antiszemita

címke rss

Újabb eset derült ki, amikor lelövéssel fenyegette alkalmazottait a baloldali antiszemita jelölt

Itthon2020.09.24, 15:29

Nyilvánosság elé álltak azok a varrónők, akiket Bíró László fizetés helyett megfenyegetett. Az alkalmazottak elmondták, hogy telefonon közösen felhívták a baloldal országgyűlési képviselőjelöltjét, aki azt mondta: ha még egyszer megkeresik, lelövi őket. Korábban arról beszéltek egykori dolgozók, hogy Bíró egyszer személyesen, a varroda közepére állva is megfenyegette őket - tehát legalább két alkalomról tudunk már, amikor az antiszemita baloldali jelölt lelövéssel fenyegetőzött. Bíró egyébként strómanoknak játszotta át egyik cégét, hogy ne kelljen kifizetni a dolgozókat. Az ellenzék jelöltjének egykori vállalkozását omladozó, romos ...

Megtámadtak egy zsidó diákot Hamburgban egy zsinagóga előtt

Nagyvilág2020.10.04, 23:32

Gyalogsági ásóval rátámadt egy katonai ruhát viselő férfi egy zsidó diákra vasárnap délután egy hamburgi zsinagóga előtt - jelentette a Süddeutsche Zeitung (SZ) című német lap a hírportálján. A rendőrség őrizetbe vette a támadót.

Egyre több volt alkalmazottja bizonyítja: a baloldal borsodi jelöltje nem fizette ki a neki dolgozó varrónőket

Itthon2020.10.09, 15:04

Ahogy arról már többször beszámoltunk, Bíró László, a baloldali pártok szerencsi-tiszaújvárosi jelöltje annak ellenére nem fizette ki alkalmazottait, hogy több tízmilliós állami támogatást kapott éppen erre.  A cégét 2016 környékén gyanús körülmények között csődközelbe vitte, majd átadta egy strómannak. Az elmúlt hetekben az egykori alkalmazottak közül többen is kiálltak a nyilvánosság elé, és tanúsították, hogy Bíró nemcsak a fizetésüket nem adta oda, de fegyverrel is fenyegetőzött, amikor a pénzt kérték. Bíró László ügye azért is fontos, mert most a koronavírus-járvány idején rendkívüli jelentőségű, hogy olyan képviselő jusson a pparlamentbe ...

A vereség után már mentegetőzik Heisler András Mazsihisz-elnök a borsodi antiszemita baloldali jelölt miatt

Itthon2020.10.15, 07:53

A baloldal teljes kudarcot vallott Borsodban, ahol az antiszemita Bíró Lászlót jelölték az időközi választáson. Bíró korábban azzal vált ismerté, hogy Budapestet Judapestnek nevezte, tetűcsúszdásoknak hívta az izraeli turistákat, de fenyegette már meg dolgozóit agyonlövéssel is. A baloldal teljes egészében Bírót támogatta, sőt Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere is Borsodba utazott a kampány hajrájában. Ami viszont ennél is meglepőbb, hogy Heisler Andrást, a Mazsihisz elnökét sem zavarta mindez. Kiderült, Orbán Viktor miniszterelnök gyengének és határozatlannak tartja a Mazsihisz elnökének fellépését, ezt a Mandiner informácciói ...

Gyurcsánytól Karácsony Gergelyen át Fekete-Győr Andrásig tudtak a baloldali pártvezetők a borsodi jelölt korrupciós ügyeiről Hadházy Ákos szerint, mégsem csináltak semmit

Itthon2020.10.16, 09:47

Bűncselekményt titkoltak el, hogy segítsék Bíró Lászlót,  antiszemita kijelentéseiről pedig a legkülönfélébb, nevetséges magyarázatokat mondták, például, hogy az nem érdekli a választókat vagy már bocsánatot kért érte. Sőt, volt olyan baloldali politikus, aki szerint a borsodi emberek rasszisták, ezért indították az antiszemita politikust. Nem lett igazuk, súlyos vereséget szenvedtek a borsodi időközi választáson, azonban ismét kiderült, hogy a baloldal a pénzért és a hatalomért mindenre képes. 

Gyomorforgató antiszemita támadássorozat Franciaországban a Miss France 2020 második helyezettje ellen

Nagyvilág2020.12.22, 18:02

Példátlan módon kezdték szidalmazni az interneten a Miss France verseny második helyezettjét, miután kiderült, hogy az édesapja félig zsidó származású. Több politikus a migrációt, a muszlim bevándorlást teszi felelőssé az antiszemita támadásokért. Mint ismert: 2015 óta több ezer francia állampolgárságú zsidó ember vándorolt ki Izraelbe, mert az antiszemitizmus miatt félnek Franciaországban élni. Az elmúlt napok legnagyobb francia belpolitikai botránya után már az ügyészség vizsgálja a támadásokat.

A balhé folytatódik: Baukó Éva újabb durva vádakkal illette Alekoszt

Life.hu2021.02.26, 18:52

Baukó Éva azt állítja, hogy Alekosz rendszeresen antiszemita és náci jelképeket tartalmazó üzenetekkel zaklatta.

Rákay Philip: Lehetsz te az örökös krumplikirály, Jakab

Itthon2021.03.01, 13:06

Tényleg itt tartunk, Jakab? Komolyan azt képzeled magadról, hogy te volnál a megfelelő jelölt? A hiteles, alkalmas miniszterelnök megtestesítője? Hangoskodni, demagóg marhaságokkal hergelni az embereket, hiteltelenül eljátszani a kisember „egy közülünk" politikusát, parizerrel, meg paprikás krumplival fotózkodni? Háttérben felmosófával...

Magyarország biztonságosabb a zsidóság számára, mint a bevándorláspárti Nyugat-Európa

Itthon2021.03.25, 14:44

A különböző antiszemita kijelentések, továbbá a zsidó közösségekkel szembeni előítéletek időről időre felbukkanó kísérőjelenségei az európai közbeszédnek. A bevándorláspárti nyugat-európai országokban – melyekben a tömeges migráció hatására jelentősen nőtt a muszlim népesség – egyre súlyosabb problémát jelentenek a zsidóellenes megnyilvánulások. A Századvég Európa Projekt nevű, 30 országra kiterjedő közvélemény-kutatása alapján készült elemzés megvizsgálta a zsidó embereket érintő különbségtétellel, inzultusokkal kapcsolatos lakossági attitűdöket, kitérve arra a kérdésre is, hogy az európai polgárok mennyire érzik, illetve érezhetnéék ...

Egy amerikai iskolában a holokauszt jeleneteit kellett eljátszaniuk harmadikos diákoknak

Nagyvilág2021.12.20, 13:48

Egy washingtoni általános iskola tanárát felfüggesztették, miután kiderült, hogy harmadikos diákjait arra kényszerítette, hogy holokauszt jeleneteket játszanak el. A kisgyerekeknek úgy kellett tenniük, mintha tömegsírokat ásnának, vonaton ülnének a koncentrációs tábor felé, egyiküknek pedig Hitlert kellett eljátszania, ahogyan éppen öngyilkos lesz.