bankrablás
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Előzetesben az idős szegedi bankrabló
Előzetes letartóztatásba helyezték azt az idős férfit, aki pénteken megpróbált kirabolni egy bankot Szegeden. A helyszínen elfogott rabló a pisztolyát is elsütötte, de nem talált el senkit.
- címkék:
- Szeged
- bankrablás
- rablás
- kékfény
- Címkefelhő »
Megint óriáshitelt vesz fel a főváros
Az infrastrukturális, egészségügyi, oktatási és szociális beruházásokra szánt különböző célhitelek mellett 13 milliárd forint szindikált - több bank által folyósított - hitel felvételét is tervezi a főváros idén nyáron. A városháza 2004-ben 40 milliárd forintnyi kölcsönpénzzel számol.
Új gyanúsított K&H-ügyben
Egy korábban tanúként kihallgatott férfit gyanúsított meg milliárdos pénzmosással a rendőrség - írja a Népszava. Eközben a K&H Bank hat korábbi alkalmazottját jelentette fel, mert a gyanú szerint felelősség terheli őket a brókerbotrányban. A Magyar Nemzet információi szerint a bank emellett kezdeményezte több, az üggyel összefüggésbe hozható személy vagyonának zárolását.
Ügyvédje cáfolja Kaiser beismerő vallomását
Kaiser Edének, a móri bankrablás egyik gyanúsítottjának védője kedden cáfolta azokat a sajtóhíreket, amelyek szerint védence beismerte, hogy részt vett a bűncselekmény tervezésében.
Visszatértek a trükkös tolvajok
Már-már úgy tűnt, hogy sikerült kiszorítania rendőrségnek a fővárosból a trükkös tolvajokat, ám az elmúlt hetekben visszatértek a bankoknál, autópályák parkolóiban és a fővárosból kivezető utak mentén garázdálkodó csoportok - írja a Népszabadság.
Hízik az egyik móri gyanúsított, hogy ne ismerjék fel
Hízókúrába kezdett az egyik móri gyanúsított, vélhatően azért, hogy megnehezítse azonosítását - írja rendőrségi forrásokra hivatkozva a Magyar Hírlap. A gyanúsított ellen az egyik legfőbb bizonyíték, hogy négy szemtanú is látta, amint a bankrablás idején a móri Erste bankfiók ajtajában állt és elküldte az arra járókat. A gyanúsított az elmúlt hónapokban közel 15 kilogrammot szedett fel, amitől arcvonásai jelentősen megváltoztak.
- címkék:
- bankrablás
- rendőrség
- Magyar Hírlap
- Címkefelhő »
Bankrablás a Flórián téren
Kiraboltak egy pénzintézetet a Flórián téren csütörtökön délután Budapesten. Az előzetes becslések szerint nyolcmillió forintot vitt magával a feltehetően fegyveres férfi.
- címkék:
- Budapest
- Flórián tér
- bankrablás
- bank
- becslés
- Címkefelhő »
Vallomást tett az egyik móri gyanúsított
Őrizetbe vétele óta először, vallomást tett az ügyészek előtt K. Ede, a 2002 májusában nyolc emberéletet követelő móri mészárlás egyik gyanúsítottja - írja a Népszabadság. A férfi tagadta, hogy köze lett volna a móri vérengzéshez, ugyanakkor beismert egy másik bűncselekményt - ezzel több olyan bizonyítékot is megdöntött, mellyel a rendőrök a móri rablásban való részvételét akarták bizonyítani.
Nem elérhető az OTP Bank honlapja
- címkék:
- bankrablás
- jelzés
- karbantartás
- OTP Bank
- Címkefelhő »
A banki adategyeztetés örök nyomorra kárhoztathat
A banki adategyeztetés miatt a hajléktalanok és más állandó lakóhely nélküli polgárok bankszámla nélkül maradhatnak. Áprilistól csak szigorított feltételek mellett, személyes adatokat közölve lehet bankszámlát fenntartani vagy nyitni. Az állandó lakcím rovatot azonban sokan nem tudják kitölteni, így reményük sem lehet arra, hogy átutalással fizetést vagy segélyt vegyenek fel.