Afrika

címke rss

Szenvedést hozott az Arab Tavasz öröksége

Archívum2015.10.28, 16:54

A társadalmi igazságosságért és az egyenlőbb gazdaságért kiáltva törtek ki lázadások 2010-ben és 2011-ben Észak-Afrikában és a Közel-Keleten. De mégis mi történt Tunéziával és Egyiptommal, az események két középponti országával? Az adatok sajnos nem festenek túl szép képet.

Ördög Nóri: "Ezt a szörnyűséget nem lehet kitörölni"

Life.hu2015.10.29, 08:36

A műsorvezető egy teljes hetet töltött Angolában egy olyan kampány keretén belül, amely a tetanuszfertőzés ellen lépett fel. Nóri az mesélte, rengeteg borzalommal szembesült, amit sem elképzelni, sem elfelejteni nem lehet.

Európa nincs felkészülve a klímamigránsokra

Gazdaság2015.10.27, 23:08

A mostani migrációs hullám még csak a kezdet, a közeljövőben milliós tömegben érkezhetnek a klímamenekültek - állították szakértők a Kossuth Klub rendezvényén. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem kutatója mind az EU, mind a magyar kormány bevándorláspolitikáját kritizálta, szerinte rossz előjel, hogy Európa a mostani, még viszonylag kis számú menekülttel sem tudott mit kezdeni.

Sokkal drágább lesz jövőre a kávé és a kakaó

Gazdaság2015.10.23, 17:23

Az egekbe emelkedhet jövőre a kávé és a csokoládé ára: klímakutatók a következő években rég nem látott erősségű El Nino jelenségre számítanak, ami tönkreteheti a kávé- és kakaótermést Dél-Kelet-Ázsiában. A szárazság miatt pusztuló afrikai teatermés viszont megmenekülhet az El Nino okozta esőzések miatt.

Afrikába utazik Ferenc pápa

Nagyvilág2015.10.17, 16:53

Kenyába, Ugandába és a Közép-afrikai Köztársaságba látogat a katolikus egyházfő november végén.

Hatalmas felháborodás! Lelőtték Zimbabwe egyik legnagyobb elefántját

Life.hu2015.10.16, 11:02

Nem sokkal az afrikai ország sztároroszlánja, Cecil halála után egy német vadász orvul ejtette Zimbabwe körülbelül 50 kilós agyarral rendelkező elefántját.

Egy kontinens nagy lehetősége

Gazdaság2015.10.15, 15:20

Afrika jövőjét a következő három évtizedben jelentősen meghatározza majd, hogy miként alkalmazkodik a gyors urbanizációhoz. A jelenség elsőre ijesztő is lehet, de amennyiben a földrész országai jól kezelik a helyzetet, fontos lépést tehetnek egy stabilabb és virágzóbb jövő irányába.

Obama katonákat küld a Boko Haram ellen

Nagyvilág2015.10.14, 22:02

Barack Obama amerikai elnök szerdán értesítette a kongresszust arról, hogy felderítő drónokat és mintegy 300 főnyi katonai személyzetet vezényelt Kamerunba a Boko Haram nigériai iszlamista terrorszervezet elleni harc fokozása érdekében.

Barbár rituálé vagy féltő gondoskodás - Mellvasalással a nemi erőszak ellen

Life.hu2015.10.15, 20:49

A mellvasalás szokása egyidős Kamerunnal: a női csonkításnak ezen a formáján a kameruni lányok 24 százaléka esik át, és az esetek 58 százalékában a családtagok, főként az anyák végzik el a brutális rituálét.

Eurázsiai földművesek vándorolhattak Afrikába 3000 éve

Archívum2015.10.09, 16:52

Eurázsiai földművesek vándorolhattak Afrikába 3000 éve - állapította meg egy nemzetközi kutatócsoport, amely egy Etiópiában 4500 éve eltemetett férfi koponyájából kivont ősi DNS elemzésével támasztotta alá a feltevést.

Munkára kényszerített gyerekek Afrika kakaóföldjein

[origo] Gasztro2015.10.08, 16:39

Az Egyesült Államokban pert indítottak több nagy csokoládégyár ellen. A vád szerint a cégek olyan beszállítókkal dolgoznak együtt, akik nemcsak, hogy gyerekeket foglalkoztatnak, de sokszor kényszerítik is őket a munkára.

Fájdalmas hegek a testen és az arcon - Bőrbe vésett tetoválásokkal űzik ki a gyerekekből a gonoszt

Life.hu2015.10.07, 11:40

A Nyugat-Afrikában található Benini Köztársaság hagyományaihoz még ma is hozzátartoznak a bőrbe vésett, törzsi tetoválások, azaz hegek. A különféle geometriai minták jelzik, hogy ki melyik törzshöz tartozik, illetve gyakran a szépség és az erő szimbólumai.

Katasztrófához vezethet a Nyugat közönye

Gazdaság2015.10.02, 14:20

A közel-keleti és észak-afrikai konfliktusok egyre nagyobb terhet jelentenek politikailag és gazdaságilag egyaránt, a globális hatások pedig egyre inkább érzékelhetőek. Ráadásul Nouriel Roubini szerint a Nyugat felelőssége most hatalmas a világ jövőjével és stabilitásával kapcsolatban.

Eljárás indult az oroszlángyilkos segítője ellen

Itthon2015.09.28, 13:34

Elővette egy zimbabwei bíróság azt a férfit, aki az ország jelképének számító Cecil nevű oroszlán nyomára vezette az állatot elejtő vadászt. A férfi szerint neki minden engedélye megvolt a vadászatra, nem tett semmi törvénybe ütközőt.

Elefántokkal járhatjuk be az afrikai szavannát

Techbázis2015.09.25, 15:43

Virtuális séta keretében játhatjuk be a kenyai Samburu rezevártum gyönyörű tájait - mindezt az ott élő elefántcsaládokkal közösen.

Kétezer éves piramisokat találtak

Tudomány2015.09.17, 17:03

Tizenhat új afrikai piramist fedeztek fel angol régészek a Kusita Királysághoz tartozó temetőben, a szudáni Gematon ősi városának közelében. Az épületek valószínűleg az uralkodókhoz közel álló személyek számára készültek.

Leszállt az első repülő a világ legeldugottabb szigetén

Archívum2015.09.16, 15:17

Eddig öt napig tartott a hajóút Napóleon száműzetésének helyszínére.

Az afrikai anyák számára van, ami a halálnál is rosszabb

Life.hu2015.09.09, 13:12

Afrika egyes részein még mindig óriási a különbség, hogy valaki városban vagy vidéken él-e. Addis Ababában és Etiópia többi nagyvárosában például sokaknak van wifihozzáférése, kávézókba járnak, és divatosan öltözködnek, míg az ország egyes vidéki részein az áramot és a folyóvizet is nélkülöznie kell a lakosságnak, és egészségügyi ellátásra is csak mérföldekkel odébb van lehetősége az ott élőknek.

Migráció az égbolton

Archívum2015.09.08, 11:10

Mi sem jelzi jobban a nyár elmúltát, mint a hosszú vándorútra kelő madarak népes csoportjainak gyülekezése. A kontinenseket és tengereket, nem egy esetben még az egyenlítőt is átszelő vándorlás a természet és az állatvilág egyik legérdekesebb jelensége.

Könnyű hitelt ígér a kínai világbank

Gazdaság2015.09.03, 13:59

Lazábban osztana hiteleket a Ázsiai Infrastrukturális Befektetési Bank, a Világbank kínai alapítású riválisa. Ezzel később Afrika is jól járhat.

Ingyenes pályázati képzés indul afrikai projektekhez

Archívum2015.08.28, 09:01

Magyarország több száz millió eurót fizet be 2014-2020 között az Európai Fejlesztési Alapba, amelynek keretében nagyrészt szub-szaharai Afrikában lehet projekteket megvalósítani. Magyar cégek is pályázhatnak, és ennek támogatására szeptember 21 és 29 között ingyenes pályázatírói képzést szervez a Kultúrafrika Alapítvány több magyar nagyvárosban.

Nagy-Britannia katonákat küldött az elefántok védelmére

Környezet2015.08.24, 11:38

Nagy-Britannia katonákat küldött Afrikába, hogy a helyi vadőröket kiképezve segítse az agyaruk miatt megtizedelt erdei elefántok védelmét.

Brit katonákat küldtek Afrikába az erdei elefántok védelmére

Travelo2017.10.18, 12:07

Nagy-Britannia katonákat küldött Afrikába, hogy a helyi vadőröket kiképezve segítse az agyaruk miatt megtizedelt erdei elefántok védelmét.

Nemcsak a celebek, a használt ruhák is dubajoznak

Gazdaság2015.08.25, 12:20

A kereslet hatalmas, a minőség viszont csökken – hiába Anglia a használt ruhák legnagyobb piaca, ha már nem tudja kiszolgálni a legnagyobb partnereit sem. Sok kereskedő ezért új módszereket keres: van, aki már Nagy-Britanniában válogat, mások az Egyesült Arab Emírségekben helyi munkaerőt alkalmaznak. Kutatók mindenközben arra figyelmeztetnek, hogy az afrikai gazdaság akár össze is omolhat a nagy mennyiségű használt ruha miatt. Cikkünk első részében arról írtunk, hogyan kerülnek a használt ruhák Magyarországra, most annak jártunk utána, mi történik ezután.

Jó kis szakállat növesztett Harry herceg

Life.hu2015.08.13, 17:19

Régen láttuk már szakállasan a brit trónörököst, aki jelenleg Afrikában végez önkéntes munkát.

Hazájukba küldené a migránsokat a brit külügyminiszter

Nagyvilág2015.08.09, 20:12

A bevándorlók millió fenyegetést jelentenek az európai életszínvonalra és a társadalmi struktúrákra, és Európa nem lesz képes megőrizni a mostani életszínvonalat, ha menekültek millióit kell befogadnia – fogalmazott Philip Hammond, brit külügyminiszter.

Így járnak az oroszlánok, akik vízilovakat akarnak megtámadni

Life.hu2015.08.07, 19:21

Pórul jártak azok az oroszlánok, akik egy elkóborolt vízilóborjat akartak levadászni. 

Kiakadtak a sztárok a fogorvoson, aki végzett Afrika leghíresebb oroszlánjával

Life.hu2015.07.29, 15:41

Nem éppen kedves sorokat intézett közösségi oldalán Cara Delevingne és Candice Swanepoel Dr. Walter Palmer fogorvosnak, aki brutális módon végzett a zimbabwe-i oroszlánnal, Cecillel.

Tragédia! Hotelszobájában találták meg a légiutas-kísérő lány holttestét

Life.hu2015.07.29, 15:26

Emily Dunn nem jelent meg az Angolából Heathrowba tartó járaton, ahol dolgozott volna. Kollégái hotelszobájában találtak rá a 22 éves stewardess holttestére.

Kiborgrinocérosz buktatja le az orvvadászt

Techbázis2015.07.21, 18:34

Az orvvadászat Afrikában még mindig komoly probléma, nemsokára azonban maguk az állatok buktathatják le gyilkosaikat.

Nem fogja kitalálni, melyik ország az idei év legnépszerűbb úticélja!

Travelo2017.12.12, 10:02

Etiópia  Nem fogja kitalálni, melyik ország az idei év legnépszerűbb úticélja!

Két bomba is robbant a piacon, többtucatnyi a halott

Nagyvilág2015.07.17, 08:40

Két robbantás történt egy északkelet-nigériai város piacán. A helyszíni jelentések szerint a detonációkban legalább 49-en meghaltak és 71-en megsebesültek.

Hihetetlen sztori! Vacsorája végzett az állattal

Life.hu2015.07.04, 14:17

Dél-Afrikában találták azt a pitont, aminek egy tarajos sül okozta a halálát: belülről szúrta agyon a kígyót.

A Szaharában volt egykor a bolygó legnagyobb édesvizű tava

Tudomány2015.07.02, 18:03

6000 éve a Szaharában terült el a Föld legnagyobb édesvizű tava: a ma már csak egykori vízfelületének 5%-val rendelkező Csád-tó valaha nagyobb volt, mint az észak-amerikai Nagy-tavak területe összesen.

Aki bűnözik, haljon meg. Aki meleg, az is

Nagyvilág2015.06.16, 16:11

Könnyen a népharag áldozatává válhat Nigériában az, akivel kapcsolatban felmerül a gyanú, hogy bűnöző, terrorista vagy esetleg homoszexuális. Ez rendszerint azt jelenti, hogy halálra verik, vagy élve elégetik a gyanúsítottat, mielőtt bebizonyosodna, hogy valóban bűnt követett el. A tömeg nem ismeri a vádemelést, a bírói eljárást, a korrupt és tehetetlen rendőrség pedig nem tud, és sokszor nem is akar közbelépni.

Tárt karokkal kellene fogadni a bevándorlókat

Gazdaság2015.06.15, 09:48

Még évtizedekig többen hagyják el Magyarországot, mint ahányan hozzánk érkeznek. Ha nem tudjuk pótolni a távozókat, 2060-ra kevesebb mint 7 millióan leszünk, és minden harmadik ember 65 év feletti lesz. Egyetlen esélyünk lenne a befogadás. A szociológusok szerint ezzel csak jól járhatunk, hiszen az ideérkező bevándorlók korszerkezete és képzettsége is jobb, mint a magyaroké.

Lelövik, ha megpróbálja elhagyni az országot

Nagyvilág2015.06.08, 19:58

A félelem irányítja az országot, nem a törvény. Eritrea kormánya a saját állampolgáraival szemben is emberiségellenes bűnöket követ el.

A mai Egyiptomon keresztül hagyhatta el Afrikát a modern ember

Tudomány2015.05.29, 13:38

A mai Egyiptom területén keresztül hagyhatta el Afrikát a modern ember mintegy hatvanezer évvel ezelőtt - erre a következtetésre jutottak a Cambridge-i Egyetem és a Sanger Intézet genetikusai.

Isten ajándéka lesz-e az új vezér?

Gazdaság2015.05.26, 18:21

Egy többszörösen széttagolt ország új elnököt választott májusban, akivel szemben óriási elvárások fogalmazódnak meg. Habár Muhammed Buhari már egy kipróbált ember, sikere nagyban függ az olajár alakulásától is. Mindenesetre egy érdekes gazdasági és befektetési sztori körvonalazódik Afrika legnépesebb országában, Nigériában. 

Új afrikai járatokat indít az Ethiopian Airlines

Travelo2017.10.18, 15:58

Új afrikai járatokat indít az Ethiopian Airlines

Éhezők viadala a valóságban - elborzasztó képek

Life.hu2015.05.13, 14:09

"Kislányom, már megint nem etted meg az ebédet? Bezzeg Afrikában az éhező gyerekek hogy örülnének neki!" - Te is gyakran hallottad ezeket a mondatokat a szüleidtől, vagy esetleg te magad szoktad így megrendszabályozni csemetédet? Tedd a szívedre a kezed, valóban érdekel az Afrikában éhező gyermekek sorsa, vagy csak egy jól hangzó frázisként dobálózol ezekkel a szavakkal?

Gyémántkereső növényt találtak

Archívum2015.05.05, 12:48

Úgy tűnik, a frissen felfedezett növény kizárólag kimberlitkürtőkön képes fennmaradni – ez hatalmas segítség lehet az afrikai gyémántvadászoknak, a kőzet ugyanis köztudottan gyémántlelőhelyeket jelöl.

Amíg mi bevásárolunk, ők varázsolnak

Archívum2015.04.19, 13:04

Afrikában a boszorkányság először a 15. században jelent meg az európai gyarmatosítók közvetítésével. A nyugati civilizáció azóta már jóval kevésbé babonás, ám a fekete kontinens társadalmába mélyen beépült a boszorkányhit, amely összefügg egy kegyetlen rituáléval, az albínógyilkosságokkal is.   

Rekordidő alatt kerékpáron Afrikán keresztül

Travelo2017.10.02, 10:19

Rekordidő alatt kerékpáron Afrikán keresztül.

Várhegyi Lucas Palmira megmutatta bombázó alakját

Archívum2015.04.09, 13:34

A Rising Star félig magyar, félig afrikai származású győztesét egy wellness hotelben kapták lencsevégre, amikor éppen családjával lubickolt.

Egy érdeklődő és elszánt nő kalandjai Afrikában

[origo] utazás2015.02.25, 08:11

Szilasi Ildikóval egy vetítésen találkoztam, ahol egészen magával ragadó lelkesedéssel mesélt kongói élményeiről. Látszott rajta, hogy annyi mondanivalója van kedvenc kontinenséről, hogy akár napokig is szóval tudna tartani minket. Most önök is megismerkedhetnek vele.

Posztebola-szindrómától szenvednek a túlélők

Itthon2015.02.05, 20:06

Látási problémák, ízületi fájdalom, haj- és emlékezetvesztés, valamint szorongásos rohamok sújtják a nyugat-afrikai ebolajárvány túlélőinek egy részét hónapokkal a betegségből való felépülés után: néhány orvos "posztebola-szindrómaként" utal a jelenségre.

Ritka aranymacska-támadást örökítettek meg

Tudomány2015.01.29, 16:50

A Panthera nevű természetvédő csoport január 27-én feltöltött videója az első a világon, amely az afrikai aranymacska (Profelis aurata) vadászatát mutatja be napközben.

Felfújható gumihajón haltak meg a menekültek

Nagyvilág2015.01.22, 20:39

A máltai vízi őrség bejelentette, hogy a szigetország partjainál kimentett a tengerből 87 afrikai menekültet, akik egy felfújható gumihajón érkeztek a térségbe, de a túlélők közlése szerint húsz utastársuk útközben meghalt.

Több száz halott az afrikai áradásokban

Nagyvilág2015.01.19, 23:22

Legalább kétszáznegyvenre nőtt a délkelet-afrikai Malawit és Mozambikot sújtó áradások halálos áldozatainak száma hétfőre. A heves esőzések által kiváltott természeti csapás miatt százezrek váltak földönfutóvá.

Keresztény templomokat gyújtogattak a Charlie Hebdo ellen tüntetők

Nagyvilág2015.01.17, 17:59

Újabb keresztény templomokat gyújtottak fel Nigerben a Charlie Hebdo című francia szatirikus hetilap ellen tüntetők.

Összedobnák a pénzt az első afrikai Hold-szondára

Archívum2015.01.12, 17:24

Közösségi finanszírozással indulna az első afrikai Hold-küldetés. Az Africa2Moon projekt szervezői a legszegényebb kontinens mérnökeinek és tudósainak következő generációját szeretnék megnyerni céljaikhoz.

Senki nem akar Afrikába utazni az Ebola miatt

Travelo2017.10.06, 13:35

Senki nem akar Afrikába utazni az Ebola miatt

Denevérek okozhatták az ebolajárványt

Egészség2014.12.30, 16:53

Denevérek miatt fertőződhetett meg ebolavírussal tavaly december végén a nyugat-afrikai Guinea Meliandou nevű településén az a kisfiú, akit a világszerte több ezer halálos áldozattal járó vérzéses láz első betegének tartanak - derült ki a német Robert Koch országos járványügyi intézet (RKI) kedden közzétett tanulmányából.

Irány Afrika?

Gazdaság2014.12.28, 09:11

Biztos sokan lehetünk olyanok, akik rengeteget törjük a fejünket azon, vajon melyik térség lesz a következő évek nagy siker sztorija, hol érhetjük majd el a legnagyobb hozamokat? A hozzánk hasonlók számára az mindenképpen fontos lehet tudni, hogy a fejlődő országok világhírű szakértője, Mark Mobius az afrikai kontinensben látja a jövőt.  Járjunk hát utána, miért is gondolkodhat így a neves befektető, majd mindenki maga döntse, hogy tényleg ez a térség lehet-e az elkövetkező évek szárnyalásainak színhelye, és megéri-e a fejlődő országokra jellemző kiemelkedően magas kockázat tudatában is befektetni a térségben!

Iszlamista szélsőségesek támadták a szomáliai békefenntartókat

Nagyvilág2014.12.25, 18:09

Megtámadta az al-Shabaab szomáliai terrorszervezet az Afrikai Unió békefenntartó missziójának mogadishui bázisát. Többen meghaltak.  

Állatkert a szállodában

Travelo2017.10.05, 12:30

Szívesen megosztaná a reggelijét egy zsiráffal, elefántokkal hűsölne a medenceparton, vagy az tenné igazán boldoggá, ha a szobája ablakából egy pingvinekkel teli sziklára nyílna a kilátás? Bemutatjuk azokat a szállodákat, ahol mindez valósággá válhat!

Rekord: Több ezer emberből lehet egy szép karácsonyfa

Archívum2014.12.02, 20:51

Több ezer ember összehangolt álldogálása kell ahhoz, hogy rekord szülessen. Horundas fővárosában karácsonyfát formázott meg 2945 egybegyűlt.

A digitális bölcsészet legújabb fegyverténye

Archívum2014.11.29, 18:51

David Livingstone, az egyik leghíresebb brit felfedező utolsó éveiben papírra vetett naplórészlete egészen eddig olvashatatlan volt - pedig talán ezek a sorok foglalták magukban életének néhány legizgalmasabb mozzanatát. 

Igen, ez itt egy tehén pulóverben – de csakis a jó ügy érdekében

Archívum2014.11.27, 14:38

A Send a Cow nevű jótékonysági akció szegénységben élő afrikai családoknak kíván segítséget nyújtani figyelemfelkeltő kampányukkal.

14 éve indultak útnak, eközben négy gyermekük született - a 21. század leghíresebb utazó családja

Archívum2014.11.27, 09:46

Herman és felesége, Candelaria 14 éve megállás nélkül járják a világot, mindeközben négy gyermekük született, mindegyikük más-más országban. És egyelőre nem tervezik, hogy hazamennek…

Sztrájkba léptek a halottszállítók Sierra Leonéban

Nagyvilág2014.11.25, 17:17

Október óta nem kaptak bért, így sztrájkba lépett halottszállítók egy csoportja az Ebola által sújtott Sierra Leone egyik városában, Kenemában. Tiltakozásképp két holttestet hagytak a helyi kórház előtt, egyet pedig az intézmény egyik titkárnőjének irodájánál.

Az Ethiopian Airlines lett az év afrikai légitársasága

Travelo2017.10.11, 12:38

Az Ethiopian Airlines lett az év afrikai légitársasága

Megható videó: először kommunikál a 15 éves siket fiú

Archívum2014.11.17, 15:43

Patrick siketen született a kelet-afrikai Ugandában és sosem tanult jelnyelvet. Hála egy nonprofit szervezetnek, 15 és hallgatás után először tudott kommunikálni másokkal.

Namíbiában, Afrikában elsőként bevezetik az elektronikus szavazást

Nagyvilág2014.11.14, 19:55

Elektronikus úton, érintőképernyő segítségével szavazhatnak Namíbia választópolgárai a november 28-i elnök- és parlamenti választásokon, az afrikai földrészen elsőként - közölte a választási bizottság elnöke.

Egyenlítői Guinea rendezi az Afrikai Nemzetek Kupáját

Sport2014.11.14, 14:12

Egyenlítői Guinea válogatottját nyáron kizárták a jövő évi kontinenstorna selejtezőiből, most beugró rendezőként talán részt vehet.

Kucsera Gábor bevallotta a szaftos afrikai kalandokat párjának

Archívum2014.11.12, 13:17

Tápai Szabina ismeri férje minden régebbi szaftos történetét, még az afrikai kalandokat is, ahol sorra szerezte a hódítási trófeákat.

Januárra készül el az Ebola elleni oltóanyag

Life.hu2014.10.22, 14:03

A vírust túlélők véréből nyerik ki az ellenszert, majd használják fel a betegek gyógyításához.

Luxussátorral vág neki Afrikának Vajna Tímea és Andy

Life.hu2014.10.14, 13:02

Szafaritúrát szervez férjével Vajna Tímea. No, persze, az ő esetükben nem kell nomád körülményekre gondolni, sőt... Átmeneti hajlékukban dupla hálószoba, jakuzzi és gardrób is megtalálható lesz.

Amerikában nem lesz repülési embargó az ebola miatt

Travelo2017.10.04, 12:53

Amerikában nem lesz repülési embargó az ebola miatt

Afrikában erősítene Szijjártó

Gazdaság2014.10.08, 11:01

Magyarország afrikai jelenlétének erősítését hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten, miután megbeszélést folytatott Thomas Kwesi Quartey ghánai külügyminiszter-helyettessel.

Krasznai Tünde kiborult Afrikában

Life.hu2014.10.07, 23:11

Éjszaka szétfagyott és rettentően szenvedett az éhségtől az X-Faktor énekesnője. 

Brutális szertartás 2014-ben: mindent a nőinemiszerv-csonkításról

Archívum2014.09.23, 20:19

Vannak olyan országok, ahol a mai napig a család idősebb tagjai megcsonkítják a lánygyermekek nemi szervét. Ennek különböző okai lehetnek: a hagyománytisztelet vagy éppen a vallási hovatartozás miatt kényszerítik a felnőttek a gyerekeikre ezt a szörnyű beavatkozást, aminek az égvilágon semmi értelme nincsen. Sőt, ez a borzalmas szertartás kifejezetten káros a fiatal lányok egészségére. 

Használt üléshuzatból focilabda és papucs

Travelo2017.12.08, 14:47

Használt üléshuzatból focilabda és papucs

Több mint 12 milliárdan leszünk az évszázad végére

Tudomány2014.09.19, 11:37

Több mint 12 milliárd főre nőhet az emberiség létszáma 2100-ra – állítja egy új kutatás. Az eredmények messze meghaladják a korábban becsült értékeket.

Hétszáz menekült halt meg egy hét alatt a Földközi-tengeren

Itthon2014.09.16, 08:32

Több mint hétszáz, Afrikából és a Közel-Keletről érkező menekült halhatott meg az utóbbi hét során a Földközi-tengeren, ezzel együtt az idén már közel háromezren vesztették életüket amiatt, hogy a menekülteket szállító hajók elsüllyedtek – jelentette hétfőn a Nemzetközi Migrációs Szervezet

Egy 99 éves néni, aki minden nap varr egy ruhát a szegény gyerekeknek

Archívum2014.08.22, 16:27

Látott egy dokumentumfilmet, ezért úgy gondolta, segíteni fog. Lilian Weber már túl van a 840. ruhán.

Rossz betegnek műtötték meg a szívét Dél-Afrikában

Nagyvilág2014.08.21, 15:54

Rossz páciensen hajtottak végre szívműtétet egy dél-afrikai magánkórház orvosai.

Először érkezett ebolás beteg Európába

Life.hu2014.08.07, 13:14

Megérkezett Spanyolországba csütörtökön egy katonai gép fedélzetén az a 75 éves misszionárius, aki Libériában fertőződött meg a halálos ebolavírussal. Az USA-ban már több megelőző intézkedés lépett életbe és szerdán ebolagyanú miatt került karanténba egy személy Nagy-Britanniában is. 

Afrika megérkezett Dél-Amerikába

Környezet2014.07.08, 13:35

Évente sok-sok tízmillió tonna port fúj át a szél a Szaharából Európába. Egy szokatlan szögből készült műholdkép azt mutatja meg, hogy Dél-Amerika is kap belőle bőven, sőt még a floridai partokra is jut a legfinomabb szemcséjű homokból.

Durvul az Ebola-járvány Afrikában - Aggódik a WHO

Archívum2014.06.27, 16:13

Az Egészségügyi Világszervezet szerint drasztikus lépésekre van szükség az Ebola-járvány megfékezésére Nyugat-Afrikában. Közben nemrég felröppent a hír, hogy Spanyolországban is megjelent a vírus.

Meggyalázott nők - "csak" egy eszköz a háborúban a szexuális erőszak?

Life.hu2014.06.15, 06:37

A háborús helyzetben nőket (kislányokat!) ért szexuális erőszak végigkíséri a történelmet. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a civil és tökéletesen védtelen nők elleni nemi erőszakra lenne elfogadható magyarázat, ahogy felmentése sincs az elkövetőknek.

A hely, ahol a gyerekek 5 évig élnek

Life.hu2014.05.13, 15:17

Az afrikai Csádban minden hetedik gyerek ötéves kora előtt meghal. Hogy mi ennek az oka, ennek jártunk utána - Pep Bonet megdöbbentő fotósorozata és kisfilmje segítségével pedig meg is mutatjuk. Figyelem! A tartalom a nyugalom megzavarására alkalmas képeket és videoanyagot tartalmaz! Kizárólag erős idegzetűek számára ajánljuk a megtekintését.

Fallal akadályozzák az afrikai bevándorlókat

Nagyvilág2014.05.12, 08:38

Európa és Afrika egyetlen közvetlen határánál magas kerítés építésébe fogott Marokkó. A spanyol oldalon eddig is állt már egy hétméteres, amelyet nemrég magasítottak meg.

Vad Afrika

Ozone Network2014.04.25, 11:41

Az űrből nézve Afrika egy darabjaira szakadt királyságnak tűnik, perzselő sivatagok, fűtengerek és párás esőerdők foltjaival mintázva hegységek sebhelyei mentén, csillogó tavakkal és folyókkal ékszerezve. 

Pusztít az Ebola-vírus Afrikában

Archívum2014.04.20, 11:45

A nyugat-afrikai Ebola-járványt a kórokozó új variánsa, tehát nem a Közép-Afrikából származó vírustörzs okozta – derült ki egy új kutatás eredményeiből. A betegség Guinea egyik távoli vidékéről a fővárosra, Conarkyra is átterjedt már.

Hogyan lehet afrikai útlevelet intézni?

Nagyvilág2014.03.22, 11:03

Bankszámlanyitáshoz megfelelő útlevelet már fillérekért lehet kapni korruptnak számító afrikai országok piacán. Pár száz dollárért pedig olyanhoz is hozzá lehet jutni, amely utazásra is alkalmas. Jellemzően ehhez nem kell elutazni Afrikába, csak egy jó afrikai kapcsolatokkal rendelkező személy vagy bűnszervezet kell hozzá.

Marokkó megmutatta a sötét oldalát

Archívum2014.03.12, 14:29

Mesebeli, forró, varázslatos, titokzatos. Afrikára az idők során megannyi jelzőt ráaggattak, de hogy milyen valójában, csak kevesen tudják. Egy átlagember Afrikával egy tunéziai, vagy egyiptomi szálloda ablakából ismerkedik. Ha nagyon extrémnek vallja magát, befizet egy dzsipes sivatagjárásra vagy tevegelésre, melynek keretében kiviszik a közeli dűnékre, majd este a bárban lelkesen meséli az ismerőseinek, mekkora kalandban volt része. Velünk nem egészen ez történt.

Afrikába készül ÉNB Joe

Life.hu2014.02.19, 14:02

Mindenből elege lett Joe-nak, az Éjjel-nappal Budapest macsójának, aki úgy döntött, motoros körútra indul Afrikába.

Megnéztem Afrika segglyukát

Archívum2014.02.15, 21:57

Dzsibuti, amelyet sokan Afrika segglyukának is neveznek, sohasem volt kedvelt úti cél. Nem véletlen, hogy a Vörös-tenger partján, Jemennel szemben fekvő kis ország szépségeit még senki sem ecsetelte elcsukló hangon, bennem azonban mindig megvolt az a képesség, hogy jól érezzem magam olyan helyeken is, ahova mások nem vágynak. Ha pedig valaki a kontinens összes országába szeretne eljutni, mint én, nem kerülheti ki ezt sem.

Így nyelte le a piton az antilopot

Tudomány2014.01.17, 12:14

Kevesebb mint egy óra kellett a nyolcméteres kígyónak, hogy lenyelje a fiatal impalát.

Elfogytak az oroszlánok Nyugat-Afrikában

Travelo2017.10.04, 12:50

Az oroszlánok nyugat-afrikai megmaradását féltik tudósok, akiknek szerint a régióban már csak 250 ivarérett példány maradt, amelyhez 150 fiatalabb egyed társul.

Nigéria tesz a melegjogokra

Nagyvilág2014.01.14, 09:39

Aláírta az elnök, életbe lép a homoszexuálisok szigorú büntetését lehetővé tevő törvény Nigériában. Meleg élettársi kapcsolatért 14 év, melegek jogainak védelméért 10 év börtönt is kiszabhatnak.

Nyilatkozott az afrikai mészárlások kannibálja

Nagyvilág2014.01.13, 11:46

Megverte, leszúrta, felgyújtotta, majd megette a lábát egy ismeretlennek egy férfi a Közép-afrikai Köztársaságban. 

Tízezer afrikai bevándorló tüntet Tel Avivban

Nagyvilág2014.01.05, 17:06

Több tízezer illegális afrikai menekült tüntetett vasárnap Tel-Aviv központjában munkavállalási jogot és jobb bánásmódot követelve az izraeli kormánytól - jelentette a katonai rádió. 

Sose mészároltak le még ennyi állatot Afrikában, mint idén

Tudomány2013.12.26, 08:19

450 ezer elefánt maradt már csak Afrikában, mégis idén 30 ezer példányt mészároltak le orvvadászok a jól eladható agyaruk miatt. Ázsiában hatalmas a felvevőpiaca a feketén kilőtt állatoknak.