Allianz Hungária
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Allianz
- devizapiac
- biztosítás
- euró
- bank
- legfrissebb
- legrégebbi
Tóthék már a Mecsek-ralin bajnokok lehetnek
Az országos bajnokság utolsó előtti, hetedik futama, az Allianz Hungária 35. Nemzetközi Mecsek-rali tegnapi prológját az ifj. Tóth János, Tóth Imre páros nyerte.
Élénkülő befektetések Horvátországban
Több multinacionális nagyvállalat - így a Deutsche Telekom, az UniCredo és az Allianz - jelentős befektetése jelzi: Nyugat-Európa pénzügyi körei bíznak a horvát gazdaság mihamarabbi élénkülésében. A Bloomberg hírügynökség elemzése szerint a sikerben nagy szerepe van a két éve hatalomra került kormány külpolitikájának és jelentős gazdasági reformjainak.
Óriáscégek hagyhatják el Németországot
Néhány német óriáscég - többek között az Allianz biztosító és a Siemens - fontolgatják, hogy a növekvő adóterhek miatt külföldre költöztetik cégük központját - írta hétfői számában a Die Welt.
Veszteséges az Allianz
A német Allianz biztosító az első kilenc hónapban 924 millió eurót vesztett, a tavalyi első kilenchavi 1,323 milliárd euró nyereség helyett. Az első félévet 1,6 milliárd euró tiszta nyereséggel zárta, a harmadik negyedévben azonban 2,499 milliárd euró nettó veszteség érte - tavalyi harmadik negyedévi 46 millió eurós nettó veszteség helyett - közölték a cégnél csütörtökön.
Nincs érdeklődés terrorkár-biztosításra
A német Allianz biztosító hétfőn bejelentette, hogy nem állít be értékcsökkenési leírást, vagyis nem fogja terhelni a mérlegét, hogy az érdeklődés hiánya miatt feloszlatják a Special Risk Insurance and Reinsurance elnevezésű vegyesvállalatot, amelyet terrorcselekmény-kockázatok biztosítására alapítottak korábban.
A háború nem érinti a biztosítási üzletet
A legnagyobb német biztosítótársaságok nem tekintik az üzletág szempontjából jelentős kockázati tényezőnek az iraki háborút. Háború esetére csak a szállítási szektorban kötnek biztosítást és emiatt a kockázatok elég jól felmérhetők - közölte az Allianz és a Münchener Rück nevű biztosító.
Győztest hirdettek a gyerekbiztosítási tenderen
Eredményesen zárult a Pénzügyminisztérium által gyerekbiztosításra kiírt második pályázat. A győztes a Generali-Providencia, az ÁB-AEGON, az Allianz, az OTP-Garancia és az Axa által alkotott együttbiztosítási csoport lett, az általuk tett 220 Ft/fő/év biztosítási díjú pályázat alapján.
Netrisk: Ügyfeleink nem maradnak szerződés nélkül
Az [origo] Társalgójának vendége volt a Netrisk Első Online Biztosítási Alkusz Kft. ügyvezető igazgatója, Haraszti Zsolt. A Netrisk az [origo] partnere. December 1-jén három hazai biztosító, az Allianz Hungária, a Generali-Providencia és az OTP-Garancia levélben tudatta a Netriskkel, hogy tartalmi és alaki problémák miatt nem fogadja el az ügyfelek nevében általuk leadott kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződések felmondásait, és a mintegy 10 ezer szerződést továbbra is érvényesnek tekinti. Mint a válaszokból is kiderül, Haraszti Zsolt és az általa megkérdezett jogi szakértők szerint a megbízások tartalmukat tekintve is meegfelelnek ...
Átrendeződött a biztosítási piac
Csökkent az Allian Hungária piaci részesedése, de a társaság így is megőrizte vezető helyét a biztosítási piacon - derül ki a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) idei első háromnegyed éves adataiból. Az OTP Garancia az egy évvel korábbi, harmadik helyéről az ötödikre csúszott vissza a rangsorban, míg javította piaci helyzetét a Generali-Providencia Biztosító és az Aegon Magyarország.