Avatar 3

címke rss
El se hisszük: végre elkezdték forgatni az Avatar folytatásait

El se hisszük: végre elkezdték forgatni az Avatar folytatásait

Forrás: InterCom middle on 1200 800 A folytatásokról azt is tudni még, hogy Sullyék – papa (Jake), mama (Neytiri), gyerekek – életét követik nyomon, és nagyívű családtörténetként is tekinthetünk rájuk, nem csak háborús filmként. A négy Avatar szerencsére különálló filmet alkot, vagyis nem váratnak majd idegesítő cliffhangerekkel minket évekig, de persze egy nagyobb puzzle-t is kiadnak, ha egymás mellé rakjuk őket a következő nyolc évben. Ennyi időre vagyunk ellátva Avatar-okkal, úgyhogy aki jó előre szeretné betáblázni programokkal a karácsonyait, ezeket a dátumokat vastagítsa meg benne: Avatar 2 – 2020. december 18. Avatarr ...

Már azt is tudjuk, mikor jön az Avatar 5

Film2016.04.15, 14:30

Forrás: AFP/2016 Getty Images/Alberto E. Rodriguez middle on 3372 2241 Sok írás született már arról, hogy annak ellenére, hogy az Avatar a maga 2,8 milliárd dolláros összbevételével minden idők legsikeresebb filmje, meghökkentően kevés hatása volt a kultúrára. Szinte soha nem hivatkoznak rá, senki nem emlegeti, mintha nem is létezne. Ezt a problémát Cameron is érezheti, mert beszélt arról, hogy már most keményen dolgoznak azon, hogy visszahozzák a filmet a köztudatba: lesznek az Avatar világában játszódó képregények, a Cirque du Soleil is csinál egy tematikus showt, illetve jövőre nyit az orlandói Disneylandben a Pandora nevűű ...

Tátott szájjal fogjuk összecsinálni magunkat

Film2014.11.27, 11:53

Forrás: InterCom middle Érdekes egyébként, hogy pont a folytatások történetére büszke ennyire Cameron, hiszen az első rész ezen a téren nem mutatott semmi újat, lényegében a Farkasokkal táncoló-kat játszotta újra sci-fi környezetben. A látványvilág viszont kétségtelenül forradalmi volt, emiatt várja mindenki azt, hogy majd a folytatásokat is tátott szájjal fogja bámulni. A hobbit második részének példáját követve, az Avatar folytatásai is másodpercenként 48 képkockával fognak pörögni a filmvásznon. A terv az, hogy 2016 decemberében jön a második rész, 2017 decemberében a harmadik, 2018 végén pedig a negyedik. 

Sigourney Weaver mást játszik az új Avatarokban

Archívum2014.06.10, 12:22

Forrás: InterCom middle (Innentől az első filmmel kapcsolatos spoilerek jönnek!) Aki látta az Avatar-t, tudja, hogy Lang és Weaver figurája is meghalt a filmben. Langgal kapcsolatban Cameron már régebben úgy nyilatkozott, hogy nem mondja meg, hogy pontosan hogyan hozzák vissza a figurát, de mivel sci-firől van szó, semmi sem lehetetlen, most pedig Weaverről derült ki, hogy ugyan visszatér mindhárom filmben, de egy másik figurát alakít majd, mint eddig. Cameron egyelőre csak annyit közölt, hogy Grace Augustine továbbra is halott, és Weaver egy új, és "sok szempontból nagyobb kihívást jelentő" figurát alakít majd.

2016-tól minden évben jön egy Avatar

Film2013.08.02, 13:34

Forrás: AFP Az egyik filmet Josh Friedmannel, a Terminátor - Sarah Connor krónikái című sorozat szerzőjével együtt írja, a másikat a Rick Jaffa-Amanda Silver párossal, akik A majmok bolygója: Lázadás-t is írták, a harmadikat pedig Shane Salernóval, aki korábban a Fantasztikus utazás tervezett remake-jén dolgozott Cameronnal. A három film forgatása jövőre zajlik majd párhuzamosan, az Avatar 2-t 2016 decemberében mutatják be, a harmadik részt 2017 decemberében, a negyediket 2018 decemberében. A Deadline becslése szerint a három film együttes költsége könnyen elérheti az egymilliárd dollárt, ami persze bőven megtérülne, ha a folytatáások ...

James Cameron elárult egy titkot az Avatar 4-ről

Archívum2012.09.10, 14:46

James Cameron még mindig írja az Avatar 2-t és 3-at, melyeket közvetlenül egymás után tervez leforgatni, de közben már az Avatar 4-en is gondolkodik. A második és a harmadik rész forgatása eredetileg már idén ősszel elkezdődött volna, és a filmek 2014 és 2015 végén kerültek volna moziba, de elhalasztották a forgatás kezdetét, és 2015 előtt nem fogják bemutatni az Avatar 2-t. Cameron az MTV-nek elmagyarázta, hogy az előző két év javarészt azzal telt, hogy egyszerűsítették azt a munkafolyamatot, amivel az Avatar készült, hogy a folytatásokat könnyebb legyen megcsinálni. James Cameron a belfasti Titanic-múzeumban szeptember 7-én A renddező elárulta ...

James Cameron már Avatar 4-et emleget

Archívum2012.05.07, 13:15

Nem szolgálhatunk jó hírrel azoknak, akik a Battle Angel című manga korábban belebegtetett James Cameron-féle filmváltozatára számítanak a közeljövőben, ugyanis a rendező a New York Timesnak adott interjúban elmondta, hogy jelenleg semmi másban nem érdekelt, csak az Avatar-filmekben. "Csinálom az Avatar 2-t, az Avatar 3-at, és talán az Avatar 4-et is. Tavaly gyakorlatilag feloszlattam a produkciós cégem fejlesztési részlegét, producerként sem dolgozom mások filmjeiben" - nyilatkozta a rendező. James Cameron az Avatar forgatásán Cameron szerint az Avatar-ral szórakoztató formában mindent el tud mondani, amit szeretne, amit pedig mégssem, ...

Víz alatt folytatódik az Avatar

Film2011.03.04, 17:55

"A víz alatti világban folytatódik az Avatar, és rendkívül gyönyörű lesz" - árulta el Michelle Rodriguez, az eredeti film egyik szereplője a The Associated Pressnek. A színésznő egyelőre nem tudja, játszik-e majd az Avatar 2-ben is (SPOILER: ez némileg valószínűtlen, tekintve, hogy az általa játszott figura meghalt az első részben), de mint elmondta, nagyon szeretné, ha James Cameron legalább a forgatásra meghívná. Michelle Rodriguez az Avatar-ban James Cameronról köztudott, hogy a filmezés mellett a búvárkodás szerelmese, és ez A mélység titká-tól kezdve, a Titanic-on keresztül a produceri irányításával megvalósult SSanctum-ig ...

2014 decemberében jön az Avatar 2

Film2010.10.27, 16:14

A Sony filmstúdió ráfaragott: hiába hozták nyilvánosságra, hogy James Cameron 3D-s Kleopátra-filmet forgat náluk Angelina Jolie-val a főszerepben, Cameron most leszerződött a 20th Century Foxszal az Avatar két folytatására, úgyhogy Kleopátrára leghamarabb 2016-ban kerülhet sor. A stúdió közleménye szerint Cameron jövő év elején elkezdi a második rész forgatókönyvének fejlesztését, és év vége felé a forgatást, hogy a film 2014 decemberére a mozikba kerülhessen (azért csak olyan sokára, mert a 3D-s motion capture-technika, amit Cameron alkalmaz, még mindig ennyire időigényes). A harmadik részt pedig valószínűleg 2015 végén mutatnáák ...

Előző
  • 1
Következő