Almássy Kornél

címke rss

Félreértés az adatgyűjtési ügy az UD-sek szerint

Itthon2009.11.10, 16:39

Fatális félreértés, hogy bárki meg akarta volna figyeltetni Dávid Ibolya MDF-elnököt  - állították egy keddi tárgyaláson annak a cégnek, az UD Zrt.-nek a vezetői, amely Dávid szerint megbízást kapott arra, hogy adatokat gyűjtsön róla. Az MDF tavalyi elnökválasztásával összefüggő szövevényes ügyben tartottak kedden egy másik tárgyalást is, és a bíróság bejelentette, hogy tanúként hívja be Almássy Kornél korábbi MDF-es politikust és Giró-Szász András politológust.

Bokros csak egy csepp volt a pohárban az MDF-szakadároknak

Itthon2009.07.10, 08:40

Több MDF-es még koccintani sem voltak hajlandó Bokros Lajos sikerére, de a pártból tömegesen kilépők számára a liberális közgazdász feltűnése csak egy ok volt a sok közül. A távozók elégedetlenek azzal, ahogy szerintük Dávid Ibolya és szűk stábja elszakadt az antalli iránytól. A kilépők szerint tovább fogyatkozik majd a tagság, az MDF viszont azt közölte: mindössze arról van szó, hogy egyesek még egy utolsót akarnak rúgni a pártba.

Nem nyomoznak az elrabolt MDF-es ügyében

Itthon2009.03.04, 20:25

Megszűntették a nyomozást Balla György, az MDF volt Somogy megyei elnökének ügyében. Ballát saját elmondása szerint tavaly szeptemberben tartotta fogva egy fegyveres, nemzetbiztonsági kitűzőt viselő férfi. Az ügyről először Almássy Kornál, a párt volt képviselője beszélt. Azóta őt és Ballát is kizárták az MDF-ből.

Kizárták az MDF-ből az Almássyt támogató megyei elnököt

Itthon2009.02.09, 20:11

Kizárta az MDF etikai bizottsága Balla György somogyi elnököt a párt soraiból. A politikus viszont továbbra is megyei elnöknek tartja magát és fellebbez a döntés ellen, mert nem tudott elmenni a tagságáról döntő ülésre. Az Almássy Kornél pártelnökké választását támogató Balla korábban azt állította, hogy elrabolták az elnökválasztás előtti éjszaka.

Kizárásokkal tisztítaná meg magát az MDF

Itthon2009.01.07, 08:01

Etikai biztossal vértezi fel magát az MDF a belső ellenzék elleni harcra - írja a Népszabadság. A párt a lap szerint a következő hetekben kizárási eljárások sorát fogja megindítani az Almássy Kornéllal szimpatizáló tagok ellen, hogy így teremtsen tiszta lapot az európai parlamenti választásokra.

Dávid Ibolya lemond a mentelmi jogáról Almássy kedvéért

Itthon2008.12.08, 10:18

Valószínűleg önként lemond mentelmi jogáról Dávid Ibolya, hogy a bíróság lefolytathassa ellene az Almássy Kornél által kezdeményezett eljárást. Az MDF elnöke maga jelentette be ezt a szándékát. Almássy rágalmazásért jelentette fel a pártelnököt, és korábban azt mondta, hogy "az lenne az elegáns", ha Dávid Ibolya nem bújna a mentelmi jog mögé.

Törölte az MDF Almássy párttagságát

Itthon2008.10.29, 21:14

Az MDF országos választmánya szerdán elrendelte Almássy Kornél párttagságának a törlését. A politikust korábban már kizárták a párt parlamenti képviselő csoportjából.

Beperelték Dávid Ibolyát a lehallgatott felvétel miatt

Itthon2008.10.17, 14:53

Tombor András, Orbán Viktor egykori külpolitikai főtanácsadója beperelte Dávid Ibolyát jó hírnevének megsértése miatt. Az MDF elnöke egy hozzá eljuttatott hangfelvételre hivatkozva azt állította, hogy Tombor közvetítésével bízták meg az adatgyűjtési botrányba keveredett céget azzal, hogy róla és a pártról terhelő adatokat gyűjtsenek. Tombor az őt hírba hozó sajtóorgánumok ellen is keresetet készül benyújtani.

Hiába kérte vissza Almássytól mandátumát az MDF

Itthon2008.10.12, 12:34

Dávid Ibolya hiába kérte vissza Almássy Kornéltól listán megszerzett mandátumát, hogy ezzel megmentsék a Vas János kilépése miatt szétesőben lévő MDF frakciót. A nemrég kizárt Almássy nem adja vissza parlamenti helyét, ehelyett arra célzott, önként visszatérne a képviselőcsoportba, ha megismételnék a tisztújítást.

Újra kizárta Almássyt az MDF-frakció

Itthon2008.09.29, 12:24

Megerősítette az MDF frakciója, hogy kizárja soraiból Almássy Kornélt, a párt korábbi alelnökét. A döntést azért kellett megismételni, mert Almássy nem vett részt a pénteki frakcióülésen. A politikus közölte: hétfőtől a függetlenek között ül az Országgyűlésben.