Ágnes

címke rss

Keleti a legjobb

Melbourne 19561956.12.04, 11:56

December 3-án a női tornászok kötelező gyakorlataival megkezdődtek a tornaversenyek. Keleti Ágnes a legeredményesebb tornásznőink közül, felemás korláton és gerendán is ő volt a legjobb, eredményeivel Magyarország csapatban az élre tört. A lóugrás azonban nem bizonyult erős számunknak, így a szovjet csapat átvette a vezetést.

Zavaros pártügyekről is ír Medgyessy

Itthon2006.02.09, 12:16

Medgyessy Péter volt miniszterelnök Polgár a pályán címmel könyvet írt. Hamarosan megjelenő kötetével kapcsolatban az [origo]-nak azt mondta: az írásból kiderül, miket tart a pártok zavaros ügyeinek, de beszámol Kovács Lászlóval és Fodor Gáborral kapcsolatos konfliktusairól, továbbá kémelhárító múltjáról is. Elmondása szerint Gyurcsány Ferenc mellett Veres Jánost, Vadai Ágnest, Molnár Gyulát, Botka Lászlót és Kóka Jánost tartja a baloldalon kiemelkedő politikusnak.

107 milliós támogatás láttássérülteknek a munkába álláshoz

Állás 20112005.12.16, 09:40

A hazai látássérültek mindössze 14 százalékos foglalkoztatottsága sarkallta a Vakok és Gyengénlátók Közép-magyarországi Regionális Egyesületét arra, hogy 36 látássérült számára európai üzleti asszisztensi képzést szervezzen - fogalmazott a Világgazdaságnak Fodor Ágnes, az egyesület elnöke.

Osztrák traktor-Le Mans - 24 órás traktorverseny

Archívum2005.12.09, 09:11

Ekét le, bukócsövet fel - ezek a versenytraktorrá válás kezdő lépései. Kell még néhány módosítás, egy elszánt csapat, és lehet is az észak-ausztriai Reingersben rendezett 24 órás traktorverseny rajtjához gurulni. A mezőn kijelölt boxutca füvéről Féjja Zsolt és Pandi Ágnes is figyelte a különleges oldtimer-viadalt.

Vadai Ágnes lett az Orbán-bizottság elnöke

Itthon2005.09.19, 19:56

Az Országgyűlés hétfőn Vadai Ágnes szocialista képviselőt választotta meg az Orbán-bizottság elnökévé.

Ágnes, a szűzies

Női Lapozó2005.01.20, 12:33

Az Ágnes nevű hölgyek nagyon határozottak, céltudatosak, a munka, a hivatás igen fontos az életükben: egyrészt itt tudják bebizonyítani rátermettségüket, másrészt ez az a terület, ahol ki szeretnék vívni mások elismerését, megbecsülését.

Hiller már megnevezte csapatát

Itthon2004.10.15, 15:06

Szombaton eldől, Hiller Istvánt vagy Szekeres Imrét választják-e a szocialisták elnöküknek. A Hungexpón tartott tisztújító kongresszuson akár a teljes vezérkar lecserélődhet. Az esélyesebbnek tartott Hiller csütörtökön megnevezte azokat az embereket, akikkel együtt szeretne dolgozni. Vadai Ágnest, Kállai Katalint, Juhász Ferencet, Veres Jánost, Újhelyi Istvánt, Mesterházy Attilát, Mandur Lászlót, Steiner Pált, Szekeres Imrét, Kiss Pétert, Lamperth Mónikát és Lendvai Ildikót említette. Medgyessy Péter volt miniszterelnök az előzetes tervekkel ellentétben nem vesz részt a pénteken kezdődő kongresszuson.

Jerevánban emlékművet avattak magyar hadifoglyoknak

Nagyvilág2004.08.28, 12:23

A II. világháborúban elesett, illetve hadifogságban elhunyt magyar és örmény katonák emlékművét avatták fel szombaton az örmény fővárosban. A Jereván központjában, az agrártudományi egyetem előtti téren felállított emlékművet Wapplerné Balogh Ágnes honvédelmi államtitkár-helyettes avatta fel, Szerge Szargszján örmény védelmi miniszter jelenlétében.