Auchan
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Tesco
- gazdaság
- Spar
- áruház
- hipermarket
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Januártól olcsóbb lesz a tartós tej, mert 5 százalékra csökken az áfája
2019. január 1-jétől, az elfogadott jogszabály szerint, az ESL (hosszabban eltartható) és UHT (ultrapasztőrözött) tejek olcsóbbak lesznek, mivel a forgalmi adó ezen termékek esetében 18 százalékról 5 százalékra csökken. A szaktárca a tej árának csökkenését és az ágazat fehéredését várja az intézkedéstől. Megkérdeztük a hazai áruházláncokat, hogy a változás után mire számíthatnak a vásárlók.
A jövő innovációját vezeti be az Auchan
A blokklánc-technológián alapuló megoldások egyre nagyobb szerepet játszanak a nemzetközi élelmiszerbiztonságban. Ennek komoly hazai vonatkozása is van, hiszen az Auchan magyar fejlesztői háttér felhasználásával indít el egy öt országra kiterjedő projektet.
Az Auchannak nem volt még ilyen vidéki áruháza
A budapesti után mától Sopronban is superstore formátumú üzlettel várja vásárlóit az Auchan. A friss élelmiszerek mellett a szezonális és nem élelmiszer típusú termékek, köztük lakásfelszerelési cikkek is helyet kapnak a Sopron Plázában nyílt 3 ezer négyzetméteres áruházban - írja az áruházlánc a közleményében.
- címkék:
- áruház
- gazdaság
- superstore
- Auchan
- Sopron
- Címkefelhő »
Milliókra lehet pályázni az Auchannál
Rekordösszegű támogatást lehet nyerni az idén 20 éves Auchantól a kereskedelmi lánc alapítványának pályázatán, amelyet az áruházak vonzáskörzetében működő, fiatalokat segítő szervezetek számára írtak ki - írja közleményében az Auchan Retail Magyarország.
Mutatjuk, miben lett jobb a Spar az Auchannál
Első alkalommal adták át a Magyar Termékekért Kereskedelmi Nívódíjat, az elismeréssel az egészséges és biztonságos magyar termékek piacra juttatását ismerik el, amelyet a Spar Magyarország Kft.-nek ítéltek - fogalmazott az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára Tapolcán.
- címkék:
- díj
- gazdaság
- áruházlánc
- Spar
- Auchan
- Címkefelhő »
Számítani lehetett arra, hogy az Auchan tényleg meglépi ezt
Új Auchan szupermarket nyílt a Győr Plázában, amely közel 1800 négyzetméteren várja a vásárlókat. Idén ez már a harmadik új üzletnyitása az áruházláncnak, amelyet év végéig még egy követ majd az észak-nyugati régióban.
- címkék:
- szupermarket
- áruház
- gazdaság
- Auchan
- Győr
- Címkefelhő »
Az Auchan másodjára lépi meg ezt, és még nincs vége
Szupermarketet nyitott csütörtökön az Auchan Zalaegerszegen, az év végéig két további egység átadása is várható – közölte az áruházlánc.
2500 gyerek iskolakezdését segítették tanszerekkel
Mintegy ezer család közel 2500 gyereke kapott tanszert, iskolaszert a Nagycsaládosok Országos Egyesülete és az Auchan áruházlánc közös, Vásárolj eggyel több iskolaszert! elnevezésű akciójában.
Az Auchan új áruházak nyitását jelentette be, mutatjuk a helyszíneket
Több új áruházat nyit az Auchan Magyarország az idén, a társaság nettó forgalmának 10 százalék fölötti növekedésére számít.
- címkék:
- áruház
- gazdaság
- nyitás
- superstore
- Auchan
- Címkefelhő »
Fontos bejelentés az Auchantól, ez várható az óbudai áruházban
Meghosszabbított vasárnapi nyitvatartással, többféle fesztiválcsomaggal és egészséges ételekkel várja a Sziget látogatóit már a beköltözés előtti napokban az óbudai Auchan, írja az áruházlánc közleményében. Az augusztus 8. és 15. között megrendezett fesztivál idején a megszokottnál nagyobb forgalomra számít az áruház, amelyre megerősített személyzettel és angolul beszélő kollégákkal készül.
- címkék:
- Sziget
- fesztivál
- hipermarket
- gazdaság
- Auchan
- Címkefelhő »
Olyanra biztat az Auchan, amit máshol akár tilthatnak is
Az Auchan áruházak tapasztalatai szerint sok család ugyan már július végén elkezdi a felkészülést az iskolakezdésre, de a többség inkább augusztus végére, a családi nyaralás utánra időzíti a beszerző körutat, írják közleményükben. Ennek kapcsán a vállalatnál elébe mennek annak a vásárlói gyakorlatnak, melyet bizonyos áruházláncak korábban tiltottak.
Elképesztő, ezt szinte mindegyik áruházlánc meglépte a vásárlókért
Már a legtöbb magyarországi áruházláncnál kapható belföldön termelt dinnye a piaci szereplők tájékoztatása szerint.
Újabb Auchan áruházat jelentettek be, várják a munkavállalókat
A győri sorban a harmadik új koncepció szerinti áruház lesz Magyarországon, írja a Kisalföld.
Már nincs bolti eladó 170 ezer forint alatt
A boltos kiskereskedelemben 2018 első negyedévében a havi bruttó átlagkereset 13 százalékkal nőtt. A fizikai dolgozók bére összességében 16 százalékkal, így a bérszámfejtés 2018 első három hónapjának átlagát nézve 252 ezer forint havi bruttó átlagkeresetet számolhatott, a fizikai dolgozók esetében (eladók, pénztárosok, árufeltöltők, raktárosok esetében) pedig 215 ezer forintot. Ez viszont a nemzetgazdasági átlagnál még mindig kevesebb, hiszen az 316 ezer forint, a fizikai dolgozóké pedig 225 ezer forint volt 2018 első negyedévében, derül ki a blokkk.com kutatásából.
Itt nyílik az Auchan új áruháza
Zalaegerszegen nyitja meg ősszel második magyarországi szupermarketjét az Auchan, amely 40 új munkahelyet hoz létre ezzel a zalai megyeszékhelyen -– közölte a társaság.
- címkék:
- Zalaegerszeg
- áruház
- Auchan
- Címkefelhő »
Jobban teszi, ha legkésőbb holnap elmegy bevásárolni
Ismét háromnapos, hosszú hétvége jön. Ennek apropóján a boltok nyitvatartása is változik.
Magyarország legnagyobb logisztikai központja épül Üllőn
Többezer milliárd forintot állít elő az erősődő magyar gazdaságban a logisztika. Az egyik meghatározó ágazattá vált, a GDP 6,5 százalékát adja - mondta Magyar Levente a Külgazdasági- és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára a Goodman-Auchan épületegyüttes bokrétaünnepén, csütörtökön.
Soha nem volt még ilyen Auchan áruház az országban
Digitális szolgáltatások, jó megközelíthetőség és széles árukínálat a már megszokott kedvező árakkal: így jellemezhető az Auchan új áruháza, amely mintegy négyezer négyzetméteren várja vásárlókat mától Budapesten - írja a vállalat Origohoz eljuttatott közleményében. A X. kerület frekventált részén megnyílt első hazai Auchan superstore formátumú üzletben, jelenleg egyedülálló módon, az áruházlánc internetes oldalán rendelt termékeket is átvehetik a vásárlók.
- címkék:
- Kőbánya
- hipermarket
- áruház
- gazdaság
- Auchan
- Címkefelhő »
Minőségi termékeket kínál az Auchan
Az Auchan tapasztalatai szerint a magyarok körültekintően döntenek arról, hogy mi kerüljön a húsvéti asztalra. Noha továbbra is követik a hagyományokat, a sonkák esetében megnövekedett a kereslet az érleléssel tartósított, magasabb kategóriájú termékek iránt, a továbbra is kedvenc, tradicionális füstölt, illetve füstölt-főtt mellett. A tojások esetében sokan keresik a speciálisan kezelt, illetve bio változatokat, méret tekintetében pedig minden bizonnyal a sokrétű felhasználás miatt az L-es és XL-es tojások a legnépszerűbbek. Idén másfélmillió darabos csokitojás és több mint egymillió darabos csokifigura kínálattal készült az áruházlánc.
- címkék:
- húsvét
- eladás
- minőség
- Auchan
- Címkefelhő »
Kiderült, miben közös a Spar, a Tesco és az Auchan
A napi fogyasztási cikkeket forgalmazó áruházláncokhoz kapcsolható a CSR megjelenések legnagyobb hányada. Kommunikációjukban az egészséges táplálkozás, és az ún. mentes élelmiszerek játszottak vezető szerepet, míg a technológiai szereplők megjelenéseinek központjában az oktatás, kutatás-fejlesztés és innováció álltak.
Zöldséget és gyümölcsöt is adományoz az Auchan
Az Auchan immár 16 magyarországi áruházában működteti programját a Magyar Élelmiszerbank Egyesület segítségével, amelynek célja, hogy a megmaradó friss pékárut és zöldség-gyümölcsöt többek között időseknek, nehéz sorsú családoknak, rászoruló gyerekeknek juttassa el a vállalat - áll az áruházlánc közleményében.
Ilyenek az IKEA trükkjei, és kiderült, hogy mire készül a Coca-Cola
A héten megmutattuk az IKEA trükkjeit, valamint kiderült, hogy a Coca-Cola mire készül a jövőben. Emellett írtunk arról is, hogy Kínában miért nem jó üzlet a dezodor, továbbá beszámoltunk arról országról, ahol választható a 28 órás munkahét is. A hazai turizmus szárnyal, ráadásul az autósok is örülhettek, hiszen csökkent az üzemanyagok ára.
Hatalmas logisztikai beruházást jelentett be az Auchan
Új, integrált logisztikai központtal bővíti hazai kereskedelmi kapacitását az Auchan a Budapest mellett fekvő Üllő Airport Logisztikai Központ területén – írja közleményében az Auchan Retail Magyarország. A 87 200 négyzetméteres zöldmezős beruházás az eddigi legnagyobb ilyen jellegű fejlesztés Magyarországon.
Bérlista: itthon ezekben a boltokban a legjobb a fizetés
Több boltos bér is nagyon kilőtt az elmúlt időben. Az Aldi az előző héten komoly bejelentést tett, gyakorlatilag ledobta a bérbombát. De mire volt ez elég? Most kiderül, hogy a hazai áruházak közül hol keresnek a legjobban a dolgozók. Jelentős különbségek vannak az alapbérek között, de a Lidl még vár a saját nagy bejelentésével.
- címkék:
- kereskedelem
- fizetés
- gazdaság
- pénz
- bérek
- Tesco
- Auchan
- CBA
- Aldi
- Címkefelhő »
Az Alibaba és az Auchan együtt tarolnak Kínában
Az Alibaba és az Auchan stratégia megállapodást kötöttek, amelynek értelmében egyesítik a digitális és a hagyományos kereskedelemben szerzett tapasztalataikat, hogy új értékesítési lehetőségeket fedezzenek fel a kínai élelmiszerkereskedelem területén.
- címkék:
- Kína
- kereskedelem
- gazdaság
- Auchan
- Alibaba
- Címkefelhő »
Béremelés az Auchannál, elmarad a sztrájk
November 1-től előrehozott, általános béremelést kap az Auchan összes áruházi, nem vezetői pozícióban dolgozó alkalmazottja. A bérek átlagosan közel 14 százalékkal emelkednek, sőt létszámemelés is elképzelhető.
- címkék:
- sztrájk
- béremelés
- gazdaság
- Auchan
- Címkefelhő »
Sztrájkolhatnak az Auchan dolgozók is
Úgy tűnik, hogy újabb áruházlánc kerülhet bajba a fizetések miatt, ugyanis ezúttal az Auchan ajánlata áll távol a szakszervezetek követelésétől. Több ezer alkalmazott lehet érintett a bérvitában.
- címkék:
- sztrájk
- bértárgyalás
- Auchan
- Címkefelhő »
Ki teljesít jobban az online bevásárlásban?
Döcögősen, de működnek az élelmiszer-áruházak online rendelései – erre jutott összességében a Pénzcentrum. Volt, ahonnan több paradicsomot kaptak, mint kértek, és volt, ahol egyszerűen kicserélték az árút. Nézze meg, milyen eredmény született a boltok házhozszállítási versenyében!
- címkék:
- online vásárlás
- Tesco
- Auchan
- Címkefelhő »
Háromórás állás is van, beindult a részmunkaidős piac
A Lidlnek már 3 órás részmunkaidős állása is van, az Auchan pedig 10 órást is kínál. A részmunkaidős foglalkoztatás Magyarországon a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 10 százalék felett volt tavaly.
Elárulták a multik, mivel csábítják az alkalmazottakat
Idén meglépték a kereskedelmi üzletláncok azt, amire sok eladó várt, végre bért emeltek. Bár még mindig alacsonyak az eladói és pénztárosi bérek, a multik megnyíltak az Origónak, és elárulták, milyen bónuszokkal, kedvezményekkel tudják a kereskedelmi munkát barátságosabbá tenni.
- címkék:
- kereskedelem
- multi
- Spar
- Tesco
- Auchan
- Ikea
- Aldi
- Címkefelhő »
Az Auchan elindította a házhoz szállítást
Elindult az Auchan házhozszállítási szolgáltatása. Budapesten az I., II., XI., XII., XXII. kerületben élők kérhetik a webáruházban kiválasztott termék házhoz szállítását. Az agglomerációban pedig Érdre, Budaörsre, Törökbálintra szállít a multi – tudta meg az Origo.
Októberben indul az Auchan webshopja
Webáruházzal is bővíti szolgáltatásait Auchan. A cég már április óta a honlapján házhoz szállításért felelős munkatársakat keres. Az Auchan az írta az Origónak, október közepén indul az új szolgáltatás.
- címkék:
- kereskedelem
- webshop
- Auchan
- Címkefelhő »
Vége a mínuszos éveknek a multiknál
A kereskedelmi üzletláncok már nem mínuszos adatokkal zárják üzleti éveiket. A kereskedelmi törvény azt mondja ki, hogy a napi fogyasztási cikkeket árusító kiskereskedelmi áruházlánc, aminek nettó árbevétele két egymást követő üzleti évben mindkét esztendőben eléri a 15 milliárd forintot és adózott eredménye mindkét időszakban nulla, vagy negatív, a második üzleti év beszámolójának elfogadását követően köteles lehúzni a redőnyt.
- címkék:
- Penny
- kereskedelem
- multi
- Spar
- Tesco
- Auchan
- Aldi
- Címkefelhő »
Döntött a Tesco, és még sokan beálltak a sorba
Mától ismét csak magyar beszállítóktól származó görögdinnyét vásárol a Tesco. A Lidl már június végén bejelentette, hogy csak magyar dinnyét árul. A sorba az Auchan is beállt, de a következő napokban az Aldi, a CBA, a Metro és a Spar is már csak magyar termelőtől származó görögdinnyét árul majd.
Tovább bővült a 100 milliárdosok klubja
A Tesco az élen. A diszkontok nagyobbat húztak, a kisboltok képe pedig vegyes. A május végéig elfogadott mérlegbeszámolók alapján a Blokkk.com kiszámolta, hogy néz ki az áruházláncok rangsora.
Itt az új lista, néhányan májusra tolták az újranyitást
Még több üzlet vállalja az újranyitást. Április 24-től vasárnaponként már a Metro áruházak többsége, az Aldik, a Lidl-üzletek és a Sparok is nyitva lesznek. A Praktikerekben május 8-tól lehet csempét nézegetni, az IKEA-ban pedig május 22-től lehet vasárnap is vásárolni.
14 Auchannál elintézték a mostani vasárnapot
Az Auchan Magyarországon teljes arculatváltáson ment keresztül.
- címkék:
- Auchan
- Címkefelhő »
Megint vásárlós vasárnap jön
Több multi is a húsvét előtti vasárnapot vagyis a március 20-át választja szabad vasárnapnak. A boltzár óta a kereskedelmi üzletláncok évente öt vasárnapon lehetnek nyitva. A négy adventi vasárnap adott, az ötödikről mindegyik üzletlánc maga dönthet.
- címkék:
- Spar
- Tesco
- Auchan
- CBA
- Címkefelhő »
Egy éve utáljuk a boltzárat
Valamiért nem őszinték a multik. Adatokat is csak csepegtetnek, hogy a vasárnapi boltzár bevezetése óta mekkora a forgalmuk. Az adóhatósághoz bekötött online pénztárgépek adatai pedig csak lebutított adatok a szakemberek szerint. Most akkor ki járt jól a vasárnapi zárvatartással?
Tavaly kilencezren hagyták el a kereskedelmet
2015-ben mind év közben, mind 2014-hez képest csökkent a foglalkoztatottak száma a kereskedelemben a Központi Statisztikai Hivatal kimutatása szerint.
- címkék:
- kereskedelem
- Spar
- Tesco
- Auchan
- Címkefelhő »
Egymilliárdot hagytunk a multiknál
Az aranyvasárnap hétvégéjén meglódult a friss fogyasztási cikkeket, élelmiszereket kínáló üzletek forgalma. Hosszú boltzárra készüljön, mert december 24-én már délben bezárnak az üzletek. 3,5 napig legfeljebb csak csak családi kis közértben vásárolhat.
Rámozdult az IKEA a vasárnapokra
Öt egymást követő vasárnap nyitva lesznek a magyarországi IKEA-k. November 22-től több ezer bolt nyitja ki ajtaját a vásárlók előtt. November 29-től pedig egy időre búcsút inthetünk a vasárnapi boltzárnak.
- címkék:
- Media Markt
- vasárnap
- Auchan
- Ikea
- Aldi
- Címkefelhő »
A kisboltokat is beáldozták, fizethetnek
Megszűnik az élelmiszer-biztonsági felügyeleti díj 0 százalékos sávja, így a jövőben - uniós panaszok miatt - azt a kereskedelemben mindenkinek fizetnie kell.
A kisboltokon múlik a kereskedelem boldogsága
Kétszeresére is nőhetett volna a kiskereskedelmi forgalom, ha nem lenne ennyi korlátozó intézkedés. A vásárlásban jártas szakemberek szerint, a trafiktörvény vagy a vasárnapi boltzár nélkül a mostani 3 százalékos kiskereskedelemi adat a dupláját is tudta volna produkálni.
- címkék:
- kereskedelem
- dohány
- bolt
- üzletek
- Tesco
- Auchan
- Coop
- CBA
- Aldi
- Címkefelhő »
16 nap múlva vége a vásárlásmentes vasárnapoknak
November 15-én vasárnap is több boltban lehet majd vásárolni. És hamarosan egy időre el is felejthetjük a vasárnapi boltzárat. Több CBA, Reál és Coop mellett a Sparnak is lesznek nyitva üzletei a hét utolsó napján.
Egy diszkontlánc lett a plázastop legnagyobb vesztese
A Lidl a Plázastop-törvény legnagyobb vesztese. A német diszkontlánc 28 áruházzal szerette volna bővíteni bolthálózatát, ebből mindegyiket elutasították. De a plázastop miatt nem épülhet Tesco Szentendrén vagy Auchan Szolnokon.
- címkék:
- plázastop
- Tesco
- Auchan
- Lidl
- Címkefelhő »
Egy időre vége a vasárnapi boltzárnak
Hamarosan kezdődik a karácsonyi vásárlási roham. November 29-től a multik az advent miatt kinyithatnak vasárnaponként is. Négy héten át ismét visszatér a régi rend, és lehet vasárnaponként is plázázni.
Új Ikea nyílhat Budapesten
A svéd bútoráruház már megvette a telket Budapest XXIII. kerületében. Magyarországon ez lesz a harmadik Ikea, az alapterülete nagyobb lesz, mint a budaörsi áruházé.
- címkék:
- Budapest
- Soroksár
- Auchan
- Ikea
- Címkefelhő »
A multik kíváncsian várják a kormány ötleteit
A multik valószínűleg összevonták szemöldöküket a kormány újabb ötletén. Egy kiszivárgott törvénytervezet szerint jelentősen több embert kell majd foglalkoztatniuk hamarosan. A kormány mivel Brüsszel nem engedte, hogy az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat bevezessék Magyarországon, ezért újabb fogást keres az üzletláncokon.
- címkék:
- Vámos György
- kereskedelem
- Tesco
- Auchan
- Lidl
- Címkefelhő »
A kormánynak van még ötlete a multik ellen
Átlagosan a duplájára kell emelniük a 400 négyzetméternél nagyobb alapterületű áruházaknak a dolgozóik létszámát egy készülő jogszabálytervezet szerint.
- címkék:
- munkavállalás
- Tesco
- Auchan
- Címkefelhő »