Alzheimer-kór

címke rss

Felesége szerint a legendás német focista már közelít a túlvilág felé

Sport2020.11.02, 17:11

Gerd Müller, a németek legendás labdarúgójának felesége elmondta, hogy az egykori támadó már alig van ébren, a nap nagy részében alszik.

Egymillió forintot kap, aki segít megtalálni egy eltűnt nőt

Itthon2020.10.02, 10:28

Egymillió forint nyomravezetői díjat ajánlott fel a család annak, aki segít megtalálni egy eltűnt miskolci asszonyt. Az Alzheimer-kórban szenvedő nő egy hónapja kisétált egy családi látogatásról, azóta nincs hír róla.

Az Alzheimer-kór igazi arca: a betegség a valóságban és a művészetben

Life.hu2020.09.20, 20:09

Az Alzheimer-világnap a Nemzetközi Alzheimer Társaság által kezdeményezett és az Egészségügyi Világszervezet támogatását élvező, évente szeptember 21-én világszerte megrendezett eseménysorozat. Célja, hogy világszerte felhívja a figyelmet az Alzheimer-kór és más demenciák terjedésének veszélyére, visszaszorításának, a tévhitek eloszlatásának és a társadalmi összefogásnak szükségességére, a betegséggel élők körülményeinek javítására.

Eltűnt egy százhalombattai tanárnő

Itthon2020.09.19, 15:41

Kétségbeesetten keresi a családja azt a tanárnőt, aki még augusztus végén tűnt el. Az alzheimer-kórben szenvedő nő az élettársával volt vendégségben, amikor egyszerűen elsétált – írja a Bors.

Milyen érzés lehet elfelejteni azt, amit tegnap még tudtunk?

Techbázis2020.08.04, 09:58

Néhány hónapja már hallani lehetett róla, hogy egy különös páros egy érdekes kis játékkal bukkan fel mindenféle független fejlesztőknek szervezett összejöveteleken, játékkiállításokon és egyéb közösségi eseményeken. A játék neve Before I Forget (Mielőtt elfelejtem), és valami olyasmit próbáltak vele megmutatni a készítők, amire eddig (legalábbis tudomásunk szerint) egyetlen játék sem vállalkozott: milyen lehet demenciával élni? Milyen érzés elfelejteni azt, amit tegnap még tudtál?

Visszafordították az Alzheimer-kórral járó emlékezetromlást egereknél

Tudomány2020.07.31, 19:11

Visszafordítható az Alzheimer-kórral járó emlékezetromlás, ráadásul még a betegség előrehaladott állapotában is - állapították meg ausztrál kutatók, akik egereken teszteltek egy új kezelési eljárást.

Nagy áttörést értek el magyar kutatók az Alzheimer-kórral kapcsolatban

Life.hu2020.06.23, 15:04

A Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet kutatócsoportja az Alzheimer-kór kialakulását vizsgálta. Rájöttek, mi lehet felelős érte.

Magyar kutatók hozhatnak áttörést az Alzheimer gyógyításában

Tudomány2020.06.23, 12:20

A magasabb rendű, kognitív funkciókat is ellátó, igen széles időskálán lezajló folyamatokat szabályozó kolinerg idegsejteknek két markánsan elkülönülő típusát tárta fel az Eötvös Loránd Kutatási Hálózathoz tartozó Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet (KOKI) Lendület Rendszer-neurobiológia kutatócsoportja, Hangya Balázs irányításával.

Szívfacsaró! Egyedül ápolja súlyosan beteg feleségét Jonny Rotten

Life.hu2020.06.10, 18:10

Johnny Rotten egyike a valaha élt legnagyobb lázadóinak, mostanra pedig igazi mintaférj és hű társ, aki bármit megtenne azért, hogy súlyosan beteg feleségét megmentse.

Memóriafejlesztés: a mediterrán diéta az agyra is jó hatással van

Tudomány2020.04.16, 11:44

Ha az új koronavírus-járvány idején egy igazán egészséges táplálkozási irányzatot keresünk, akkor valószínűleg a mediterrán étrend lehet a legjobb választás, ami az egészséges táplálkozás alapjait ötvözi a hagyományos mediterrán ízekkel és főzési módszerekkel. A mediterrán diétával számos betegséget előzhetünk meg, és letehetjük voksunkat az egészséges élet mellett. Két újabb tanulmány most arra utal, hogy ilyen étrenddel kisebb az Alzheimer-kór kialakulásának, illetve előrehaladásának veszélye is, miközben valamennyi a kognitív funkció – észlelés, figyelem, emlékezet, számolás – is jobban működhet.