bankrablás

címke rss

Lelőtték a Széna téri túszejtőt

Archívum2007.05.05, 01:03

A terrorelhárító rendőrök akciója során halálos lövést kapott az a fegyveres rabló, aki péntek délután több embert túszul ejtett a budapesti Széna téri OTP bankban. Az akció során két ügyfél (egy férfi és egy nő) megsérült, a rendőrség szerint mindketten fel fognak épülni. A rendőrök szerint a támadó férfi túl agresszív volt ahhoz, hogy tárgyalással oldják meg a krízishelyzetet.  Ez volt az első eset Magyarországon, hogy bankrablás közben túszokat ejtettek.

Sokkos állapotba kerülhetett a túszejtő

Archívum2007.05.04, 19:47

Először fordult elő Magyarországon, hogy egy bankrabló ejtett túszokat. Az általunk megkérdezett kriminológus szerint a rabló szinte sokkos állapotba kerülhetett. Egy másik szakértő pedig arra mutatott rá, a támadó nem volt profi, nem készült fel a bűncselekményre.

Megbüntették az idős ügyfelet elutasító bankot

Archívum2007.04.21, 12:30

700 ezer forintra bírságolt meg az Egyenlő Bánásmód Hatóság egy bankot, amiért az megtagadta az áruhitelt egy idős ügyféltől az életkora miatt. A hatóság előtt a hitelintézet azzal érvelt, hogy ma Magyarországon az idős emberek annyira kevés jövedelemmel rendelkeznek, hogy túl nagy kockázatot jelent számukra pénzt kölcsönözni. Az EBH szerint viszont ez az általánosítás sérti az emberi méltóságot.

Felsült egy ijedős bankrabló a fővárosban

Archívum2007.04.18, 13:25

Megijedt a biztonsági őr figyelmeztető lövésétől, és zsákmány nélkül elmenekült az a férfi, aki szerdán megpróbált kirabolni egy pesti bankot. A sikertelen rablót a rendőrök a banktól nem messze el is fogták.

Négy móri bankrabló is lehetett

Archívum2007.04.18, 21:43

A hazugságvizsgálat eredménye szerint nem kizárt, hogy négyen követték el a móri bankrablást - hangzott el az RTL Klub szerda esti híradójában; a kereskedelmi csatorna a birtokába jutott szakértői véleményeket ismertette.

Elhúzódik Kaiser Ede tisztázása

Archívum2007.04.10, 10:31

Tolódhat Kaiser Ede perújítása, akit annak idején többek között a móri bankrablás miatt ítéltek el. Azóta a Nemzeti Nyomozó Iroda két új gyanúsítottat talált, emiatt Kaisert ügyvédje szerint felmenthetik a móri vádpont alól. Az illetékes ügyészség azonban nem akar perújítást addig, amíg az új gyanúsítottakból ténylegesen vádlottak nem lesznek.

Sorban álló rendőr csapott le a bankrablóra

Archívum2007.03.23, 14:45

Bankrablást akadályozott meg egy szolgálaton kívüli, ügyfélként sorban álló rendőr egy budaörsi bankfiókban. A megzavart támadó menekülés közben több lövést leadott, de a rendőrség végül percek alatt elfogta.

Bankot raboltak Miskolcon

Archívum2007.03.20, 11:59

Valószínűleg fegyverrel rabolt ki egy miskolci bankot kedd délelőtt egy ismeretlen férfi. A rablás során sérülés nem történt. Azt még nem lehet tudni, mennyi pénzt vitt el a férfi.

Fegyveres rabolt ki egy budai bankot

Archívum2007.03.19, 16:54

Nyolc óra körül raboltak ki egy bankot a budapesti Bartók Béla úton, a támadónál fegyver is volt. Az elkövetőről a bank biztonsági kamerája készített felvételeket.