Alien

címke rss

Véres és brutális trailer érkezett a hat új Alien-filmhez - videó

Film2019.04.02, 14:41

Mint megírtuk, a Fox stúdió úgy ünnepli A nyolcadik utas: a Halál közelgő 40. évfordulóját, hogy pályázatot írtak ki az Alien-univerzumban játszódó rövidfilmek készítésére. A hat leforgatott filmhez most megérkezett a második, ezúttal felnőtt korhatáros trailer is. A filmek március 29-től hetente debütálnak az IGN-en.

40 éves az Alien, visszatér a mozivászonra - videó

Film2019.05.07, 11:36

40 évvel ezelőtt, 1979. májusában mutatták be Ridley Scott sci-fi-horror klasszikusát, az Alien-t. Az évforduló tiszteletére május 10-én 19 órától emlékprogramot tartanak a Pólus Mozi Nagytermében, ahol a résztvevők megnézhetik A nyolcadik utas: a Halál digitálisan felújított rendezői változatát is.

40 éves az Alien, amit már 14 évvel korábban elkészítettek

Film2019.05.26, 21:34

1979. május 25-én mutatták be az Alien – A nyolcadik utas: a Halál című filmet Ridley Scott rendezésében, amit máig a sci-fi-horror műfajkombináció egyik legnagyobb klasszikusaként jegyeznek. Pedig nem volt markánsan újszerű film, olyannyira nem, hogy filmtörténészek szerint Ridley Scott (és csapata) egy 14 évvel korábban bemutatott, filléres olasz sci-fi-horrorból, a Vámpírok bolygójá-ból merített ötletet. Ezt Scott sosem ismerte el, és nem kizárt, hogy valóban furcsa véletlenről van szó, de ettől még tény, hogy Mario Bava olasz rendező már 1965-ben elég sokat kitalált abból, amitől az Alien is működött.

Ridley Scott elárulta, hogyan mentette meg az Alien emblematikus jelenetét - videó

Film2019.05.27, 14:30

Az Alien – A nyolcadik utas: a Halál 40 éves évfordulója (amiről cikkünk itt olvasható) kapcsán a The Hollywood Reporter meginterjúvolta Ridley Scottot, aki elmesélte, mit kellett tennie ahhoz, hogy működjön a film emblematikus jelenete: a John Hurt hasából kirobbanó űrlény. 

Új Alien-film készül, addig is megnézhetjük A bolygó neve: Halált - videó

Film2019.05.28, 15:14

Ridley Scott az Alien – A nyolcadik utas: a Halál 40 éves évfordulója kapcsán adott interjút, amiben elhintette, hogy már készült a harmadik Alien-előzményfim (a Prometheus és az Alien: Covenant után) forgatókönyve. Erről ugyan többet azóta se tudni, de közben az évforduló kapcsán James Cameron folytatása, A bolygó neve: Halál visszatér egy magyar moziba. 

Furcsa szárnyas teremtményt videóztak Balin

Archívum2019.07.05, 09:00

Balin vett videóra egy férfi egy különös teremtményt, amelyre nincsen magyarázat. 

Egy nő azt állítja, földönkívülitől vár gyermeket

Life.hu2019.07.24, 18:35

Elképesztő történettel állt elő egy nő: egy videóban arról számolt be, hogy egy időutazó gép segítségével elutazott 3500-ba, ahol teherbe ejtette őt egy földönkívüli.

Földönkívülit fedezett fel az ultrahangfelvételen egy pár

Life.hu2019.08.27, 11:29

Egy földönkívüli tűnt fel az ultrahangfotón, amikor a leendő szülők vizsgálatra mentek.

Hetvenéves lett a sci-fi királynő, tizenöt érdekesség Sigourney Weaverről

Life.hu2019.10.08, 12:03

Tudtad, hogy miért változtatta meg a nevét? Hogy eredetileg melyik szerepet játszotta volna az Alienben? Hogy mit köszönhet Woody Allennek? Hogy kikkel keverik rendszeresen össze? Ezeket és még sok minden mást is megtudhatsz cikkünkből a 70. születésnapját ünneplő Sigourney Weaverről.

Élő karakterek a fémvázon: minden idők legemlékezetesebb filmes robotjai

Life.hu2019.10.30, 16:08

A jövő csodagépei, az emberiség segítői, vagy épp halálos ellenségei. A robotok a legkülönfélébb formában ihlették már meg a filmesek fantáziáját. A Terminátor: Sötét végzet premierje kapcsán listára gyűjtöttük a legemlékezetesebb eseteket.