Aranykéz utcai robbantás
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Portik Tamás
- Jozef Rohác
- kékfény
- Fenyő-gyilkosság
- gyilkosság
Eredménytelen nyomozás az Aranykéz utcai robbantás ügyében
Budapesti Rendőr-főkapitányság eredmény nélkül befejezte a nyomozást a négy évvel ezelőtt történt Aranykéz utcai robbantás ügyében. A négy halálos áldozatot követelő merénylet szlovák tetteseit ismerik a nyomozók, ám a széles körű nemzetközi együttműködés ellenére sem sikerült elfogni őket a hatóságoknak.
- legfrissebb
- legrégebbi
Lexának Pozsonyban kell felelnie a bűneiért
Ha be is bizonyosodna, hogy Ivan Lexa volt szlovák kémfőnök állt az 1998-as Aranykéz utcai merénylet mögött, kicsi az esélye, hogy Magyarországon állítanák bíróság elé. Lexát a múlt héten tartóztatták le, mert azzal gyanúsítják, hogy felbújtóként felelős egy gyilkosságért. Az ellene valló tanúk azt is állítják, hogy ő rendelte meg az 1998-ban végrehajtott Aranykéz utcai merényletet. A magyar rendőrséghez szerdáig nem érkezett ezzel kapcsolatos bizonyíték.
Kiadhatják Jozef Rohácot Magyarországnak
Kiadható Magyarországnak az Aranykéz utcai robbantással kapcsolatba hozható szlovák Jozef Rohác. A jelenleg egy prágai börtönben fogva tartott férfi pontos Magyarországra érkezéséről az Interpol cseh és magyar részlegének kell megegyeznie.
Pénteken jöhet Magyarországra Jozef Rohác
Várhatóan pénteken adják át a cseh rendőrök a magyar hatóságnak a szlovák Jozef Rohácot. A férfit többrendbeli gyilkossággal vádolják, és kapcsolatba hozható a budapesti Aranykéz utcai robbantással.
Magyarországra hozták Jozef Rohácot
Az Aranykéz utcai robbantással kapcsolatba hozott szlovák férfit, Jozef Rohácot pénteken Magyarországra hozták. A férfit tavaly ősszel fogták el Prágában.
Szlovákiában fogták el Jozef Rohác magyar bűntársát
Elfogtak egy magyar férfit Szlovákiában, akit azzal gyanúsítanak, hogy az 1990-es évek magyarországi robbantásaival is kapcsolatba hozott Jozef Rohác bűntársa volt. A két férfinak köze lehetett az Aranykéz utcai robbantáshoz is.
Rohác bűntársa beleegyezett, hogy kiadják Magyarországnak
Az Aranykéz utcai merénylettel is összefüggésbe hozott Jozef Rohác állítólagos bűntársa beleegyezett abba, hogy Szlovákia kiadja őt Magyarországnak. A magyar férfit korábban zsarolásért és testi sértésért már ítélték.
Hibás bizonyítékra hivatkoznak Rohác védői
Megkérdőjelezik a védők a gyilkossági kísérlettel vádolt Jozef Rohác elleni legfontosabb bizonyíték, a részleges ujjlenyomat hitelességét - írja a Magyar Nemzet. Az 1990-es években készült szakértői véleményt ma már nem lehet újra ellenőrizni, mivel a bomba burkolata, illetve a Szlovákiából kapott dokumentumok eltűntek.
Panaszt tett a kiadatás ellen Rohác feltételezett bűntársa
Panaszt tett kiadatása ellen Jozef Rohác állítólagos bűntársa, a magyar állampolgárságú férfit ezért egyelőre nem adják ki hazánknak. A férfit zsarolásért ítélték el.
Szlovákia kiadta Magyarországnak Rohác állítólagos bűntársát
A szlovák legfelsőbb bíróság úgy döntött, kiadja Magyarországnak a többek között az Aranykéz utcai robbantással gyanúsított Jozef Rohác állítólagos bűntársát, Zs. Imrét.