balkezesség

címke rss
Balkezessé alakítható a Targus ergonomikus egere

Balkezessé alakítható a Targus ergonomikus egere

Nagyrészt újrahasznosított műanyagból készült, akár játékra is alkalmas.

Ha többet használja a bal kezét, akkor kreatívabbá válhat

Tudomány2023.03.09, 07:59

Az, hogy melyik kézzel írunk, eszünk vagy mosunk fogat, nem igazán számíthat a dolgok „nagy rendszerében". Az emberi kézügyességet több mint egy évszázada tanulmányozó tudósok azonban felfedezték, hogy mindez sokat megmutathat arról, hogyan működhet az emberi agy másképp. És mivel a kreativitás a gondolkodásunk egyfajta mérőszáma és az agyunkban él, ezért a szakemberek szerint a balkezesek kreatívabb „működésére" vonatkozó, valamennyi bizonyítéknak valahol az idegpályáinkban kell megbújnia.

Minden, amit a balkezesekről tudni érdemes

Life.hu2022.08.12, 17:01

Egy balkezeseket tömörítő amerikai szervezet kezdeményezésére 1992 óta minden év augusztus 13-án emlékezünk meg a Föld népességének csaknem a 15 százalékát kitevő balkezesekről. Balkezesnek lenni sokáig szégyellnivaló, bűnös dolog volt, amit az emberek próbáltak minél inkább titokban tartani, szerencsére ez mostanra nagyon sokat változott. Ma már rengeteg olyan használati cikk is található a piacon, amelyet kifejezetten balkezesek számára lterveztek, ezzel megkönnyítve a mindennapi életüket.

Balkezesek: boszorkánysággal és sötét mágiával vádolták őket a középkorban

Life.hu2021.08.13, 08:09

Egy amerikai szervezet kezdeményezésére 1992 óta ez a nap a balkezesek világnapja. A világon a balkezesek aránya jelenleg körülbelül 10-15 százalék lehet.

Tíz dolog, amit csak a balkezesek érthetnek meg

Unilife.hu2021.02.05, 21:51

A jobbkezes emberek sokszor bele sem gondolnak, milyen nehéz lehet néha egy balkezes élete. A világon minden tizedik ember balkezes, tehát az emberiség 10 százaléka küzd a következő problémákkal minden nap.

Rejtélyes lelet a viking harcos bal oldalán elhelyezett kard

Tudomány2020.09.06, 13:08

Norvég régészek feltárták egy viking harcos 1100 éves sírját, akinek az acélkardját szokatlan helyen helyezték el: a férfi bal oldalán. Ez a tudósok szerint „kissé zavarba ejtő", ám miután egyik általános elmélet szerint a halál utáni viking élet vagy az alvilág a „felső világ tükre", a kard szokatlan elhelyezése arra utalhat, hogy a harcos balkezes volt, így ez a konfiguráció készíthette fel a legjobban a túlvilágra.

Érdekes dolgok derültek ki a balkezes emberekről

Gazdaság2020.08.18, 15:40

Nemrég volt a balkezesek világnapja. A balkezesség mögött álló tudományos elméletek és magyarázatok bemutatása helyett ez alkalommal néhány olyan megállapítást gyűjtöttünk össze, amelyek arra utalnak, a balkezességnek lehetnek eddig kevésbé vizsgált, gazdasági jellegű vonatkozásai is.

Augusztus 13: a balkezesek világnapja: érdekességek és tévhitek

Life.hu2020.08.12, 20:50

Egy balkezeseket tömörítő amerikai szervezet kezdeményezésére 1992 óta minden év augusztus 13-án ünnepeljük a Föld népességének csaknem 15 százalékát kitevő balkezeseket. A társadalmi normák egészen a 20. század közepéig kényszerítőek voltak a balkezesekre nézve, és azt kívánták tőlük, hogy szokjanak át a másik kéz használatára, de ma már teljesen elfogadottá vált a balkezesség. Olyannyira, hogy napjainkban már vásárolhatóak is kifejezetten balkezeseknek tervezett használati cikkek is, amelyek megkönnyítik az életüket. 

Kiderült, hogy hány balkezes él a világon

Tudomány2020.04.03, 19:28

Minden tizedik ember balkezes a világon - közölte a bochumi Ruhr Egyetem pénteken.

Először azonosították a balkezesség genetikai utasításait

Tudomány2019.09.05, 16:48

Először azonosították a balkezesség genetikai utasításait, amelyek jelentősen befolyásolják az agy egyes területeinek szerkezetét és működését - írta a BBC hírportálja.

Kiderült, miért nem tudott jobb kézzel festeni Leonardo

Tudomány2019.05.05, 15:19

Egy esés következtében izomsorvadást szenvedhetett Leonardo da Vinci jobb karja ez okozhatta a reneszánsz képzőművész, polihisztor jobb kezének lebénulását - vélik olasz orvosok, akik elméletüket a Journal of the Royal Society of Medicine című folyóiratban tették közzé.

Kiderült, miért lesz a lakosság 10 százaléka balkezes

Life.hu2018.10.05, 11:51

Mindössze a lakosság 10 százaléka mondhatja el magáról, hogy balkezes. Sokáig úgy gondolták, hogy ennek a különböző agyféltekék működéséhez van köze, ám egy friss kutatás szerint inkább a gerincvelő az, ami ezért felelős. 

Kisebb súllyal születnek a balkezesek - tények és tévhitek

Archívum2018.07.24, 15:49

Néhány évtizeddel ezelőtt még jobbkezességre szoktatták azt is, aki balkezes, ma már erre szerencsére nem kell számítani. Ám még mindig van néhány tévhit a balkezesekkel kapcsolatban. 

Összefüggés van a balkezesség és a születési súly között

Tudomány2018.05.16, 17:08

Érdekes összefüggésre világítottak rá tudósok, akik ezúttal a balkezesség és a születési súly közötti kapcsolatot vizsgálták. Lehet, hogy már a születés előtt eldől, hogy milyen kezesek leszünk?

Kiderült, mit titkolt Michelangelo

Kultúra2018.05.10, 17:35

Michelangelo korában elsősorban az egyházzal szoros együttműködésben alkotó művészeknek kellett elrejteniük ezt a tulajdonságukat, ugyanis olyan dolgokat állítottak az ilyen emberekről, hogy az ördöggel szövetkeztek. 

Ha kevés az idő és dobni kell, szólj egy balkezesnek

Sport2017.11.22, 16:50

Német kutatók megfejtették, miért előnyösebb a balkezesség és a ballábasság az asztalitenisz, a baseball és a krikett játékosai körében.

Ezért előnyösebb a balkezesség egyes sportágakban

Tudomány2017.11.22, 16:31

Német kutatók megfejtették, miért előnyösebb a balkezesség és a ballábasság az asztalitenisz, a baseball és a krikett játékosai körében, írja az MTI.

Augusztus 13: ma van a balkezesek világnapja

Archívum2017.08.13, 13:15

Egy balkezeseket tömörítő amerikai szervezet kezdeményezésére 1992 óta minden év augusztus 13-án ünnepeljük a Föld népességének csaknem 15 százalékát kitevő balkezeseket. Míg a társadalmi normák egészen a 20. század közepéig megkívánták a balkezesektől azt, hogy „szokjanak át" a másik kezükre, addigra ma már teljesen elfogadottá vált, ha valaki más kézzel ír, mint a világ legnagyobb része. Napjainkban egyre nagyobb figyelmet szentel a kereskedelem is a jelentős kisebbségnek; már több kifejezetten a számukra készült szerszámot és egyéb használati tárgyat lehet vásárolni.

8 dolog, amit nem tudtál a balkezesekről

Life.hu2016.01.13, 16:42

A balkezesekről több legenda és tévhit kering. Most kiderül, hogy mi igaz belőlük!

A balosok szeretnek inni, félénkek, és másképp hallanak: ma van a balkezesség világnapja!

Life.hu2015.08.17, 09:38

Augusztus 13-a a balkezesek világnapja. Míg a társadalmi normák egészen a 20. század közepéig megkívánták a balkezesektől azt, hogy „szokjanak át” a másik kezükre, addigra ma már teljesen elfogadottá vált, ha valaki más kézzel ír, mint a világ legnagyobb része. 

Még egy dologban apjára üt György herceg

Life.hu2015.06.21, 14:26

Úgy tűnik, a kis György herceg nem csak azt örökölte apjától, hogy nők milliói vannak oda érte, hanem balkezességét is.

Balkezes a kenguruk többsége ausztrál kutatók szerint

Tudomány2015.06.19, 10:30

"Balkezes" a kenguruk többsége - fedezték fel ausztrál kutatók, akik ezzel megcáfolták azt a feltételezést, hogy a jobb- vagy balkezesség kizárólag az emberre lenne jellemző.

Másképp pihen a két agyfélteke

Egészség2012.10.19, 11:25

 Pihenéskor a jobb agyfélteke sokkal intenzívebb kommunikációt folytat, mint a bal, ami átértékelheti a bal félteke kitüntetett szerepét az agykutatásban.

Feltárták a balkezesség egészségügyi kockázatait

Egészség2011.12.09, 11:23

A balkezeseket évszázadokon keresztül megbélyegezték és fogyatékosnak, csodabogárnak, vagy éppen az "ördög cimboráinak" titulálták. A legújabb kutatások szerencsére kezdik felismerni a kézhasználati preferencia tudományos jelentőségét, amely közelebb vihet az agyi kapcsolatok és egyes betegségek kialakulásának megértéséhez is.

Módosították a jobb- és balkezességet egy kísérletben

Tudomány2010.09.28, 15:10

Az agyra irányított mágneses impulzusokkal átmenetileg megváltoztatható, hogy melyik kezünket részesítjük előnyben - állítják tanulmányukban kaliforniai kutatók.

Alsónadrág balkezeseknek

Life Network2009.09.28, 14:27

Egy brit bolt balkezes férfiak számára készült alsónadrágokat dobott a piacra nemrég. A gyártók elmondása szerint a ruhadarab időt és energiát spórolhat meg a balkezes férfiaknak a nyilvános illemhelyeken.

Nem tudják még, mi a ballábasság oka

Tudomány2009.09.05, 13:02

Dzsudzsák Balázs és Huszti Szabolcs egyaránt a magyar labdarúgás erősségének számít, ám mivel mindketten ballábas szélsőjátékosok, nehéz egyszerre megtalálni a helyüket a válogatottban (amelyben ráadásul még Halmosi Péter is bevethető lenne az ő posztjukon). Mi dönti el, hogy valaki melyik lábát használja inkább? Bár a balkezesek nagy valószínűséggel a bal lábukat preferálják, ez nincs így minden esetben.

A nőstény macskák jobb-, a kandúrok balkezesek

Tudomány2009.07.28, 09:56

Ha valamilyen bonyolultabb feladatot kell elvégezniük, a nősténymacskák "jobbkezesek", míg a kandúrok bal első mancsukat használják szívesebben - állítják brit kutatók.

Előző
  • 1
Következő