Almássy Kornél

címke rss

"Bűzlik, ahogy van" - állítja Boross Péter az UD Zrt.-ügyről

Itthon2011.10.05, 17:58

Az UD Zrt.-ügy szerdai tárgyalásán a volt MDF-es politikus és korábbi miniszterelnök Boross Péter azt mondta, az egész "bűzlik, ahogy van", és nem érti, milyen eszköze lett volna Dávid Ibolyának és Herényi Károlynak az ügyészség szerinti kényszerítésre. A volt kormányfő mellett meghallgatták a cég vezérigazgatóját, Tóth Jánost is, aki azt állította: akaratán kívül vezette félre Csányi Sándor OTP-vezért a kettejük között lezajlott, az ügy kirobbanásakor nyilvánosságra került telefonbeszélgetéskor.

Dávid Ibolya mégsem fizet kártérítést Almássynak az UD-ügyben

Itthon2012.01.12, 12:57

Elutasította a Kúria (korábbi Legfelsőbb Bíróság) Almássy Kornél személyiségi jogi keresetét, melyet az MDF, illetve annak volt elnöke, Dávid Ibolya ellen indított - írja a csütörtöki Magyar Nemzet. Almássy azért perelt, mert szerinte a volt pártelnök 2008-as nyilatkozatai, valamint a párt honlapján megjelent közlemények megsértették a jó hírnév védelméhez fűződő személyiségi jogait.

Szállodát épít Giró-Szász András új cége

Gazdaság2014.11.25, 13:47

Giró-Szász András, a Miniszterelnökség kormányzati kommunikációért felelős államtitkára, az Orbán-kabinet exszóvivője vagyonnyilatkozata szerint majdnem milliárdos. Vagyona legnagyobb része Strategopolis nevű cégéből származik, aminek az utóbbi években bőven kijutott a fideszes és állami megrendelésekből. Az államtitkár jelenleg sógora ingatlanos cégében társtulajdonos.

Dávid Ibolyáék ötödik éve magyarázzák az igazukat

Itthon2015.06.16, 14:47

Az ügyész pénzbüntetést, a védelem felmentést kért Dávid Ibolya és Herényi Károly volt MDF-es politikusoknak az UD Zrt.-üggyel összefüggésben kényszerítés vádjával folyó elsőfokú büntetőperében a Pesti Központi Kerületi Bíróságon kedden.

Újpesti szurkolók verték meg a Ferencváros vezetőjét

Sport2017.12.29, 17:25

Az Újpest-Ferencváros csütörtök esti hokiderbi után a lila-fehér csapat szurkolói bántalmazták a Fradi jégkorongszakosztályának elnökségi tagját, Almássy Kornélt és az ismerőseit. A klubvezető a Facebook-oldalán számolt be az incidensről, amelyet követően az Újpesttől többen is bocsánatot kértek.

Egyedülálló kiállítás nyílt a Pesti Vigadóban

Itthon2022.09.14, 13:23

A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) fenntartásában működő Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ (MÉM MDK) a hazai műemlékvédelem 150 éves fennállásáról a rendszerváltozás óta nem látott, nagyszabású kiállítással emlékezik meg a Pesti Vigadóban.

Előző
Következő