állatkínzás

címke rss

Egy fadarabbal akarta szétverni kutyája fejét, a rendőrség is keresi

Archívum2023.06.29, 13:39

Egy tiszarádi fiatalt azért ítélt el a bíróság korábban, mert a kutyáját kikötötte egy betonoszlophoz, és egy fadarabbal majdnem szétverte a fejét. A helyiek szerint korábban több kutyát is megkínzott. A rendőrség körözi, mert megszökött, nem ment el a pártfogójához – adta hírül a TV2 hírműsora, a Tények.

Dolly szerint bemocskolták a nevét az állatkínzásos üggyel

Archívum2023.06.27, 15:31

Dolly azt mondja, a menedzsere hazudik, fogalma sem volt arról, hogy a gyöngyösi telepen az állatokat ilyen körülmények között tartják. Egykori munkatársa ezzel szemben azt állítja, az énekesnő nélkül nem működetett volna az ebtelep. Most azonban megszólalt az énekesnő is: a Tényeknek adott interjút.

Újabb kínos fordulat az állatkínzással vádolt Dolly ügyében

Archívum2023.06.26, 21:29

A nőt, aki közel 15 évig volt az énekesnő menedzsere, 27 millió forintra bírságolták állatkínzás miatt. Most perre készül és egykori munkaadóját, Dollyt is feljelentette, mert álláspontja szerint az énekesnő kényszerítette borzalmas tetteire.

Meglepő dolog derült ki az állatkínzással vádolt Dollyról

Archívum2023.06.03, 12:07

Újabb információ látott napvilágot Dolly állatkínzási botrányában, megszólalt ugyanis az állatvédő szervezet, amelynek az énekesnő tagja volt.

Megszólalt Dolly az állatkínzási botrányról

Archívum2023.06.02, 14:22

Közleményt adott ki Dolly, miután állatkínzási botrányba keveredett, a menedzsere ugyanis borzasztó körülmények között tartott kutyákat.

Dolly az összes koncertjét lemondta az állatkínzási botrány miatt

Archívum2023.06.02, 09:07

Dolly lemondta az összes koncertjét, addig nem akar fellépni, amíg nem tisztázódik a neve az állatkínzási botrányban.

Egy pár borzasztó körülmények között tartott kutyákat Kaposváron

Archívum2023.06.01, 15:59

Egy kaposvári pár egyre több kutyát vett magához, végül már 8 állattal éltek együtt. Borzasztó körülmények között tartották őket, nem adtak nekik elég ételt és orvoshoz sem vitték a kutyákat.

"Térdig ért a szemét, patkányürülék volt mindenhol" - Szaporítótelepet működtetett Dolly menedzsere

Archívum2023.06.01, 15:17

Nem kímélik Dollyt a kommentelők, miután kiderült, hogy menedzsere, Pál Rita a tanyáján szaporítótelepet tartott fenn, ahonnan állatvédők beteg, rettenetes állapotban lévő sérült kutyákat mentettek ki, de több tetemet is el kellett szállítaniuk. ráadásul nem a tanya az egyetlen, ahol állatokat tartott a menedzser. 

Addig ütötte-verte kutyáját egy pécsi férfi, míg az bele nem pusztult

Archívum2023.05.31, 12:08

Ütötte-verte, rugdosta, és a földön vonszolta kaukázusi juhászkutyáját egy férfi Pécsett, majd amikor az állat már járni sem tudott, ugrálni kezdett rajta. A kutya súlyos belső vérzéseket szenvedett, ami miatt másnap elpusztult. 

Ezer forintot fizetett egy nő egy férfinek, hogy agyonverje a kutyáját Darányban

Archívum2023.05.19, 15:04

A Kaposvári Járási Ügyészség barcsi kirendeltsége állatkínzás, illetve garázdaság vétsége miatt emelt vádat egy ügyben, ahol egy nő megbízta falubeli ismerősét kutyája elpusztításával.

Ezer forintért vert halálra egy kutyát a kegyetlen somogyi férfi - fotó

Archívum2023.05.19, 11:53

Egy nő bízta meg ismerősét azzal, hogy verje halálra a kutyáját. A férfi egy közeli játszótérnél végzett az állattal. Azzal a fejszével ütötte agyon, amit a nőtől kapott.

Soha többé nem tarthat kutyát egy nógrádi kegyetlen állatkínzó

Archívum2023.05.15, 16:01

Korábban már felfüggesztett börtönre ítélték állatkínzás miatt azt a férfit, aki két évvel ezelőtt egy éles tárggyal verte be kutyája koponyáját, azonban nem úszta meg ennyivel. A bíróság egész hátralévő életére eltiltotta az állattartástól is.

Állatkínzás: állatmentők egy felismerhetetlenségig lesoványodott, kopasz német juhászt találtak egy háznál

Archívum2023.05.08, 23:09

Hiába az új állatvédelmi törvény, sok kutyatulajdonos még mindig nem érti, hogy mit jelent az állatkínzás, s hogy nem kizárólag a verés számít annak, hanem többek között az éheztetés is. 

Magára hagyta a kutyáit egy bátonyterenyei nő

Archívum2023.05.04, 15:55

Egy Bátonyterenyén élő nő három kutyát tartott otthon, azonban miután elköltözött, az állatokat nem vitte magával, magukra hagyta őket. Az egyik kutya elpusztult.

Egy komáromi nő teljesen elhanyagolta a rábízott állatokat, egy kutya el is pusztult

Archívum2023.05.04, 12:01

A nőnek az volt a feladata, hogy gondozza a rábízott csüngő malacokat és kutyákat. Ezt nem végezte el rendesen, nem etette rendszeresen az állatokat, gyakran vizük sem volt. Emiatt az egyik kutya el is pusztult.

Elképesztő kínzásokat élt túl egy kiskutya Hajdú-Bihar vármegyében

Archívum2023.04.27, 14:48

Kegyetlen módon bántak egy kutyával Hajdú-Bihar vármegyében. Megverték, meglőtték és fel is akasztották, de az állat túlélte és már jó kezekben van. Rendőrségi feljelentést tesznek az állatkínó vagy kínzókkal szemben – írja a Bors.

Állati tetemek maradványai és kutyaürülék között tartotta a kutyáit egy csetényi férfi

Archívum2023.04.27, 09:28

Állatkínzás miatt indult eljárás egy 57 éves csetényi férfi ellen, mert embertelen körülmények között tartotta a kutyáit. Az állatoknak az volt a szerencséjük, hogy a rendőrök arra jártak és észrevették őket. 

Szamárral fajtalankodott egy vámhídpusztai férfi - A gazda kapta rajta

Archívum2023.04.27, 21:42

Őrizetbe vettek egy brassói férfit, mert egy szamárral közösült egy mezőn. Az állat gazdája szemtanúja volt a történteknek.

Kiskutyákat csomagolt zárt szatyorba, így dobta ki őket egy ismeretlen Miskolcon

Archívum2023.04.25, 22:27

Szívszorító kegyetlenséggel szembesültek egy állatmenhely munkatársai: egy miskolci lakos eldobott kölyökkutyákkal sietett be hozzájuk, miután felfedezte őket egy szatyorba gyömöszölve.

Szöges virslit szórtak kutyáknak több helyen is Budapesten

Archívum2023.04.23, 16:20

Sűrűn előfordul, hogy - nyugodtan írhatjuk: aljas - emberek mérgezett, vagy szöges ennivalót szórnak ki olyan helyekre, ahol sokan sétáltatják a kutyájukat. Februárban a Margitszigeten szórtak szét mérgezett tápot, amitől több állat is rosszul lett. Megyesi Eszter kutyatréner az Origónak elmondta, hogy a gazdák hogyan taníthatják meg a kutyáikat arra, hogy ne egyenek fel semmit a földről. Más kérdés, hogy elgondolkodtató: milyen emberek azok, akik ilyet tesznek.

Dühében olyan erővel vágta földhöz a pitbull kölyköt az ózdi férfi, hogy az azonnal elpusztult

Archívum2023.04.20, 12:13

Ózdi családi házuk udvarán részegen összeveszett az anyával egy férfi egy hónapja. A náluk tartott keverék szuka kutya és hat kölyke tartása kezdett kiabálni. A férfi a szóváltás hatására felvette az udvaron az egyik 5-6 hetes, pitbull jellegű kölyökkutyát, és azt szándékosan nagy erővel földhöz vágta. Az állat azonnal elpusztult.

Egy lábatlani férfi fahusánggal verte a kecskéjét

Archívum2023.04.14, 11:58

A férfi kecskebakja összeverekedett a szomszéd kecskéjével, közben pedig megrongálta a kerítést. Emiatt a férfi brutálisan megverte az állatot egy fahusánggal.

Horror Újbudán: szörnyű körülmények között raboskodott egy sérült asszony és egy rákos kutya

Archívum2023.04.05, 14:14

Az állatvédők egy újbudai pincében borzalmas körülmények között találtak rá egy asszonyra és egy beteg kutyára a XI. kerületi Bartók Béla utcában.

Felvette a saját állatkínzását a UFC sztárja, fellázadtak a rajongói - videó

Archívum2023.03.30, 07:56

A világ vezető ketrecharc-szervezete, a UFC törpenövésű sztárja, Hasbulla Magomedov a saját közösségi oldalán osztotta meg, ahogy otthonában bántalmazza a macskáját.

Légpuskával lőttek fejbe egy macskát

Archívum2023.03.28, 16:43

Egy Pápához közeli településen egy férfi légpuskával lőtt meg egy macskát. Az állat gazdája azonnal értesítette a rendőöket, miután megtalálta az állat fejében a lövedéket.

Bőröndben lévő kutyatetemet találtak a Duna partján

Archívum2023.03.28, 16:14

Olyasmit találtak kirándulók a Népszigeten egy bőröndben, amire nem számítottak – írja a Tények.hu az újpesti Állat- és Természetvédelmi Őrszolgálat Facebook posztja alapján.

Borzasztó körülmények között tartottak több tucat állatot Tennesseben

Archívum2023.03.27, 13:30

A Tennessee állambeli bűnüldöző szervek 34 állatot mentettek ki egy állattenyészetből, ahol az állatok embertelen körülmények között éltek. Az állatok gazdáit letartóztatták, és állatkínzás miatt vádat emeltek ellenük.

Megszólalt a kőbányai macskás nő, aki miatt állítólag 107 állat vesztette életét

Archívum2023.03.23, 15:38

Már négy éve annak, hogy az állatvédők borzasztó körülmények között találtak több macskát és egy kutyát egy kőbányai lakásban. A tulajt, egy nőt a szomszédok jelentették fel, miután már elviselhetetlen bűz terjengett a lépcsőházban.

107 macska elpusztulása miatt áll bíróság elé az egykor ünnepelt magyar testépítőnő

Archívum2023.03.23, 07:14

A Pesti Központi Kerületi Bíróság tárgyalójába kapott idézést K. Júlia. Az egykor Amerikában elismert testépítőként számos versenyen diadalmaskodó, máig aktívan sportoló 62 éves nő egy súlyos állatkínzási ügybe keveredett: a vád szerint 107 macskával és egy kutyával élt együtt kőbányai, 73 négyzetméteres lakásában. Az állatok közül a szörnyű állapotok miatt végül egy sem maradt életben.

Súlyosbításért fellebbezett a kutyái hangszálát elvágó karcagi férfi ügyében az ügyészség

Archívum2023.03.21, 16:46

Súlyosbításért fellebbezett a járási ügyészség annak a karcagi férfinek az ügyében, aki azért vágatta el a kutyái hangszálait, hogy a szomszédokat ne zavarja a szaporítótelepről kiszűrődő csaholás - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség hétfőn az MTI-vel.

Illegális kutyaviadalokat szervezett egy férfi Pest vármegyében

Archívum2023.03.16, 11:37

Örökre eltilthatják a kutyatartástól azt a Pest vármegyei férfit, aki más kutyákkal való harcra képezte ki alultáplált, elhanyagolt kutyáját, és ismerőseivel együtt rendszeresen szervezett illegális állatviadalokat.

Brutális módon, egy baltával végzett egy idős asszony kutyájával a magyar tűzoltó

Archívum2023.03.13, 23:24

Boriszt Püspökszilágyban sokan ismerték, a postás egyenesen imádta, és a faluból kislányok mentek megsétáltatni. Boriszt mindenki szerette, és ő is barátságos volt mindenkivel. Életét egy 81 éves idős asszony mellett élte, aki nagyon szerette és gondoskodott róla.

Félbevágta és megette a saját hörcsögét egy nő

Archívum2023.03.12, 07:02

Egy angliai nő megkínozta, félbevágta, majd megette a saját hörcsögét és mindezt videóra is vette. A nő ellen akkor indult eljárás, amikor a felvételek eljutottak egy állatvédő egyesülethez. A videó elterjedt a közösségi médiában is – írja a DailyStar.

Hónapokig éheztette és elhanyagolta kutyáját egy asszony

Archívum2023.03.06, 13:13

Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bíróság azt a nőt, aki hónapokon át láncra verte, éheztette, és elhanyagolta a kutyáját. Csak azért maradt életben az állat, mert a szomszédok gondoskodtak róla, a rendőrök pedig időben közbeléptek. A főügyészség azt is javasolta, hogy a nőt tiltsák el a kutyatartástól.

Horror Ohióban, több mint 50 állatot tartottak undorító körülmények között

Archívum2023.03.02, 15:51

Illegálisan tartott fogva több mint 50 állatot egy házaspár az otthonában Ohióban. Az állatmentők borzalmas körülmények között találtak rá az állatokra. 

Elképesztő körülmények között szállított kutyakölyköt egy nő

Archívum2023.03.01, 17:29

Többszázezres pénzbüntetésre ítélte a bíróság állatkínzás miatt azt a német nőt, aki három táskába zsúfolt be 18 farncia bulldog kölyköt, majd így utaztatta őket több napig, miközben sem enni, sem inni nem adott nekik. Végül egy hotel dolgozói tetten érték, és értesítették a rendőröket az esetről. Az elsőfokú ítélet nem jogerős, a nő fellebbezett ellene.

Fejszés bérgyilkos végzett egy kutyával Darányban

Archívum2023.02.27, 12:29

A szuka gazdája bérelte fel a gyilkost, mert meg akart szabadulni az állattól.

Hihetetlen, mit talált egy nő egy használt kanapéba varrva

Archívum2023.02.19, 20:20

Egy brazil nő szó szerint sokkot kapott, amikor megtudta, hogy egy használt kanapéval valami mást is megvett. Egy 7 hónapos kiskutyát talált az aljában. A New York Post cikke szerint bevarrta oda valaki.

Megnyúzott, kibelezett macskákat találtak Szombathelyen

Archívum2023.02.12, 17:33

A véres maradványokra egy kutyasétáltató nő bukkanta rá, aki szinte sokkot kapott a látványtól - írta meg a helyi hírportál, amely a fotót is közzétette. 

Több kutyát is megmérgeztek a Margitszigeten - keresik a kegyetlen állatkínzót

Archívum2023.02.10, 12:52

Mérgezett kutyatápot szórt szét valaki a Margitszigeten. A tápból  több kutya is evett, és mind rosszul lett. A rendőrség állatkínzás miatt indított nyomozást.

Lapátokkal ütötték agyon, majd ellopták az őrizetlenül hagyott disznókat egy borsodi településen

Archívum2023.02.08, 16:13

Állatkínzás és lopás miatt is felelnie kell annak a három férfinak, akik borsodi lakóhelyükön az önkormányzat tulajdonában lévő két disznót lapátokkal összeverték, majd a helyszínen feldarabolták és biciklin elszállították.

Láncra verve hagyta magára állatait egy nő egy Veszprém vármegyei faluban

Archívum2023.02.08, 15:26

Egy 33 éves női 2021 októberében az egyik Somló környéki faluban két kutyát és öt macskát hagyott magára láncra kötve, illetve egy melléképületbe bezárva, miután más helyre költözött. A bíróság állatkínzás miatt felfüggesztett fogházra ítélte.

Bőröndök alatt csempészett kutyákat egy román sofőr - videó

Archívum2023.02.06, 13:24

Bőröndök alá rejtve, alig hathetes kölyökkutyákat találtak a NAV pénzügyőrök egy román kocsi csomagtartójában.

Meglőtte szomszédja macskáját egy debreceni férfi - fotó

Archívum2023.01.24, 14:20

Egy debreceni férfi ideges lett, amiért meglátta a szomszéd macskáját az udvarán, ezért egy légpuskával meglőtte az állatott. A szomszéd emiatt később számonkérte, majd pofon ütötték egymást.

Elítélték a fővárosi állatkínzót, akitől több mint tíz kutyát mentettek meg az állatvédők

Archívum2023.01.21, 21:37

Hosszú évek után sikerült elérnie az állatvédőknek, hogy rács mögé kerüljön a Zeusz gúnynévvel illetett budapesti férfi, aki válogatott módszerekkel kínozta a négylábúakat.

Védett ragadozó madarakat kínoztak egy szabolcsi gazdaságban

Archívum2023.01.19, 11:43

Egy szabolcsi gazdaságban előbb a fővadász utasítására négy védett ragadozó madarat befogtak és  elégették őket. Aztán egy vendégvadász kilőtt egy jeladóval ellátott barátkeselyűt, ami Bulgáriából repült ide.

Majdnem betörte kutyája fejét egy nógrádi férfi

Archívum2023.01.16, 17:13

Egész életére eltilthatják az állattartástól azt a 61 éves, nógrádi férfit, aki két éve egy éles tárggyal úgy megütötte a kutyáját, hogy súlyos fejsérülése lett.

Az országúton hagyta magára csontsovány kutyáját a kegyetlen gazda

Archívum2023.01.11, 12:56

Egy évre eltilthatják az állattartástól azt a nőt, aki kutyáját költözéskor kitette az autójából, és magára hagyta az országúton.

Kegyetlen állatkínzás, több kutya tetemét találták meg egy dél-karolinai kukában

Archívum2023.01.11, 11:07

Több kutya tetemet, köztük kölyköket is találtak egy dél-karolinai szeméttárolóban - írja az ABC News.

Kapával támadtak egy kutyát sétáltató családra Budapesten

Archívum2023.01.09, 14:06

Maradandó fogyatékosságot okozó súlyos testi sértés kísérletével és állatkínzással vádolják azt a férfit, aki egy kapával több emberre és egy kutyára is rátámadt Budapesten. 

Előző
Következő