Bánki Erik

címke rss
Alexander Soros még apjánál is elvakultabban fog harcolni a céljaiért

Alexander Soros még apjánál is elvakultabban fog harcolni a céljaiért

Háborús időkben védelmi költségvetésre van szükség, ennek megfelelően alakult a 2024-es büdzsé – mondta az Origónak adott interjújában Bánki Erik, az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke, a költségvetési törvényjavaslat keddi, általános vitájának vezérszónoka. A Fidesz képviselője beszámolt lapunknak arról, mire számít a baloldali pártösszefogást érintő, „guruló dollárokat" vizsgáló ÁSZ-vizsgálattal kapcsolatban, és kitért arra is: úgy véli, minden rosszra fel kell készülni, miután Soros György amerikai-magyar spekuláns fia, Alexander Soros kezébe adta át birodalma irányítását.

Elképesztő csalással próbálkozott a dollárbaloldal: minden törvényt megsértettek

Itthon2023.03.28, 11:42

Titkosszolgálati jelentésekből már jó ideje tudható, hogy az ellenzéki pártok kampányát a Márki Zay Péter-féle Mindenki Magyarországa Mozgalmon (MMM) keresztül külföldi forrásokból finanszírozták – ami törvényellenes, és komoly támadás az ország szuverenitása ellen. Márki-Zay az Indexnek adott interjújában már nem is titkolta, hogy a komplett baloldali összefogás az MMM-en keresztül finanszírozta a kampányát tavaly, nem kevesebb, mint négymilliárd forintból. A botrány egyre nagyobb, mostanra a titkosszolgálat után a Nemzeti Adó- és Vámhivatal is bekapcsolódott a vizsgálódásba.

A baloldal magyarellenes ámokfutásának hátterében a külföldi megrendelőknek tett megfelelési kényszer állhat

Itthon2023.03.27, 13:26

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke nemrégiben arról tájékoztatta Bánki Eriket, az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnökét, hogy nem lehetséges a 2022-es kampánypénzek felhasználására vonatkozó ellenőrzések lezárása a törvény által előírt egyéves határidőn belül. Windisch László ÁSZ-elnök szerint ugyanis a hatpárti baloldali ellenzéki összefogás résztvevőinek elszámolása nem teljeskörű, több körülmény is súlyos visszaélésekre, törvénysértésekre enged következtetni, így további vizsgálatokra van szükség. Bánki Erik az Origónak adott interjúban beszélt az elmúlt 30 év legnagyobb hazai politikai botrányának eddig megismert részletteiről, ...

Bánki Erik: Súlyos baloldali visszaélésekre figyelmeztet az ÁSZ elnöke

Itthon2023.03.19, 10:41

Súlyos visszaélések és törvénysértések gyanújára figyelmeztetett az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke a baloldal kampányfinanszírozása kapcsán - hangsúlyozta Bánki Erik, a parlament gazdasági bizottságának fideszes elnöke a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában annak kapcsán, hogy számvevőszéki vizsgálat indult a "guruló dollárok" ügyében.

Baloldali rémhírterjesztés: feljelentést tettek a kormánypártok

Itthon2022.12.12, 14:53

Nacsa Lőrinc (KDNP) Bánki Erikkel (Fidesz) közösen büntetőfeljelentést tettek, ismeretlen tettes ellen a lakossági megtakarításokat érintő, rémhírkeltő SMS-ek ügyében. 

Bánki Erik: A kata új szabályozásával a kormány visszatért az eredeti szándékhoz

Itthon2022.07.13, 17:11

A kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) új szabályozásával a kormány visszatért a kiinduló ponthoz, ahhoz a szándékhoz, amiért az adónem megszületett, hogy legyen a lakosságnak szolgáltatást nyújtó, vagy termékeket értékesítő egyéni vállalkozóknak egy alacsony összegű, kevés adminisztrációval járó, ésszerű adózási forma - mondta Bánki Erik, a Fidesz frakcióvezető-helyettese, a gazdasági bizottság elnöke szerdán az MTI-hez eljuttatott videónyilatkozatában.

Globális minimumadó háborús infláció közben: duplájára emelné a vállalkozások terheit

Itthon2022.06.23, 11:22

Mint arról korábban az Origo is beszámolt, az Európai Unió globális minimumadót akar bevezetni éppen a háborús infláció idején, amely képtelen ötlet, óriási gondokat okozna, például Magyarországnak is. Magyarország továbbra sem támogatja az adót, annak bevezetését országgyűlési határozat is elutasította, támogatva a kormány álláspontját. Bevezetésével hazánk elveszítené az adóelőnyét a térségben és Európában, ráadásul a vállalkozásoknak olyan pluszterheket jelentene, amit még egy normális gazdasági időszakban is nehéz lenne elviselni, nemhogy egy háború sújtotta helyzetben. Ráadásul az egész globális minimumadót azért találták ki, hhogy ...

Döntött a globális minimumadóról a Parlament, nem engedik, hogy kétszeresére nőjenek a vállalkozások adóterhei

Itthon2022.06.21, 16:23

118 igen, 32 nem és 6 tartózkodó szavazattal döntött az Országgyűlés a globális minimumadó bevezetésére vonatkozó európai uniós irányelv elutasításáról. A kormány szerint a globális minimumadó bevezetése a jelen helyzetben veszélyeztetné a magyar gazdaság versenyképességét és a magyar munkahelyeket. Fideszes képviselők hétfőn nyújtották be a minimumadó elutasításáról szóló határozati javaslatot. Bánki Erik, az előterjesztő gazdasági bizottság elnöke keddi parlamenti felszólalásában azt mondta: a magyar gazdaság versenyképességének növelését szolgálja a globális minimumadó bevezetésének ellenzéséről szóló javaslat, a baloldal azonbann ...

Magyarország energiaellátását és növekedését veszélyeztetnék a szankciók

Itthon2022.05.17, 14:22

Az EU által tervezett szankciók megakadályoznák a magyar gazdaság kiemelkedő növekedését, lerombolnák Magyarország biztos lábakon álló energiaellátását - mondta Bánki Erik, a Fidesz országgyűlési képviselője a parlamentben. 

Fidesz: A baloldal ugyanott folytatná, ahol 2010-ben abbahagyta

Itthon2022.02.04, 13:31

A Fidesz szerint a baloldal hatalomra kerülve ugyanazt a rossz, liberális gazdaságpolitikát követné, amelyet 2010-ben abbahagyott.

Fidesz: Történelmi lépés a minimálbér 200 ezer forintra emelése

Itthon2021.09.29, 17:01

A Fidesz értékelése szerint történelmi, az emberek életszínvonalát meghatározó lépés a minimálbér 200 ezer forintra emelése.

Vannak már egyes ágazatok, amelyek kilábaltak a válságból

Itthon2021.02.19, 12:30

Bánki Erik, a Fidesz országgyűlési képviselője, a Gazdasági bizottság elnöke a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a magyar gazdaság erősödéséről.

A migrációs veszély nem múlt el, 130 ezren várakoznak a Balkánon

Itthon2020.06.16, 11:47

Az egész EU-ban csupán három olyan ország van, amely a GDP több mint 20 százalékát fordítja a gazdaság újraindítására - mondta Bánki Erik, a Fidesz országgyűlési képviselője napirend előtti felszólalásában. Kontrát Károly pedig arról beszélt, hogy ismét megerősödött a migrációs nyomás a magyar határon. 

Kétezer kilogramm vadhúst adományoztak a nehéz helyzetbe került családoknak Zalaegerszegen

Itthon2020.05.20, 22:28

A Zalai Szafari Klub Vadásztársaság kétezer kilogramm vadhúst adományozott a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került zalaegerszegi családoknak.

Fidesz: Vége a segélyalapú Magyarország korszakának

Itthon2020.01.14, 14:38

2010 óta vége a segélyalapú Magyarország korszakának, a gazdaság pedig egy olyan fejlődési pályára állt, amire az elmúlt ötven évben nem volt példa - jelentette ki az Országgyűlés gazdasági bizottságának fideszes elnöke. Bánki Erik azt mondta: 2010 óta a segélyalapú Magyarország korszakának vége, a gazdaság pedig egy olyan fejlődési pályára állt, amire az elmúlt ötven évben nem volt példa, és ez esélyt ad arra, hogy az ország valóban felzárkózzon a nyugat-európai gazdasági fejlettséghez és bérszínvonalhoz.

Az adócsökkentés és a családok költségvetése lesz a 2020-as

Itthon2019.06.17, 14:47

A jövő évi költségvetés és a közelgő önkormányzati választás is téma volt az Országgyűlésben a  napirend előtti felszólalásokban. 

Nemzetközi sportszövetségeket költöztetnének Budapestre

Sport2019.03.25, 13:10

A magyar kormány 2011-ben megfogalmazott sporttal kapcsolatos koncepciójának újabb fontos eleme a nemzetközi sportszövetségek Budapestre csábítása, amihez a jogi feltételeket biztosítaná a sporttörvény azon módosító indítványa, melyet Bánki Erik országgyűlési képviselő nyújtott be a Parlamenthez.

Az ellenzéki pártok kormányra kerülve megszüntetnék a családi adókedvezményt

Itthon2019.01.14, 15:10

Bánki Erik, a parlament gazdasági bizottságának fideszes elnöke azt mondta, a szocialisták kormányon azzal kezdték a működésüket, hogy megszüntették a családi otthonteremtési támogatási rendszert, és devizahitelekbe kergették a magyar háztartásokat. Szerinte az ellenzéki pártok kormányra kerülve megszüntetnék a családi adókedvezmény rendszerét.

A lakás-takarékpénztárak nagy extraprofittal, de eredmény nélkül működnek

Gazdaság2018.10.15, 13:53

A kormány fokozatos kivezeti a lakás-takarékpénztárak állami támogatását. Ennek az az oka, hogy ezek a vállalatok jelentős extraprofitra tettek szert a kormánynak köszönhetően, míg az ügyfelek ebből semmit nem érzékeltek. Kevesebb lakás épült, a lakás-takarékpénztárak hozama állami támogatás nélkül negatív lenne.

A Soros-Sargentini jelentés 50 ezer migránst kényszerítene Magyarországra

Itthon2018.10.11, 12:43

A Soros-Sargentini jelentésben szereplő adatok szerint az országnak legalább 50 ezer illegális bevándorlót kellene befogadnia, ami a jelenlegi német költségvetési adatok szerint évente közel 500 milliárd forintos terhet jelentene a magyar költségvetésnek - minderről Bánki Erik beszélt. A gazdasági bizottság fideszes elnöke szerint ez elképesztő összeg, a 2019-es költségvetés vívmányai szerint a kormány éppen 500 milliárd forinttal többet tud fordítani egészségügyi ellátásra vagy védelmi kiadásokra. 

Mikor nőhetnek tovább a bérek?

Gazdaság2018.07.19, 15:14

A jövő évi költségvetés módosító javaslatairól döntöttek a képviselők az Országgyűlésben. Az egyik TV műsorában Bánki Erik, a gazdasági bizottság elnöke beszélt a költségvetés részleteiről, többek között a cafeteria rendszert érintő változásokról, a képviselői tiszteletdíj növeléséről, valamint a kormány kis- és középvállalkozásokat érintő támogatásairól.

Sousa nem akar kapitány lenni, Rossival történtek egyeztetések

Sport2017.10.19, 15:42

Nem vállalná a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztját Paulo Sousa, aki 2011 és 2013 között a Videoton vezetőedzője volt, és az Európa Liga főtáblájára jutott az együttessel. Viszont Marco Rossival történtek már egyeztetések, de több más tréner is szóba került.

Bánki Erik: Van takargatnivalójuk a volt főpolgármester-helyetteseknek

Itthon2017.04.11, 11:51

A volt főpolgármester-helyetteseknek nyilvánvalóan "van vaj a fülük mögött" a metróügy kapcsán, mert ha nem lenne titkolnivalójuk, megjelentek volna a gazdasági bizottság meghallgatásán - mondta Bánki Erik, az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke kedden Budapesten.

Nem tett le Demszkyék meghallgatásáról a gazdasági bizottság

Itthon2017.02.15, 22:37

A meghívottak közül senki nem ment el arra a mai meghallgatásra, amelyet az Országgyűlés gazdasági bizottsága a 4-es metró körüli korrupció kapcsán hívott össze. Így Bánki Erik fideszes elnök hiába szeretett volna, sem Demszky Gábortól, sem Gyurcsány Ferenctől, sem Medgyessy Pétertől, sem pedig Bajnai Gordontól nem tudta megkérdezni, hogyan történt, hogy a 195 milliárdosra tervezett négyes metró végül 450 milliárdból készült el.

Offshore-ügyek: mindenki a másikat hibáztatja

Itthon2016.05.30, 17:27

Az Országgyűlés az LMP kezdeményezésére hétfőn vitanapot tartott az offshore-ügyekről. A Fidesz szerint lebukott már az MSZP, a DK, a Jobbik, és most kiderült, hogy az Együtt körül is újabb offshore-botrány van. A Jobbik szerint Magyarország offshore-paradicsom, míg a DK szerint felesleges vitázni.

Tolvajoktól féltik az olimpia karikákat

Itthon2015.06.30, 16:12

Amint az országgyűlés elé került az olimpiarendezés kérdése, megváltozott az MSZP álláspontja. A kormánypártok mellett a Jobbik is támogatja a budapesti terveket, az LMP nem. A 2024-es olimpia és paralimpiai játékok budapesti megrendezésére vonatkozó pályázati szándékról vitáztak a parlamentben.

Visszatérhetnek a reklámok a villanypóznákra

Gazdaság2015.06.04, 16:56

A közvilágítási, villany- és telefonoszlopokon a jövőben újra elhelyezhetők reklámtáblák, sőt információs táblák is a parlament gazdasági bizottságának a közúti közlekedési törvényhez benyújtott módosító javaslata szerint.

Fidesz: Magyarország Európa éltanulója

Gazdaság2014.12.29, 15:28

Magyarország 2015-ben is Európa éltanulója marad, az egyedi magyar gazdaságfejlesztési modelltől az életszínvonal is emelkedik – mondta Bánki Erik fideszes képviselő.

Nem évül el a pedofil bűntett

Itthon2014.11.12, 07:56

Többé nem évülnek el gyerekek elleni szexuális bűntettek – erről egyhangúan döntött az Országgyűlés. A Btk. szigorítása azokra a súlyos bűncselekményre vonatkozik, amikért öt évnél több szabadságvesztés jár.

Bánki Erik nem adja fel brüsszeli helyét

Itthon2013.04.15, 17:21

Marad európai parlamenti képviselő, de Budapestről fog kijárni Brüsszelbe Bánki Erik fideszes honatya, aki idehaza a 2014-es parlamenti választási felkészülésben is részt vesz.

Új országgyűlési képviselő érkezik a parlamentbe

Itthon2012.06.08, 21:24

Horváth Zoltán érkezik Bánki Erik megüresedő országgyűlési képviselői helyére. Bánki a köztársasági elnökké avanzsáló Áder Jánost váltja az Európai Parlamentben.

Bánki Erik lesz Áder utódja Brüsszelben

Itthon2012.05.14, 15:42

Orbán Viktor miniszterelnök a Fidesz-KDNP frakcióülésén bejelentette, hogy Bánki Erik töltheti be Áder János megüresedett európai parlamenti képviselői helyét.

Lázárt a kezéért, Balogot a hitéért szereti Orbán

Itthon2012.05.14, 15:58

Lázár János erős kezével, Varga Mihály gazdasági felkészültségével és Balog Zoltán református hitével magyarázta a kormányátalakítást Orbán Viktor hétfőn a kormánypárti frakcióknak. Az államtitkári posztra készülő Lázár János azt mondta, esze ágában sincs elbúcsúzni a frakciótól, hiszen 2014-ig úgyis együtt dolgoznak. Orbán annyira aggódik a gazdasági helyzet miatt, hogy arra kérte a képviselőket, most ne a nyaraláson törjék a fejüket.

Bánki Erik válthatja Áder Jánost

Itthon2012.05.11, 08:55

Bánki Erik, az Országgyűlés sport- és turizmusbizottságának fideszes elnöke kaphatja meg azt az európai parlamenti (EP) mandátumot, amely Áder János köztársasági elnökké választásával szabadult fel - tudta meg a Magyar Nemzet.

Köcsögözésért vár bocsánatkérést a Jobbik

Itthon2012.05.10, 12:12

Az ellenzéki párt szerint képviselőjüket megsértette fideszes társa, bocsánatkérést várnak, de nem bíznak benne.

Egy év alatt 24 milliárd TAO-pénz áramlott a magyar sportba

Sport2012.03.22, 13:21

Kitolhatják a társasági adókedvezmény (TAO) igénylésének április elsejei határidejét, jelentette be Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi karának (TF) szabadidősport-konferenciáján. Bánki Erik szerint TAO révén egy év alatt 24 milliárd forint áramlott a sportba.

Párhuzamosan két Puskás-stadion lesz

Archívum2012.02.07, 13:48

Mégsem bontják le a Puskás Ferenc-stadiont, hanem a felső karéj elbontásával, 40 ezres befogadóképességgel üzemel tovább a magyar labdarúgó-válogatott világbajnoki selejtezői alatt.

Csak papíron létező pénzt költ a Fidesz

Gazdaság2011.11.29, 17:15

Hatvanmilliárdos pluszkiadást szavazott meg a jövő évi költségvetésben kedd délután a kormánytöbbség. A kabinet által is támogatott módosítók alapján a jövőben több pénz jut a Zeneakadémiának, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának és a Lakiteleki Népfőiskolának is. A források a legtöbb esetben csak papíron léteznek, de kétséges, hogy valóban be is folynak-e a költségvetésbe.

Hun-türk egyesületet támogatna 150 millióval egy fideszes képviselő

Gazdaság2011.11.17, 20:34

Többek között az Erkel Színházat, a Puskás Ferenc Stadiont és új kerületi bíróság létrehozását támogatnák az evabevételekből a jövő évi költségvetéshez benyújtott módosító indítványaikban fideszes képviselők. Egyikük 150 millió forintot adna a Magyar-Turán Alapítványnak, az indoklás szerint azért, mert Magyarország legnagyobb hagyományőrző eseményét szervezi.

Több mint 1300 magyar fociklub tartana igényt a társasági adókedvezményre

Sport2011.10.10, 12:30

Hatvanmilliárd forintnyi összigény érkezhetett be a határidőig az öt látványsportág támogatására szóló társasági adókedvezményekre, de körülbelül harmaduk formailag hibás vagy nem megalapozott - mondta Bánki Erik, a parlament sportbizottságának elnöke a Digi Sport Reggeli Start című műsorában.

Törvény mondhatja ki, hogy Szigetvár védői bátrak voltak

Itthon2011.09.09, 14:49

A Leghősiesebb Város címet adományoznák Szigetvárnak kormánypárti képviselők.

Bánki: Óriási az érdeklődés a társasági adóból levonható sporttámogatások iránt

Sport2011.07.25, 17:41

Szeptember közepén juthatnak el az öt látványsportágban működő sportegyesületekhez az első olyan forintok, amelyeket a vállalkozások a július 1-jén elfogadott törvény értelmében a társasági adójukból levonhatnak - jelentette be Bánki Erik, az Országgyűlés sport- és turizmus bizottságának elnöke.

Budai: Rendezte tartozásait, megkaphatja állami támogatásait az úszószövetség

Sport2011.07.04, 15:16

Megkaphatja visszatartott állami támogatásait a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ), mivel igazolta, hogy megfizette tartozásait - összegezte a szövetséget érintő vizsgálatáról szóló jelentésében az elszámoltatási kormánybiztos.

Az Országgyűlés megszavazta a sportklubok által várva várt törvényt

Sport2011.06.27, 22:29

Társasági-adókedvezményt kaphatnak az öt látvány-csapatsport valamelyikét támogató vállalkozások, valamint sportolók is választhatják az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás (ekho) szerinti adózást a parlament hétfői döntése alapján.

Kétéves börtönt is kaphatnak a sporteseményeken garázdálkodók

Sport2011.06.22, 17:50

Szeptembertől akár két év szabadságvesztéssel is büntethetik azokat, akik megzavarnak egy sportrendezvényt. Az NB I-es focistadionokban jövő nyártól kötelező lesz a beléptetőrendszer a kiemelt kockázatú meccseken, továbbá országos nyilvántartás készül a randalírozókról. Az intézkedésektől jelentős nézőszámemelkedést várnak a döntéshozók.

Focitornát nyert Kövérék parlamenti válogatottja

Archívum2011.06.11, 21:19

A magyar csapat nyerte az európai országok parlamenti válogatottjainak futballtornáját. A magyar együttes a szombati döntőben 5-2-re győzte le a román csapatot.

A nap sportképe: Bánki vetődik, Szijjártó lő, Kövér gólt ünnepel

Archívum2011.06.10, 20:48

Hagyományteremtő jelleggel rendezik meg az Albert-stadionban a parlamenti labdarúgó-válogatottak tornáját, amelynek fővédnöke Kövér László, az Országgyűlés elnöke, nemzetközi fővédnöke pedig Jerzy Buzek, az Európai Parlament elnöke. A magyar csapatban Kövér mellett többek között Bánki Erik, az Országgyűlés Sport- és turizmusbizottságának elnöke, és Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője is helyet kapott az olaszok elleni meccsen, amelyet 3-1-re nyertek a hazaiak.

Egy hónapon belül jöhet a sportklubokat megmentő adókedvezmény

Sport2011.06.02, 14:43

Július 1-jén léphet hatályba a sportot érintő társaságiadó-kedvezményről szóló törvény, amelynek általános vitája hétfőn kezdődik a parlamentben - nyilatkozta csütörtökön Bánki Erik, az Országgyűlés Sport- és Turizmusbizottságának elnöke a Digi Sport televízió Reggeli Start című műsorában.

Törvényben maximalizálná a Széchenyi Pihenő Kártya jutalékát a kormánybiztos

Gazdaság2011.05.24, 07:59

Néhány hét múlva bevezetik az üdülési csekket felváltó Széchenyi Pihenő Kártyát, de a befogadásával kapcsolatban felmerült jutalék miatt háborog a turisztikai szakma - írja a Magyar Nemzet. A kártyával kapcsolatos feladatok ellátására kinevezett kormánybiztos törvényben maximalizálná a jutalékot.

Nem engedték védekezni Gyárfást az úszószövetségről szóló sajtótájékoztatón

Sport2011.03.09, 11:35

Bánki Erik, az Országgyűlés sport- és turisztikai bizottságának elnöke szerint mielőbb tisztázni kell a 2010-es budapesti úszó-Eb költségelszámolási hiányosságai miatt kialakult helyzetet, és ha kell, jogi lépések is következhetnek a Gyárfás Tamás vezette úszószövetség ellen. A fideszes képviselő sajtótájékoztatóján váratlanul megjelent Gyárfás is, aki azonban nem mondhatta el a maga álláspontját.

A MOB dönthet a sporttámogatások elosztásáról

Sport2010.12.23, 16:19

Januárban az olimpiai mozgalom támogatására vonatkozó indítvány megtétele mellett a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) tesz javaslatot az állami sporttámogatás elosztási arányaira, illetve dönt az olimpiai mozgalom feladataival összefüggő és a költségvetési törvényben meghatározott állami sportcélú támogatás felhasználásáról és folyósítja azt.

Magyar Nemzet: Matolcsy minisztériuma a Magyar Turizmus Zrt.-nek sem utalt

Archívum2010.10.08, 07:56

A kormány áthelyezte a Magyar Turizmus Zrt. finanszírozását a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium hatáskörébe, miután a Nemzetgazdasági Minisztérium csaknem másfél milliárdos tartozást halmozott fel a társasággal szemben - írja pénteki számában a Magyar Nemzet.

Rejtélyes a pénz útja a magyar fociban

Gazdaság2008.07.25, 16:48

Egyeztetést kezdeményez a parlamenti pártokkal, illetve az APEH elnökével a Magyar Hivatásos Labdarúgó Liga adósságának rendezéséről Bánki Erik, az Országgyűlés sportbizottságának fideszes elnöke. Erről a képviselő pénteken beszélt, budapesti sajtótájékoztatóján.

Előző
  • 1
Következő