Anjou-kor

címke rss
A magyar király, aki megszerezte Szent Pál holttestét

A magyar király, aki megszerezte Szent Pál holttestét

I. (Nagy) Lajos király több kolostort is építtetett az ő legkedvesebb szerzetesrendje, az Első Remete Szent Pál Rend, közismert nevükön a pálosok számára. A magyar történelem egyik legnagyobb formátumú uralkodója Márianosztrán nemcsak kolostort és templomot alapított az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend számára, hanem a rend névadója, Szent Pál holttestét is megszerezte nekik ereklyeként.

Tudja-e, hogy melyik Magyarország legkisebb városa?

Tudomány2018.10.19, 17:42

A falu és város közötti különbségre önmagában a lakosság lélekszáma alapján igen nehéz lenne valamiféle törvényszerűséget megfogalmaznunk. Amíg a budai hegyek tövében fekvő nagyközség, Solymár lakossága több mint tízezer főt tesz ki, addig az ország legkisebb városában alig valamivel több, mint ezren laknak. Magyarország legkisebb városai között olyan települést is találhatunk, ami egykor királyi székhely, és a Szent Korona őrzési helye volt.

Tudja-e, hogy hol található Magyarország legmélyebb tava?

Tudomány2018.09.27, 19:48

Magyarország területét a sztyeppei-síkvidéki, szabálytalan partvonalú és többnyire rendkívül sekély állóvizek jellemzik. Legnagyobb tavunk, a 77 kilométer hosszú és 600 négyzetkilométer vízfelülettel rendelkező Balaton – ami ezzel Közép-Európában is a legnagyobbnak számít – 12,5 méteres maximális mélységéhez képest azonban a legmélyebb hazai tavunk valóságos óceáni ároknak számít.

Tudja-e, hogy ki volt valójában Toldi Miklós?

Tudomány2018.08.30, 18:48

Arany János Toldi című elbeszélő költeményében, valamint az Ilosvai Selymes Péter regényes énekében szereplő Toldi Miklós nem kitalált alak, hanem bizony létező személy volt, Nagy Lajos király híres lovagja.

Tudja-e, hogy ki volt a magyar történelem igazi pünkösdi királya?

Tudomány2018.08.22, 19:16

A legrövidebb ideig uralkodó királyunk mindössze 24 napot ült a magyar trónon. II. Károly, Nagy Lajos király gyámfia, akit rövid uralkodása miatt méltán emlegetnek a magyar történelem pünkösdi királyaként, udvari összeesküvés, illetve merénylet áldozata lett.

Tudja-e, hol olvasható az első fennmaradt magyar szitkozódás?

Tudomány2018.05.25, 16:56

A magyarokról régóta úgy tartják, hogy igen gazdag káromkodós szókinccsel rendelkező nemzet, akik ráadásul még kitűnően cifrázzák is a szitkozódásokat. A történeti források szerint eleink is roppant kreatívak voltak a káromkodások szókincsének fejlesztésében. Az első fennmaradt magyar szitok az 1479-es Dubnici-krónikában olvasható.

Értékes középkori leletek a gombaszögi pálos monostorból

Tudomány2018.05.10, 16:30

Több értékes középkori lelet, köztük korabeli érmék, freskómaradványok és egy kódex is felszínre került a felvidéki Gombaszögön, ahol a napokban fejeződött be a helyi pálos monostor feltárásának idei szakasza - tájékoztatta az MTI-t az ásatást szervező Sine Metu polgári társulás.

A legendák világába tartozik Koppány felnégyelése

Tudomány2018.01.10, 22:56

Géza fejedelem halála után a kitört örökösödési viszály, amelyből Géza fia Vajk, a későbbi Szent István került ki győztesen, kulcsfontosságú esemény a magyar államalapítás előtörténetében. A történelmi hagyomány szerint István a fejedelemmé választása ellen lázadó Koppányt a seregei felett aratott győzelem után felnégyeltette. Koppány vezérről, a kora középkori magyar történelem egyik leghíresebb alakjáról közismertsége ellenére is alig tudunk valamit, személye és élettörténete a legendák homályába veszik.

Tudja-e, hogy mi is az a radai rosseb?

Tudomány2017.04.07, 16:19

A Zala megyében fekvő kis falu, Nagyrada gyönyörű környezetben fekszik, a Kis-Balatonnal és a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkkal határos. Több emlékmű is található a községben, de talán mégis a „radai rosseb" szólásmondásról ismert leginkább a település neve. A „radai rosseb egye meg" és a „radai rosseb rágja szét" káromló kifejezést főleg Somogyban használták.

Ki építtette Mátyás király palotáját?

Tudomány2016.08.02, 20:03

Visegrád a 14. században, az Anjou-korban fényes királyi székhely volt. Luxemburgi Zsigmond idejében épülhetett az a királyi nyaraló, amit a történeti hagyomány Mátyás palotájaként emleget.

Előző
  • 1
  • 2
Következő