bankrablás
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Meglepték az FHB-s fizetések a számvevőket
A részben állami tulajdonú Földhitel- és Jelzálogbankot nemrég vizsgáló Állami Számvevőszék jelentésében szóvá tette, hogy az utóbbi négy évben megsokszorozódtak egyes vezetők jövedelmei a pénzintézetnél, bár összegszerűen nem tartja soknak a juttatásokat a vizsgálat szerint egyébként megfelelően működő banknál. Az ÁSZ a pénzügyminiszterhez fordult aggályaival, míg az FHB vezérigazgatója szerint valóban "meglepő" a növekedés, de indokolható.
Szerb gyanúsítottja van a számlacsapolásnak
A rendőrség adatai szerint mintegy kétszáz banki ügyfél adatait szerezték meg illetéktelenek november végén. A nyomozók három olyan bankszámláról tudnak, amelyekről pénzt is leemeltek.
- címkék:
- bankrablás
- rendőrség
- nyomozó
- Címkefelhő »
Bankok nevében csaltak ki adatokat
Bankok nevével visszaélve próbálta megkárosítani embereket egy bűnözői csoport az internet segítségével. E-mailben arra kérték a kiszemelt áldozataikat azok bankjainak nevében, hogy egy weboldalra kattintva adják meg adataikat, s azokat felhasználva próbáltak tranzakciókat kezdeményezni.
- címkék:
- Bánk
- bankrablás
- internet
- tranzakció
- Címkefelhő »
Két éve akarnak beszélni az új móri tanúk
Évek óta próbálja elmondani a hatóságoknak információit az a két tanú, akiket a Fővárosi Bíróság szerdán hallgatott meg először a móri vérengzés büntetőperében. Vallomást csak akkor tennének, ha a hatóságok előbb garantálnák védelmüket, az ügyészség azonban alkukötés előtt konkrétumokat szeretne. A tanúk viszont az életüket féltik - véli jogi képviselőjük, aki szerint a két férfi inkább vállalja a hamis tanúzást, mint a rendőri védettség nélküli vallomástételt.
Új személyiséget kérnek vallomásukért a móri tanúk
A Fővárosi Bíróságot váratlanul érte, hogy a szerdai tárgyaláson két tanú orosz biztosítási csalással hozta összefüggésbe a 2002-es móri vérengzést, az ügyészség szerint azonban nem hangzott el új információ a meghallgatáson. A tanúk azt állították, tudják, kik a nyolcszoros gyilkosság elkövetői, de csak akkor beszélnek, ha a rendőrség garantálja a védelmüket. Ez azt jelenti, hogy biztonságuk érdekében ők és családjuk is új személyiséget kaphatnának.
Nemzeti gyásznap lesz Puskás temetésekor
Nemzeti gyásznap lesz Puskás Ferenc temetésének napján - döntött pénteken a kormány. Korábban a móri bankrablás áldozatainak tiszteletére, 2005-ban pedig a pápa halála miatt rendeltek el gyásznapot.
Könnygáztól szenvednek a belvárosiak
Egy Dohány utcai kávézóba belőttek egy könnygázgránátot, a Ferenciek terén levő élelmiszerboltba hármat - ők három napig nem nyitnak ki, mert szellőztetnek. Több boltos és vendéglős dagadt szemekkel nyitott ki kedden, az egyik bankban folyamatosan könnyezve dolgoznak. Betört ablakok, szétbontott faszerkezetek, vérnyomok, gumilövedékek és enyhe könnygázszag jelzik még most is a hétfői zavargásokat.
Vitatják jogvédők a rendőrök lövéseit
Nem lőhettek volna a rendőrök arra a férfira, aki szerdán társával együtt kirabolt egy fővárosi bankot - állítja a TASZ jogvédő szervezet. A rendőrség szerint a fellépés jogszerű volt.
Meneszthetik az OEP főigazgatóját
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) főigazgatójának felmentését kezdeményezi szerdán az egészségügyi miniszter. Az új főigazgató Major Zoltán lehet, aki korábban több bankban dolgozott vezető beosztásban - értesült a Népszabadság.
Meghalt az egyik bankrabló
Két fegyveres próbált kirabolni egy XIX. kerületi bankot, de mindkettejüket meglőtték. Egyiküket a biztonsági őr tette ártalmatlanná, ő halt bele sérüléseibe, a másik rabló egy tússzal próbált elmenekülni, de a rendőrök utolérték és megsebesítették.
Pénzügyes került az OEP élére
Felmentették a szerdai kormányülésen az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) főigazgatóját, Kiss Józsefet. A vezetőcsere indoka, hogy az OEP-nek pénzintézetté kell válnia. Az új vezető, Major Zoltán egy bank leányvállalatától érkezik az egészségbiztosítóhoz.
Tankok helyett bankok ellen léptek fel vidéken
Radikális jobboldali szervezetek képviselői vettek részt vagy szervezték a tüntetéseket több vidéki városban - általában több száz fős tömeg gyűlt össze. Többek között Szegeden, Győrben, Miskolcon, Nyíregyházán, Szombathelyen is tüntettek a Gyurcsány-kormány ellen.
Bankrablás történt Budapest belvárosában
Egy maszkos férfi kirabolt egy bankot kedden délelőtt Budapest belvárosában. Lövés nem dördült.
- címkék:
- Budapest
- bankrablás
- lövés
- Címkefelhő »
Vádat emeltek Kaiser segítői ellen
Hamis tanúzás miatt vádat emelt az ügyészség négy személy ellen, akik a bíróság előtti vallomásukkal alibit akartak biztosítani a móri vérengzésért elítélt Kaiser Edének. Egy ismerőse azt vallotta, hogy a bankrablás napján a férfi nadrágját vasalta, hárman pedig, hogy utána náluk tartózkodott.
- címkék:
- Kaiser Ede
- bankrablás
- ügyészség
- bíróság
- Címkefelhő »
Hajdú légiós múltja került elő a móri perben
Kaiser Ede a móri perben tanúként azt vallotta a bíróságon, hogy sosem járt Hajdú Lászlóval együtt Móron. Szerinte Hajdút légiós múltja és egy terhelő vallomás miatt vádolta meg a bíróság azzal, hogy ő lőtte le a móri bankban tartózkodó nyolc embert. Kaiser egy korábbi közös rablási kísérletükre utalva elmondta, hogy Hajdú nem merte bántani az utazási iroda alkalmazottait.
Tanúvallomásokkal folytatódik Hajdú büntetőpere
Kaiser Ede és Kiglics Attila tanúvallomásaival folytatódik Hajdú László a móri bankrablás ügyében indult büntetőpere a Fővárosi Bíróságon szerdán - erősítette meg Kamarás Géza, Hajdú László ügyvédje. Hajdú Lászlót társtettesként, nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés bűntettével vádolja az ügyészség.
Tehenekért is kaptak közpénzt képviselők
Augusztusban nyilatkozniuk kellett a képviselőknek vagyoni helyzetük mellett arról is, hogy kaptak-e állami vagy európai uniós támogatást. A nyilatkozatokból kiderült, hogy a legnagyobb összeget a gazdálkodó politikusok kapták, például anyatehén tartására vagy gabonatároló építésére. Az MSZP-s Ecsődi László 58 millió forintnyi támogatásról számolt be. Demszky Gábor az állami kamattámogatású lakáshitelét írta be, amelynek összegét még a bank sem tudja.
Elfogták a szigetszentmiklósi bankrablás gyanúsítottját
Elfogták a júniusi szigetszentmiklósi bankrablás másik feltételezett elkövetőjét. Társa még a helyszínen meghalt, miután a bank biztonsági őre rálőtt.
- címkék:
- bankrablás
- kékfény
- biztonsági őr
- Címkefelhő »
Kirabolták a tarjáni takarékszövetkezetet
Egymillió forintot zsákmányolt az fegyveres bankrabló, aki csütörtökön elvitte a Komárom-Esztergom megyei Tarján község takarékszövetkezetének bevételét. Senki sem sérült meg, a rabló motorral menekült el a helyszínről.
Meghalt a magát fejbe lövő biztonsági őr
Meghalt a kórházban az a zalaegerszegi biztonsági őr, aki csütörtökön lőtte fejbe magát egy bank őrszobájában.
- címkék:
- bankrablás
- kórház
- Címkefelhő »
Meglepte az embereket a Gyurcsány-csomag
A Gallup által közzétett felmérés szerint a Gyurcsány-csomag az emberek nagy többségét váratlanul érte, a megkérdezettek kétharmada nem számított ilyen mértékű megszorításokra. A lakosság többsége azonban egyet értett a nagyvállalatok, bankok közterheinek növelésével.
Az őr fegyverével raboltak bankot
Kirabolták Budapesten az Erste Bank Bosnyák téri fiókját. A pénzintézet biztonsági őrét a rabló leütötte, elvette a fegyverét, és azzal ment be a bankba. Egyelőre nem tudni, hogy az őr sérülései súlyosak-e.
Jogszerűen lőtt a biztonsági őr a bankrablóra
Nem indítanak eljárást a biztonsági őr ellen, aki június közepén úgy akadályozott meg egy bankrablást, hogy rálőtt a rablóra, közben megsebesítve egy banki alkalmazottat is. Az ügyészségi vizsgálat szerint ugyanis az őr az előírásoknak megfelelően használta fegyverét.
- címkék:
- bankrablás
- rablás
- kékfény
- rendőrség
- Címkefelhő »
A móri vérengzéssel vádolják Hajdút
Újrakezdődött a móri ügyben megvádolt Hajdú László büntetőpere a Fővárosi Bíróságon. A mostani eljárásban Hajdút már azzal vádolják, hogy ő lőtte le a bankban tartózkodó nyolc embert. Korábban csak azt rótták a terhére, hogy fegyvert szerzett a bankrabláshoz. Az ügyben hozott elsőfokú ítéletet tavaly helyezte hatályon kívül a Fővárosi Ítélőtábla.
Bebukhatnak a Kaisernek alibit biztosító tanúk
Hamarosan lezárul ügyükben a nyomozás, és várhatóan vádat is emelnek az ellen a négy ember ellen, akiket hamis tanúzással gyanúsítottak meg a móri bankrablásért elítélt Kaiser Ede perében - írja a Népszabadság. A férfinek két barátnője és egyikük szülei is alibit biztosítottak a rablás idejére.
A banki dolgozót is meglőtte a biztonsági őr
A biztonsági őr több lövést is leadott arra a férfira, aki késsel megtámadta a főváros X. kerületében lévő bankfiók női alkalmazottját pénteken kora délután. A lövések a támadót és az alkalmazottat is érték, mindkettőjüket kórházba szállították.
Azonosították a lelőtt bankrablót
Azonosították a szigetszentmiklósi bankrablásban halálos lövést kapott férfit. A rendőrség szerint egy 32 éves férfiről van szó, a helyszínről elmenekült társa még mindig szökésben van.
- címkék:
- bankrablás
- rendőrség
- Címkefelhő »
Lelőtte a bankrablót a biztonsági őr
Bankrablókra lőtt a biztonsági őr Szigetszentmiklóson, egyikük olyan súlyosan megsebesült, hogy a helyszínen meghalt, a másik elmenekült. A rendőrség lezárta a helyszínt és megkezdte a szökésben lévő rabló keresését.
Visszalőhettek volna a rablóra az őrök
Visszalőhettek volna a biztonsági őrök a rablóra a szerdai bankrablásnál, erre feljogosítják őket a törvények - tudtuk meg a vagyonvédelmi kamara munkatársától. A bankok védelmének szigorítását a rendőrség és a bankszövetség is szorgalmazza, a rendőrség a bankok körüli járőrözést sűrítené, a bankszövetség pedig egy korszerűbb jogszabályt készítene elő.
- címkék:
- bankrablás
- rablás
- rendőrség
- kékfény
- Címkefelhő »
Életveszélyesen sérült az egyik meglőtt őr
Az egyik biztonsági őrt életveszélyesen, a másikat könnyebben sebesítette meg a támadó egy budapesti fegyveres bankrablás során. A sérülteket az Árpád Kórházban ápolják. A támadó a rablás után gyalog menekült el a helyszínről. A bank közleménye szerint a rabló kisösszegű készpénzt vitt magával a bankfiókból.
- címkék:
- bankrablás
- rablás
- kékfény
- rendőrség
- Kórház
- Címkefelhő »
Elfogták a 300 milliós rablás gyanúsítottjait
Elfogták annak az áprilisi rablásnak két gyanúsítottját, amelyben több, mint 300 millió forintot vettek el egy budapesti férfitól. A kirabolt férfi egyenesen a bankból vette ki a nagy összeget, és ezért kérte meg a későbbi elkövetőket, hogy kísérjék el. Csakhogy azok utóbb megverték, és elvették a pénzét.
- címkék:
- Pest megye
- Pest
- bankrablás
- rablás
- kékfény
- Címkefelhő »
Lövöldöztek egy fővárosi bankban
Fegyverrel rontott be egy símaszkot viselő férfi az Üllői úton lévő egyik bankfiókba. A férfi lőtt egyet a fegyverével, ezt követően a biztonsági őr szintén lövést adott le, mire a férfi zsákmány nélkül elmenekült a helyszínről.
- címkék:
- Üllői út
- bankrablás
- Címkefelhő »
Dakotának hívtak egy romát a bankban
Egy albérlet-közvetítő cég apróhirdetésében az állt: "kizáró ok: állat és színes bőrű", míg egy banki ügyintéző "full dakota"-ként jellemezte roma ügyfelének családtagját. E két kirívó eset mellett még több mint kétszáz, hátrányos megkülönböztetés miatti panasz érkezett tavaly a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Irodához. A legtöbb sérelem éppen az állami szervek részéről érte a romákat.
Bankrablást ismert be egy szabolcsi férfi
Egy bankrablást is beismert az a férfi, aki társával együtt gázspray-t és elektromos sokkolót használva támadt egy hitelügyintézőre Kisvárdán.
- címkék:
- Kisvárda
- bankrablás
- gázspray
- Címkefelhő »
Több százan elfelejtették, hogy autót nyertek
A mostanában újra népszerű gépkocsinyeremény-betétkönyv történetében eddig 750 megnyert, de azóta át nem vett autó várja szerencsés, de feledékeny gazdáját. A "kihúzott" autók nem vesznek el, akkori árukat akár évtizedekkel később is kifizeti a legnagyobb magyar bank. Akadt olyan, akinek a garázstakarításkor előkerült 1978-as betétkönyvéről derült ki, hogy az évekkel később nyert.
- címkék:
- bankrablás
- Suzuki
- Címkefelhő »
Újra előkerült az állítólagos Postabank-jelentés
Három év után ismét előkerült egy állítólagos Kehi-jelentés, amely a Postabank konszolidációját vizsgálta. E szerint az államnak 30 milliárd forintos kára keletkezett a bank támogatásából. Emellett előkerült egy Stumpf Istvánnak, az Orbán-kormány kancelláriaminiszterének tulajdonított levél is, ami szerint a volt miniszter leállíttatta a pénzintézettel kapcsolatos Kehi-vizsgálatot, mert az a Fideszhez köthető személyek érintettségét is felvetette - állítólag. Stumpf szerint a levél hamisítvány és pert indít.
Kiraboltak egy fővárosi bankot
Fegyveres rablás történt a főváros egyik XIV. kerületi pénzintézetében. A rabló könnygázt fújt a helyiségbe, amikor elhagyta a helyszínt.
Hatszázezer forint a miskolci bankrablás nyomravezetőjének
Hatszázezer forint jutalmat kaphat az a nyomravezető, aki a miskolci takarékszövetkezetben történ rablás felderítésében segíti a rendőrség munkáját - közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.
Feketelista készül a vevőket átverő cégekről
Feketelistára gyűjtik össze azoknak a cégeknek a névsorát, amelyek becsapták a fogyasztókat, és a békéltető testület ajánlása ellenére sem voltak hajlandóak kárpótolni a panaszost. A Budapesti Békéltető Testület tapasztalatai szerint a legtöbb probléma az építőipari cégekkel és a bankokkal van, de az utazási irodáknak, a műszaki cikkeket forgalmazó boltoknak és a sportcipőárusoknak is van félnivalójuk.
Örökre börtönben marad Kaiser Ede
Jogerőre emelte a Fővárosi Ítélőtábla Kaiser Ede tényleges életfogytiglani börtönbüntetését a móri bankrablás ügyében. A másodrendű vádlott, Hajdú László esetében viszont új eljárásra utasították a Fővárosi Bíróságot. A bíró kitért a vád gyenge pontjaira is, például, hogy a vád szerint a cselekmény idején a bank ajtajában álló Kaiser - aki szemtanúk szerint többször megfogta, kinyitotta az ajtót - ujjlenyomatát nem találták meg.
Cáfolják a móri fegyver előkerülését
A rendőrség cáfolja azt a sajtóértesülést, miszerint megtalálták volna a móri bankrablásnál használt egyik fegyvert. Ezt a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense közölte pénteken a távirati irodával.
Október végén várható ítélet a móri perben
A móri bankrablási ügyet kedden kezdte tárgyalni másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla. A perben még októberben várható ítélet. A tavalyi elsőfokú ítéletben Kaiser Edét tényleges életfogytiglanra ítélték a móri vérengzés miatt, Hajdú László pedig más fegyveres rablások miatt kapott tizenöt év fegyházat.
Meglőtte az őrt a bankrabló
Bukósisakos férfi rabolt ki egy bankot szerdán a III. kerületben. A rablás során több lövés is eldördült, az egyik eltalálta a biztonsági őrt.
Életveszélyes állapotban van a bankrabló
Egy mellkas és egy fejlövés miatt életveszélyes állapotban szállították kórházba azt a férfit, aki előzőleg pénteken kirabolt egy bankfiókot Budapesten, a IX. kerületben - közölte az MTI-vel a nyomozást jól ismerő, magát megnevezni nem kívánó hivatalos személy.
- címkék:
- Budapest
- IX. kerület
- bankrablás
- kórház
- MTI
- Címkefelhő »
Egymásra mutogatnak a K&H-ügy gyanúsítottjai
A K&H-ügy két fő gyanúsítottja, Kulcsár Attila, a bank brókercégének üzletágvezetője és Kerék Csaba, a Britton Kft. ügyvezetője egymást próbálják a több milliárdos sikkasztás lebonyolítójaként és értelmi szerzőjeként beállítani. Kulcsár a videón nyilvánosságra hozott gyanúsítotti kihallgatásán azt állította, hogy Keréktől kapott tanácsokat az ügyfelek pénzének elsikkasztásához, míg a Britton ügyvezetője kedden reggel úgy reagált: nem az ő cégéhez, hanem a Kulcsár Attila érdekeltségébe tartozó Britton off-shore céghez köthető a sikkasztás.
Férje miatt támadják a belügyminisztert
Több, most nyilvánosságra került dokumentum szerint üzleti kapcsolat lehetett a Kulcsár-ügyben elhíresült Britton Kft. és Lamperth Mónika belügyminiszter férjének ügyvédi irodája között. Minderre egy bérleti szerződés, egy ügyvédi megbízási szerződés megszüntetéséről szóló megállapodás papírjai és egy banki átutalási megbízás utal. A Fidesz ezért azt várja el a kormányfőtől, hogy menessze a belügyminisztert. A kormányszóvivő szerint azonban a kormányfő még csak nem is gondolkozik ezen. Lamperth szerint férje nem volt kapcsolatban a Brittonnal.
Zavaros szabályozás miatt sokan bukták el a szocpolt
Egy építkező család azért nem kapott szociálpolitikai támogatást, mert a bankban úgy gondolták, hogy az építkezés nem lakáscélú, mivel a ház falai nem haladják meg az egy méter kilencven centis magasságot. Az önkormányzat szerint ugyanakkor járt volna a szocpol így is. A család az ombudsmanhoz fordult, aki megállapította, hogy a lakáscélú állami támogatásokról szóló kormányrendeletek nem felelnek meg teljes mértékben az alkotmányossági követelményeknek. Változtattak is a szabályozáson, de nem visszamenőleges hatállyal. Akiket korábban elutasítottak, azok később sem kaphatták meg a pénzt.
A kormány elfelejtkezett a bankbiztonságról
Lekerült a napirendről a bankbiztonság jogszabályi szigorítása: a móri rablótámadás után készült egy tervezet, ezt azonban végül nem fogadta el a kormány. Jelenleg pedig sem a Belügyminisztériumban, sem a Pénzügyminisztériumban nem készül új javaslat. Kötelező érvényű előírások híján a bankok, takarékszövetkezetek és a Posta maga döntheti el, mennyit költ saját biztonságra. Sok kisebb forgalmat lebonyolító fiókban még mindig nincs se biztonsági kamera, se őr.
Saját őre rabolta ki a bankot
A biztonsági őr rabolta ki hétfőn reggel az Örs vezér téren található bankot. A férfi fegyverrel kényszerítette az alkalmazottakat a pénzes zsákok átadására, majd elmenekült a helyszínről.
- címkék:
- bankrablás
- őr
- Címkefelhő »
Példás büntetést kapott a német nagypapák bandája
Három idős férfit ítélt el pénteken sorozatos bankrablásért egy német bíróság, a három vádlottat "nagypapák bandájaként" emlegették Németországban. A trió 1988 és 2004 között 14 német bankot rabolt ki váltakozó személyi felállásban, összesen egymillió eurót zsákmányolt.
- címkék:
- Németország
- bankrablás
- bíróság
- nagypapa
- Címkefelhő »
A jogszabályok miatt pórul járhatnak a lakáshitelesek
Ne a bankok, hanem a közigazgatási szervek döntsenek a lakástámogatási kérelmekről - javasolja az ombudsman, aki szerint a lakáscélú támogatásról szóló kormányrendeletek nem felelnek meg az alkotmányossági követelményeknek, mivel nem egyértelműek és kiszámíthatóak. Az országgyűlési biztos kifogásolta azt is, hogy a bankok termékismetetői nem kellően részletesek.
- címkék:
- bankrablás
- lakáshitel
- ombudsman
- Címkefelhő »
Titkos jelentés készült a brókerügyről
A Népszabadság úgy tudja, hogy egy, a K&H Bank tulajdonosai számára készült titkos jelentés jóval kisebb összegben határozta meg a Kulcsár Attila sikkasztása miatt a brókercéget ért kárt, mint amennyivel Kulcsárt gyanúsítják. Ennek egyik oka állítólag az lehet, hogy a bank korábban szinte fenntartások nélkül elfogadta az ügyfelek Kulcsár által hamisított kimutatásait.
Kulcsár: Szelektálnak a nevek között
A brókerügy fő gyanúsítottja, a sikkasztással vádolt Kulcsár Attila szerint valószínűleg szelektálják az ügyben kiszivárogtatott neveket. Közölte azt is, hogy bizonyos ügyfelek sokkal több pénzt követelnek a banktól, mint amennyi káruk keletkezett. Eközben a Magyar Nemzetben újabb, a lap állítása szerint a Fővárosi Főügyészségen készült kihallgatási jegyzőkönyvek jelentek meg. Ezekben Kulcsár Tóth András államtitkárral való találkozójáról számolt be.
Csúcstechnológiás magyar csalók kaszálták végig Európát
Figyelemre méltó, egyedülálló technikával hamisított bankkártyákat az a magyar banda, amelynek tagjait nemrég fogták el. A gyanúsítottak Németországban szerezték meg a bankkártyák adatait, amelyek alapján saját bankkártyákat gyártottak, és egész Európában vásároltak. Mintegy 45 millió forintnyi kárt okoztak a bankoknak.
Stabilizálódott a meglőtt biztonsági őr állapota
Egyelőre nincsenek meg azok az elkövetők, akik csütörtökön próbáltak meg kirabolni egy bankot az Örs vezér téren. A támadók rálőttek az őrre, aki kórházba került.
- címkék:
- Budapest
- bankrablás
- kórház
- kékfény
- Címkefelhő »
Rálőttek egy biztonsági őrre a bankrablók Pesten
Bankrablást kíséreltek meg csütörtökön nem sokkal dél után Budapesten, az Örs vezér téren. Az elkövetők rálőttek a biztonsági őrre, aki megsérült. A símaszkos támadók felgyújtották kocsijukat és elmenekültek.
Megvonhatják a Sinn Fein pénzügyi támogatását
Pénzügyi szankciókat foganatosít a brit kormány a Sinn Fein északír katolikus párttal szemben, amelyet azzal vádolnak, hogy köze volt az Ír Köztársasági Hadseregnek (IRA) tulajdonított nagyszabású belfasti bankrabláshoz.
Írországban találták meg az IRA-bankrablásból származó pénzt
Az Ír Köztársaság területén került elpő jelentős mennyiség abból a pénzből, amelyet az északír Northern Bankból raboltak el decemberben. A bankrablók összesen 26,5 millió fontot zsákmányoltak - szakértők szerint ez volt a világ legnagyobb, bankból elrabolt készpénzmennyisége. Az Északír rendőrség valamint a brit kormány egyértelműen az Észak-Írország függetlenségéért küzdő Ír Köztársasági Hadsereget (IRA) jelölte meg a bankrablás gyanúsítottjaként.
Az IRA nem szolgáltatja be fegyvereit
Visszavonta a fegyverzetének használaton kívül helyezésére tett ajánlatát szerda este az észak-írországi brit fennhatóság ellen küzdő legnagyobb katolikus félkatonai csoport, az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA), amelyet - többszöri cáfolata ellenére - a tartomány rendőrfőnöke, valamint a brit és az ír kormány is a karácsony előtti példátlan belfasti bankrablás tettesének nevezett.
Megállítják a gyógyszertári kotnyeleskedőket
Bizalmas információkat tudhatnak meg egymásról a betegek a gyógyszertárakban, mert semmi nem akadályozza meg őket, hogy az előttük lévő sarkában álljanak. Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos szerint ezért a gyógyszertárakban is be kellene vezetni a bankokban szokásos rendszert, hogy a várakozóknak egy felfestett vonal mögött kell állniuk.
Postai küldemények miatt lőttek le egy biztonsági őrt
Hasba lőtték egy érdi banknál a biztonsági őrt a rablók, azonban, mint utóbb kiderült, nem a pénzeszsákot, hanem a postai küldeményeket vitték el. A meglőtt őrt súlyos állapotban szállították kórházba a mentők. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság és Group 4 Falck biztonsági cég egy-egy millió forintot ajánlott fel a nyomravezetőnek.
Örök börtönre ítélték Kaiser Edét
Az ügyész által kért tényleges életfogytiglanra ítélte első fokon, nem jogerősen a bíróság Kaiser Edét, akit más bűncselekmények mellett bűnösnek találtak a móri bankrablásban is. Társát, Hajdú Lászlót 15 év fegyházra ítélte a bíróság. A súlyos büntetések annak ellenére születtek, hogy a nyolc életet követelő brutális gyilkossággal senkit nem vádolt meg az ügyészség, az elkövető ismeretlen maradt. A vád szerint Kaiser az ajtóban őrködött a rablógyilkosság idején.
Rekord összeget vittek el a belfasti bankrablók
Több millió fontot raboltak el Észak-Írország legnagyobb lakossági bankjából kedden. Valószínűleg ez volt az egyik legnagyobb értékű bankrablás Nagy-Britanniában.
Tagadtak a móri per vádlottjai az utolsó szó jogán
Kaiser Ede és Hajdú László az utolsó szó jogán egyaránt tagadta a Fővárosi Bíróságon, hogy köze lett volna a nyolc halálos áldozatot követelő 2002. május 9-i móri bankrablás elkövetéséhez. Más bűncselekmények elkövetését viszont, ahogy korábban is, elismerték.
Örökre megúszhatja a móri mészáros
Tényleges életfogytiglant kért az ügyész a móri perben Kaiser Edére, annak ellenére, hogy nem ő lőtt még a vádirat szerint sem a bankfiókban. Azt, hogy ki a móri gyilkos, a perben nem válaszolta meg az ügyészség. A vád csak közvetett bizonyítékokkal támasztotta alá, hogy Kaiser egyáltalán Móron járt a kérdéses időpontban és segédkezett a rablógyilkosságban. Néhány tanú felismerni vélte Kaisert, bár a védelem szerint vitatható körülmények között zajlottak a felismertetések.
Az ügyész sem tudja, ki lőtt Móron
A végéhez közeledik a móri bankrablással kapcsolatos per, de az ügyész továbbra sem tudja, ki lőtt a móri bankfiókban. A vádbeszéd szerint nem is fog kiderülni, ki ölt meg nyolc embert két és fél éve Móron.
- címkék:
- Mór
- bankrablás
- ügyészség
- bíróság
- Címkefelhő »
Tényleges életfogytiglant kért az ügyész a móri ügy fővádlottjára
Tényleges életfogytiglani büntetést indítványozott az ügyész a móri bankrablással vádolt Kaiser Edének. Társának, Hajdú Lászlónak bűnsegédként határozott idejű fegyházbüntetés kiszabását kérte hétfőn a Fővárosi Bíróságon. Szakértők szerint Hajdú esetében mintegy 20 éves büntetés kiszabása várható.
Még idén ítéletet hirdethetnek a móri ügyben
A bíróság még ebben az évben ítéletet hirdetne a móri bankrablás büntetőperében, a hétfői tárgyaláson ugyanis kiderül, hogy a napokban felbukkant tanú szolgált-e érdemi információval a hatóságok számára. A nyolc halálos áldozatot követelő bankrablás ügyében a bíró újra megnyitotta a bizonyítási eljárást egy új bejelentés nyomán, és soron kívüli tanúkihallgatást, helyszínelést és felismertetési eljárást rendelt el. A meghallgatás azonban, lapinformációk szerint, nem vezetett eredményre, nem találták meg a bankrablásnál használt fegyvert.
- címkék:
- bankrablás
- kékfény
- ügyészség
- bíróság
- bíróság
- Címkefelhő »
Nem találják a móri fegyvereket
Hiába keresték fémdetektorokkal órákon át a rendőrök a móri bankrabláskor használt fegyvereket, nem találták meg. Korábban egy titkozatos tanú jelentkezett, aki azt állította, hogy tudja, hol lehetnek a Móron használt pisztolyok.
- címkék:
- Mór
- bankrablás
- rendőr
- fegyver
- rendőrség
- Címkefelhő »
Molnár Csaba tagadta a vádakat
Molnár Csaba, a Kulcsár-ügy egykori nyomozója tagadta a terhére rótt vádakat Fővárosi Bíróságon, ügyének első tárgyalási napján. Molnárt azzal vádolják, hogy pénzváltókkal tartott fenn kapcsolatot, és fellépett azért, hogy egy bank ne mondja fel a pénzváltókkal kötött szerződést, valamint államtitkot is sértett.
Sütikről és dossziékról vitatkoztak Molnár Csaba perén
Megkezdődött a hivatali visszaéléssel és államtitoksértéssel vádolt Molnár Csaba rendőrtiszt pere szerdán. A korábban a K&H-ügyben nyomozó rendőr az ügyészség szerint államtitkokról tájékoztatta pénzváltó ismerőseit, és megpróbált közbenjárni egy banknál az érdekükben. Molnár ezt tagadta.
Új tanú kerülhet elő a móri bankrablás ügyében
Egy új tanú miatt újra megnyitotta a bizonyítási eljárást a móri ügyben a Fővárosi Bíróság. December 2-án és 3-án bejelentés érkezett a Fővárosi Bíróságra a gyilkos fegyver hollétével kapcsolatban, ezért a bejelentés miatt soron kívüli tanúkihallgatást, helyszínelést és felismertetési eljárást rendelt el a bíró a hétfői tárgyaláson.
Villamosszékben végzi az egyik legvérengzőbb amerikai bankrabló
Halálra ítéltek egy férfit szerdán az Egyesült Államokban, aki három bűntársával együtt egy 2002-ben végrehajtott bankrablásban a pénzintézet igazgatóját, három alkalmazottját és egy ügyfelét ölte meg.
- címkék:
- USA
- bankrablás
- kékfény
- villamosszék
- Címkefelhő »
Meglőttek és kiraboltak egy pénzszállítót Debrecenben
Meglőttek és kiraboltak egy pénzszállítót Debrecen belvárosában egy OTP-fióknál. Az elkövetők a biztonsági cég emberét, a bankfiók hátsó bejáratánál fogták közre, megbilincselték, majd meglőtték. A helyszínről a rablók a pénzeszsákkal távoztak. A rendőrség egyelőre nem akadt az elkövetők nyomára.
- címkék:
- Debrecen
- bankrablás
- rablás
- rendőrség
- kékfény
- Címkefelhő »
Nem nyomoznak a bankrablót lelövő biztonsági őr ügyében
Nem rendel el nyomozást az Fővárosi Főügyészség azzal a biztonsági őrrel szemben, aki a közelmúltban lelőtt egy bankrablót a fővárosban, egy IX. kerületi pénzintézetben; a hatóság szerint jogos védelem történt - olvasható a rendőrség honlapján csütörtökön közzétett tájékoztatóban.
Az áldozatok hozzátartozói tanúskodtak a móri perben
Több áldozat hozzátartozóját hallgatták meg tanúként a móri bankrablás büntetőperének helyszíni tárgyalásán, amelyet a vádlottak távollétében, a sajtó és a nyilvánosság teljes kizárásával tartott a Fővárosi Bíróság hétfőn Móron.
Orvos szakértők meghallgatásával folytatódott a móri per
Orvos szakértők meghallgatásával folytatódott a móri bankrablás büntetőpere a Fővárosi Bíróságon csütörtökön. A szakértők szerint egyértelmű, hogy a lövésekkel ki akarták oltani a bankban tartózkodók életét.
Kedden kezdődik a Postabank-per
Kedden kezdődik a Postabank-ügy tárgyalása a Fővárosi Bíróságon. Princz Gábort, a bank volt elnök-vezérigazgatóját és hat társát különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, mintegy 36 milliárd forintos hűtlen kezeléssel vádolják. Az ügyet az a bírónő tárgyalja, aki korábban már több hasonló nagyságrendű büntetőperben is eljárt, például a Tocsik-ügyben és az Agrobank-perben.
Kétmilliárdos csalássorozat az egykori Konzumbanknál
Hatvankét gyanúsítottja van egy banki csalássorozatnak, amelyben a rendőrség vádemelési javaslattal fejezte be a nyomozást. A gyanú szerint a csalók 2 milliárd forintos kárt okoztak a Konzumbanknál. Az ügyben érintett egy fiókvezető is. A Konzumbankot azóta privatizálták, és beolvadt a Magyar Külkereskedelmi Bankba.
Bűzös bankrablás Pozsonyban
Bankot akart rabolni, a tetthelyen azonban nem csak a szive csúszott a nadrágjába: becsinált egy bankrabló szerdán este Pozsonyban.
- címkék:
- Pozsony
- bankrablás
- nadrág
- Bánk
- Címkefelhő »
Bankrablási kísérlet a belvárosban
Csütörtök reggel két férfi megpróbálta kirabolni az ötödik kerületi Balassi Bálint utca egyik bankját. A biztonsági őrrel dulakodtak, majd lefegyverezték, de végül pénz nélkül menekültek el a helyszínről.
Kaiser és Hajdú elleni vallomás a móri perben
A két fő vádlott ellen vallott kedden a móri bankrablás harmadrendű vádlottja, Kiglics Attila. A férfi a bíróságon elmondta, hogy számára nyilvánvaló, hogy Kaiser és Hajdú követte el a móri bankrablást. Kaiser továbbra is tagadta a bankrablással kapcsolatos vádakat. A nyolc halálos áldozatot követelő bankrablás tárgyalása hétfőn kezdődött, a két fő vádlott minden vádpontban elismerte bűnösségét, kivéve a móri bankrablásban.
Csak a móri rablást tagadták a vádlottak
Megkezdődött hétfőn a többek között a nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablással is vádolt Kaiser Ede és Hajdú László pere. A vádlottak - felolvasott írásbeli vallomásukban - minden vádpontban elismerték bűnösségüket, kivéve a móri bankrablást. Kaiser szerint 2000 óta nem is járt a településen, a rablás idején éppen Csepelen volt. Az ügy harmadrendű vádlotjának vallomása ugyanakkor részben ellentmond Kaiser és Hajdú állításainak.
- címkék:
- Kaiser Ede
- Csepel
- bankrablás
- rablás
- kékfény
- Címkefelhő »
Csak a móri rablást tagadták a vádlottak
Megkezdődött hétfőn a többek között a nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablással is vádolt K. Ede és H. László pere. A vádlottak - felolvasott írásbeli vallomásukban - minden vádpontban elismerték bűnösségüket, kivéve a móri bankrablást. K. szerint 2000 óta nem is járt a településen. "Minket is megrázott, hogy ilyen aljasságot követtek el" - állította.
Kiraboltak egy bankot a XI. kerületben
Két, símaszkot viselő férfi kirabolt egy pénzintézetet szerdán délután a XI. kerületben. Személyi sérülés nem történt, a tettesek elmenekültek a zsákmánnyal.
- címkék:
- XI. kerület
- bankrablás
- símaszk
- Címkefelhő »
Nem gyanúsított, csak tanú a lövöldöző őr
A korábbi hírekkel ellentétben nem gyanúsítottként, hanem a bankrablási kísérlet tanújaként hallgatja ki a rendőrség azt a biztonsági őrt, aki hétfőn több lövéssel leterített egy bankrablót Budapesten. Azt még vizsgálják, hogy az őr jogosan használta-e fegyverét, de a Budapesti Rendőr-főkapitányság az előzetes adatok alapján úgy vélte: jogos védelmi helyzetben lőtt.
Azonosították a lelőtt bankrablót
Lakossági bejelentés alapján azonosították azt a bankrablót, akit a Gazdagréti téri pénzintézet elleni hétfői támadáskor a biztonsági őr lelőtt. A rendőrség közleménye szerint a rabló B. Péter 29 éves, budapesti tartózkodási hellyel rendelkező, ózdi születésű, büntetlen előéletű férfi volt.
Durvulhatnak a bűnözők a halálos bankrablás után
Megvan a kockázata, hogy a hétfői, a rabló halálával végződött bankrablási kísérlet után eldurvulnak a hasonló helyzetek - mondta az [origo]-nak az Országos Kriminológiai Intézet munkatársa. Münich Iván szerint ugyanakkor nem lehet pontosan megmondani, hogy mi lesz a példa nélkül álló eset következménye, mert ilyen kiélezett helyzetben mindenki máshogy reagál: lesz, aki könnyebben fegyvert ránt ezután, de lesz olyan is, akit elrettentenek a történtek a hasonló cselekedetektől.
Lelőttek egy fegyveres bankrablót Budapesten
Meghalt az a fegyveres bankrabló, aki hétfő délelőtt próbált kirabolni egy XI. kerületi bankfiókot. A rabló a bankfiókba belépve azt mondta "Bankrablás!", majd a levegőbe lőtt. A biztonsági őr ekkor több lövést leadott a támadóra, aki életét vesztette. Az [origo] által megkérdezett szakértő szerint kiélezett helyzetben habozás nélkül lőni kell, különben ártatlan emberek élete kerülhet veszélybe. Alapelv azonban, hogy az őrnek a fegyvert tartó kézre kell célozni.
Brókerbotrány: vádemelési javaslat a pénztárosok ellen
Vádemelési javaslattal átadja a Nemzeti Nyomozóiroda a K&H-ügyben érintett 14 banki alkalmazott aktáit az ügyészségnek - értesült a Népszabadság. Az Inter-Európa Bank és az OTP pénztárosai ellen pénzmosás-bejelentési kötelezettség elmulasztásának vétsége miatt indítottak eljárást. Kétséges azonban, hogy az ügyben születik-e vádirat. A Népszabadság szerint ugyanis ügyészségi körökben vitatják, hogy a gyakorlatban is betarthatóak a bankokra vonatkozó pénzmosás-bejelentési szabályok.
BKV-busszal akartak menekülni a bankrablók
Bankautomatát akart kirabolni két férfi egy BKV-telephelyen, miközben harmadik társuk járó motorú BKV-buszban várta őket. A készüléket nem tudták kinyitni, ezért gyalog elmenekültek.
- címkék:
- Budapest
- bankrablás
- készülék
- társ
- BKV
- Címkefelhő »
Kegyelmet kért a móri bankrablás egyik tanúja
Kegyelmet kért a nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás egyik tanúja, akit korábban súlyos testi sértésért ítéltek börtönre - írja a Blikk. A férfi börtönbüntetését már áprilisban félbeszakították, azóta házi őrizetben van.
- címkék:
- bankrablás
- kékfény
- házi őrizet
- Címkefelhő »
Nyilvános fülkéből dolgoznak a bankkártyacsalók
Új trükköt alkalmaznak a bankkártyacsalók: elintézik, hogy az automata benyelje a kártyát, a készülékre pedig egy nyilvános telefonfülke számát írják. Amikor a kártyatulajdonos gyanútlanul felhívja a fülkét, a bank munkatársaként mutatkoznak be, majd elkérik a PIN-kódot, később pedig megcsapolják a bankszámlát.
- címkék:
- bankrablás
- kártya
- fülke
- Címkefelhő »
Vádat emeltek a móri vérengzés ügyében
Kilenc embert vádoltak meg a móri bankrablással kapcsolatban. A Fővárosi Főügyészség az ügy két főszereplőjét, K. Edét és H. Lászlót társtettesként elkövetett emberöléssel vádolta meg. A móri Erste Bank 2002. május 9-i kirablásakor a bankrablók mindenkit lelőttek, aki az épületben volt. Nyolc ember vesztette életét.
Csak az egyik móri gyanúsított lehet a tettes
Napokon belül elkészül a vádirat a móri mészárlás ügyében - írja a Népszabadság. A lap úgy tudja, hogy az ügyészség a két gyanúsított közül csak K. Ede esetében látja bizonyítottnak, hogy részt vett a gyilkosságokban, társa állítólag csak a fegyverek beszerzésében és eltüntetésében segédkezett.
Az Eximbank elnöke kerülhet a PSZÁF élére
Farkas Istvánt, az Eximbank elnökét jelöli a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét (PSZÁF) irányító felügyeleti tanács elnökévé a miniszterelnök. Az új törvény révén a kormány megszabadulhat a PSZÁF jelenlegi elnökétől, Szász Károlytól.