Alapítvány
címke rss- kapcsolódó címkék:
- alapítvány
- Alapítvány
- hajléktalanok
- Budapest
- Roma Polgárjogi Alapítvány
- legfrissebb
- legrégebbi
Könnyedén lerázzák a kismamákat
A gyerekvállalás gyakran jelent egyet a munkahely elvesztésével, hiába védik törvények a kismamák jogait. Egy évek óra pereskedő anyukát például azért nem vettek vissza irodai munkahelyére, mert azt állították, hogy ezt a munkát lehetetlen gyerek mellett végezni. Az ő esete azért különleges, mert pert indított egykori munkahelye ellen, míg a kismamák többsége nincs tisztában jogaival, vagy ha mégis, akkor sem vállalja egy per kellemetlenségeit.
- címkék:
- Alapítvány
- szülés
- kismama
- anyuka
- Címkefelhő »
Romák kiszorításával vádolják Ferencvárost
A Roma Polgárjogi Alapítvány azzal vádolja az IX kerületi önkormányzatot, hogy megpróbálja kiszorítani az Illatos úti gettóból a szegényeket és a romákat. A kerület eljárását kifogásolja az esélyegyenlőségi minisztérium, és a pályázati pénzek elzárásával fenyegette meg az önkormányzatot. Az önkormányzat állítja: erőszakkal senkit nem telepítettek ki, a kerület alkalmazásában álló cég csupán az üresen álló lakásokba nem engedi beköltözni az önkényes lakásfoglalókat.
Nyerészkedőnek tartja a drogsegítőket egy képviselő
Csige Tamás szocialista képviselő azzal vádolta kedden a drogprevencióval foglalkozó szervezeteket, hogy többségüket az üzleti haszonszerzés motiválja. Felvinczi Katalin, a kábítószerügyi miniszteri biztos a szakma nevében visszautasította a politikus állításait. Az [origo] által megkérdezett drogprevenciós szervezet vezetője szerint az állami támogatás a működésre is alig elég, de akadt olyan egyesületvezető is, aki úgy tudja: előfordulhatnak visszaélések.
Meleg hanggal készülnek az ünnepre a segélyvonalak
Míg a karácsonyt a legtöbben örömmel várják, sok magányos ember ilyenkor még elviselhetetlenebbnek érzi a helyzetét. A pszichológusok szerint az ünnepek közeledtével többen esnek depresszióba, mint az év más napjain, a telefonos lelkisegély-szolgálatokhoz érkező hívások száma is megugrik ebben az időszakban. Az anyagi gondokkal küzdő, túlterhelt segélyvonalak önkéntesei beszélgetéssel, beszéltetéssel próbálják eltéríteni szándékuktól az öngyilkosságra készülőket, de ha a segélykérő nem akarja, mentőt, orvost nem hívhatnak hozzájuk.
Luxuslakásoktól féltik a budai panorámát
Több milliárd forint a tétje annak a csütörtökön kezdődött pernek, amelyet a Budapest Világörökségéért Alapítvány indított, hogy megakadályozza a Rózsadombon található egykori SZOT-szálló kibővítését, ahol méregdrága luxuslakásokat alkítanának ki. Az alapítvány szerint emiatt a város lekerülhet a világörökségi listáról. A beruházó viszont azt mondja: Közép-Európa ékköve készül.
Szigorú ítéletekre panaszkodnak a romák
A Roma Polgárjogi Alapítvány segítségét kérte két édesanya, akik azt sérelmezik, hogy iskoláskorú gyerekeiket hat hónapja előzetesben tartják annak a gyanújával, hogy cigarettát raboltak falubeli fiataloktól. Az alapítvány a Legfelsőbb Bíróság elnökéhez és a legfőbb ügyészhez fordult, mert úgy látják, hogy a bíróságok indokolatlanul szigorúan bánnak a legszegényebb rétegekhez tartozókkal.
Külföldi listára kerülhetnek a szervre váró betegek
Eddig azért nem csatlakoztunk a szervátültetéseket koordináló Eurotransplant hálózatába, mert Magyarország "nettó kiszállító" lett volna, vagyis a kapottnál több szervet kellett volna külföldre vinni - mondta az egészségügyi miniszter. A tárca februárban tárgyal a szervezettel, a belépésünk egyik feltétele az, hogy minden szervre váró magyar gyerek kerüljön fel a szervezet várólistájára.
Nem ajánlott pálinkázni a fagyban
A rendkívüli hideg miatt ketten fagytak meg az országban. A segélyszervezetek élelmet és hálózsákokat osztanak szét a rászorulók között. Az [origo] által megkérdezett hajléktalanok többsége annak ellenére sem keresi fel a szállókat, hogy azok növelték a befogadókapacitásukat. Az orvosok azt tanácsolják, hogy idősek és súlyos betegek egyáltalán ne mozduljanak ki, senki ne igyon szeszes italt és ne hordjon szoros kesztyűt.
Játékkal győzködik az első választókat
Online vetélkedővel is népszerűsítik a fiatalok körében a választásokon való részvételt. Márciustól pedig ötéves kampány indul a középiskolásoknak, akikről nemrég egy felmérés megállapította, hogy sokan közülük annyira nem foglalkoznak politikával, hogy azt sem tudják, mely pártok vannak kormányon.
- címkék:
- Alapítvány
- Európa
- választás
- oktatás
- fiatal
- Címkefelhő »
Jogsértően lakoltattak ki egy terhes nőt
Az emberi méltóságot sértő módon járt el a IX. kerületi önkormányzat, amikor a 9 hónapos terhes, 3 gyerekét egyedül nevelő asszonyt kirakatta egy őrző-védő céggel a Dzsumbujban lévő lakásából - mondta ki határozatában az Egyenlő Bánásmód Hatóság, amely a Roma Polgárjogi Alapítvány panasza alapján járt el. A jogvédő szervezet ismertette azt is, milyen javaslatai vannak a következő Nemzeti Fejlesztési Tervhez.