államháztartás

címke rss

Rekord közelébe nőtt az államadósság az első negyedévben

Gazdaság2014.05.19, 11:55

Az államháztartás bruttó adóssága a GDP 84,6 százalékára nőtt, 24 904 milliárd forint volt március végén. Ezzel az érték megközelítette a valaha mért legnagyobb arányt, a 2010-es 85,5 százalékot. A tendencia egyértelműen növekvő, már az áprilisban közzétett adat sem volt rózsás, ráadásul a tavaly év véigi jobb érték is kissé kozmetikázott volt.

Varga örül a 200 milliárddal kisebb hiánynak

Gazdaság2014.01.03, 12:19

A 2013-as költségvetési hiány a többször megemelt tervnél közel 200 milliárd forinttal kisebb, de az eredetileg elfogadottnál jó 80 milliárd forinttal nagyobb lett. Egy-két bank vonulhat ki Magyarországról a nemzetgazdasági miniszter szerint.

Megemelt hiánnyal fogadták el a költségvetést

Gazdaság2013.11.26, 10:56

Közel 16 ezer milliárd forint bevétele lesz jövőre a kormánynak a most elfogadott költségvetés szerint, de csaknem 17 ezer milliárd forintot költ el. A képviselők megnövelték a hiányt, amely már eddig is a határon billegett.

Kap még 14 milliárdot a BKV

Gazdaság2013.11.25, 20:46

Két nagyobb, összesen 74 milliárd forintot megmozgató, és valójában hiánynövelő módosítást fogadott el a parlamenti többség a jövő évi költségvetés hétfői szavazásán. Arra ügyeltek, hogy papíron rendben legyen a büdzsé.

A kormánynak el kéne felejtenie néhány népszerűségnövelő lépést

Gazdaság2013.10.04, 17:10

Nincs pénz sem a családi adókedvezmény kiterjesztésére, sem a tanári béremelésre, sem a téli közmunkaprogramra, sem a devizahiteles-mentésre, sem a húsáfa csökkentésére, ha a kormány nem szeretné, hogy a költségvetési hiány újra 3 százalék fölé szaladjon, így számolta ki a Költségvetési Felelősség Intézet Budapest. A magyar gazdaságban középtávon nincs nagyobb potenciál félszázalékos növekedésnél, és az államadósság még egy darabig 80 százalékon ragadhat, vélik.

A sport a 2014-es költségvetés legnagyobb nyertese

Gazdaság2013.10.01, 11:09

A jövő év a stadionépítések, sportcsarnokbővítések, tanuszoda- és tornaterem-építések, világversenyekre való felkészülés jegyében zajlik. A sporton kívüli területek jó részére is több pénz jut, de a családi pótlékot és az állami dolgozók bérét befagyasztva tartja a kormány. A hiányt és az államadósságot a kritikus szint alá tervezték, miközben a kockázatok ellensúlyozására hivatott tartalékot megfelezik.

A jegybank hisz a kormány számaiban

Gazdaság2013.09.26, 11:39

Jövőre a gazdaság 2,1 százalékkal fog pörögni, a hiány 2,9 százalék lesz, alatta marad az uniós kritikus szintnek, az infláció pedig 2,4 százalékos lesz - ezt mondja a Matolcsy György vezette jegybank. Lényegében ugyanígy gondolja a kormány is. A jegybank három hónap alatt meggondolta magát, szerintük idén mégsem fognak lényegesen kevesebben dolgozni a versenycégeknél, sőt, kissé több embernek adnak munkát a magáncégek.

Kicsit merész a kormány a Költségvetési Tanács szerint

Gazdaság2013.09.23, 16:15

Nagyon ki van centizve a jövő évi költségvetés mostani verziójában a hiánycél és az államadósság szintje a Költségvetési Tanács szerint. A szabályoknak mindenesetre megfelel a büdzsé tervezete. Az áfánál százmilliárd forintnál is nagyobb felülbecslés lehet, a felsőoktatásra és a kátyúzásra, utak fenntartására valószínűleg többet kell majd költeni, mint amit most tervez a kormány, vélik.

Három százalék alatt marad a megemelt hiánycél

Gazdaság2013.09.16, 15:25

Az eddig tartott 2,7 helyett 2,9 százalékra emeli a kormány a jövő évi költségvetés hiánycélját, értesült az Origo. Ezzel 60-70 milliárd forintos költési mozgásteret nyer a fél év múlva esedékes választásokra készülő kabient.