árhullám
címke rss- legfrissebb
- legrégebbi
Kétezer ember kitelepítése várható az áradás miatt
Előreláthatólag kétezer embert kell majd ideiglenesen kitelepíteni a következő napokban a Dunán levonuló nagy árhullám következtében. A partvédelmi munkákat és a gáterősítéseket több mint 6 ezren végzik - állapította meg az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője.
Már mindenhol apad a Duna
Csütörtök reggel Mohácsnál tetőzött a Duna, de itt már nem mértek rekord vízállást. A várostól északra mindenhol apad a folyó, az árhullám tetőzése még ma elhagyja az országot.
Árhullámok várhatók az észak-magyarországi folyókon
Az enyhe idő miatt olvadni kezdett a Kárpátok hava, ami miatt 1-2 méteres árhullám várható több északkelet-magyarországi folyón. Árvízvédelmi készültséget várhatóan sehol nem kell majd elrendelni, annak ellenére sem, hogy jégtorlódások kialakulására lehet számítani a Tiszán.
Árhullám vonul le a Körösökön
Árhullám vonul le a Körösökön, ezért a Fehér- és a Kettős-Körös folyón elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el; a Fekete-Körösön, ahol hétfőn tetőzött a vízszint, továbbra is másodfokú a készültség - közölte a Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG).
Újabb árhullám várható a Tiszán
Újabb árhullámot várnak a Tisza középső szakaszán, miután sok csapadék esett a napokban és újabb esőzések is várhatóak. Az árhullám jövő héten érkezik Szolnok térségébe, ahol ismét 740 centiméter körüli vízállás várható
Lakóházakat veszélyeztet az áradó Rába
Homokzsákokkal kellett körbevenni több lakóházat is Csákánydoroszlón és Körmenden. A házak kivétel nélkül a Rába árterén állnak. Az árhullám vasárnap reggel tetőzött Körmendnél.
- címkék:
- Körmend
- Rába
- árhullám
- Csákánydoroszló
- ártér
- Címkefelhő »
265 házat öntött el a Hernád
Levonulóban az árhullám a Hernádon, a harmadfokú árvízvédelmi készültséget így csütörtökön másodfokúra mérsékelték, de még mindig több mint 700 ember dolgozik a gátakon. Négy településen csak zacskós vizet ihatnak a helyiek. Csütörtöki adatok szerint 265 házat lepett el a folyó, ebből 103 sérült meg és három össze is dőlt. Az áradás okozta károkat csak azután lehet összesíteni, ha levonult az árhulám. A védekezés közvetlen költsége 215 millió forint volt eddig.
- címkék:
- Hernád
- gát
- árhullám
- áradás
- Címkefelhő »
Enyhe árhullám a Felső-Tiszán
Kisebb árhullámok alakultak ki a Felső-Tiszán és mellékfolyóin a vízgyűjtőterületen bekövetkezett hóolvadás hatására - közölte a térség vízügyi igazgatója. Az előrejelzések szerint a hétvégén a hőmérséklet erősen visszaesik, a vízgyűjtőn éjszakai fagyok alakulnak ki, amelyek jelentősen csökkentik a hóolvadás intenzitását.
Apadnak a hazai folyók
A legtöbb magyarországi folyó apad, harmadfokú árvízvédelmi készültség már nincs érvényben. A fővárosban csütörtök estére járható lesz az összes rakpart. Borsod megyében az árvíz miatt négy út járhatatlan. A következő hetekben újabb árhullám várható.
Újra árad a Tisza
Az elmúlt napok esőzése miatt újabb árhullám indult meg a Tiszán. Áradás várható továbbá a Zagyván, a Tarnán, a Berettyón valamint a Hármas-Körösön is.