apaság

címke rss
Még nem álltam készen az apaságra, de téged ez nem érdekelt...

Még nem álltam készen az apaságra, de téged ez nem érdekelt...

Pár hónapja egy jó kis buliban felszedtem egy csajt. Egy perc alatt egymásba gabalyodtunk. Kicsit ittunk, sokat nevettünk, aztán nálam kötöttünk ki. Egy haverommal bérlek lakást, egy kis szobám van, és ez nekem tökéletesen meg is felel.

Az eszem tudta, de eltartott pár évig, míg a zsigereimbe is beépült: apa vagyok

She2023.08.18, 12:32

Két fiam van és egy lányom. A nagyfiam ajándék volt, a feleségem elsõ kapcsolatából született, a két kicsinek a biológiai apja is én vagyok. Igazából már a nagyfiúnak is édesapja voltam, mert a biológiai apa lemondott róla, úgy is álltam hozzá, de amikor az összeköltözésünk után egy évvel megszületett a lányom, össze kellett kapnom magam.

Kucsera Gábor nem hagyta magát, visszaszólt egy kommentelõnek

Tévé2023.08.11, 08:33

Kucsera Gábor az Instagramon szólt vissza egy kommentelõnek, aki szerinte "hülye kérdést" tett fel.

Üzenet a gyermekem apjának: így tehetsz boldog anyává!

She2023.06.30, 11:38

Nem tudom, milyen érzés apává válni, csak azt, hogy milyen anyává. Valószínûleg mivel mi hordozzuk, érezzük 9 hónapon keresztül a babát, nekünk könnyebb, ámbár könnyes beszámolók szerint az elsõ érintés és pillantás nektek is meghatározó.

Férfivélemény: Medvére vadászni férfias, de pelenkázni nem?!

She2023.06.28, 16:01

Egy felmérés eredménye szerint a férfiak egy része azért nem gyûjti szelektíven a szemetet, mert az nem férfias dolog. Ebben teljesen egyetértek - ennél már csak az "buzisabb", ha valaki férfiként egy nõi magazinnak dolgozik! Hupsz...

Ne mentsük fel az apákat a baba körüli teendõk alól!

She2023.06.27, 11:41

"Tizennégy hónapos a fiam. Az apja még sosem fürdette, etette, pelenkázta. Nagy ritkán 10 percre megfogja, de ennyi. Reménykedhetek, hogy idõvel jobban bevonódik, nem csak pötyög a telóján, ha sír a gyerek?"

Férfivélemény: Apuci kicsi lánya - avagy amikor a fagyi visszanyal!

She2023.05.30, 17:03

Lányos apának lenni külön mûfaj! A legtöbb férfi fiút szeretne, mert milyen jó lesz majd velük építeni, focizni, megtanítani õket autót szerelni, meg mindenféle pasis dologra. Ám amikor megérkezik a családba egy kislány, az apuka körül megfordul a világ...

Felesége szerint L.L. Junior alkalmatlan a gyereknevelésre - a zenésznek videókkal kell bizonyítania az ellenkezõjét

Life.hu2023.05.26, 08:47

Zajlik a gyermekfelügyeleti per és közben egyre durvul L.L. Junior és felesége között a viszony. Kinga azt állítja, a zenész alkalmatlan a gyereknevelésre és rossz apa. 

Már hatalmas a pocakja Németh Kristóf feleségének, de egyelõre nem árulták el, mikor érkezik a baba

Life.hu2023.05.22, 22:06

Már kerekedik Németh Kristóf mindig csinos feleségének pocakja, de azt még mindig nem árulja el a színész, hogy mikorra várják második közös gyermeküket, aki a színésznek már a harmadik gyermeke lesz. 

Tabáni István az apaságról: "A gyerekeim hiperaktívak, állandó köztük a harc"

Life.hu2023.05.17, 15:00

A 2009-es Csillag születik gyõztese igyekszik megteremteni az egyensúlyt a család és az éneklés között, ám ez nem mindig egyszerû. 

Megdöbbentõ dolgokat mondott Kozsóról a volt felesége

Tévé2023.05.17, 08:43

Kádár Mónika és Kozso hét évig éltek együtt korábban, kapcsolatukból egy lányuk született, Amanda. Az énekesnõ elárulta, hogy miért ment tönkre a kapcsolatuk és azt is, hogy tartják-e a kapcsolatot. Kádár Mónika megdöbbentõ dolgokat mondott egykori párjáról, akirõl az is kiderült, hogy lányával milyen viszonyban van.

Kozso volt feleségének megdöbbentõ vallomása: "Õ nem olyan apa, akivel dicsekedni lehetne"

Life.hu2023.05.11, 15:01

Kozso volt felesége, Kádár Mónika szerint a zenész soha nem volt egy mintaapa, jelenleg sem tartja a kapcsolatot a lányával. 

Veszélyben lehet Szegedi Fecsó és Bea közelgõ házassága

Tévé2023.05.08, 17:58

Géczi Bea és Szegedi Fecsó kapcsolata lassan haladt afelé, hogy család legyenek, hiszen mindkettejüknek korábbi kapcsolataikból született már gyereke. Majd tavaly októberben megszületett a páros közös kisfia, azóta is nagyon boldogok, bár a házasságra még azóta sem került sor. Most érdekes dolgokat mondott a kétgyerekes édesanya exe, Mandula Ádám, aki azt állítja, még mindig szereti õt.

"Ha pelenkázni kell, én pelenkázok, ha el kell ringatni a babát, én elringatom" - G.w.m élvezi az apaságot

Life.hu2023.05.07, 15:17

Az utolsó trimeszterben van Kulcsár Edina, hamarosan megszületik Varga Márkkal közös kislánya. Ám ahogy neki, úgy G.w.M-nek sem a kis Amara lesz az elsõ gyermeke. 

"Mûvész úr, unoka?" - Nagypapának nézték Pindroch Csabát

Life.hu2023.05.05, 12:48

Tavaly októberben született meg Pindroch Csaba és Verebes Linda negyedik gyermeke. Õt tolta babakocsiban a színész, amikor egy hasonlókorú, a magánéletét nem követõ ember megszólította. 

Szívszorító vallomást tett Török Ádám fia édesapja haláláról

Tévé2023.04.27, 13:05

Mint azt korábban írtuk, tragikus hirtelenséggel halt meg Török Ádám, Máté Péter-díjas magyar fuvolista, énekes és dalszövegíró, a Mini együttes alapítója és frontembere. A 75 éves zenész halálának hírét a fia, Török Dániel jelentette be, aki egy dalszöveggel búcsúzott szeretett édesapjától. Fia most megszólalt apja haláláról és elmesélte, hogyan tudott elbúcsúzni tõle.

"Isten éltesse a legkisebb szerelmemet" - Csutit a kislánya tette jobb emberré

Life.hu2023.04.25, 22:30

Hatalmas partival ünnepelte Csuti a kislánya, Nina 3. születésnapját, melyrõl fotókat is osztott meg a közösségi médiában. 

Így köszöntötte a hároméves kislányát Kulcsár Edina exférje, Csuti - képek

Tévé2023.04.24, 13:59

Szabó András Csutinak és Kulcsár Edinának két közös gyereke született a házasságukból, Medox és Nina, aki most töltötte be a harmadik életévét. Bár a szülõk között rég megromlott a viszony, de a gyereknevelésben továbbra is együttmûködnek és igyekeznek számukra mindent megadni. Most Csuti mutatta meg, hogy milyen születésnapi bulit rendezett egyetlen kislányának és a képek mellett megható sorokkal köszöntötte õt.

A pelenkázás nem fog ki Bereczki Zoltánon, a mosás és a mosogatás annál inkább

Life.hu2023.04.24, 13:51

Bereczki Zoltánnak két lánya van. Az elsõ házasságából született Szinetár Dórával közös lánya, a ma már 16 éves Zorka, és a jelenlegi feleségével, Bata Évával közös, 20 hónapos Flóra. 

Kiderült, milyen nemû lesz Szilágyi Áron gyermeke

Life.hu2023.04.13, 14:57

Hétfõn, közösségimédia-oldalán jelentette be olimpimpiai bajnok kardvívónk: másfél év angliai élet után feleségével hazaköltöznek. A poszthoz tartozó fotón az is látszik, hogy Szilágyi Áron felesége babát vár. Mostanra pedig már az is kiderült, milyen nemû lesz a kicsi. 

Egy vállalkozó három alkalmazottját is teherbe ejtette Olaszországban

Nagyvilág2023.04.11, 13:41

Egy olasz férfinak három alkalmazottjától is gyereke születik kevesebb mint egy év alatt. Most egyikük beperelte a gyerektartás miatt.

Több mint egy év után árulta el A Gyûrûk Ura sztárja, hogy újra apa lett

Tévé2023.03.28, 12:10

Nagy titokban újra apa lett Elijah Wood, mint kiderült, már tavaly megszületett a második gyereke.

Itt a szép új világ: Már két férfi bõrkeményedésébõl is lehet gyereket csinálni!

8882023.03.27, 13:38

A tudósok két „apa egérbõl" hoztak létre kisegereket, miután bõrsejtjeikbõl petéket készítettek és azokat nõstény egérbe ültették.

Gólyahír! Apai örömök elé néz Mészáros Béla

Life.hu2023.03.23, 15:34

Elsõ gyermekét várja Szakács Hajnalka és Mészáros Béla. A pici érkezését tavaly decemberben tudták meg, a nemét azonban még nem sikerült kideríteni. 

Tom Cruise évek óta nem látta Katie Holmes-szal közös lányát

Life.hu2023.03.23, 11:59

Tom Cruise és Katie Holmes lánya már kész nagylány, Suri 16 éves, akinek életében semmilyen formában nincsen jelen az édesapja. 

Lassan egy évtizede nem látta legkisebb gyerekét Tom Cruise

Tévé2023.03.22, 16:35

Tom Cruise és Katie Holmes közös lánya, Suri Cruise már 17 éves lesz és szinte apa nélkül kellett felnõnie, ugyanis a szülei válása óta egyáltalán nem beszélt a színésszel, aki nemcsak feleségét, hanem lányát is teljesen magára hagyta. A családhoz közeálló forrás elárulta, hogy mi áll a történtek hátterében és azt, hogy Cruise miért nem látogatja a tinilányt.

Bereczki Zoltán visszaadta színházi szerepeit: "Most fõleg apuka vagyok, ez a hivatásom"

Life.hu2023.03.10, 14:27

Bereczki Zoltán õszintén mesélt arról, hogy az életében most a színházi szerepeinél sokkal fontosabb a lánya és a vele töltött idõ.

Ismét apa lesz a 47 éves Németh Kristóf

Tévé2023.03.02, 12:00

Harmadszor is apa lesz a 47 éves Németh Kristóf.

Hajdú Péter is megszólalt a 15 éves fiú diákjával szexelõ férfi tanár botrányáról

Tévé2023.02.28, 09:00

Ahogy korábban írtuk, óriási felháborodást váltott ki annak a tanárnak az esete, aki közösségi oldalán dicsekedett azzal, hogy egy tizenöt éves fiút "tart szeretõként." A Bite Zsolt nevû férfi ügyérõl már több magyar sztár is megszólalt, mint például Schobert Norbert, Varga Miklós, majd Hevesi Kriszta, szexuálpszichológus, aki szakmai véleményét is elmondta az ügyrõl. Legutóbb Hajdú Péter fejtette ki, mit gondol a botrányos esetrõl.

Magánéletérõl mesélt a Sztárban sztár zsûritagja, Papp Szabi

Tévé2023.02.26, 13:04

Ritkán oszt meg magánéleti információkat a Supernem énekese, Papp Szabi, akit a közönség  a Sztárban sztár oszlopos tagjaként ismerhetett meg közelebbrõl. Az énekes már 2017 óta zsûrizi a versenyzõket és nagyon élvezi ezt a feladatot, bár õ maga elmondta, hogy sosem vállalná ezt énekesként. Most elárulta, milyen ember a kamerákon túl, elsõsorban milyen férj és családapa szerepben.

Évekig nem láthatta a fiát Delhusa Gjon: párja elvette, eltiltotta tõle

Life.hu2023.02.23, 16:39

Családi titkot árult el Delhusa Gjon. Az énekes 13 éven át nem láthatta a legidõsebb fiát, mivel annak édesanyja - egy német modell - eltiltotta tõle. 

Házassága napján fogant meg a magyar lemezlovas kislánya: 55 évesen lett belõle apa

Life.hu2023.02.17, 20:05

Nem szerette volna elsietni a dolgokat az ismert magyar zenész, Várkonyi Attila, azaz DJ Dominique.

Megmutatta újszülött kislányát a TV2 sztárja

Tévé2023.02.07, 08:36

Mint azt korábban írtuk, megszületett az egykori exatlonista, Móricz Dániel elsõ gyereke. A büszke apuka a babáról készült fotóval tudatta a hírt, most egy közös, apa-lánya képet is mutatott követõinek.

Szegedi Fecsó szerint a nõ dolga a gyerekkel foglalkozni, a férfié a biztos anyagi háttér megteremtése

Life.hu2023.01.21, 14:16

Szegedi Fecsó úgy gondolja, hogy a nõ dolga a gyereknevelés, a férfi dolga pedig az, hogy pénzt keressen.

Hamarosan megszületik a magyar színész ötödik gyereke

Tévé2023.01.08, 12:04

Mészáros Árpád Zsolt és szerelme, Piros Krisztina elsõ közös gyermeke várhatóan februárban születik meg.

Ilyen nagy már Szegedi Fecsó és Bea kisfia - fotó

Tévé2023.01.06, 17:49

Szegedi Fecsó és párja, Géczi Bea bár már régóta egy párt alkotnak, közös gyereket csak nemrég vállaltak. A kisfiú az Elliot Ferenc nevet kapta szüleitõl és már két hónapja, hogy meglátta a napvilágot Amerikában. Édesanyja egy kedves fotón megmutatta, milyen nagyott nõtt már azóta.

Varnus Xavér többször nõsült, egyik feleségét két nap szerelmeskedés után vette el

Life.hu2022.12.16, 19:47

Varnus Xavér nem az a szégyellõs fajta, akkor sem, ha a hölgyekkel kapcsolatban kell vallania. Márpedig ebben a témakörben van mit mondania, az orgonamûvész ugyanis nem egyszer nõsült meg eddigi élete során. 

"Maga volt a földi pokol..." - Sebestyén Balázs õszintén vallott magánéletérõl

Life.hu2022.12.15, 09:23

Sebestyén Balázs és Rákóczi Feri szerdán reggel arról beszéltek a rádióban, milyen nehéz egy nem alvó gyerek mellett létezni. A mûsorvezetõ elárulta, nekik is nehéz éveik voltak Benett érkezése után, ugyanis nagyobbik fia finoman szólva rosszalvó volt.

Sebestyén Balázs szerint az apaság olyan, mint a földi pokol

Tévé2022.12.14, 18:54

Nemrég derült fény arra, hogy Sebestyén Balázs és felesége, Viki házassága válságban lehet. Bár konkrétumot nem árultak el, minden jel arra utalt, hogy gond lehet a házaspár között. Azóta gyanúsan igyekeznek más képet festeni magukról a közösségi médiában, bár Sebestyén egy korábbi nyilatkozatában elszólta magát az igazságról. Legutóbb családjáról tett megdöbbentõ kijelentést, melyben földi pokolhoz hasonlította a szülõi feladatokat.

Kiderült: így él most VV Roland, aki száz napot töltött a villában 2018-ban

Life.hu2022.11.19, 18:10

Hatalmasat robbant a hír a napokban, miszerint VV Hunor drogbotrányba keveredett. Míg az egykori villalakó most hatalmas bajban van, addig villatársa, VV Roland élete teljesen más irányt vett a Való Világ 9 óta.

Tudni szeretném, milyen érzés, ha van az embernek apja

She2022.11.11, 12:31

Kutatok a nagyszekrény aljában: csomó cipõs doboz, nem is értem, miért nem dobják ki a felnõttek, ha már nincs benne a cipõ. A nagyszekrénybe nyúlni amúgy nem annyira szabad. Ott a papa holmija van: alul stoplis cipõ meg focilabda, fent pedig az öltönyei.

Januártól több apanap, több szülõi és gondozói szabadság

Jog2022.11.12, 13:22

A Technológiai és Ipari Minisztérium benyújtotta a foglalkoztatási tárgyú jogszabályok módosítását célzó törvényjavaslatát az Országgyûlésnek. A törvényjavaslat új passzusai parlamenti elfogadásuk esetén 2023. január elsejétõl léphetnek majd életbe.

Ezt csinálja a börtönben az RTL Klub bukott sztárja

Tévé2022.11.10, 15:15

Ahogy korábban megírtuk, az RTL börtönbüntetésre ítélt egykori realitysztárja, Aurelio Caversaccio jelenleg is büntetését tölti, melyre drogfogyasztásért és emberrablásért ítélték. A három év és öt hónapos szabadságvesztésbõl már több mint nyolc hónapot letöltött, most elárulta, hogy mivel foglalkozik a börtönben és mihez akar kezdeni a nem tervezett gyerekével.

Ötödször is apa lesz a magyar színész: újabb fiú érkezik a családba

Life.hu2022.11.05, 23:43

MÁZS és szerelme, Kriszta valóságos csodaként élik meg elsõ közös gyermekük érkezését, hiszen az orvosok nemrég még azt jósolták, hogy a színész menyasszonyának nem lehet gyermeke.

Újabb titkok derültek ki az RTL Klub bukott sztárjának nem tervezett gyerekérõl

Tévé2022.10.29, 11:04

Ahogy korábban megírtuk, az RTL börtönbüntetésre ítélt egykori realitysztárja, Aurelio Caversaccio jelenleg is börtönbüntetését tölti, melyre drogfogyasztásért és emberrablásért ítélték. A három év és öt hónapos szabadságvesztésbõl már nyolc hónapot letöltött, mégsem csitul körülötte a botrány, ugyanis idõközben kiderült, hogy született egy gyereke. Most egyik legjobb barátja, Pumped Gabo osztott meg róla további részleteket.

„Volt szó harmadik gyerekrõl” - Kulcsár Edina és Csuti szerettek volna még egy gyermeket vállalni

Life.hu2022.10.28, 19:30

Szabó András, azaz Csuti kamerák elõtt beszélt az apaságáról és Kulcsár Edinával közös gyerekeirõl. 

Solti Ádám tudja, hogy ki a neve elhallgatását kérõ, a sajtónak szivárogtató családtag

Life.hu2022.09.08, 21:32

Májusban robbant ki a Solti Ádám-botrány: kiderült, hogy a színész nemcsak évek óta szeretõt tart, de gyermeke is született tõle, miközben felesége a meddõségével küzd. 

Negyedszer is apa lett az Alkonyat-filmek sztárja

Tévé2022.09.06, 11:35

Megszületett az Alkonyat-filmekbõl dr. Carlisle Cullenként ismert Peter Facinelli negyedik gyereke, akirõl már fotót is mutatott az Instagramon – a nemét vagy a nevét azonban nem árulta el. A színész 48 éves, három másik gyerek édesapja is, a mostani párjával, a néhány produkcióban szintén látott Lily Anne Harrisonnal ez az elsõ közös gyerekük.

Solti Ádám szerint apja hadjáratot folytat ellene, volt szeretõjével nem tud beszélni sem

Tévé2022.09.03, 09:04

Tegnap zajlott Solti Ádám házasságon kívül született gyermekének apasági tárgyalása, de a színész nem jelent meg ezen, így azt elnapolták. Solti most elmondta mi indokolta döntését.

Solti Ádám nem ment el az apasági tárgyalására

Tévé2022.09.02, 16:00

Solti Ádám házasságon kívül született gyerekének apasági pere ma zajlott, de a színész nem jelent meg. 

Gólyahír! Megszületett Szalai Ádám kislánya

Life.hu2022.08.28, 22:32

Szalai Ádám közösségi oldalán tudatta rajongóival az örömhírt: megszületett kislánya, aki az Efimia Anna nevet kapta.

Király Viktor: "Megy egy harc köztünk a fiammal, hogy ki szereti jobban az anyját"

Life.hu2022.08.23, 21:18

Az énekes mindig örömmel mutatja meg rajongóinak azt, hogyan fejlõdik tündéri kisfia, a most kétéves Kolen. Nemrég a Palikék világa by Manna címû mûsorban mesélt arról, milyen a viszonya a kicsivel és hogyan éli meg az apaság kihívásait.

Csuti nem akar hétvégi apuka lenni: "A legrosszabb, amikor elmennek"

Life.hu2022.08.04, 22:04

Szabó András Csuti imádja a gyermekeit, és bár Kulcsár Edinával való szakítása után már nem élnek egy háztartásban, igyekszik minden szeretetet és figyelmet megadni nekik.

Gólyahír: 56 évesen lesz újra apa Klausmann Viktor

Life.hu2022.07.14, 10:21

A Szerencsekerék címû mûsor egykori házigazdája, Klausmann Viktor már két gyerkõc büszke édesapja, ám most kiderült, hogy egy harmadik poronttyal is bõvül a családjuk.

Apa lesz a Sztárban sztár leszek! énekese

Tévé2022.07.08, 15:56

24 évesen apa lesz a Sztárban sztár leszek! második évadában megismert, ott a harmadik helyet meg is szerzõ Gábor Márkó: elsõ gyereküket várja a szerelme, Becz Bernadett színésznõ, akivel egy éve vannak együtt. Az énekes errõl a Tények Plusznak mesélt, a részletek a TV2 videójában hallhatók.

Apa lesz a Marvel-filmek sztárja

Tévé2022.06.30, 16:24

Apa lesz a Marvel-filmek Lokija, Tom Hiddleston, a menyasszonya az elsõ gyereküket várja.

Hamarosan apa lesz a Szombat esti láz sztárja

Life.hu2022.06.23, 09:28

A 43 éves táncos és koreográfus, Cseh-Szakál Tibor és párja novemberre várják elsõ gyermeküket.

Az apák napja margójára: kívánni sem tudnék nálad jobbat, édesapám!

She2022.06.18, 23:29

Mindenki tudja, hogy május elsõ vasárnapja az édesanyáké, és szerencsére egyre jobban beivódik a köztudatba az apák napja is, amit június harmadik vasárnapján ünneplünk. Vannak olyan családok, ahol az édesapa „csak" mellékszereplõ, az én életemben azonban mindig is az övé volt a fõszerep.

Férfivélemény az apaságról: "Nem követendõ példa, de példakép szeretnék lenni a gyerekeim számára."

She2022.06.19, 18:47

Míg az anyák napját már 1925 óta ünnepeljük Magyarországon, az apák napjának a mai napig nincs hagyománya, pedig apa nélkül anya sem lenne, a gyerek nevû csodához mindketten kellenek. Június 19-én az édesapákat köszöntjük!

Gyerekmûsorokkal készült az apaságra Rihanna párja

Tévé2022.05.31, 09:36

Rihanna gyerekének apja, ASAP Rocky arról is mesélt egy friss interjúban, hogy milyen szülõ akar lenni.

Bereményi Géza õszintén vallott a magánéletérõl: így tudta meg, hogy Pásztor Anna nem az õ lánya

Life.hu2022.05.24, 14:35

A 76 éves író, Bereményi Géza kendõzetlen õszinteséggel mesélt nevelt lányáról, Pásztor Anna énekesnõrõl.

Caramel boldog, hogy ismét apa lesz: "Már nagyon várjuk a babát"

Life.hu2022.05.18, 21:36

Molnár Ferenc Caramel és felesége, Szilágyi Szilvi egy hete úszik a boldogságban.

83 évesen lett édesapa a férfi: "105 éves koromig akarok élni, hogy lássam, amint diplomázik”

Life.hu2022.05.14, 22:20

Akár a dédnagyapja is lehetne gyermekének az a férfi, akinek 83 éves korában született meg a kisfia.

"Mindketten lányt szerettünk volna Vicával" - ötödik gyermekérõl vallott Stohl András

Life.hu2022.05.03, 14:46

Nyáron Luca, Rebeka és Franciska után újabb hölgy érkezik a Stohl családba.

Különös dolgot szúrtak ki a követõk Rácz Jenõ és a kis Kamilla közös fotóján

Life.hu2022.05.03, 14:34

Rácz Jenõ és Dóri kislánya, Kamilla egy igazi hajasbaba. A büszke apuka ezt meg is mutatta követõinek, voltak azonban, akiknek valami egészen más tûnt fel a róluk készült közös fotón.

"Minden pillanat egy csoda" - kislányával közös fotót posztolt Rácz Jenõ

Life.hu2022.04.18, 12:35

Ahogy arról mi is írtunk, a vártnál pár héttel korábban megszületett Rácz Jenõ és Rácz-Gyuricza Dóri kislánya, Kamilla. Jenõ a minap egy meghitt, Kamillával közös fotót posztolt közösségi oldalán.

Sokszor annak nem lehet gyereke, aki a legjobban vágyik rá

She2022.03.27, 22:52

Minden adott lenne ahhoz, hogy a barátaimból szülõk válhassanak, valamiért mégsem jön össze nekik a gyermekáldás. Kivizsgálások sorozatán vannak már túl, orvosról orvosra jártak, csak azért, hogy végre kiderüljön, mi a baj, de mindegyik diagnózis ugyanarról szólt: makkegészségesek.

Csuti hálás, hogy apa lehet, még a gyermekei nevét is magára tetováltatta

Life.hu2022.03.23, 20:10

Csutit nagyon megviselte Kulcsár Edinával való szakítása, kezdi összeszedni magát, és bár igyekszik minden szabadidejét a gyerekeivel tölteni, már szívesen randizna.

Ötödik gyermekérõl vallott Stohl András: õ lesz élete eddigi legnagyobb kalandja

Life.hu2022.03.16, 22:08

Stohl András Budavári Fülöpnek vallotta be, pontosan mit jelent számára ötödik gyermeke érkezése.

Anya csak egy van! Miért, apa van másik?

Life.hu2022.03.10, 21:48

Ahány korszak és kultúra, annyiféle anya és apaszerep. Míg korábban az anya „csak" gyereket nevelt, apa pedig „csak" pénzt keresett - szerencsés esetben talált is -, addig ma már mindkét szülõ kibõvített szerepkörrel áll a családalapítás elé. 

Elengedsz bulizni, drágám? (Hogy is van ez?)

She2022.03.05, 09:43

"Tiszta papucs, engedélyt kért a feleségétõl, hogy elmehessen sörözni a haverokkal!" - méltatlankodott nemrég egy ismerõs pasas. Máskor meg olyan nõkrõl hallok, akiket "nem enged el" a párjuk bulizni. Hogy is van ez?

Hajdú Péter tudja, hol hibázott: újszülött kisfiával másképp akarja csinálni

Life.hu2022.02.21, 13:00

Hajdú Péter ismét apa lett: menyasszonya, Eszter a múlt hét hétfõn adott életet elsõ közös gyermeküknek, Dominiknak. 

Schobert Norbi: "Réka is elmondta, hogy nem voltam nagyon jó apa"

Life.hu2022.02.14, 12:23

Családi életérõl vallott a minap Schobert Norbi. A fitneszguru úgy véli, korábban nem volt jó apa, és arról is beszélt, mikor tudott jobban kapcsolódni a gyerekeihez. 

Nagy Sanyi megmutatta 16 évvel fiatalabb barátnõjét

Life.hu2022.02.10, 19:54

A Jászai Mari-díjas színész már az apaságtól sem zárkózik el.

Bereczki Zoltán megtörte a csendet, és fél év után elõször beszélt kislányáról

Life.hu2022.02.07, 18:35

Hétfõ reggel Bereczki Zoltán és Holdampf Linda ébresztette az országot a Life TV-n. A színész Rúzsa Magdi hármasikrei kapcsán fél éves kislányáról, Flóráról is szót ejtett.

Bõvül a család? Meglepõ kijelentést tett a népszerû rádiós mûsorvezetõ

Life.hu2022.02.04, 18:05

Várkonyi Attila és 19 évvel fiatalabb felesége nem zárkózik el attól, hogy ismét szülõi örömök elé nézzenek. 

Férfiszempont: Amikor a pasi akar hamarabb gyereket...

She2022.01.03, 15:17

- Egy karrierista picsa vagy - emelte fel a hangját Zénó, majd egyre indulatosabban folytatta...

Harmadjára is apa lesz az 58 éves Nicolas Cage

Tévé2022.01.07, 12:34

58 évesen újra apa lesz Nicolas Cage, gyereket vár a 27 éves felesége, Riko Shibata.

Másodjára is apa lesz az Exatlon sztárja

Tévé2021.12.30, 10:10

Érkezik a második gyerek az Exatlonból és a Ninja Warriorból ismert Nagy Dani családjában.

Bereczki Zoltán: "Nem biztos, hogy jó apja voltam a lányomnak"

Life.hu2021.12.21, 17:13

Bereczki Zoltán és felesége, Bata Éva számára különleges lesz az idei karácsony, ugyanis ezúttal közös kislányukkal ünnepelnek majd.

Bochkor Gábor: "Én már nem az a pasi vagyok, aki voltam az Andival vagy a Katával"

Life.hu2021.12.09, 08:21

Több rövidebb és hosszabb párkapcsolaton túl Bochkor Gábor még mindig keresi az igazit. Az 57 éves mûsorvezetõ úgy érzi, sokat változott az évek alatt. 

Ryan Reynolds végre elárulta az igazságot: ezért vonult vissza a színészettõl egy idõre

Life.hu2021.12.08, 15:34

Ryan Reynolds még októberben jelentette be, hogy úgy döntött: egy idõre visszavonul a színészettõl, most egy interjúban elmondta, miért hozta meg ezt a döntést. 

Férfivélemény: 7 dolog, amit kezdõ apaként tanultam

She2021.11.09, 16:36

Sejtettem, hogy ha megszületik a kislányunk, sok újdonsággal fogok szembesülni, de néhány dologra még a legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna...

Egy gerinces pasi története...

She2021.11.09, 13:35

Karesznek bizony van gerince. Azt hinnéd, ez természetes, pedig nem így van: a helyében sok pasas úgy menekült volna el, mintha kolerajárvány tombolna körülötte...

46 évesen apa lett az ismert színész - fotók

Tévé2021.11.05, 20:28

Megszületett a 45 produkcióban – újabban a Te címû sorozatban és a Grace klinikában – látott Scott Speedman elsõ gyereke, Pfeiffer Lucia. A kislányról a büszke apa mellett az otthon szülést választó anya, Lindsay Rae Hofmann is mutatott pár fotót az Instagramon, mindketten közzétettek egy lapozható bejegyzést.

"Hihetetlen érzés figyelni nap mint nap a fiamat" - Lengyel Tamás 11 hónapig tartotta titokban, hogy apa lett

Life.hu2021.10.25, 23:03

Közel egy évig nem beszélt Lengyel Tamás élete legnagyobb csodájáról, 11 hónappal ezelõtt ugyanis kisfia született.

Nem látta még hároméves kislányát a világsztár

Tévé2021.10.15, 13:40

Owen Wilson volt barátnõje, Varunie Vongsvirates azt állítja, a színész nem kíváncsi közös kislányukra, három év alatt egyszer sem látogatta meg.

Apa lett a népszerû énekes - fotó

Tévé2021.10.12, 19:38

Megszületett a múlt héten James Bay és a szerelme, Lucy Smith elsõ gyereke, Ada Violet, akirõl a büszke apuka egy lapozható bejegyzést is megosztott az Instagramon. A 31 éves Bay brit énekes, akinek már elsõ slágere, a Hold Back The River is a második helyig kúszott a szigetországi toplistán: késõbb a BRIT Awardson a kritikusok díját és a legjobb férfi elõadónak járó elismerést is megkapta, Grammy-díjra háromszor jelölték.

Gólyahír! Apai örömök elé néz a TV2 sztárja: "Kislányunk lesz!"

Life.hu2021.10.08, 08:47

Hatalmas örömhírt jelentett be a Séfek séfe csapatának piros versenyzõje, Árpi: hamarosan kislánya fog születni.

Gönczi Gábor elõször mutatta meg a kislányát - videó

Tévé2021.10.07, 14:33

Mint írtuk, augusztus 8-án megszületett Gönczi Gábor kislánya, Gréti, aki a napokban lesz két hónapos, így épp letelt nála a "gyerekágyi" idõszak, a teljes bezárkózás. A büszke apuka elõször rögtön címlapon mutatta meg a babát, amirõl a Mokka stúdiójában is szó esett – ahogyan az apaság örömeirõl és nehézségeirõl is. Nézze meg videón a teljes beszélgetést!

Rácz Jenõ nagyon elérzékenyült: "Jó anya lesz a feleségem"

Life.hu2021.08.31, 23:03

Rácz Jenõ nagyon elérzékenyült, amikor meglátta, hogy viselkedik egy kisgyerekkel felesége, Dóri.

Szegedi Fecsó a kisfiáról: "Néha rájön az agresszív hiszti"

Life.hu2021.08.08, 18:29

Vasvári Vivien exférje nagyon élvezi az apaságot, rengeteg idõt tölt együtt hároméves kisfiával. Gyereknevelésben a határozottságot, a szabályok felállítását és következetességet tartja szem elõtt.

Horváth Tamás hosszú posztban reagált: ez a véleménye apja rágalmairól

Life.hu2021.07.27, 14:05

Ahogy arról a minap mi is hírt adtunk, Horváth Tamás édesapjának nagyon rosszul esik, hogy fia nem tartja családjával a kapcsolatot. Az énekes most reagált az édesapja szavaira.

Miért becsüljük le az apákat, ha gyereknevelésrõl van szó?

She2021.07.23, 17:21

A Netflixen látható Apaság címû film egy igazán érzékeny témát dolgoz fel.

A vörös szõnyegen derült ki, hogy ismét apa lesz a sorozatsztár

Tévé2021.07.22, 16:47

Harmadjára is apa lesz Gael García Bernal, a mostani barátnõjével az elsõ közös gyereküket várják.

"Már nem akarok szétesni folyamatosan" - az apaság teljesen megváltoztatta a zenészt

Life.hu2021.07.10, 11:14

Ed Sheeran sosem látott sikereket ért el: besöpört három Grammy-díjat, megdöntötte a U2, a Guns N' Roses és a Rolling Stones rekordjait; a slágerlisták élén trónoltak dalai világszerte és szinte minden fellépése telt házas volt. Kétéves turnéjának utolsó állomásán, 2019-ben – abban az évben, mikor Magyarországon a Sziget Fesztiválon adott koncertet – jelentette be, hogy másfél évre visszavonul a zenéléstõl. Bár a zenész rajongói kissé csalódottak voltak a hír miatt, Sheeran 2021-re megelégelte a kényszerpihenõt és friss erõre kapva, új dallal és albummal tért vissza a közönség elé.

Megható fotót tett közzé John Travolta: így ünnepelte a gyászoló sztár az apák napját - Fotó

Life.hu2021.06.23, 17:42

John Travolta kedves családi fotót rakott ki Apák napja alkalmából, melyen két gyermekével mosolyognak a kamerába.

Gordon Ramsay-nak elment az esze? Konyhakéssel ijesztegeti lányai udvarlóit

Life.hu2021.06.22, 18:28

A sztárséf és ötgyermekes apuka nem bánik kesztyûs kézzel lányai udvarlóival, igazi terrort él át a 23 éves Megan, a 21 éves Holly és a 19 éves Matilda, ha valaki fel akar menni a szobájukba. 

Leslie Mandoki. "A srácaim a Neverland birtokon játszottak Michael Jacksonnál"

Life.hu2021.05.25, 09:24

Mándoki Lászlónak, vagy, ahogy a világ ismeri, Lesli Mandokinak három gyermeke született, most az apaságról mesélt.

Elõzõ
Következõ