bankrablás

címke rss

Hatszázezer forint a miskolci bankrablás nyomravezetőjének

Itthon2006.01.27, 18:46

Hatszázezer forint jutalmat kaphat az a nyomravezető, aki a miskolci takarékszövetkezetben történ rablás felderítésében segíti a rendőrség munkáját - közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.

Feketelista készül a vevőket átverő cégekről

Itthon2006.01.17, 16:50

Feketelistára gyűjtik össze azoknak a cégeknek a névsorát, amelyek becsapták a fogyasztókat, és a békéltető testület ajánlása ellenére sem voltak hajlandóak kárpótolni a panaszost. A Budapesti Békéltető Testület tapasztalatai szerint a legtöbb probléma az építőipari cégekkel és a bankokkal van, de az utazási irodáknak, a műszaki cikkeket forgalmazó boltoknak és a sportcipőárusoknak is van félnivalójuk.

Örökre börtönben marad Kaiser Ede

Itthon2005.10.25, 16:37

Jogerőre emelte a Fővárosi Ítélőtábla Kaiser Ede tényleges életfogytiglani börtönbüntetését a móri bankrablás ügyében. A másodrendű vádlott, Hajdú László esetében viszont új eljárásra utasították a Fővárosi Bíróságot. A bíró kitért a vád gyenge pontjaira is, például, hogy a vád szerint a cselekmény idején a bank ajtajában álló Kaiser - aki szemtanúk szerint többször megfogta, kinyitotta az ajtót - ujjlenyomatát nem találták meg.

Cáfolják a móri fegyver előkerülését

Itthon2005.10.14, 20:46

A rendőrség cáfolja azt a sajtóértesülést, miszerint megtalálták volna a móri bankrablásnál használt egyik fegyvert. Ezt a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense közölte pénteken a távirati irodával.

Október végén várható ítélet a móri perben

Itthon2005.10.04, 12:35

A móri bankrablási ügyet kedden kezdte tárgyalni másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla. A perben még októberben várható ítélet. A tavalyi elsőfokú ítéletben Kaiser Edét tényleges életfogytiglanra ítélték a móri vérengzés miatt, Hajdú László pedig más fegyveres rablások miatt kapott tizenöt év fegyházat.

Meglőtte az őrt a bankrabló

Itthon2005.09.14, 14:19

Bukósisakos férfi rabolt ki egy bankot szerdán a III. kerületben. A rablás során több lövés is eldördült, az egyik eltalálta a biztonsági őrt.

Életveszélyes állapotban van a bankrabló

Itthon2005.08.26, 20:55

Egy mellkas és egy fejlövés miatt életveszélyes állapotban szállították kórházba azt a férfit, aki előzőleg pénteken kirabolt egy bankfiókot Budapesten, a IX. kerületben - közölte az MTI-vel a nyomozást jól ismerő, magát megnevezni nem kívánó hivatalos személy.

Egymásra mutogatnak a K&H-ügy gyanúsítottjai

Itthon2005.08.16, 10:06

A K&H-ügy két fő gyanúsítottja, Kulcsár Attila, a bank brókercégének üzletágvezetője és Kerék Csaba, a Britton Kft. ügyvezetője egymást próbálják a több milliárdos sikkasztás lebonyolítójaként és értelmi szerzőjeként beállítani. Kulcsár a videón nyilvánosságra hozott gyanúsítotti kihallgatásán azt állította, hogy Keréktől kapott tanácsokat az ügyfelek pénzének elsikkasztásához, míg a Britton ügyvezetője kedden reggel úgy reagált: nem az ő cégéhez, hanem a Kulcsár Attila érdekeltségébe tartozó Britton off-shore céghez köthető a sikkasztás.

Férje miatt támadják a belügyminisztert

Itthon2005.08.12, 09:14

Több, most nyilvánosságra került dokumentum szerint üzleti kapcsolat lehetett a Kulcsár-ügyben elhíresült Britton Kft. és Lamperth Mónika belügyminiszter férjének ügyvédi irodája között. Minderre egy bérleti szerződés, egy ügyvédi megbízási szerződés megszüntetéséről szóló megállapodás papírjai és egy banki átutalási megbízás utal. A Fidesz ezért azt várja el a kormányfőtől, hogy menessze a belügyminisztert. A kormányszóvivő szerint azonban a kormányfő még csak nem is gondolkozik ezen. Lamperth szerint férje nem volt kapcsolatban a Brittonnal.