akcióterv

címke rss

A röghöz kötött cégeket sarcolja meg a kormány - elemzők a válságadóról

Gazdaság2010.11.10, 15:00

Megosztottak az [origo] által megkérdezett elemzők Orbán Viktor szerdán bejelentett terveivel kapcsolatban: van olyan vélemény, mely szerint túlzás ekkora mértékű válságadót kivetni, és van olyan is,hogy csak időt akar nyerni a kormány, a kérdés pedig az, hogy ezalatt felpörög-e a magyar gazdaság. Az egyik elemző arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormány csak azon cégek zsebébe nyúl, amelyek nem tudnak könnyen külföldre települni.

A mérlegfőösszeg alapján sarcolhatják a bankokat

Gazdaság2010.06.25, 16:49

A bankadó kivetésének alapja lehet a mérlegfőösszeg - mondta Kármán András államtitkár, bár végleges döntés csak június 30-án születhet. A bankárképző alelnöke szerint normatívabb lenne a kamat-jutalék bevételre vetíteni az adót.

Százmilliárdot spóroltat meg a kormány az államigazgatással

Itthon2010.06.20, 10:39

A már bejelentett bútorstop mellett a jutalmak kifizetését és a külsős szerződéseket is azonnali hatállyal leállította a kormány pénteken kihirdetett határozata. A minisztériumoknál több mint 40 milliárd forintot zároltak, és a hónap végéig még további tízmilliárdokat vonnak el különböző államigazgatási szervektől. Míg a minisztériumok spórolnak, addig a saját bevétellel rendelkező állami intézménynek a tervezettnél többet kell befizetniük a költségvetésbe.

Századvég: A többség támogatja Orbán akcióprogramját

Itthon2010.06.15, 08:17

A megkérdezettek döntő többsége támogatja Orbán Viktor akcióprogramját a Századvég legfrissebb felmérése szerint. Legjobban a külföldi élelmiszerek szigorúbb ellenőrzése, az állam kiadásainak csökkentése és az állami autó-, telefon- és bútorcserék leállítása tetszett az embereknek, míg legkevésbé az egykulcsos személyi jövedelemadót támogatják.

Gyurcsánynál ültek össze a pártok a szlovák kérdés miatt

Itthon2008.11.10, 18:46

Ötpárti megbeszélést tartottak a pártok, amelyet Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kezdeményezett, hogy megbeszéljék, mit kell lépnie Magyarországnak a szlovák-magyar konfliktus ügyében. Konkrétumokban nem állapodtak meg, ezért újra összeülnek majd. A Fidesz közös nyilatkozatot fogadna el Szlovákia ügyében. A szlovák miniszterelnök "konsruktív akciótervet" készül felajánlani Magyarországnak, hogy szélsőségesek ne járhassanak át Szlovákiába focimeccsre, a szlovák külügyminiszter pedig hamarosan Budapestre jön.

Grúzia már decemberben belépne a NATO előszobájába

Nagyvilág2008.10.10, 14:07

Grúzia reménykedik benne, hogy már decemberben meghívást kap a NATO tagsági akciótervébe. A decemberi meghívást támogatja elsősorban az Egyesült Államok támogatja, más országok szerint azonban Tbiliszi még nem teljesítette a feltételeket. A grúz védelmi miniszter az aggodalmaskodók csak kifogásokat keresnek.

A Rába-szennyezés megfékezését ígéri Ausztria

Itthon2006.12.18, 21:48

Konkrét lépéseket ígér a Rába folyó szennyezettségi szintjének csökkentésére az osztrák kormány a témával kapcsolatban kidolgozott akciótervben, amelyről levélben értesítette a magyar környezetvédelmi tárcát - jelentette be hétfőn brüsszeli sajtótájékoztatóján Persányi Miklós szakminiszter.

Az EU üdvözölte a Mladic elfogását célzó akciótervet

Nagyvilág2006.07.17, 23:27

Üdvözölte hétfőn az Európai Unió a háborús bűnök elkövetésével vádolt Ratko Mladic volt boszniai szerb tábornok kézre kerítését célzó belgrádi akciótervet. A terv hozadéka lehet, a májusban megszakított stabilizációs és társulási tárgyalások újraindítása.

Európába érkezik a legtöbb bevándorló

Nagyvilág2006.06.07, 12:10

Tavaly 191 millió bevándorló keresett új hazát világszerte, legtöbbjük Európába tartott - derül az ENSZ bevándorlásügyi jelentéséből. A bevándorlók által hazaküldött pénz összege tíz év alatt bőven megkétszereződött. Eközben az afrikai és európai államok illegális bevándorlás elleni akciótervet fogadtak el.

Újra téma az izraeli-palesztin válság megoldása

Nagyvilág2004.12.07, 20:35

A közel-keleti válság átfogó rendezését segítő akciótervben állapodott meg Izrael, a Palesztin Hatóság és Egyiptom - közölte egybehangzóan az izraeli külügyminisztérium egyik illetékese és a Mena egyiptomi hírügynökség kedden.