Baranya megye

címke rss

Háziorvos nélkül maradhat két falu

Itthon2008.04.04, 10:32

Anyagiak miatt maradhat háziorvos és védőnő nélkül  600 ember Baranyában. Kilépett ugyanis a vásárosdombói körjegyzőségből két falu, Gerényes és Kisvaszar. A lépéstől azt várták, hogy az új körjegyzőség, Alsómocsolád majd segít nekik a fejlesztésekben. Így viszont fejlesztések helyett egyelőre úgy tűnik, háziorvos nélkül maradnak, mivel a praxist eddig Vásárosdombó tartotta fenn, erre viszont a kilépést követően már nem hajlandó.

Újabb posták üzemeltetésére lehet pályázni

Archívum2008.03.20, 07:18

A második körrel folytatódik a Magyar Posta Zrt. postapartner programja. A közbeszerzési felhívás szerint most néhány budapesti, valamint Baranya, Csongrád, Fejér, Veszprém megyei, összesen 218 postahivatal szolgáltatásainak ellátására várnak vállalkozókat - értesült a Napi Gazdaság.

További postákat adnak partnerségbe

Gazdaság2008.03.06, 16:39

A második ütemmel folytatódik a Magyar Posta (MP) Zrt. postapartner programja, és március 11-én megjelenik a Közbeszerzési Értesítőben újabb 218 postahivatal vállalkozásba adásának tendere - mondta el Szivi László, a társaság üzleti vezérigazgató-helyettese az MTI érdeklődésére, csütörtökön. A második ütemben Baranya megyében 66 postára, Budapesten 9-re, Csongrádban 21-re, Fejérben 44-re, míg Veszprém megyében 78 postahivatalra pályázhatnak a vállalkozók.

Zárt részvénytársasággá alakul egy rendelő

Archívum2008.02.20, 09:17

Nonprofit zártkörű részvénytársasággá alakulhat a közeljövőben Baranya legnagyobb rendelőintézete, az Egyesített Egészségügyi Intézmények (EEI) - írta az Új Dunántúli Napló.

750 ezer tonna föld indult meg a Duna felé

Itthon2008.02.12, 17:10

Omlani kezdett a löszfal a Baranya megyei Dunaszekcsőn. A Duna fölé tornyosuló falról egy 750 ezer tonna súlyú, 500 ezer köbméteres darab szakadt le. A meginduló földtömeg lakott területet nem veszélyeztet, a közeli vízártárózót azonban odább kell helyezni.

Karádon ismét a korábbi polgármestert választották

Itthon2008.01.06, 21:01

A képviselő-testület önfeloszlatása miatt kellett időközi választást tartani a Somogy megyei Karádon. A választók többsége ismét a korábbi polgármestert, Baranyai Károlynét válaztotta a település vezetőjének.

Tízmilliókat csalt két alkalmazott munkaadójától

Állás 20112008.01.04, 09:25

A gyanú szerint egy Baranya megyei multinacionális cég két alkalmazottja másfél év alatt több tízmillió forinttal károsította meg munkaadóját. A beszállítóval összejátszva olyan árukért fizettetett a céggel, amelyek nem érkeztek meg vagy nem a megrendelt árut tartalmazták - írja a Világgazdaság.

Ritka fehér karácsony volt délnyugaton

Időjárás2007.12.27, 13:03

Az idei karácsony időjárása kellemes meglepetést tartogatott a délnyugati országrészben élők számára. A három napig tartó havazás következtében Baranya és Somogy megyében helyenként 20 centimétert meghaladó hó hullott. Pécs külterületén pedig a 30 centimétert is meghaladja a hótakaró vastagsága.

Rejtegették a meggyalázott unokát

Itthon2007.11.23, 17:22

A siketnéma kislány ritkán jutott ki a házuk udvaráról, most pedig egy gyermekotthonban lakik. Ő az, akit a rendőrök szerint a saját nagyapja ejtett teherbe. Az idős férfi állítólag már évekkel ezelőtt is furcsán bámult egy lányt, mások szerint viszont kifejezetten józan életet élt. Az önkormányzat már a rendőrség előtt lépett, csak az nem világos, hogy mit is tett. Riport a baranyai vérfertőzésről.