnak adott otthont a hatalmas AWD Dome sportcsarnok. Ráadásul az Európa-bajnokság a magyarok számára is igen emlékezetes maradt, hiszen a Bátorfi Csilla vezette női válogatott a németek elleni döntőben szerzett aranyérmet, miként a Bátorfi-Tóth Krisztina páros is Európa-bajnok lett.
Tóth Krisztina Bátorfiékhoz igazol
Az ötszörös Európa-bajnok Tóth Krisztina hat év után elhagyja a Busenbach asztalitenisz-csapatát, de marad Németországban. A világranglistán legelőrébb, jelenleg 23. helyen jegyzett magyar versenyző a következő szezonban már a Langweidben, Bátorfi Csillával játszik egy csapatban, ahol a kilencszeres Eb-aranyérmes egyben a vezetőedző is.
Tóth Krisztinát elüldözi a kínai edző
Az ötszörös Európa-bajnok Tóth Krisztina hat év után távozik a német Busenbachtól, amely jelentős részben éppen neki köszönhetően nőtte ki magát nem csak a Bundesliga, hanem Európa egyik élcsapatává. Az együttes új kínai edzője azonban a jövőben csak harmadik számú játékosként számítana a világranglistán jelenleg 21. Tóthra, aki emiatt a váltás mellett döntött, és nagy valószínűséggel a Langweidben folytatja pályafutását, ahol párostársa, a kilencszeres Eb-győztes Bátorfi Csilla a játékosedző.
Csömörön lesz a Top 12
Új helyszínen, a csömöri sportcsarnokban rendezik meg hétfőn és kedden az asztaliteniszezők Top 12 bajnokságát, az ob utáni legfontosabb hazai egyéni versenyt.
Tóth és a Tóth-Póta páros is győzött Szentpéterváron
Kettős magyar sikerrel zárult az ITTF Pro Tour versenysorozatába tartozó 100 ezer dollár összdíjazású Orosz Nemzetközi Asztalitenisz Bajnokság Szentpéterváron.
Bátorfi és Tóth ismét Magyarországon
Négy év szünet elteltével szombaton ismét egy magyarországi viadalon, azaz a Szekszárd-kupa első osztályú ranglistaversenyen lép asztalhoz Bátorfi Csilla és Tóth Krisztina, a magyar nőiasztalitenisz-válogatott két kiválósága.
Bátorfi a háttérből segítené a pingpongválogatottat
Nem vonul vissza a válogatottságtól Bátorfi Csilla. A hírt maga az érintett erősítette meg Németországból, de a kilencszeres Európa-bajnok asztaliteniszező fontosnak tartotta leszögezni: főszerepet már semmiképpen sem vállal a magyar nemzeti csapatban.
Bátorfiéké az utolsó BEK-serleg
A német Langweid nyerte meg a női asztalitenisz BEK utolsó kiírását - jövőre itt is Bajnokok Ligája-sorozat indul -, miután a döntő budapesti visszavágóján a Statisztika csak 3-2-re tudta legyőzni a Bátorfi Csillát is soraiban tudó címvédőt. A Langweid az első találkozón elért 3-0-s győzelmének köszönhetően 5-3-as összesítéssel kerekedett felül.
Bátorfiék Budapesten lehetnek BEK-győztesek
A péntek délutáni visszavágóra jószerivel csak matematikai esélye maradt a Statisztika női asztaliteniszcsapatának, hogy megszerezze a 26. BEK-győzelmét (!), hiszen múlt pénteken a döntő első mérkőzésén úgy kapott ki 3-0-ra a Bátorfi Csilla vezette német Langweid otthonában, hogy mindössze két játszmát tudott nyerni. Bátorfi, aki a Langweid edzője is egyben, kilencvenc százalék esélyt lát arra, hogy akárcsak tavaly, most is megnyerik a BEK-et.
Bátorfi feladta a botránymeccset, Tóth nyert
Nem sikerült az igazi bravúr Bátorfi Csillának és Tóth Krisztinának a 48. egyéni asztalitenisz-világbajnokságon Sanghajban, mert a magyar páros a negyeddöntőben 4:0-s vereséget szenvedett egy kínai kettőstől, s ezzel az 5-8. helyen zárt. Bátorfi egyesben sem járt több sikerrel, mivel feladta a 16 közé jutásért rendezett összecsapást, Póta Georgina is kiesett, Tóth viszont legyőzte az osztrák színekben versenyző, Európa-bajnok Liu Jiát, s továbbment.
Remekeltek a magyar nők a pingpong-vébén
Bátorfi Csilla, Tóth Krisztina és Póta Georgina is bravúros győzelmet aratott a 48. egyéni asztalitenisz vb hétfő esti programjában, a női egyes második fordulójában. A három magyar versenyző egyaránt ázsiai asztaliteniszezőt győzött le, s ez növeli a sikerek értékét.
Tóth és Póta is győzött a pingpong-vb-n
A 48. egyéni asztalitenisz-világbajnokság harmadik versenynapjának délelőttjén a női egyes első fordulójában Póta Georgina szlovák, míg Tóth Krisztina francia ellenfelet vert, s ezzel mindkét magyar játékos a legjobb 64 közé jutott. A vegyespárosok viadalában már a legjobb 32 között van a Fazekas Péter, Tóth Krisztina és a Jakab János, Fazekas Mária duó. Női párosban káprázatos játékkal győzte le 4-2-re a Bátorfi Csilla, Tóth Krisztina duó a dél-koreai Kim Hje Hjun, Hjun Hje Kjung kettőst.
Sanghaj felkészült a pingpong-vébére
Tíz év után ismét a sportág fellegvárában, Kínában rendezik meg az asztalitenisz-világbajnokságot, egészen pontosan Sanghajban, ahová szerdán nyolcfős magyar csapat utazik el. A papírforma alapján a versenyben női párosban juthatunk a legmesszebbre: a kétszeres Európa-bajnok Bátorfi Csilla, Tóth Krisztina duót a legjobb nyolc között emelték ki.
Kettős győzelemmel BEK-döntős a Statisztika
A Statisztika női asztalitenisz csapata Marczibányi téri csarnokában BEK-elődöntő visszavágó mérkőzésen 3-1-re legyőzte a francia Mondeville-t, s 6-3-as összesítéssel jutott a fináléba. A 25-szörös BEK-győztes gárdának a döntőben a Bátorfi Csillát is soraiban tudó német Langweid lesz az ellenfele.
Ismét Eb-ezüstérmes a Bátorfi, Tóth páros
Ismét ezüstérmes lett a Bátorfi Csilla, Tóth Krisztina kettős az Aarhusban zajló asztalitenisz Európa-bajnokságon, miután a női párosok döntőjében 4-0-ra kikapott a Boros Tamara, Michaela Steff horvát-román duótól.
Eb-döntős a Bátorfi, Tóth pingpongpáros
Magabiztos, a papírformát igazoló játékkal bejutott a döntőbe a Bátorfi Csilla, Tóth Krisztina páros a dániai Aarhusban zajló asztalitenisz Európa-bajnokságon. A magyarok ellenfele a Boros Tamara, Michaela Steff kettős lesz a vasárnap 13.30-kor kezdődő fináléban.
Két párosunk negyeddöntős a pingpong-Eb-n
A Bátorfi Csilla és Tóth Krisztina, valamint a Fazekas Mária és Póta Georgina kettőse is bejutott a legjobb nyolc közé a dániai Aarhusban zajló asztalitenisz Európa-bajnokságon. Bátorfiék viszonylag könnyen, 3-1-re verték a Plavsic, Fehér szerb duót, míg Pótáék a korábban Molnár Zitát és szlovák partnerét búcsúztató osztrák Heine, Liu egységgel vívtak nagy csatát, és 3-2-re nyertek.
Jól kezdtek párosaink a pingpong-Eb-n
Mindegyik magyar érdekeltségű páros megnyerte első mérkőzését a dániai Aarhusban zajló asztalitenisz Európa-bajnokságon. Egyesben Bátorfi Csilla, Póta Georgina és Jakab János is győzött.
Eb-ötödikek lettek női pingpongosaink
A magyar női válogatott könnyedén 3-0-ra nyert az osztrákok ellen, s ezzel az ötödik helyen zárt a dániai Aarhusban zajló asztalitenisz Európa-bajnokságon. A három Statisztika-játékossal felálló csapat - Bátorfi Csilla és Tóth Krisztina is pihent - valósággal legázolta a nem túl nagy harci kedvet mutató osztrák együttest. A férfi válogatott a 17. helyen végzett, miután a helyosztó mérkőzésen 3-1-re verte a görögöket.
Bátorfiék nem jutottak Eb-elődöntőbe
A magyar női válogatott 3-1-es vereséget szenvedett a negyeddöntőben a horvát együttestől a dániai Aarhusban zajló asztalitenisz Európa-bajnokságon: a csapat egyetlen sikerét Bátorfi Csilla könyvelhette el. A 17-24. helyért küzdő férfi válogatott ugyanakkor bravúros 3-0-s győzelmet aratott Olaszország ellen.
Örökranglista-elsőként a pingpong-Eb-re
A dániai Aarhusban vasárnap reggel a férfi és a női csapatversennyel megkezdődik a 25. asztalitenisz Európa-bajnokság, s kedden a nőknél már az első aranyat is kiosztják. A magyar csapatban a kilencszeres Eb-aranyérmes Bátorfi Csilla 36 évesen utolsó Európa-bajnokságán indul.
Magyar pingpong-névsor Eb-re és vb-re
A Magyar Asztalitenisz Szövetség elnöksége az elmúlt hét végi országos bajnokság után hétfői ülésén kijelölte az aarhusi Eb-re (március 27.-április 3.) és a sanghaji egyéni vb-re (április 30.-május 6.) utazókat.
Bátorfiék kikaptak a Pro Tour-döntőben
Kikapott olimpiai bronzérmes riválisától a Bátorfi Csilla, Tóth Krisztina kettős az asztaliteniszezők 200 ezer dollár összdíjazású katari Pro Tour-verseny döntőjében.
Bátorfiék legyőzték a kínai szuperkettőst
Kiváló játékkal döntőbe jutott a Bátorfi Csilla, Tóth Krisztina kettős az asztaliteniszezők 200 ezer dollár összdíjazású dohai Pro Tour-versenyén.
Bátorfi tizenhét év után először hagyja ki a TOP 12-t
Szombaton és vasárnap Rennes-ben rendezik meg az asztalitenisz Európa TOP 12 viadalt, amelyen Tóth Krisztina és Póta Georgina is indul, Bátorfi Csilla viszont 1988 óta először marad távol a versenytől.
Pótáék is lemondták a pingpong Pro Tour-döntőt
Négy magyar asztaliteniszező is indulhatna a hét végi pekingi Pro Tour-döntőben, de egyikük sem lesz ott. Tóth Krisztinát és Bátorfi Csillát német klubjaik nem engedik el, a Fazekas Mária, Póta Georgina kettős pedig Póta tanulmányi kötelezettsége miatt lépett vissza.
Kiesett a Bátorfi, Tóth kettős
A hatodik helyen kiemelt Bátorfi Csilla, Tóth Krisztina kettős simán kikapott a Boros Tamara, Cornelia Vaida horvát duótól a páros nyolcaddöntőjében, az athéni olimpia asztalitenisz tornáján. A Sydneyben negyedik magyarok 25 perc alatt szenvedtek vereséget.
Bátorfi és Fazekas is elbúcsúzott
A Tóth Krisztinával párosban is érdekelt Bátorfi Csilla rosszul kezdte az athéni olimpia asztalitenisz-tornáját, miután egyesben a második fordulóban nagy küzdelemben kikapott a kanadai Petra Cadától. Fazekas Mária 4-1-es szettaránnyal maradt alul a koreai Kim Hjung Mival szemben.
Jó ágra kerültek Bátorfiék
Az athéni olimpián szereplő magyar asztaliteniszezők közül szombaton, a női egyes első fordulójában csak Fazekas Mária mutatkozik be. Kedvező a sorsolása a Sydneyben negyedik Bátorfi Csilla, Tóth Krisztina párosnak, amely a 16 között kezd.
Hatodik kiemelt a Bátorfi, Tóth kettős Athénban
A Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség az athéni olimpia versenyeire a női párosok között a Bátorfi Csilla, Tóth Krisztina duót a 6. helyen emelte ki. A női egyéni versenyben Tóth a 17., Bátorfi a 26., Fazekas Mária a 34. kiemelt.
Bátorfiék nyertek a brazíliai Pro Touron
Az athéni olimpiára készülő Bátorfi Csilla, Tóth Krisztina páros nyerte az asztaliteniszezők Pro Tour-sorozatának brazíliai állomását, miután a döntőben 4-1-re legyőzte a fehérorosz Tatjana Kosztromina, Viktoria Pavlovics duót.
Bátorfi német bajnok a Langweiddel
Hatodszor nyerte meg a német asztalitenisz-bajnokságot Bátorfi Csilla csapata, a Müllermilch Langweid.
Bátorfi BEK-győztes a Langweiddel
A Bátorfi Csillával felálló német Müllermilch Langweid nyerte az idei női asztalitenisz BEK-et, a fináléban 6-1-es összesítéssel legyőzve az osztrák ASKÖ Erdgas Linz csapatát. Az ETTU-kupa német "házi döntőjében" a 3B Berlin 6-3-as összesítéssel kerekedett a TV Busenbach, Tóth Krisztina együttese fölé.
Bátorfiék lemaradtak a vb-elődöntőről
A bajnoki divízió B csoportjának negyedik helyén végzett a magyar nőiasztalitenisz-válogatott a dohai csapat-világbajnokságon, miután szerdai második mérkőzésén minimális, 3-2-es vereséget szenvedett Romániától. Ez egyszersmind azt is jelenti, hogy Bátorfi Csilláék a legjobb esetben az ötödik, a legrosszabb esetben a nyolcadik helyen zárják a vb-t.
Magyar pingpong-vereségek a csapat-vb-n
A magyar női- és férfiasztalitenisz-válogatott is vereséget szenvedett a Katar fővárosában, Dohában megrendezett csapat-világbajnokság első napján. Bátorfiékat Hongkong verte 3-0-ra, míg Pázsyék a románoktól kaptak ki 3-1-re.
Dohában fejezik be a párizsi pingpong-vébét
Március 1-8. között Katar fővárosában, Dohában rendezik meg a 47. asztalitenisz világbajnokság csapatversenyét. A Bátorfi Csilla, Tóth Krisztina, Fazekas Mária, Póta Georgina összetételű együttesünktől a nyolc közé jutás az elvárás.