államtitkár
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Pénzügyminisztérium
- Keller László
- Orbán Viktor
- Orbán-kormány
- SZDSZ Országos Tanácsa
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Kutató és államtitkár is lehet Molnár utóda
Az [origo] információi szerint két-három nevet fontolgatnak komolyabban az SZDSZ-ben, aki szóba jöhet Molnár Lajos utódaként. Több forrásunk is azt mondta: az esélyesek között van Horváth Ágnes, a tárca jelenlegi államtitkára. Mihályi Péter közgazdász előnye, hogy erélyesen kiállna a több-biztosítós rendszer mellett, Fodor Gábor támogatásával pedig Ungár Klára lehet a befutó. Döntés legkorábban jövő csütörtökön lehet.
Száznál több jelentés szól a fenyegetésekről
A szeptemberi kormányellenes tüntetésekre ráépülő alkotmányellenes szervezkedések új kihívások elé állították a szolgálatokat - mondta Gál. J. Zoltán. Az államtitkár számszerűsítette a fenyegetésekről szóló jelentéseket.
Szerda reggelig folyhat az áramvita
A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) szerdán reggel várja a villamosipari dolgozók sztrájkbizottságának megállapodástervezetét, és ha az előrelépés a jelenlegi ajánlatukhoz képest, akkor kész elfogadni - mondta Garamhegyi Ábel államtitkár.
Két év múlva utazhatunk vízummentesen Amerikába
Az amerikai kormány két héten belül a washingtoni kongresszus elé terjeszti a vízumügy megoldását célzó javaslatát. Ebből kedvező esetben már tavasszal törvény válhat az amerikai belbiztonsági minisztérium államtitkára szerint.
Korainak tartják az életfogytiglan eltörlését
Az új büntető törvénykönyvben is szerepelni fog a büntetések között az életfogytig tartó szabadságvesztés az igazságügyi tárca szerint. Vannak olyan civil szervezetek, amelyek ezt ellenzik, mert szerintük az embertelen bánásmód kategóriájába tartozik. A minisztérium államtitkára szerint azonban a magyar társadalom egyelőre nem fogadná el a szankció megszüntetését.
Csak a hidegtől féltik a budapesti Dakar-rajtot
Napokon belül a kormány elé kerül az esetlegesen Budapestről rajtoló Dakar-rali anyagi hátterét vizsgáló tanulmány. Ujhelyi István államtitkár szerint azonban már most kijelenthető, hogy megéri a befektetés, az ötszázmilliós jogdíjnál és a rendezési kiadásoknál több pénzt hozna a magyar költségvetésnek a világhírű esemény.
Bizonyításra várnak a németek szemétügyben
Németország komolyan veszi a szemétkérdést, és vissza is viszi a Magyarországon talált szemetet, ha bizonyítást nyer, hogy onnan származik a hulladék. Michael Müller környezetvédelmi államtitkár szerint a német kormány politikája válna hiteltelenné, ha nem lépnének fel a hasonló ügyek ellen.
- címkék:
- államtitkár
- Németország
- Címkefelhő »
A vártnál kedvezőbb a 2006-os hiány
Kedvezőbben alakult a vártnál a 2006-os évi államháztartási hiány. A deficit a GDP 8,7 százalékát tette ki 2006-ban, ez 7 milliárd forinttal kevesebb a számítottnál. Tátrai Miklós, a pénzügyminisztérium államtitkára szerint már érezhetőek a kormány második félévben tett intézkedéseinek kedvező hatásai.
Mégis telezsúfolják államtitkárokkal a MeH-et
Bár a tavaly nyári kormányalakításkor a spórolás és a hatékonyabb állam jegyében kevesebb államtitkárt bíztak meg, pénteken öttel gyarapodik a számuk. Az öt kinevezéssel a Miniszterelnöki Hivatalban ismét annyi államtitkár lesz, mint az első Gyurcsány-kormány alatt.
Hét havi plusz fizetés járna a legjobban teljesítőknek
A közigazgatásban dolgozók jövőre már a teljesítményük alapján kapják jutalmukat. A legrosszabbak nem kapnak egy forintot sem - mondta el a Napi Gazdaságnak Szetey Gábor államtitkár, a közigazgatás új személyzeti főnöke.
Petrétei elégedett Gergényivel
Petrétei József rendészeti miniszter még nem döntött Gergényi Péter nyugdíjazási kérelméről, de egy csütörtöki találkozón államtitkára szerint azt mondta, elégedett a munkájával, szívesen venné, ha maradna a rendőrfőkapitány. Demszky Gábor is marasztalja a BRFK vezetőjét. Információink szerint aktív nyugdíjaséletre készül Gergényi Péter.
Tátrai Miklós lehet a PM új államtitkára
Veres János pénzügyminiszter Tátrai Miklóst, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium szakállamtitkárát javasolja pénzügyi államtitkárnak - tájékoztatta közleményben a Pénzügyminisztérium pénteken az [origo]-t. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök elfogadta Veres János javaslatát a Pénzügyminisztérium államtitkári posztjának betöltésére.
Pár napig nem gyűlésezik a Fidesz
Az elkövetkező három nap során biztosan nem lesz Fidesz-gyűlés a Kossuth téren. Ezt a csütörtöki rendezvény műsorvezetője jelentette be, de a közönség figyelmébe ajánlott több más eseményt. A főszónok Varga Mihály a nemrég a Pénzügyminisztériumból távozott államtitkárt nevezte a kormány egyetlen igazmondójának.
Két évig nem nőhetnek a reálbérek
Katona Tamás, a Pénzügyminisztérium államtitkára kijelentette: a következő két évben nem nőhetnek a reálbérek - írja a Napi Gazdaság.
Két évig nem nőhetnek a reálbérek
A kormány által tervezett, jövő évi 2,2 százalékos GDP-növekedés igen konzervatív, némileg kisebb a kutatóintézetek prognózisánál, eszerint a következő két évben nem nőhetnek a reálbérek - jelentette ki Katona Tamás, a Pénzügyminisztérium államtitkára.
A hajlíthatatlan focibolond lesz a pápa új helyettese
Több focimeccset közvetített élőben, énekelt diszkóban - többek között ezekről ismert Tarcisio Bertone genovai érsek, aki szeptember 15-étől pápai államtitkár, azaz a vatikáni diplomácia vezetője és a pápa hivatalos helyettese lesz. Bertone sokak szerint közvetlensége ellenére a keményvonalas vatikáni politika egyik őre. Igazi hajlíthatatlannak tartják, amit bizonyított az amerikai pedofilügy óvatoskodó kezelésével és azzal is, hogy az abortusztablettát szedő nőket a gyerekgyilkos Heródeshez hasonlította.
- címkék:
- Vatikán
- Heródes
- pápa
- államtitkár
- diplomácia
- Címkefelhő »
Az energiafű valós alternatívát jelent
A mezőgazdasági energia nem csak a környezetet és a vidéket kíméli, de a gabonafelesleg problematikáját is részben megoldja. A megújuló energiát ráadásul az unió is támogatja, hét év alatt 1000 milliárddal - mondta Gőgös Zoltán, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) államtitkára szerdán, egy üllői rendezvényen.
Aprópénzt spórolnak a szakállamtitkárokon
Nagyszabású állami karcsúsítást hirdetett a kormány, de például a szakállamtitkárokon gyakorlatilag semmit sem sikerült spórolni, szinte pont ugyanannyi fizetést kapnak összességében, mint korábban a helyettes államtitkárok. Az államtitkárok száma harmadára csökkent, ők most havi 14 millió forintba kerülnek. A kormányzati takarékoskodás következtében a minisztereken havi 6 milliót sikerült megtakarítani.
Nem engedett a húszból az SZDSZ
Bár már több kormányzati ügyben is engedni kényszerültek a szabad demokraták, az áfával kapcsolatos új elképzelésnél sarkukra álltak, és végül a kormány maradt is a megszorító csomagban szereplő eredeti tervnél. Sőt, az áfaügyben a kormányfő is a Pénzügyminisztérium államtitkárát hibáztatta.
Miniszteri biztos az Operaház élén
Vass Lajos, a kulturális tárca korábbi államtitkára miniszteri biztosként vezeti fél évig az Operaházat - jelentette be szerdán Hiller István kulturális miniszter. Vass Lajos a terveiről nem árult le részleteket.
Már nem kap pénzt a kórháztól az államtitkár
Lemondott a Bajcsy-Zsilinszky Kórháznál betöltött felügyelőtanácsi tisztségéről Arató Gergely, az Oktatási Minisztérium politikai államtitkára. Arató azért döntött így, mert a kampányra szeretne koncentrálni, és nem akar újabb politikai vitát a posztja miatt. A tisztségért havi 86 ezer forintot kapott, a jogszabályok szerint vitathatóan, emiatt a Fidesz többször is támadta.
Sötétben botorkált Torgyán és Szabadi
Torgyán József volt agrárminisztert kedden tanúként hallgatta meg a bíróság az egykori államtitkár, Szabadi Béla ellen hűtlen kezelés miatt folytatott büntetőperben. Torgyán hosszúra nyúlt tanúvallomásából kiderült, hogy számos más tisztsége és "koalíciós partneri" teendői miatt a rábízott minisztériumot csak "elviekben" tudta irányítani, így számos dologról nem is volt tudomása. A volt miniszter az [origo] kérdésére elmondta, ártatlannak tartja Szabadit, akit szerinte súlyosan meghurcoltak az eljárás során.
Csökkentenék az államtitkárok számát
Sokkal kevesebb politikai államtitkár, tárca nélküli miniszter, kormánybiztos és politikai tanácsadó lehet a jövőben, legalábbis egy törvénytervezet szerint. A Népszabadság birtokába került javaslat a kormányfő hatáskörébe utalná a tárcák létszámának megállapítását.
Rejtélyes tanácsadókra költ a belügy
Egy cégnek csak az a feladata havi 300 ezerért, hogy Juhász Gábor belügyi államtitkárt fotózza nyilvános szereplésein - derült ki az [origo] birtokába került belügyminisztériumi szerződéslistából. Emellett a belügy több olyan tanácsadót is foglalkoztat, akiknek nincs pontosan rögzítve, hogy mi a feladatuk, mások pedig olyan munkát végeznek, amelyre a tárca külön szervezeti egységeket tart fenn. Egy MSZP-s képviselő is ad pénzért tanácsokat a miniszternek. A BM eddig nem reagált megkeresésünkre a szerződésekkel kapcsolatban.
Másfél milliárdot követelnek a katolikus iskolák
Az egyház szerint az állam másfél milliárd forinttal tartozik a katolikus iskoláknak. Az egyházügyi államtitkár azonban nem tartja megalapozottnak a követelést - írja a Népszabadság.
Molnár Albertet javasolja államtitkárnak Veres
Molnár Albertet javasolja politikai államtitkárnak PM-be a pénzügyminiszter. A minisztérium közigazgatási államtitkáráról már korábban ismertté vált, hogy az üzleti életbe távozik. Molnár kinevezését a köztársasági elnöknek kell jóvá hagynia.
Felmentették a kábítószerügyi államtitkárt
Felmentették a kábítószerügyekért felelős helyettes államtitkárt, Gábor Edinát - tudta meg a Klubrádió. A döntést egyelőre nem indokolták.
Távozik a gazdasági tárca államtitkára
Egy korábbi megállapodás alapján Gaál Gyula december 31-vel távozik a Gazdasági Minisztérium politikai államtitkári pozíciójából - közölte Merényi Miklós, a tárca szóvivője.
Három miniszter él szolgálati lakásban
Jelenleg kevesebb állami vezető él szolgálati lakásban, mint a kilencvenes évek közepén - írja a Népszabadság. Az új miniszterek közül hárman, az államtitkárok közül pedig négyen igényeltek szolgálati lakást. A bérleti díjat az állam, a rezsit és a kisebb javításokat viszont az állami vezetők fizetik.
- címkék:
- államtitkár
- rezsi
- lakás
- Népszabadság
- Címkefelhő »
Először kapott afrikai nő Nobel-békedíjat
Wangari Maathai kenyai környezetvédelmi államtitkár kapta az idei Nobel-békedíjat. Ő az első afrikai nő, akit ezzel a jutalommal kitüntettek. 1977-ben alapította Zöld Övezet Mozgalom néven azt a szervezetet, amely Afrika elsivatagosodó területein fák millióit ültette el. Sokat tett az afrikai nők jogaiért, és évek óta követeli, hogy a gazdag országok engedjék el a legszegényebb államok adósságait.
Az al-Kaida hangjára vadászik az NBH
Ajman az-Zavahri hangját keresik a magyar titkosszolgálatok. Erre azért van szükség, hogy meggyőződjenek róla, valóban érinti-e Magyarországot is a terrorszervezet legutóbbi fenyegetése - írja a Népszabadság. A titkosszolgálatokat ellenőrző államtitkár szerint nincs adat arról, hogy itthon vagy a térségben működne al-Kaida-sejt.
Gyurcsány menesztését tervezi Medgyessy
Ősszel leváltja a sportminisztert a kormányfő - írja a Népszabadság. A lap szerint a menesztésre Gyurcsány Ferenc egyre kritikusabb hozzáállása miatt kerül sor. Az útódja várhatóan az eddigi államtitkár, Mesterházy Attila lesz. A hírt az [origo] megkeresésére az érintettek nem kívánták kommentálni.
Menesztik a pénzügyi tárca államtitkárát
Draskovics Tibor pénzügyminiszter szerdán kezdeményezte Terták Elemér közigazgatási államtitkár felmentését, és döntött Cserés Ákos helyettes államtitkár felmentéséről is - közölte a pénzügyi tárca. Terták Elemér mindössze fél évig volt a tárca államtitkára.
Lemondott a környezetvédelmi államtitkár
Június 30-i hatállyal lemondott Kis Zoltán, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium politikai államtitkára. Döntését azzal indokolta, hogy nem tudta kellőképpen érvényesíteni az agrár-környezetvédelemmel és tájgazdálkodással kapcsolatos elképzeléseit.
Fittyet hánynak a politikusok az adatvédelemre
Egyre többször sértik meg az adatvédelmi előírásokat országgyűlési, önkormányzati képviselők, miniszterek és államtitkárok az adatvédelmi ombudsman szerint. Az állásfoglalás csütörtöki kiadása összefügg a Keller László közpénzügyi államtitkár tevékenységével kapcsolatos vizsgálattal.
Fidesz: akár Tóth András is figyelmeztethette Kulcsárt
Akár a titkosszolgálatokért felelős államtitkár is figyelmeztethette a sikkasztással gyanúsított Kulcsár Attilát arra, hogy lehallgatják - jelentette ki a brókerbotrányt vizsgáló bizottság fideszes elnöke, Demeter Ervin sajtótájékoztatóján. A testület ezúttal a kormánypárti képviselők miatt nem tudott érdemi munkát végezni. Tóth András államtitkár szerint Demeter valótlanságot állít.
Kilenc év alatt átfegyverzik a magyar haderőt
Jövő év közepén teljes egészében önkéntes haderő váltja fel a sorkatonai szolgálatot - jelentette ki a honvédelmi államtitkár a parlamentben. 2013-ban pedig már a katonák a NATO-ban megszokott munka- és személyi körülmények között dolgozhatnak a honvédelmi tárca hosszú távú fejlesztési tervei szerint.
Korrupciós vádak miatt lemondott egy francia államtitkár
Lemondott tisztségéről egy francia államtitkár, aki ellen korrupciós ügyek miatt vizsgálat indult. A politikust azzal vádolják, hogy polgármester korában kenőpénzeket fogadott el.
Régi címén éledt újjá a MeH honlapja
A kancellaria.gov.hu helyett a jövőben ismét a meh.hu-n érhető el a Miniszterelnöki Hivatal honlapja. A honlapot az elektronikus közigazgatás megvalósítása érdekében újították meg, szerkezetében hasonlít a magyarorszag.hu-ra, amelyet az elektronikus ügyintézés kapujának szán a MeH. Baja Ferenc államtitkár szerint elsősorban azért váltottak vissza a meh.hu domainnévre, mert kancellária nincs is Magyarországon.
Keller: Büntetőjogilag is értékelik az ÁSZ-jelentést
Keller László közpénzügyi államtitkár szerint az M7-es felújításáról készült ÁSZ-jelentés számos olyan hibát megfogalmaz, amely felveti a büntetőjogi felelősséget. Az államtitkár úgy vélte: nemcsak drágán újították fel az autópályát, de az még balesetveszélyes is.
Keller: Stumpf is felelős a milliárdok elherdálásában
A közpénzügyi államtitkár az Orbán-kormány kancelláriaminiszterét is felelősnek nevezte, hogy közpénzek milliárdjait vonták ki az állami ellenőrzés alól minisztersége idején. Mindezt az előző ciklus informatikai beruházását vizsgáló Kehi-jelentés alapján mondta az államtitkár, akinek ez alapján intézkedéseket kell javasolnia kormánynak.
Augusztus végén utazik Kínába Medgyessy
Háromnapos munkalátogatásra Kínába utazik Medgyessy Péter. A kormányfőt miniszterek, államtitkárok és üzletemberek kísérik el. Kínában 44 éve nem járt magyar miniszterelnök - írja a Népszabadság.
Fidesz: Szilvásy módosíttatta a Kehi-jelentést
Szíjjártó Péter fideszes képviselő szerint birtokukban van két levél, amely bizonyítja, hogy Szilvásy György államtitkár, Gyurcsány Ferenc sportminiszter üzlettársa kérésére változtatta meg a Kehi új vezetése a balatonöszödi kormányüdülő eladásáról szóló jelentését. Az üdülőt Gyurcsány cége szerezte meg. A Kehi korábban kifogásolta, most már azonban rendjén valónak találja az üzletet. A vádakat mind Szilvásy, mind a kormányszóvivő tagadta.
Távozik posztjáról Stefano Stefani
Lemondott hivataláról Stefano Stefani olasz államtitkár, aki németgyűlölő kinyilatkoztatásával elérte, hogy Gerhard Schröder német kancellár lemondja olaszországi nyaralását, komoly politikai vihart kavarva ezzel. Schröder a lemondás ellenére sem változtatja meg nyaralási terveit, nem vonja vissza olaszországi nyaralása lemondását.
Egy olasz államtitkár szerint hipernacionalisták a németek
A németek "szőke hipernacionlaisták", akik "nagyképűek, hangosak és szörnyűek" - legalábbis egy olasz államtitkár szerint. Stefano Stefani kijelentései miatt újabb próbát kell kiállnia az olasz kormányfő nácizása miatt amúgy is feszült olasz-német viszonynak. Silvio Berlusconi vonakodva bejelentett megbánása ellenére Gerhard Schröder azzal fenyegetőzik, hogy nem Olaszországba utazik nyaralni az újabb sértések miatt.
Tárgyalni hívja az OCÖ-elnököket az államtitkár
Hatszemközti megbeszélést kezdeményez az OCÖ magát legitimnek tekintő két elnökével Teleki László. A romaügyekért felelős államtitkár az elnökség körüli jogértelmezési vitát akarja megoldani. Kolompár Orbán személyi kérdésekről nem kíván tárgyalni - írja a Népszabadság.
Schröder lemondhatja olaszországi nyaralását
Gerhard Schröder német kancellár olaszországi nyaralásának lemondásával fenyegetőzik, ha büntetlenek maradnak egy római államtitkár német turistákra tett megjegyzései - jelentette hétfőn a Der Tagesspiegel című berlini lap, előzetesen közreadva információját.
Mindenki összeesküvést sejt
Egymást vádolja a kormány és az ellenzék a Polt Péterről, illetve Szász Károlyról készült, ismeretlenek által készített vádaskodó iratok kapcsán. Áder János Medgyessy Pétert támadta az ügy miatt, korábban a kormány vádolta a Fideszt. Keller László közpénzügyi államtitkár elismerte, hogy már tavaly nyáron vizsgálta a pénzügyi felügyelet gyanús ügyeit. Az erről készült, titkosított jelentés részletei szerepelnek a névtelenül készült PSZÁF-jelentésben, az államtitkár szerint illetéktelen kezekbe került a dokumentum. Kiderült az is, Keller idén tavasszal kezdeményezte Szász Károly visszahívását.
Cégek és barátság miatt távozik az államtitkár
Gyurcsány Ferencel közösen irányított vállalkozások és régi barátságuk miatt távozik Szilvásy György, a GYISM közigazgatási államtitkára a tárcától. Az államtitkár még nem döntött arról, hogy hol dolgozik tovább, de elképzelhető, hogy újabb kormányzati megbízatást vállal. Az államtitkár közölte azt is, hogy kapott ajánlatokat további kormányzati szerepvállalásra, emellett már magáncégek is megkeresték.