bankrablás

címke rss

Elfogták a felsőnyéki bankrablókat

Itthon2004.02.28, 15:49

Elfogta a rendőrség szombaton azt a két férfit, akiket a felsőnyéki takarékszövetkezet február 11-ei kirablásával gyanúsítanak - tájékoztatott a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Szigorúbb őrzést kapnak a móri gyanúsítottak

Itthon2004.02.27, 07:51

Új, szigorúbban ellenőrzött cellába került a nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás két gyanúsítottja - írja a Magyar Hírlap. H. Lászlót már korábban, K. Edét pedig kedden szállították el a Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóság Aradi utcai fogdájából. A lap úgy tudja, hogy új helyükön megkülönböztetett biztonsági intézkedések várják őket.

Megdőlhet az ÁAK vezetője elleni vád

Itthon2004.02.23, 13:37

Egy írásszakértő szerint Bitvai Miklósnak, az  Állami Autópálya Kezelő Rt. (ÁAK) korábbi vezérigazgatójának semmi köze azokhoz az iratokhoz, melyek miatt sikkasztással gyanúsítják a brókerbotrányban. Ezt Bácskai János büntetőperének hétfői tárgyalásán mondta el ügyvédje újságíróknak. A volt vezérigazgatót ugyanis tanúként idézték, helyette azonban csak ügyvédje jelent meg a bíróságon. Meghallgatták viszont a Bácskai-perben a K&H Equities kereskedelmi üzletágának egykori vezetőjét, aki azt mondta: a brókercég korábbi vezérigazgatójától azt hallotta, hogy a bank belső ellenőrzése manipulálhatja az iratokat.

Megkapta az ügyészség a móri aktákat

Itthon2004.02.20, 12:59

Két rendőrségi terepjáróval vitték át a móri vérengzés ügyében lefolytatott nyomozás 53 kötetnyi aktáját az ügyészségre. A vádemelésről, annak elutasításáról, esetleg további nyomozás elrendeléséről, az illetékes ügyész dönt az iratok áttanulmányozása után - legkésőbb két hónapon belül.

Kérdéses a vádemelés a móri ügyben

Itthon2004.02.18, 07:29

Pénteken érkeznek meg az ügyészségre a móri bankrablás aktái, azonban a vádhatóság nincs irigylésre méltó helyzetben - írja a Magyar Hírlap. A lap szerint elképzelhető, hogy a kevés bizonyíték miatt nem is lehet majd vádat emelni, egyes szakértők szerint ugyanis az adatok "maffiaszerű leszámolásra" utalnak.

NDK-s pártpénzeket keresnek Magyarországon

Itthon2004.02.14, 14:34

Még ebben a hónapban német-magyar kormánybizottság kezd el kutatni az egykori keletnémet állampárt és tömegszervezetek eltűnt pénzei után - jelentette hét végi számában a Berliner Zeitung című napilap. Az államtitkárok vezette bizottság a Magyar Nemzeti Bank és a korábbi külkereskedelmi bank aktáit fogja kiértékelni.

18 milliót kapott Orbán a könyvéért

Itthon2004.02.03, 12:23

Havi 109 ezer forinttal csökkentette Orbán Viktor fizetését a Fidesz: míg tavaly 770 ezer forintot kapott, idén idén már csak 661 ezert. A volt miniszterelnök most nyilvánosságra hozott vagyonnyilatkozata szerint még 18,7 millióval tartozik egy banknak. 18 milliót keresett tavaly könyvével. Egy év alatt 1,7 millió forinttal növelte bankbetétjét.

Vádemelési javaslat a móri bankrablók ügyében

Itthon2004.02.02, 16:42

A rendőrség bizonyítottnak látja K. Ede és H. László bűnösségét a 2002. május 9-én elkövetett, nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablásban. További nyomozást nem terveznek, az ügyet vádemelési javaslattal hamarosan továbbítják az ügyészségnek.

Nem győzi a bejelentéseket a pénzmosás elleni osztály

Itthon2004.01.28, 10:17

Ugrásszerűen megnőtt az ORFK-n a gyanús pénzmozgásokról szóló bejelentések száma - írja a Népszabadság. A pénzmosás elleni osztály már nem győzi a bejelentések kivizsgálását, ezért arra kérték a bankokat, hogy válogatás nélkül ne jelentsék az összes nagy összegű tranzakciót.

Meghosszabbították a móri gyanúsítottak előzetes letartóztatását

Itthon2004.01.21, 17:59

Újabb két hónappal meghosszabbította a bíróság a nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás két gyanúsítottjának előzetes letartóztatását. A bíróság szerint továbbra is tartani kell attól, hogy a gyanúsítottak elszöknek vagy elrejtőznek.