Alkotmánybíróság

címke rss

Ab: az idő múlása nem szünteti meg az ügyféli jogállást

Archívum2019.10.29, 18:31

Az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panasz alapján megsemmisítette a Veszprémi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság építésügyben hozott végzését. A grémium úgy ítélte meg, hogy az ügyféli jogállást érintően a hatóság által kiadott állásfoglalás, amely a szabályszerű értesítés vizsgálata nélkül, az eltelt időtartamra hivatkozással utasította el az indítványozók ügyféli jogállásra irányuló kérelmének vizsgálatát, nem biztosított lehetőséget az indítványozók számára a törvényben garanciális előírásként rögzített önálló jogorvoslati út igénybevételére.

Lengyel alkotmánybíróság: Lelkiismereti okokból elutasítható egy piaci megrendelés

Archívum2019.06.26, 20:15

A lengyel alkotmánybíróság szerdán alkotmányellenesnek találta azt a bírósági döntést, amely szerint büntethető egy piaci szolgáltatás megtagadása. Az ügy hátterében az áll, hogy korábban egy nyomdász nem volt hajlandó elfogadni egy LMBTI-lobbi által igényelt megrendelést, arra hivatkozva, hogy azok tartalma ellenkezik lelkiismeretével. Az alkotmánybíróság tehát nem engedett a zsarolásnak, miszerint egy kisebbség rákényszertítheti akarát bárkire akkor is, ha azzal az illető nem ért egyet. 

Zöld utat adott a Stop Sorosnak az Alkotmánybíróság

Archívum2019.02.28, 13:05

Az Alkotmánybíróság elutasította azt az alkotmányjogi panaszt a Stop Soros ügyében, amit a Soros György által busásan támogatott Amnesty International adott be. Egy másik döntésében pedig Trócsányi László igazságügyi miniszternek adott igazat a taláros testület az Európai Bizottsággal szemben.

Paczolay: Egyre inkább politikai testület a velencei bizottság

Archívum2018.10.16, 11:26

Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság volt elnöke és a velencei bizottság tiszteletbeli elnöke szerint a bizottság egyre inkább politikai testületként működik. Munkahelyéről, az strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságáról elmondta, az határozottan más logika mentén szerveződik, mint a nemzeti bíróságok, emberi jogi témák mentén pedig a strasbourgi bíróság egyre több összeütközésbe kerülhet az Európai Unió Bíróságával.

A cégvezetőknek kevésbé kell rettegniük a kényszertörléstől a jövőben

Archívum2018.10.09, 15:35

Az Alkotmánybíróság (Ab) Magyar Közlönyben hétfőn kihirdetett határozata 2018. december 31-ei hatállyal megsemmisítette a cégnyilvántartásról szóló 2006. évi V. törvénynek azt a rendelkezését, amely szerint ha egy céget kényszertörlési eljárásban törölnek a cégjegyzékből, akkor eltiltják azt, aki az eljárás megindításakor vagy az azt megelőző évben vezető tisztségviselő, korlátlanul felelős tag, korlátolt tagi felelősséggel működő gazdasági társaságban többségi befolyással rendelkező tag volt.

Alkotmánybíróság: A Hungaroring közérdek, de nem hangoskodhat

Archívum2018.10.05, 05:32

Bírói kezdeményezésre az Alkotmánybíróság megvizsgálta annak a rendeletnek az alkotmányosságát, ami alapján a Hungaroring és a Pannónia-Ring magasabb zajvédelmi határértékekkel működhet.

Az Alkotmánybíróság is elutasítja a Soros-Sargentini jelentést

Archívum2018.09.21, 11:23

A Soros-Sargentini-jelentést bírálta Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnöke, derül ki az MTI híréből.

Alkotmányellenes a vízgazdálkodási törvény módosítása

Archívum2018.08.29, 10:38

Alkotmányellenes a vízgazdálkodási törvény júliusban megszavazott módosítása - mondta ki Áder János köztársasági elnök indítványa nyomán az Alkotmánybíróság szerdán közzétett határozatában.

Az Alkotmánybírósághoz küldte az államfő a vízgazdálkodási törvény módosítását

Archívum2018.07.30, 15:56

Előzetes normakontrollra az Alkotmánybírósághoz küldte vizsgálatra Áder János köztársasági elnök hétfőn a vízgazdálkodási törvény vízkivételekkel összefüggő módosítását.

Így vet véget a kormány a náci emléktúráknak

Archívum2018.06.28, 07:57

Az új törvényjavaslat a német mintát veszi alapul, tiszteletben tartja és biztosítja a gyülekezési jog szabadságát és a nemzetközi standardoknak megfelelően, korszerűen szabályozza a gyülekezési jog gyakorlását - mondta Völner Pál az Origónak az Igazságügyi Minisztérium által benyújtott új gyülekezési törvény tervezetéről. Beszélt arról is, hogy a törvény elfogadása esetén nem lehet majd olyan helyen vagy időpontban rendezvényt tartani, amely sérti a nácizmus és a kommunizmus áldozatainak az emlékét és a súlyos sérelmeket elszenvedők leszármazottainak az érzékenységét.