Aszódi Attila
címke rss- kapcsolódó címkék:
- paksi bővítés
- Paksi Atomerőmű
- atomerőmű
- Paks II.
- Paks
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Aszódi: Egyre több ország építhet atomerőművet
A következő évtizedekben egyre több ország használhat nukleáris energiát, miközben az Európai Unióban egy picit csökkenhet az atomerőművek áramtermelése – véli Aszódi Attila. A paksi bővítésért felelős kormánybiztos szerint a 30 évvel ezelőtti csernobili tragédia a Szovjetunió felbomlásában is fontos szerepet játszott.
Aszódi: Fukusima tapasztalatai beépülnek az új erőműbe
A 12,5 milliárd eurós költségkereten belül minden olyan biztonsági rendszer megtervezésre és megépítésre fog kerülni, ami alapján a paksi új blokkok meg fognak felelni a legszigorúbb nemzetközi követelményeknek is – írta legfrissebb blogbejegyzésében Aszódi Attila.
Aszódi: nincs állami pénz Paks II.-ben
A kormány elkötelezett Paks II. mellett, a projektért felelős kormánybiztos már az építés kezdetének időpontját is bejelentette, és reméli Brüsszel zöld utat ad a beruházásra.
Aszódi: Nincs állami támogatás Paksban
A magyar álláspont szerint a Paks II. piaci projekt, amit érdemes megvalósítani piaci körülmények között, és bíznak abban, hogy az Európai Bizottság is osztja majd ezt az álláspontot - fejtette ki Aszódi Attila, a paksi atomerőmű teljesítményének fenntartásáért felelős kormánybiztos az M1 aktuális csatornán hétfőn.
Az atomenergia mellett áll az Európai Parlament
Paks: A beszállítókat tenderen választja ki az orosz partner
A paksi erőmű beszállítóit tenderen választja ki az orosz partner - mondta Aszódi Attila, a paksi atomerőmű teljesítményének fenntartásáért felelős kormánybiztos a közmédián.
Aszódi: Dánia nem egy energiaforrás
Míg a Greenpeace szerint Dánia példája azt mutatja, hogy atomerőművek nélkül, a megújuló energiaforrásokra támaszkodva is meg lehet oldani egy ország villamosenergia-ellátását, addig Aszódi Attila szerint pontosan Dánia példája mutatja, hogy szükség van új nukleáris blokkokra.
Aszódi: Az orosz hitelből nem lehet kínai napelemet venni
A világon az atomerőmű-építések fővállalkozói szerződései vagy az üzemanyag-ellátási szerződések sehol sem nyilvánosak, még az Egyesült Államokban sem – mondta az Origónak adott interjújában Aszódi Attila. A paksi bővítésért felelős kormánybiztos nem tart attól, hogy az uniós intézmények blokkolják majd az új erőmű megépítését. Úgy látja, az atomerőmű lényegesen nagyobb ellátásbiztonságot nyújt, mint a nap vagy a szélerőművek.
Aszódi: Atomenergia is kell a klímaváltozás ellen
A Nemzetközi Energia Ügynökség legfrissebb elemzése szerint továbbra is meghatározóak lesznek a világ energiatermelésében az atomerőművek – derült ki Aszódi Attila legújabb blogbejegyzéseiből. A paksi bővítésért felelős kormánybiztos egy videót is közzétett, amiből kiderül, mi lehet az atomenergia szerepe a felmelegedés elleni harcban.
Aszódi: Minden kérdésre válaszoltunk
Mintegy tizenhét órán át zajlott a Paks II. beruházás környezeti hatásairól szóló müncheni közmeghallgatás, Aszódi Attila kormánybiztos szerint elsősorban a zöldszervezetek érdeklődtek a beruházás iránt.
- címkék:
- Aszódi Attila
- Paksi Atomerőmű
- Címkefelhő »
Halálfejjel üzentek a németek Paksnak
Egy félmeztelen férfi tiltakozásától a koponyáig gyakorlatilag minden módon tiltakoztak a felszólalók a paksi erőműről tartott keddi müncheni közmeghallgatáson. A rendezvényen a németországi zöldek a beruházás leállítását követelték, és biztonsági problémákra hívták föl a figyelmet. Aszódi Attila szerint több mint 6000 engedélyt kell beszerezni a következő években, ami a legmagasabb fokú garancia a biztonságra, ezen kívül 11 ezer követelménynek kell megfelelni.
Több helyre is tehetjük a használt paksi fűtőelemeket
Több lehetősége is van Magyarországnak, hogy megnyugtatóan rendezze a paksi atomerőműben keletkező hulladék, mint például a használt fűtőelemek elhelyezésével kapcsolatos problémát - mondta Aszódi Attila, a paksi bővítésért felelős kormánybiztos.
Aggódnak a kalocsaiak Paks II. miatt
A régieknél biztonságosabb lesz a Pakson épülő két új blokk - állítja a kivitelezésért felelős kormánybiztos. Az erőmű közelében élők közül viszont sokan aggódnak, egyebek között a titkosítások miatt is. Tájékoztató kampánnyal győznék meg őket.
Aszódi: Közel a megállapodás Paksról
A leendő paksi reaktorok üzemanyag-ellátásáról már az előkészítés szakaszában egyeztetés zajlott az európai ellátási ügynökséggel, az Euratommal, ezek az egyeztetések még tartanak, de közel a megállapodás – mondta el Aszódi Attila kormánybiztos Kalocsán, ahol sajtótájékoztatón és lakossági fórumon vett részt.
- címkék:
- Aszódi Attila
- Paks
- Euratom
- Címkefelhő »
Orosz fűtőelemeket szeretnének Pakson
Még tart az egyeztetés az Euratommal a fűtőelemekről, de nagyon közel a megállapodás - mondta Aszódi Attila, a Paksi Atomerőmű kormánybiztosa Kalocsán.
Brüsszel nem blokkolt, de a paksi bővítés még elbukhat
A kormány álláspontjához hasonlóan valótlansággal vádolja a Financial Timest Aszódi Attila, a paksi beruházás kormánybiztosa. Az Európai Bizottság kifogásolta a paksi atomerőmű bővítéséről Oroszországgal kötött, 12 milliárd eurós megállapodást.
Paks mintája egy épülő orosz erőmű lesz
- címkék:
- Aszódi Attila
- Paks II.
- Címkefelhő »
Paks nem lesz az oroszoké
A paksi bővítés nem kap állami támogatást
A fenntartható energiáról a Mindentudás Egyetemén: már nézhetők a teljes felvételek
A Mindentudás Egyeteme hétfői televíziós adásában Aszódi Attila beszélt a fenntartható energia kérdéseiről. Az előadást, a kapcsolódó kerekasztal-beszélgetést és a riportfilmet most teljes egészében megnézheti az alábbi videókon.
Már jobban értik, mi történt - a japán atombaleset folyamata képekben
A hatalmas földrengés, a tizennégy méteres vízfal, a felforrósodás és a robbanások ellenére egyben maradt a Fukushima Daiichi atomerőmű Japánban. Az események pontos forgatókönyvét dr. Aszódi Attila, a BME Nukleáris Technikai Intézetének igazgatója mutatta be rengeteg kép és egy fizikai bemutató kíséretében. A szakember szerint a paksi üzemidő-hosszabbítás és az új blokkok építése nem szenvedhet késedelmet a japán események miatt.
- 1