balesetmegelőzés

címke rss

Kánikulában csak útitárssal szabad kocsiba ülni

A balesetmegelőzési szakemberek szerint a kánikulában egyedül utazó autós könnyen elbágyad, elalszik, ezért azt tanácsolják, meleg időben útitárs nélkül senki ne üljön autóba. A Veszprém Megyei Balesetmegelőzési Bizottság azt is ajánlja, hogy a koccanásos balesetek elkerülése végett az autósok legyenek toleránsabbak a tájékozatlanabb turistákkal.

A Renault ismét a kisiskolásokért

Auto2005.09.07, 06:53

Idén második alkalommal rendezi meg a Renault Hungária az ország egész területére kiterjedő közlekedésbiztonsági kampányát, amelynek célja a gyermekek jobb láthatóságának megteremtése. A kezdeményezés keretében az ország valamennyi elsős kisiskolása fényvisszaverő mellényt kap ajándékba, hogy kedvezőtlen látási viszonyok között is jól láthatóvá váljanak a közlekedésben résztvevők számára. Ebben az évben az Oktatási Minisztérium, az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium, valamint az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Baleset-megelőzési Bizottsága karolta fel a Renault Hungária kezdeményezését.

Gyermek-egészségügyi programot hirdetett a kormány

Itthon2005.11.11, 17:52

A csecsemők védelme, a balesetmegelőzés és az ellátás különbségeinek enyhítése áll a  gyermek-egészségügyi program középpontjában, amelyet a 100 lépés részeként hirdetett meg Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. Bár Gyurcsány szerint az előkészítésben több mint 70 szakmai, civil szervezet vett részt, a sajtótájékoztatón a fogorvosok egyesületének egyik képviselője azt mondta, hogy pontatlanságok vannak a programban.

Újfajta sebességmérőket terveznek az M6-os autópályára

Auto2007.03.09, 09:25

Az átlagsebességet mérő, úgynevezett szakasz-sebességkontroll berendezés telepítését tervezi a jövőben az Országos Baleset-megelőzési Bizottság (OBB) az M6-os autópályán.

Összekacsintós ivászat miatt több a baleset

Itthon2007.04.06, 12:26

Jelentősen megnőtt tavaly az ittasan okozott közúti balesetek száma, hiába tartott a rendőrség rendszeresen fokozott ellenőrzéseket, indított figyelemfelhívó kampányokat. Az Országos Rendőr-főkapitányság balesetmegelőzési osztályvezetője az akciók eredménytelenségét a társadalom "összekacsintós" hozzáállásával magyarázza, amely szerint egy pohárka nem számít.

Tarol az erotikus EU-reklám a YouTube-on

Nagyvilág2007.07.03, 17:15

Saját csatornát hozott létre az EU a YouTube-on. Az unió több reklámfilmet tett fel a videómegosztó oldalra. Az agrárpolitikáról és a balesetmegelőzésről szóló film keveseket érdekel, viszont a filmtámogatásokat elosztó uniós alap tevékenységét népszerűsítő erotikus képekből összevágott film vonzza az érdeklődést.

Újabb két traffipax az M1-esen

Auto2008.03.28, 13:21

Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. és az ORFK-Országos Baleset-megelőzési Bizottság közös projekt keretében újabb két darab fix telepítésű sebességmérőt helyezett üzembe az M1-es autópálya elválasztó sávjában.

Rendőrök zökkentenék vissza a szünidőben elkanászodott iskolásokat

Itthon2008.08.25, 12:17

Az iskolák környékén fokozott rendőri jelenléttel, a járművezetők ellenőrzésével, balesetmegelőzési témájú előadásokkal igyekeznek elejét venni az iskolakezdés idején megszaporodó gyermekbaleseteknek a rendőrök. A rendőrség szerint azért kell az ellenőrzés, mert időbe telik, amíg a szünidei lazasághoz szokott gyerekek visszazökkennek a mindennapokba.

Szimulált halál az életért

Auto2008.10.02, 12:35

A baleset-megelőzési kampány összenyomódó gyurmabábjai inkább Sebaj Tóbiást juttatják eszünkbe, mint hogy akár csak egy percre is elgondolkoztassanak a valódi mondanivalóról. Tatabányán jóval drasztikusabb és hatásosabb módszert választottak a fiatalok figyelmének felhívására.

A motorosok ellenőrzésére indult akció a fővárosban

Archívum2009.04.07, 16:55

A motorosok ellenőrzésére rendelt el akciót a budapesti rendőrfőkapitány rendészeti helyettese; a fővárosban kedden és szerdán, valamint április 22-én és 29-én a polgárőrséggel együtt ellenőrzik a motorosokat és segédmotoros kerékpárok vezetőit.

Előző
Következő