állatok

címke rss
Kormánybiztos: Ismét itt a fagy, az állatok is veszélyben lehetnek

Kormánybiztos: Ismét itt a fagy, az állatok is veszélyben lehetnek

Újra beköszönt a zord idõjárás, mely számos állatfajra veszélyt jelenthet, beleértve a háziállatokat, a haszonállatokat és a vadon élõ állatokat is, ezért ebben az idõszakban õk is fokozott figyelmet igényelnek. Errõl beszélt az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelõs kormánybiztos szombaton.

Négy állatpark Európában, ahol a lakók szabadabban élhetnek

Travelo2023.10.03, 19:09

1931 óta minden év október 4-éjén tartjuk az állatok világnapját, amely egyben az állatok védõszentje, Assisi Szent Ferenc halálának emléknapja is. Az ünnep alapelve, hogy alapelve, hogy az állatok boldogabbá teszik életünket, célja pedig, hogy felhívja a figyelmet az ember és állat közötti kapcsolat erõsítésére, és az együttélés fontosságára.

Állatokról pár percben, videóval - a szalamandra

Tudomány2023.09.22, 16:58

Mi köze a szalamandrának a legendák sárkányaihoz, és hogyan hozták összefüggésbe az arannyal ezt a pompás kétéltût, akivel itthon is találkozhatunk? A videóból kiderül.

Több napos fesztivál veszi kezdetét az állatkertek napja alkalmából!

Travelo2023.08.07, 16:48

157 évvel ezelõtt, augusztus 9-én nyitotta meg kapuit a Fõvárosi Állat-és Növénykert, az elsõ állatkert Magyarországon, ezért rendezik meg minden évben az Állatkertek Napját ezen a napon. Az esemény alkalmából többnapos Állatkerti Fesztivál várja a látogatókat, de mutatjuk az ország legjobb állatkertjeit is. 

Bizarr, földönkívüliszerû lények vertek tanyát egy kertben - videó

Tudomány2023.05.25, 13:10

Leginkább egy idegen bolygó faunájára emlékeztet az a méhfészek, amit egy kerttulajdonos vett filmre Ausztráliában.

Elkeserítõ, mi történik a Föld állataival

Tudomány2023.05.24, 14:48

A Földön élõ állatfajok csaknem felének csökken a populációja - figyelmeztetett a riasztó tendenciára a Belfasti Queen's Egyetem kutatóinak kedden közzétett tanulmánya.

Mekkora bajt okoz, hogy csótányokkal, könyvtetvekkel, szalonnabogarakkal élünk együtt a lakásban?

Tudomány2023.05.14, 17:36

A legújabb kutatások szerint több száz fajjal élünk egy helyen, minden európai vagy amerikai országban. A lakásokban jóval kevesebb csótány van a vártnál, de könyvtetvek szinte minden házban akadnak. Ezenkívül szinte mindenütt elõfordulnak az allergiát okozó poratkák, légyölõ pókszázlábúak és ezüstös pikkelykék. És ezen a higiénia  nem segít. De kell-e félnünk ezektõl?

Félig ember, félig majom szörnyet akart létrehozni egy aljas tudós

Tudomány2023.05.12, 18:40

A tudománytörténet talán legmeghökkentõbb kísérletei közé tartoznak az ember-csimpánz hibrid létrehozását célzó próbálkozások. Elsõként egy szovjet tudós próbálkozott vele, de módszerei etikátlanok és kegyetlenek voltak, ami magával hozta az elkerülhetetlen bukást is. Ám egy nemrégiben szárnyra kapott vád szerint az amerikaiaknak sikerült életképes hibridet produkálniuk, a történet viszont több sebbõl vérzik. Mindemellett pedig egy különös kinézetû cirkuszi majom is tovább borzolja a kedélyeket.

Bizarr kannibál halakat sodort partra a víz

Tudomány2023.05.08, 13:57

Bizarr, ritkán látott, óriási szemekkel és tõrszerû, hegyes fogakkal rendelkezõ kannibál halakat mosott partra a víz Oregonnál. A szakértõk tanácstalanok.

Megtalálták a leghalálosabb, legpusztítóbb állatot a Földön

Tudomány2023.05.03, 18:14

A Föld összes élõlénye közül egy rovar felelõs a legtöbb ember haláláért.

Szívszaggató videó: puszta kézzel próbálja megállítani az orangután az otthonát leromboló markolót

Tudomány2023.04.24, 12:49

Szívszorító videó látott napvilágot, ami Nyugat-Borneóban készült. A felvételen egy borneói orangután próbálja puszta kézzel megállítani az otthonául szolgáló fát ledöntõ markolót. Az orangután elõször a markoló lapátját próbálja feltartóztatni, majd mikor ez nem sikerül, a gép hátulján felmászva igyekszik megállítani a rombolást. Az állat szerencsére nem sérült meg, és átszállították az erdõ egy háborítatlan részére.

Milyen állatot látsz a képen? Személyiségedrõl árulkodik ez az optikai illúzió

Life.hu2023.04.22, 14:18

Nemrég egy elképesztõ optikai illúzió látott napvilágot a közösségi oldalakon és a legnagyobb hírportálokon, melynek segítségével meghatározhatóak a domináns személyiségjegyeink attól függõen, hogy melyik állatot látjuk meg elõször a rajzon.

Hátborzongató lény tetemére bukkantak az erdõben - fotók

Tudomány2023.04.21, 12:11

Halálra égett hatalmas piton tetemét fedezték fel a szingapúri Kalimantanban. A helyieket megdöbbentették a látottak.

Rémisztõ, eddig soha nem látott lényt találtak a tenger mélyén - videó

Tudomány2023.04.03, 15:01

Minden eddiginél mélyebben, több mint nyolcezer méterrel az óceán felszíne alatt sikerült egy ausztrál és japán tudósokból álló csoportnak lefilmeznie csigahalakat Japán délkeleti partjainál - jelentette hétfõn a The Guardian címû brit napilap.

Igazi démonokat találtak Japánban

Tudomány2023.04.01, 08:04

A japán folklórban szereplõ, démonokhoz hasonló féregfajokat találtak az ázsiai szigetországban.

Kereszteztek egy egeret egy szarvassal, ami utána jött, az horrorfilmbe illik

Tudomány2023.03.29, 11:33

Agancsai nõttek egy egérnek, miután génállományát keresztezték egy szarvaséval – írja az IFL Science.

A poligámia halálos

Tudomány2023.03.22, 11:56

Egy új kutatás szerint a szélsõséges poligámia korai halálba kergetheti a hím déli elefántfókákat - írta a The Guardian címû brit napilap online kiadása szerdán.

Autókat, ablakokat támadnak a megvadult madarak

Tudomány2023.03.20, 12:33

A költési idõszak közeledtével a tükrözõdõ felületek eltakarását, a parkoló autókon a visszapillantó tükrök behajtását javasolja egyebek mellett a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a saját tükörképüket támadó madarak problémája miatt.

Apró sárkány él egy lakatlan szigeten

Tudomány2023.03.03, 12:18

Új gekkófajt fedeztek fel egy lakatlan szigeten az ausztráliai Queensland állam területén, a kis állat úgy néz ki, mint egy apró sárkány - írta a The Guardian címû brit napilap online kiadása csütörtökön.

Majdnem sokkot kapott a sofõr, amikor meglátta, mi rejtõzik az autó kilincse mögött – fotó

Tudomány2023.02.21, 11:37

Egyszerre volt rémült és meglepett az az ausztrál sofõr, aki egy hatalmas pókot talált az autója kilincsénél. A kontinens jellegzetes pókfaja a vadászpók, akár 30 centiméteresre is megnõhet. Szerencsére emberre nem jelent veszélyt, rovarokkal és kisebb gyíkokkal táplálkozik.

Így jelezték elõre az állatok a földrengéseket - videó

Nagyvilág2023.02.18, 01:11

Több videófelvétel is készült a madarak zavart viselkedésérõl közvetlenül a földrengés elõtt Törökországban és Szíriában.

Több évtizedes elméletet cáfolhattak meg az állatok kommunikációjáról

Tudomány2023.02.04, 10:35

Az ELKH Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) Evolúciótudományi Intézetének kutatói, Zachar István és Czégel Dániel, valamint az ELKH Társadalomtudományi Kutatóközpont (TK) tudományos fõmunkatársa, Számadó Szabolcs vezetésével az evolúciós egyensúlyban használt szignálok õszinteségének feltételeit vizsgálták. A kutatók egy általános megoldóképletet alkottak, amelynek segítségével ki lehet számolni az õszinte evolúciós egyensúly lehetséges állapotait. Eszerint léteznek olyan õszinte egyensúlyi állapotok, amelyekben az õszinte szignál nemhogy költségmentes, de akár többlethasznot is hozhat a jelzést használó egyed számára. Ezzel magyarázatot kkaphatunk ...

Valóban léteznek élõlényeket zombikká változtató gombák

Tudomány2023.01.29, 19:04

Az HBO legújabb horrorsorozatában, a The Last of Usban az emberiséget egy parazita gomba sodorja a kihalás szélére. Az élõsködõ vérszomjas zombikká változtatja áldozatait, a túlélõk pedig elkeseredett harcot vívnak a rájuk támadó rémségekkel. A sorozatban szereplõ gomba a valóságban is létezik, és a képernyõn látottakhoz hasonló módon viselkedik, annyi különbséggel, hogy nem emberekbõl, hanem rovarokból csinál agyatlan élõhalottakat. A legfõbb kérdés persze az, hogy megváltozhat-e a parazita viselkedése annyira, hogy mi is a célkeresztjébe kerüljünk?

Túszejtés és termések tízezrei: így raktároz az állatvilág télire

Life.hu2023.01.26, 23:44

Mivel a madaraknak és a kisemlõsöknek nem áll rendelkezésére szupermodern jegesedésmentes hûtõszekrény, kénytelenek a saját, számunkra esetleg bizarrnak tûnõ frissen tartási módszereikhez folyamodni.

Megállíthatatlanul terjed a fertõzõ rák

Tudomány2023.01.24, 15:11

A fertõzõ rák gondolata akár egy posztapokaliptikus horrorfilmben is megállná a helyét, pedig a probléma nagyon is valós. Szerencsére nem minket, embereket érint, de egy állatfajt már a kihalás szélére sodort.

Feltárták az állatok és a gombák evolúciós kapcsolatát

Tudomány2023.01.23, 13:39

Szöllõsi Gergely, az ELKH Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) Evolúciótudományi Intézet és az MTA-ELTE Lendület Evolúciós Genomikai Kutatócsoport kutatója részvételével zajlott az a számítógépes evolúcióbiológiai kutatás, amelynek révén sokkal jobban megérthetjük a komplex többsejtûség párhuzamos kialakulását a gombák és az állatok között. Az eredményeket összefoglaló tanulmányt a világ vezetõ tudományos folyóirata, a Nature közölte.

Veszélyes békaszörnyet találtak Ausztráliában

Tudomány2023.01.20, 10:33

Hatalmas békaszörnyet találtak az ausztrál esõerdõben – írja a BBC.

Cápákra támadó szörnytõl rettegnek a Karib-térségben - fotók

Tudomány2023.01.19, 16:40

Parányi világítócápa harapott ki egy darabot a nagy fehér cápa oldalából. Az eset a mexikói partok közelében, Guadeloupe-szigetnél történt.

Förtelmes lények másznak elõ az olvadó gleccser mélyérõl - videó

Tudomány2023.01.17, 19:19

A melegebb hónapokban titokzatos jégférgek másznak elõ az észak-amerikai gleccserek mélyérõl. A jelenség pontos oka ismeretlen.

Rettenetes, bizarr lénybe botlott egy kocogó férfi - videó

Tudomány2023.01.12, 11:41

Bizarr lényt talált kocogás közben egy férfi az ausztrál tengerparton.

Az állatvilág divatdiktátorai: mi célt szolgál a harsány külsõ?

Life.hu2023.01.10, 16:49

Bármilyen gyönyörûek, a színpompás állatok külseje sokszor éppen azt hivatott közölni a szemlélõdõvel, hogy tartsa a három lépés távolságot, ha jót akar magának.

Megválasztották az év madarát, kétéltûjét és lepkéjét

Tudomány2023.01.09, 15:12

A barkóscinegét választották a 2023-as év madarának a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) által indított, online szavazás résztvevõi; a 2023-es év kétéltûje az alpesi gõte, a 2023-as év lepkéje pedig a fecskefarkú pillangó lett.

Vérfagyasztó lényt találtak az Antarktiszon

Tudomány2023.01.08, 11:04

Hátborzongató, földönkívülinek látszó lényt találtak az Antarktisz közelében.

Kiderült, mivel táplálkoztak a Föld elsõ állatai

Life.hu2022.12.23, 20:07

A Földet legkorábban benépesítõ állatok algákkal és baktériumokkal táplálkoztak ausztrál kutatók tanulmánya szerint.

Kiderült, hogyan válnak átlátszóvá az üvegbékák

Tudomány2022.12.23, 12:00

A májukban rejtik el a vörösvérsejteket az üvegbékák, hogy átlátszóvá váljanak és így álcázzák magukat - állapította meg egy tanulmány, amely a Science folyóiratban jelent meg.

Ha ezt látja a karácsonyfán, azonnal vigye ki a házból!

Tudomány2022.12.21, 10:25

Elõfordulhat, hogy a karácsonyfa ágai között apró, toboznak tûnõ képzõdményt találhatunk. A látszat azonban csal, ez ugyanis akár egy imádkozó sáska petetokja lehet, amitõl célszerû mielõbb megszabadulni.

Hiába próbált menekülni, darabokra szaggatták a vadkutyák - videó

Tudomány2022.12.18, 11:25

Lássuk be, a természet törvényei kegyetlenek. Fõleg akkor, ha megnézzük az alábbi videót, melyben egy falkányi vadkutya cincál szanaszét egy szerencsétlenül járt impalát.

Hátborzongató lényt öklendezett ki magából a piton - fotók

Tudomány2022.12.13, 11:45

Egy termetes piton egy nála is nagyobb óriáskígyót öklendezett ki magából.

Megragadta a zebrát a krokodil, ami utána jött, azt csak erõs gyomorral lehet bírni - videó

Tudomány2022.12.09, 12:58

Megrázó, véres felvételt készített a kenyai Masai Mara Nemzeti Parkban egy turista. Egy zebracsorda akart átkelni a folyón, ám a csorda egyik tagjára rátámadt egy krokodil. A ragadozó a fején ragadta meg a patást, és leszakított egy nagyobb darabot a zebra arcából. Hamarosan több krokodil is megjelent a helyszínen, esély sem volt a túlélésre. (A véresebb jelenetek az ötödik percnél kezdõdnek)

Összecsapott a krokodil és a vipera, brutális módon ért véget a csata - fotók

Tudomány2022.12.08, 10:56

Egy Russell-vipera és egy krokodil csapott össze a srí lankai Yala Nemzeti Parkban. A krokodil a folyóban küszködik a veszélyes zsákmánnyal, de erõs állkapcsai közül nincs menekvés, és végül diadalt arat. A krokodil nagy kockázatot vállalt, ugyanis a Russell-vipera mérge rendkívül erõs, veseelégtelenséget és heves vérzést is okozhat.

Lefotóztak egy nagy fehér cápát, hátborzongató, amit a testén láttak

Tudomány2022.12.01, 11:03

Óriási harapásnyomot láttak egy Mexikó partjainál fotózott fehér cápa testén. Kérdés, milyen élõlény volt elég nagy és erõs ahhoz, hogy ilyen súlyos sebet ejtsen az óceán csúcsragadozóján.

Szörnyû dolog történt a vérével, miután megcsípte egy pók

Tudomány2022.11.30, 11:11

Két embernek is szétestek a vörösvérsejtjei, miután pókcsípés érte õket - írta a Hematology címû szaklap.

Ciki vagy nem, több empátiát érzek az állatok iránt, mint sok embertársam iránt

She2022.11.29, 22:43

Az a típus vagyok, aki rezzenéstelen arccal végignézi, ahogy embereket tesznek el láb alól a filmekben, de ha egy állatra kezet emelnek, az képes traumatizálni és napokig kísérteni.

Bemászott a sertéstelepre az óriáskígyó, aztán elszabadult a pokol - fotók

Tudomány2022.11.29, 11:18

A zöld anakonda elõbb megfojtotta, majd egészben lenyelte a disznókat.

Krokodilra támadt a jaguár, szadista módon végzett vele - videó

Tudomány2022.11.25, 12:23

A nagymacska egy brazil folyónál támadt a krokodilra. Eredetileg csak inni szeretett volna, ám amikor egy krokodilt is talált a helyszínen, úgy döntött, elejti. A jaguár megragadta a hüllõt és a vízbe fojtotta. Végül elvonult a nem mindennapi zsákmánnyal.

Gyíkot zsákmányolt a kígyó, de aztán megtörtént az elképzelhetetlen - fotók

Tudomány2022.11.23, 15:25

Gyíkot ejtett el egy kaliforniai királysikló a kaliforniai Santa Barbarában. A kígyó csapdába ejtette a zsákmányt, majd lassan elkezdte lenyelni, ám a gyík nem adta meg magát, és a halál torkából visszaharapott. A váratlan védekezés meglephette a kígyót, mert elkezdte visszaöklendezni a már csaknem teljes egészében lenyelt prédát. Nem tudni, mi lett az élni akarásért folytatott küzdelem végkimenetele, de nem elképzelhetetlen, hogy a gyík próbálkozását végül siker koronázta, és megmenekült a pusztulástól.

Óriáskígyó mászott be az udvarba, majd kezdetét vette a vérfürdõ - videó

Tudomány2022.11.22, 15:32

Termetes szõnyegmintás piton (Morelia spilota) mászott be egy gazda udvarába az ausztráliai Gold Coast környékén. A kígyó rögtön a tyúkokra támadt, egyet közülük teljesen be is kebelezett, amirõl videó is készült. A falánk hüllõ tombolásának végül a befogására küldött szakemberek vetettek véget.

Krokodil támadt az elefántra, brutális módon ért véget a csata - fotók

Tudomány2022.11.20, 15:43

A felnõtt elefántok sokkal nagyobbak és erõsebbek, mint a krokodilok. Az alábbi képeken egy felnõtt elefánt egyszerûen kihúzza a krokodilt a vízbõl, meglengeti, majd sárba tapossa, amíg egy véres massza nem válik belõle.

Komplexebb az állatok tájékozódása, mint hittük

Tudomány2022.11.18, 12:30

A rágcsálók idegrendszere tájékozódás közben nemcsak az állat pozícióját képes rövid távon elõrejelezni, hanem az elõrejelzés bizonytalanságát is meg tudja jeleníteni - fedezték fel az ELKH Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet (KOKI) és Wigner Fizikai Kutatóközpont (Wigner FK) kutatói.

Egyedülálló kezdeményezés! Így támogathatod a hazai állatvédõ szervezeteket és állatmenhelyeket

Life.hu2022.11.16, 20:09

Az Országos Állatvédõrség Alapítvány és Bucsi Mariann kortárs novellista, regényírónõ összefogásával most egy egyedülálló kezdeményezés keretein belül lehetõség nyílik támogatni a hazai állatvédõ szervezeteket és állatmenhelyeket.

Kisfiút mart meg egy kobra, de ami utána jött, arra senki sem volt felkészülve

Tudomány2022.11.16, 11:30

Nyolcéves kisfiúra támadt egy mérges kobra Indiában. Az állat belemart a gyerekbe, de szerencsére nem juttatott méreganyagot a fiú szervezetébe. A gyermek nem hagyta magát és visszavágott: nyakon harapta a kobrát, amitõl az elpusztult.

Ijesztõ rémségeket hoztak fel a mélybõl - fotók

Tudomány2022.11.09, 12:13

Furcsa élõlényeket találtak Ausztrália nyugati partjainál, amikor egy kutatócsoport a tenger mélyén végzett vizsgálatokat.

Elektromos angolnára harapott az aligátor, ami utána jött, az megrázó

Tudomány2022.11.08, 12:03

Magatehetetlenül vergõdõ angolnára harapott rá egy aligátor, ám mohóságáért nagy árat fizetett: a ragadozót megrázta az áram és a felvétel tanúsága szerint elpusztult. Az elektromos angolna az elektromos halak közül a legveszélyesebb faj, akár 500 voltos feszültséget is képes elõállítani. Az eddigi legnagyobb feszültséget, 860 voltot egy 120 cm-es amazonasi példányon mérték.

Egymással harcoló óriáskígyókat talált a konyhájában - fotók

Tudomány2022.10.27, 13:14

Két hatalmas piton viaskodott egy férfi konyhájában az ausztráliai Brisbane-ben.

Mobilról is elérhetõ az ELTE állathatározója

Tudomány2022.10.19, 15:07

Kibõvítve és átdolgozva újra megjelent Kriska György "Édesvízi gerinctelenek Közép-Európában" címû, munkája. A csaknem 400 rajzot és fotót tartalmazó, közérthetõ nyelven megírt könyv egyszerûsített határozója mobiltelefonra is letölthetõ, valamint egyes fejezeteihez online filmgyûjtemények is tartoznak.

Hatalmas szörnyet vetett partra a víz

Tudomány2022.10.17, 10:26

Egy új tanulmány szerint az Azori-szigeteknél holtan talált 2700 kilós óriás holdhal a valaha feljegyzett legnehezebb csontos hal – írja a Live Science.

Ijesztõ, éjfekete lényeket fogtak Csernobil mellett

Tudomány2022.10.07, 15:30

Több mint 35 évvel késõbb a csernobili baleset hatásai még mindig láthatóak; egy kutatócsoport éjfekete színû békákat fogott a sérült atomerõmû környékén. Az is kiderült, miért változtak ilyen sötétté ezek az eredetileg élénkzöld színû állatok.

Drónnal filmezték a tengert, amit videóra vettek, az horrorfilmbe illik

Tudomány2022.10.06, 11:19

Kardszárnyú delfinek végeztek nagy fehér cápákkal Dél-Afrika partjainál. A véres mészárlásról drónvideó is készült.

Évekig tárolja az ondót a testében a nõstény aligátorteknõs

Life.hu2022.10.05, 21:09

Míg az ember lánya manapság annak is örül, ha a Tinderen nem „Szia, mizu?"-val indít a kiszemeltje, az állatvilágban nincs lazulás: a hímeknek szigorú elvárásoknak kell megfelelniük, ha tovább akarják örökíteni a génjeiket.

Szandit körbeveszik az egerek

Tévé2022.10.05, 09:13

Szandi különös fotót osztott meg az állatok világnapja alkalmából. 

Benyitott a lánya szobájába, amit ott látott, attól sokkot kapott

Tudomány2022.09.30, 12:34

Több száz pók szállta meg egy ausztrál nõ lányának a szobáját. A horrorisztikus esetrõl videó is készült.

Idegen lényeket találtak az óceán mélyén, a tudósok sem tudják, mik lehetnek

Tudomány2022.09.22, 13:19

Azonosítatlan lényeket találtak kutatók a Karib-tenger mélyén. Az organizmusok külsõre kék, gömbszerû, ragacsos masszára emlékeztetnek, videó is készült róluk. A szakértõk egyelõre nem tudják megmondani, mik lehetnek.

Döbbenetes szám: ennyi hangya élhet a Földön

Tudomány2022.09.20, 09:20

Húszezer milliárdra becsüli a Földön a talajban és a fákon élõ hangyák számát egy nemzetközi kutatócsoport; ez azt jelenti, hogy minden emberre 2,5 millió hangya jut.

Halhatatlanná vált egy állat, nehéz elhinni, hogyan csinálta

Tudomány2022.09.12, 19:23

Létezik egy faj, amelynek gyakorlatilag sikerült elérnie a halhatatlanságot, olyan értelemben, hogy nem öregszik meg. Kutatók most összevetették a génállományát halandó társai genomjával, hogy kiderítsék, mi a titka.

Aligátor jelent meg a csónak mellett, ami jött, arra nincsenek szavak

Tudomány2022.08.29, 13:20

Kannibál aligátort vettek videóra egy floridai parkban.

Mikor vált szét a gombák és az állatok útja? Magyar kutatók jöhettek rá a válaszra

Tudomány2022.08.28, 11:14

Az ELTE Biológiai Fizikai Tanszékének kutatói nemzetközi együttmûködés keretében vizsgálták két látszólag nagyon különbözõ, ám valójában meglepõen közeli rokon többsejtû csoport, az állatok és gombák evolúciós eredetét. A rangos Nature folyóiratban megjelenõ munkájukban a mai genetikai sokféleséget felhasználó, az ELTE-n fejlesztett számítógépes modelleken alapuló evolúciós rekonstrukciót mutatnak be. Az egyes gének történetét egyenként rekonstruáló eljárás segítségével feltérképezték a gombák és az állatok evolúciós útját a komplex többsejtûség felé. Eredményeik szerint a két csoport már meglepõen korán, szinte közvetlenül közös õssüktõl ...

Majdnem szívrohamot kapott az állatorvos, amikor meglátta, mi van a tartályban

Tudomány2022.08.26, 11:10

Rengeteg petét rakott egy nõstény kullancs egy lezárt tartályban. A látszólag hétköznapinak tûnõ peterakás körülményei azonban egészen döbbenetesek.

A gombák és az állatok evolúciós útját térképezték fel az ELTE kutatói

Tudomány2022.08.24, 19:10

Két látszólag nagyon különbözõ, ám valójában meglepõen közeli rokon többsejtû csoport, az állatok és a gombák evolúciós eredetét vizsgálták nemzetközi együttmûködés keretében az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Biológiai Fizikai Tanszékének kutatói.

Bébifóka szökött be egy család otthonába

Tudomány2022.08.19, 11:44

A macskaajtón keresztül egy bébifóka szökött be egy új-zélandi tengerbiológus tengerparttól 150 méterre álló otthonába - számolt be róla pénteken a The Guardian brit napilap online kiadása.

Sétáló cápát filmeztek le - videó

Tudomány2022.08.18, 13:46

Sétáló cápát vettek videóra Pápua Új-Guineában.

A kánikula hõse: egész életében egy kortyot sem iszik ez a sivatagi kisemlõs

Life.hu2022.08.03, 23:48

Víz nélkül kihúzni éveken át akár 50-60 fokos hõségben? Hogyan lehetséges ez? Az állatvilág legstrapabíróbb képviselõi tudják a választ: az evolúció során olyan zseniális adottságokat alakítottak ki maguknak, melyek segítségével akár ilyen mostoha körülmények között is élnek és virulnak.

Ezért lehet kevesebb madarat látni augusztusban

Tudomány2022.08.01, 11:13

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülethez (MME) a nyár utolsó hónapjában rendszeresen érkeznek aggódó bejelentések arról, hogy az emberek feltûnõen kevesebb madarat látnak az addig megszokotthoz képest. Ennek hátterében azonban nem természetvédelmi probléma, hanem a költési idõszak befejezõdése áll.

16 milliárd dolláros kárt okozott egy kígyó és egy béka

Tudomány2022.07.29, 15:55

Két invazív faj, az amerikai ökörbéka és a barna fakígyó 1986 és 2020 között becslések szerint 16 milliárd dollár (6364 milliárd forintjába) kárt okozott a világban - állapította meg egy csütörtökön publikált tanulmány.

Sorozatgyilkossá vált két kardszárnyú delfin, cápákat gyilkolnak Dél-Afrikában

Tudomány2022.06.30, 13:39

Két kifejlett hím kardszárnyú delfin gyilkolja sorra Dél-Afrika nagy fehér cápáit – írja a Live Science magazin cikke.

Nagy zsíros orrokat lakmároztak az õscápák

Tudomány2022.06.29, 10:58

Az ámbráscetek nagy és zsíros orra kedvenc táplálékforrása lehetett az õscápáknak - erre a következtetésre jutottak svájci kutatók hétmillió éves perui bálnakoponyák tanulmányozása alapján.

Kiment a postaládájához az idõs férfi, vérfagyasztó, amit ott látott

Tudomány2022.06.24, 13:29

Kisebb kígyó ejtett el egy nagyobbat az Egyesült Államokban. A jelenség viszonylag ritkának számít a természetben.

Tengeri csillagokat keresett a vízben, amit talált, az maga a borzalom

Tudomány2022.06.23, 12:41

Fókatetemet lakmározó tengeri csillagokat fényképezett egy természetfotós.

Éjszakánként valóságos orgiákat rendeznek az arcunkon ezek a bizarr lények

Tudomány2022.06.22, 11:01

Az emberi pórusokban élõ és éjszakánként az arcunkon párosodó mikroszkopikus atkák szokatlan életmódjuk miatt annyira leegyszerûsödnek, hogy hamarosan eggyé válhatnak az emberrel - derült ki egy új kutatásból.

Különleges jegesmedve-populációra bukkantak

Tudomány2022.06.17, 10:15

Grönland délkeleti részén kutatók egy korábban nem ismert jegesmedve-populációra bukkantak, amelynek nincs szüksége tengerjégre a fennmaradáshoz. A más populációktól genetikailag is eltérõ ragadozók a gleccserek édesvízbõl álló jégdarabjain vadásznak zsákmányra.

Majomdildó fából, lándzsa kaktusztüskébõl - üdv az eszközhasználó állatok világában!

Life.hu2022.06.11, 09:39

A vadon kihívásai gyakran kreatív megoldásokat kívánnak, egyes fajok pedig olyan intelligensen adaptálódtak a trükkös szituációkhoz, hogy azt sok Homo sapiens is megirigyelhetné.

Elõzõ
Következõ