autólopás

címke rss

Hétezer autót lopnak el évente Pesten

Az elmúlt négy évben 45 százalékkal csökkent Budapesten az autólopások száma, de így is évi 6-7 ezer ilyen eset fordul elő. Az autólopásokról tartott konferencián Balla Béla ezredes, a rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója azt mondta: nemzetközi összehasonlításban Budapest helyzete viszonylag kedvezőnek mondható.

Autólopások: hat év alatt jelentős visszaesés

Itthon2002.10.04, 14:17

A budapesti autólopások száma jelentősen csökkent az utóbbi hat évben, amely a három éve létrejött Gepárd csoport tevékenységén kívül a széles nemzetközi együttműködésnek és a megerősített jogi környezetnek is köszönhető. A Gepárd csoport tevékenységét az Autótechnika 2002 kiállításon méltatta Kökényesi Antal budapesti rendőrfőkapitány.

Bútor: vb-premier autólopás után

Auto2004.09.24, 15:57

A Citroen Total Rallye Team első vb-szereplésére készül. A már magyar Super1600-os bajnok Bútor Róbert Táborszki Attilával az oldalán a szardíniai világbajnoki futamon méreti össze magát a kategóriája elitjével. Egy szomorú közjáték előzte meg a páros indulását, Robi autóját, benne a papírjaival, ellopták az irodája elől...

Keletre tartanak a lopott autók

Auto2006.02.07, 09:46

Az autólopás egyike a legnyereségesebb és a legkisebb kockázatú bűncselekményeknek. Bizonyítja ezt, hogy Kelet-, illetve Délkelet-Európába évente átlagosan mintegy 700 ezer lopott autót visznek be, jellemzően Nyugat-Európából, de érkeznek eltulajdonított járművek Észak-Amerikából is - írja a Napi Gazdaság az Europol jelentése alapján.

UV-gravírral vennék el a tolvajok kedvét az autólopástól

Itthon2007.01.16, 08:43

Speciális UV-gravírozzással kellene beleírni a gépkocsik karosszériaelemeibe az alvázszámot, hogy ne érje meg alkatrésznek ellponi a járműveket. Ezt a BRFK javasolja, miután az utóbbi időben leginkább alkatrésznek lopják az autókat a tolvajok - írja a Népszabadság.

Asterix és az autótolvajok

Auto2007.08.20, 20:08

A történet hőse nem a kis gall, de neki is van egy titkos csodafegyvere, termetre hasonló, és ő is bajuszos. A neve Sánta László. Aznap, amikor elkísértük, megtalálta pályafutása 947. ellopott autóját.

Slota az autólopás mellett boltokat is fosztogatott

Nagyvilág2008.04.14, 21:44

Ján Slota fiatalkorában nem csak Bécsben lopott autókat, mint az már korábban napvilágra került, hanem odahaza, az akkori Csehszlovákiában két falusi boltot, egy rőföst és egy hentest fosztott ki a privigyei (Prievidza) járáshoz tartozó Kóson - közölte hétfőn este az egyik szlovák kereskedelmi televízió.

Csak nehezíteni lehet az autótolvajok dolgát

Auto2009.01.26, 11:25

Ellophatatlan autó továbbra sem létezik, de a Volkswagen-tulajdonosok nyugodtabban alhatnak az utóbbi években. A gyári rendszereket kiegészítő mechanikus és elektronikus eszközök együttesen jelentik a legjobb védelmet. Nemcsak a tolvaj veszélyes, hanem a figyelmetlen tulaj is.

Elbukott a donortolvajok elleni harc

Auto2009.06.12, 09:55

A feketegazdaság egyik legjövedelmezőbb üzletága ma Magyarországon az autólopás, és az abból táplálkozó illegális alkatrész-kereskedelem. A kárt 110-130 milliárdra becsülik évente, mintegy ezer illegális bontó élhet a tolvajokból. Lopott kocsiból származó alkatrészt egyébként nem nehéz szerezni, kis segítséggel magunk is találtunk feltételezhetően lopott, mindenesetre a valós árnál 80 százalékkal olcsóbb alkatrészt. A hatóság eközben csaknem tehetetlen: a rendőrök nem tudnak bizonyítani, a vámosok nem tudnak ellenőrizni, a kormányzat pedig elbukott a donortolvajok elleni harcban.

Előző
Következő