állásinterjú

címke rss
Több mint 1 millió forintot csaltak ki egy fiatal nőtől álláslehetőség ígéretével

Több mint 1 millió forintot csaltak ki egy fiatal nőtől álláslehetőség ígéretével

Különösen kifinomult, egyben a szokásosnál is aljasabb csalási módszer áldozata lett egy fiatal brit nő. Az áldozatot a WhatsApp üzenetküldő alkalmazáson keresztül hálózták be a csalók, kecsegtető munkalehetőséggel. Végül közel 3.000 fontját csalták ki.

Három éven át 16 állása volt egy nőnek, de sehol sem jelent meg dolgozni

Gazdaság2023.09.08, 14:18

Egy kínai üzletasszony három éven át 16 különböző vállalatnál dolgozott egyszerre, mégsem jelent meg egyik munkahelyén sem. Mint kiderült, az asszony egy gigantikus, 53 ál-munkavállalót érintő, és 7 millió dollárnyi kárt okozó bércsalás résztvevője volt.

Kiderült, melyek a legnépszerűbb munkáltatók a fiatalok körében

Gazdaság2023.08.07, 09:05

A Zyntern.com idei felmérése szerint a pályakezdők körében a Robert Bosch Kft. lett a legnépszerűbb munkáltató. A második helyezést a Magyar Telekom Nyrt. nyerte el, míg a harmadik helyen az OTP Bank Nyrt. végzett. A kutatási eredményekből az is kiderül, hogy a fiatalok közel fele tervez külföldön elhelyezkedni a következő öt évben belül, így nem meglepő, hogy a munkáltatói típusok közül a nemzetközi nagyvállalatokat preferálják a legtöbben. A Zynternship Awards a legnépszerűbb munkáltatókon kívül azt is bemutatja, hogy a céges programok és kampányok közül melyik nyerte el leginkább a Z generáció tetszését.

Jelek, melyek gyanút kelthetnek benned egy állásinterjún: ezt a két kérdést mindenképpen tedd fel

Life.hu2023.07.05, 22:22

Egy állásinterjún a cég mindig a legszebb arcát mutatja feléd. A te feladatod, hogy megítéld, vajon a mézesmázos kép mennyire egyezik a valódi munkakörülményekkel.

Száguldó kocsik felé gurult egy babakocsi, egy hős férfi mentette meg a gyereket - videó

Nagyvilág2023.05.10, 13:46

Az évek óta hajléktalan és munkanélküli Ron Nessman éppen egy állásinterjúról távozott, amikor észrevette, hogy egy babakocsi véletlenül a forgalmas úttestre gurult. Megmentette a babát, majd az állást is megkapta - írja a The Guardian.

Ha ezen a teszten elbuksz, tuti, nem vesznek fel ehhez a népszerű céghez

Life.hu2023.04.15, 15:02

Trent Innes, a Xero Australia technológiai vezetője egy sajátos módszert alkalmaz az állásinterjúkon, hogy megállapítsa, alkalmas-e a jelölt a munkahelyre. A szokatlan „kávéteszt" célja, hogy a jelentkezők hozzáállását felmérje, és a munkahelyi kultúrába való beilleszkedési képességét vizsgálja.

37 évvel a jelentkezés után hívták be ezt a nőt állásinterjúra, felvették

Life.hu2022.12.25, 14:48

Marcella Primiceri 1985-ben jelentkezett egy iskolába mindenesnek, ám majdnem 40 évet kellett várnia potenciális munkáltatói visszajelzésére. 

Deepfake videókkal jelentkeznek a távmunkákra

Techbázis2022.06.30, 11:12

Még élő videóinterjút is próbáltak már retusálni az álcájuk fenntartása érdekében.

Előre megrendezett állásinterjúk miatt nyomoznak egy amerikai nagybanknál

Gazdaság2022.06.11, 13:19

Büntetőeljárás keretében vizsgálja a New York-i ügyészség a Wells Fargo toborzási gyakorlatát - írja a The New York Times információira hivatkozva a Világgazdaság. 

Hogyan függ össze az álláskeresés az önismerettel? Europass - Erasmus+ Karriernap

Unilife.hu2021.11.05, 19:03

Számos remek előadás fültanúi lehettünk a Tempus Közalapítvány karriernapján. A rendezvény célja az volt, hogy az egyetemi hallgatók megismerhessék, hogyan hasznosulhat a nemzetközi tapasztalatszerzés a munkaerőpiacon. Első vendégük Morvai Brigitta, a Randstad Hungary branch managere volt.

Előző
Következő