anya-gyermek kapcsolat

címke rss

Razzia, avagy Anyámmal a plázában

She2016.10.04, 15:12

Reggel háromnegyed hét. Anyám berontott a szobámba. Először az íróasztalhoz ment, elkezdte kapirgálni a gyetyatartóról a viaszt, kézzel nem sikerült neki, kihúzta a fiókot, kivette az ollómat, annak a hegyével folytatta tovább. Amikor végzett, lerakta az ollót az asztalra, a ruhásszekrényhez lépett. Kinyitotta az ajtaját, kotorászott. Közben olyasmiket mormolt félhangosan, hogy "ez is szennyes, meg az is", "na ezt most mostam ki, erre ideteszi" vagy "még jó hogy megvettem, soha nem hordja."

Furcsa képességem rövid története

She2016.10.17, 12:07

Anyám gyakran rendez önveszekedési jeleneteket. Bejön a szobámba, és kikövetkezteti, hogy hülye vagyok. Szépen lassan, de fantasztikus meggyőződéssel és egyéb logikai bravúrokkal jól belehergeli magát. Ez legtöbbször akkor jön rá, amikor azt a piros pólóját veszi fel, amiben úgy néz ki, mint Micimackó.

Az állatvilág egyedülálló anyái, akik komoly áldozatot hoznak utódaikért

Life.hu2017.06.10, 07:18

Az anyák nap mint nap kemény harcot folytatnak azért, hogy a munka és egyéb elfoglaltságok mellett is remekül el tudják látni gyermekeik nevelését. Az egyedülálló anyáknak azonban nehezebb a dolguk, hiszen nekik nincs ott apa, akit segítségül lehet hívni, ha szorít az idő, vagy épp elvonulnának egy kis feltöltődésre. Már a mi társadalmunkban is egyre gyakoribb ez a jelenség, de az állatvilágban, bizony ennek évezredes hagyománya van.

Emlékezetes anya-lánya párosok a filmvásznon

Life.hu2017.05.30, 20:18

Már látható a mozikban az Ó, anyám! című vígjáték, amiben Goldie Hawn és Amy Schumer alakít nyaraló anyát és lányát, ebből a jeles alkalomból pedig mi is listára gyűjtöttük a kedvenc és legfontosabbnak tartott hasonló párosainkat.

Csak ártanak azok az anyák, akik feláldozzák magukat az anyaság oltárán

Life.hu2017.06.19, 21:18

„Én érted feladtam mindent!" – mondják majd évek múlva azok, akik nem mernek némiképp önzők, tudatosak lenni. Azok, akik fényárban úszó áldozatként élik meg a világ legtermészetesebb szerepét; az anyaságot. Ők azok, akik mindig a gyermek rendelkezésére állnak, akik félredobnak bármit - leginkább önmagukat -, ha a gyerekről van szó. Ismerd meg az anyaság mögé bújó önértékelési gondokkal küzdő nőket és segíts nekik!

Anyák és lányaik, mint Disney-hercegnők: fotók

Archívum2018.01.20, 07:10

Mi történik a naplementében ellovagoló szerelmespár és a „boldogan éltek, míg meg nem haltak" után? A Disney mesék mindig bűbájosan végződnek, ám csak találgathatunk, hogy miként is folytatódhat kedvenc karakterünk élete. Erre azonban csak ritkán kapunk választ, egy-egy művész mese-utópisztikus alkotásából. Ám van valami más is, ami mindenkit érdekel, ez pedig a hercegnők és a kor kapcsolata. Vajon miként öregednének meg?

Másként szeretem a gyerekeimet, de ettől nem vagyok rossz anya

Life.hu2018.04.20, 17:17

Sokan vélik úgy, hogy egy anyának egyformán kell szeretnie gyermekeit, függetlenül azok nemétől, korától, tehetségétől, természetétől. Azonban lássuk be, ez nem mindig van így. Szinte mindenki tagadja, de a legtöbb anya nem szereti ugyanúgy a gyerekeit.

Nyílt levél egy édesanyához, aki folyamatosan gyermeke privát szférájában tapos

Archívum2018.05.03, 20:25

Egy anya számára a gyermeke az első, megvédi bárkivel és bármivel szemben. Sajnos azonban, mint azt az olvasónk levele is alátámasztja, nem minden anya működik így. Vannak azok, akik hazug álarcot vesznek fel mások előtt, belegázolnak gyermekük magánéletébe, majd egyszerűen felteszik a kezüket: ők nem tehetnek semmiről sem.

Volt, hogy ájulásig itta magát – Egy alkoholista anya újrakezdése

Archívum2018.05.09, 20:36

Sokan élnek az alkoholfüggőség káros mámorában. Magyarországon kb. minden tizedik embernek vannak a felnőtt itallal problémái, ebben az egymilliós csoportban pedig sok édesanyát is találunk. Ők azok, akik nem csupán saját szervezetüket és szociális közegüket teszik lassan, de biztosan tönkre, de gyermekük életét is igencsak megnehezítik, sok esetben pedig megkeserítik.