Bács-Kiskun
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Bács-Kiskun megye
- kékfény
- rendőrség
- migráns
- ügyészség
- legfrissebb
- legrégebbi
Apa és fia fagyott meg Kiskunhalason
Az elsődleges orvosszakértői vélemény szerint kihűlt az a két férfi, akinek a holttestére karácsonykor bukkantak Bács-Kiskun megyében.
Vádat emelt az elfogás közben meghalt roma fiú családja
Pótmagánvádat nyújtottak be, és kártérítést követel a rendőri intézkedés következtében elhunyt roma fiú családja. A körözés alatt álló fiút egy szolgálaton kívüli rendőr ismerte fel és fogta el, ám a földre szorítást követően a fiú meghalt. A szakértői vizsgálat szerint szívbetegség végzett vele, a rendőr nem okolható a haláláért. A család most foglalkozás körében elkövetett, halált eredményező gondatlan veszélyeztetés bűntette miatt indít pótmagánvádi eljárást az intézkedő rendőr ellen.
Védelmet kapnak a Bács-Kiskun megyei ügyészek
Védelmet kapnak azok az ügyészek, akik a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségen, a múlt nyáron felderített fegyvercsempészet miatt indult büntetőügyben dolgoznak. A hatóságok szerint ugyanis az ügyben részt vevő nyomozók, illetőleg ügyészek veszélyben vannak.
24 gyanúsítottja a roma kárpótlási csalásnak
Bács-Kiskun megyében eddig 24 gyanúsítottja van az Osztrák Megbékélési Alap által romák számára nyújtott kárpótlással való visszaéléseknek. A nyomozás adatai szerint többször annyian akartak kárpótlást kérni, mint ahányan jogosultak lettek volna. Egy kisebbségi önkormányzati vezetőt csalás miatt már őrizetbe is vettek.
Balesetnek tartják a kecskemétiek a műhibákat
A Bács-Kiskun Megyei Kórházban nem szívesen beszélnek az ott dolgozók a múlt héten elkövetett műhiba miatt meghalt betegek ügyéről. Akik mégis megszólaltak, azok következetesen balesetnek tartották az ügyet. A betegek és a környékbeliek többsége azt állította, hogy nem rendült meg a bizalmuk a kórházban.
- címkék:
- Bács-Kiskun
- műhiba
- kórház
- kékfény
- baleset
- bizalom
- Címkefelhő »
Hárman lettek öngyilkosok Bács-Kiskun megyében
Szombaton Bács-Kiskun megyében három rendkívüli haláleset, valószínűleg öngyilkosság történt: ketten felakasztották magukat, egy férfi pedig növényvédő szert ivott. A rendőrség egyik esetben sem bukkant bűncselekmény nyomára.
Pénzbüntetést kaphat a kecskeméti üzletközpont építője
Csak látszólag jogszerű a kecskeméti Malom Center beruházása, illetve az azzal kapcsolatos számos korábbi államigazgatási eljárás - mondta az ügyet vizsgáló ombudsman. Jelentésében az országgyűlési biztos teljes körű ügyészségi vizsgálatot, jogszabálymódosítást és egy tárcaközi bizottság felállítását kérte az eset kapcsán.
Szabálytalan vizsgálatok paprikaügyben
Bizonytalanná vált, hogy felelősségre vonhatóak-e a tavalyi fűszerpaprika-ügyben érintett cégek azt követően, hogy kiderült: a paprikát vizsgáló hatóságok nem mindegyikének volt jogosítványa a szükséges vizsgálatok elvégzésére. Az egyik bíróság már hatályon kívül is helyezte a korábban kiszabott bírságról szóló határozatát két érintet céggel szemben - írja a Népszabadság.
Börtönbe juthat a rákkeltő paprika forgalmazója
A fűszerpaprika-ügyben érintett két cég vezetői ellen emelt vádat a a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség. A cégeket azzal vádolják, hogy nem tájékoztatták arról a fogyasztókat, hogy az általuk forgalomba hozott fűszerpaprikát küldföldről származó paprikával keverték. Ráadásul a termékeket annak ellenére piacra dobták, hogy tudták, azokban a rákkeltő anyagok aránya meghaladja az egészségügyi határértéket. A cég vezetőit akár három éves börtönre is ítélhetik.
Félnek a munkaadók a lelki betegektől
Szinte lehetetlen munkát találnia annak, aki korábban hosszabb-rövidebb ideig egy pszichiátriai intézet betege volt. A munkaadók attól félnek, hogy az egykori ápoltak "bekattannak", és esetleg kárt okoznak. Személyes tapasztalatok híján a laikusok sokszor film- vagy irodalmi élményeikre építve félnek az ilyen emberek alkalmazásától. Az ő munkahelyi befogadásukért küzd a Bács-Kiskun Megye Egészségügyéért Alapítvány, megpróbálva meggyőzni a munkaadókat, hogy ne féljenek az ilyen betegek alkalmazásától.