bankrablás
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Perújítást rendeltek el a móri mészárlás ügyében
Új eljárást kell lefolytatni a móri mészárlás miatt jogerősen tényleges életfogytiglani börtönre ítélt Kaiser Ede ügyében - döntött a Fővárosi Ítélőtábla. A perújítást az indokolja, hogy ma már az ügyészség is úgy véli, mégsem Kaiser és a jelenleg is bíróság előtt álló Hajdú László követte el a nyolc ember halálával végződött bankrablást, hanem a szintén bíróság előtt álló W. Róbert és N. László, aki tavaly a fogdában öngyilkos lett.
Hajdút és Kaisert menti az új móri vádlott
Semmi köze nem volt Hajdú Lászlónak és Kaiser Edének a móri mészárláshoz - jelentette ki a bank elleni támadással megvádolt W. Róbert hétfőn a bíróság előtt. Mint mondta, egyiküket sem ismerte, csak a médiából tudta meg, hogy őket vádolják a nyolc ember meggyilkolásával. Az ügyész szerint a bíróságnak ki kell mondania, hogy Hajdú László nem bűnös a móri ügyben, viszont más bűncselekmények miatt továbbra is a börtönben marad. Május közepén várható ítélethozatal.
Meghosszabbították a móri vádlott előzetesét
Az elsőfokú eljárás befejezéséig meghosszabbította a móri bankrablás vádlottjának, W. Róbertnek az előzetes fogva tartását a Fejér Megyei Bíróság, a tárgyalás időpontját még nem tűzték ki. A férfit a móri Erste bankban elkövetett mészárlásban való részvétellel gyanűsítják.
Vádat emeltek a móri bankrablás ügyében
Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség szerdán a közel hat éve történt véres móri bankrablás egyetlen - még életben lévő - gyanúsítottja ellen. A vádemelési javaslattal a hatóságok lezártnak tekintik a 2002-ben megkezdett, majd tavaly újraindított nyomozást.
Önmagát szúrta meg a késes túszejtő
Kivérzett állapotban találtak rá a rendőrök a balkányi túszejtőre, miután behatoltak a bankba, ahol a férfi korábban foglyul ejtett két nőt. Önmagát sebesítette meg késével, a mentők küzdenek az életéért.
- címkék:
- bankrablás
- rendőr
- kés
- rendőrség
- Címkefelhő »
Nyolc évet kapott nyolcszázmilliós csalásért
Nem jogerősen nyolc évet kapott az Erste Bank egyik volt vezető munkatársa, aki fiktív számlákkal és szerződésekkel vett fel nagy összegű hiteleket a pénzintézettől. A vádlott több mint 800 millió forinttal károsította meg a bankot. Rajta kívül 15 embert ítéltek el az ügyben, közülük többen fellebbeztek.
- címkék:
- bankrablás
- hitel
- csalás
- Erste Bank
- Címkefelhő »
Ráharapott az APEH a német adócsalásra
Kis hezitálás után az APEH csütörtök délután megkereste a német adóhatóságot az adóelkerülés érdekében liechtensteini bankokba mentett vagyonok ügyében - tudta meg az [origo]. A magyar hatóságok alapvetően arra kíváncsiak, valóban megkaphatja-e Magyarország is azt a német titkosszolgálat által megszerzett listát, amelyből kiderül, világszerte kik utalták a liechtensteini adóparadicsomba pénzüket. Nem tudni, van-e magyar érintettje a világméretűvé dagadó adócsalási ügynek.
Milliókra utazott az ítélethamisító exügyvéd
Hamis ítéletekkel próbált inkasszóval pénzt kicsikarni cégektől egy volt ügyvéd. A férfi 38 millió forintot akart megszerezni több cégtől, ám a rendőrök lecsaptak rá egy banknál. Kiderült, alig pár napja szabadult előző büntetéséből.
- címkék:
- bankrablás
- rendőr
- inkasszó
- Címkefelhő »
Drágán adta az osztrák hitelt a győri házaspár
Üzletszerűen elkövetett, jelentős kárt okozó csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást a rendőrség egy osztrák banki hiteleket közvetítő győri házaspár ellen. A gyanúsítottak az eddigi információk szerint 12 millió forintos kárt okoztak 9 sértettnek.
- címkék:
- bankrablás
- hitel
- rendőrség
- kékfény
- csalás
- Címkefelhő »