bankszektor

címke rss

Soltvadkert közel 200 millió forintja bánhatja a takarékszövetkezet csődjét

Gazdaság2012.06.05, 19:27

A Soltvadkerti önkormányzat kárát nem fogja megtéríteni az Országos Betétbiztosítási Alap, a város kénytelen hitelt felvenni. A hatások egyelőre beláthatatlanok.

Attól se lenne pénz, ha bevernék az ablakot

Gazdaság2012.06.05, 14:50

Pénteken még nagy elkeseredéssel fogadták a soltvadkertiek a helyi takarékszövetkezet kifizetéseinek felfüggesztését, rendőrt is kellett hívni a fiók elé. Hétfőn azonban már nyugalom uralkodott az intézmény előtt sorban állók körében. A várható bezárás következményei miatt továbbra is aggódnak, és azt sajnálják, hogy nem hittek a hetekkel ezelőtt elterjedt pletykának.

Ki a hibás a válságért?

Vélemény2012.06.19, 12:09

Hiba lenne a bajban lévő vagy lustának kikiáltott országokon elverni a port, a válság kialakulásáért éppúgy felelős az EU eminense, Németország. A spanyolok összeomlásában főszerepe van Németországnak, amely a nagy haszon reményében elárasztotta hitellel a most válságban lévő országot.

Leminősítették a világ legnagyobb bankjait

Gazdaság2012.06.22, 08:55

Tizenöt bank adósságbesorolásának rontását jelentette be csütörtök este a Moody's hitelminősítő. A világ legnagyobb bankcsoportjairól van szó.

Több mint 50 milliárd euró kell a spanyol bankoknak

Gazdaság2012.06.22, 09:33

A spanyol bankrendszer két független cég által elvégzett átvilágítása azt mutatta, hogy az ország pénzintézeteinek stabilizálásához legalább 51 milliárd euró szükséges - írja a BBC brit közszolgálati csatorna internetes oldala.

Munkába állt az EBRD első brit elnöke

Gazdaság2012.07.03, 11:23

Sir Suma Chakrabarti a német Thomas Mirowot váltja a londoni székhelyű Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank élén.

Magyar kamatokba is belepiszkáltak mohó brit bankárok

Gazdaság2012.07.05, 15:04

Egy következményeiben nehezen túlbecsülhető csalás tölti ki a nyári uborkaszezont Nagy-Britanniában és a pénzügyi világban. A Barclays óriásbank manipulálta a világ egyik vezető referenciakamatát, a Libort. A Libor eltérítésének a magyar hitelesek is láthatták kárát, de csak alig észrevehető mértékben. A bankokkal szembeni bizalmi válság viszont újabb mélypontjára zuhant.

Július végén jutnak pénzhez a spanyol bankok

Gazdaság2012.07.10, 07:26

Július végéig 30 milliárd eurós pénzügyi mentőcsomagot kapnak a spanyol bankok, az újratőkésítés az első csomag átutalása után még további 70 milliárd eurós összegre rúghat.

Rászállt az osztrák felügyelet a Raiffeisen vezérére

Gazdaság2012.07.25, 11:28

Vizsgálja az osztrák pénzügyi felügyelet Herbert Stepicet, a Raiffeisen bankcsoport vezérigazgatóját egy szerbiai ingatlanügylet miatt. A magyar Raiffeisen anyabankjának vezetőjét akár posztjára alkalmatlannak is nyilváníthatják - írta internetes oldalán a Bloomberg hírügynökség.

Jövőre már működhet az uniós bankfelügyelet

Gazdaság2012.09.04, 13:26

Nem kell hozzá módosítani az alapszerződést, így José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke szerint már 2013-ban létrejöhet az egységes uniós bankfelügyelet. Az EB ördögi kört szakítana meg a lépéssel.