állatkínzás

címke rss

Veszélyben az állatkínzás elleni kampány

Itthon2003.08.26, 13:16

Megtorpant az állatkínzás elleni aláírásgyűjtő akció iránti kezdeti lelkesedés. Az első héten közel 20 ezren, a következő három hét alatt azonban már csak 25 ezren adták nevüket a kezdeményezéshez. Hivatalosan 50, a szervezők szerint gyakorlatban 80 ezer választópolgár támogatására volna szükség ahhoz, hogy a parlament mindenképpen napirendjére tűzze az állatkínzás szigorúbb büntetésének tárgyalását.

370 ezer aláírás az állatkínzók szigorúbb büntetéséért

Itthon2003.09.20, 11:17

Közel 380 ezren, pontosan 379611-en írták alá az állatvédők ívét, melyen azt kérik az Országgyűléstől, hogy szigorítsa az állatkínzásért járó büntetést. A tervek szerint a jövőben több évet is kaphat, aki halálra kínoz egy állatot, szemben a jelenlegi szabályozással, mely maximum 50 ezer forint pénzbüntetéssel sújthatja az állatkínzókat.

OVB: Ötször több aláírás az állatkínzás büntetéséért

Itthon2003.10.27, 21:15

A szükségesnél legalább ötször több, mintegy 270 ezer hiteles aláírás gyűlt össze az állatkínzás bűncselekménnyé minősítése érdekében indított aláírásgyűjtési akció során - állapította meg hétfő esti ülésén az Országos Választási Bizottság (OVB). Az aláírásokat a Belügyminisztérium központi hivatala ellenőrizte.

A kormány is büntetné az állatkínzást

Itthon2003.11.05, 17:24

A kormány is támogatja az állatkínzást büntető, Szili Katalin házelnök és Hegyi Gyula MSZP-s képviselő által kidolgozott törvényjavaslatot. E szerint akár három év börtönt is kaphat, aki állatokat kínoz.

Hiába várta a rendőröket az álarcos állatvédő

Itthon2003.11.28, 15:36

Kutyaálarcban, magát ketrecbe zárva tiltakozott egy brit állatvédő Budapesten a Procter & Gamble magyarországi képviselete előtt a vállalat egyik leánycégének dolgozó laboratóriumban állítólag folyó állatkínzások miatt. Az aktivista azzal számolt, hogy be nem jelentett akciójának a rendőrség vet majd véget, a közelben tartózkodó rendőrök azonban nem avatkoztak közbe. Magyar állatvédők azért nem csatlakoztak a demonstrációhoz, mert nem akarnak rágalmazási ügybe keveredni.

Ketrecbe zárt állatvédő tiltakozik a kutyakínzás ellen

Itthon2003.11.28, 09:51

Egy magát ketrecbe záró és kutyaálarcot viselő brit állatvédő demonstrál pénteken Budapesten a Procter & Gamble egyik cégénél állítólag zajló állatkínzások miatt. A PETA állatvédő szervezet állítja: rejtett felvételekkel tudják bizonyítani, hogy egy amerikai laboratóriumban különös kegyetlenséggel bánnak az állatokkal.

A parlament egyetért az állatkínzás büntetésével

Itthon2003.12.08, 23:10

Nagy többséggel egyetértett a parlament hétfőn azzal a népi kezdeményezéssel, amely a Büntető-törvénykönyv módosítását szorgalmazza annak érdekében, hogy az állatkínzás bűncselekménynek minősüljön.

Bűncselekmény lesz az állatkínzás

Itthon2003.12.09, 20:07

Módosításokkal az ellenzék is támogatja azt a kormánypárti törvényjavaslatot, amely a büntető törvénykönyv (Btk.) módosításával bűncselekménnyé minősítené az állatkínzást.

Az állatkínzás büntetéséről vitázik a parlament

Itthon2004.02.17, 10:48

Kedden kezdődik a parlamentben az állatkínzást bűncselekménnyé minősítő törvénytervezet részletes vitája. A javaslat értelmében az eddig legfeljebb 50 ezer forintos bírsággal sújtott állatkínzás akár hároméves börtönnel büntethető bűncselekmény lenne. A szigorításra az állatvédők tavaly több mint 350 ezer aláírást gyűjtöttek össze, miután egy Fadd-Domboriban halálra kínzott kutya esete nagy közfelháborodást keltett. A javaslat általános vitája decemberben a szokásosnál élénkebb volt az Országgyűlésben.

Bűncselekmény lett az állatkínzás

Itthon2004.03.08, 19:58

Az Országgyűlés hétfőn elfogadta a Büntető törvénykönyv azon módosítását, amely bűncselekménynek minősíti az állatkínzást. A jövőben az eddig legfeljebb 50 ezer forintos bírsággal sújtott állatkínzás akár kétéves börtönnel büntethető bűncselekmény lesz. A tiltott állatviadalok rendezőire pedig akár hároméves börtönbüntetés várhat.