Afrika
címke rss- legfrissebb
- legrégebbi
Bono szószegéssel vádol több EU-országot
Az ír énekes cáfolta a Sun értesülését, miszerint az 1985-ös Live Aid segélykoncert megismétlését tervezné. Bono szerint Afrika gondjai olyan nagyok, amelyeken elsősorban nem zenei rendezvényekkel lehet segíteni. Az álhír után a U2 énekese nem csak a bulvárlappal, hanem az Európai Unió segélyezési biztosával is vitába keveredett.
Kialakult az U21-es Eb döntője
Az Európa-bajnokság kezdetéig még van egy pár nap, a pontvadászatok többsége viszont már véget ért, de így is maradt elég esemény a hét végére. Afrikában például megkezdődtek a világbajnoki selejtezők csoportmérkőzései, egyelőre meglepetések nélkül, Németországban pedig kialakult az U21-es Európa-bajnokság döntőjének párosítása.
Közel-keleti reformtervet fogadtak el a nyolcak
Anyagilag támogatják a közel-keleti országok demokratizálódásának folyamatát, és akciótervvel igyekeznek megakadályozni a nukleáris fegyverek továbbterjedését a legfejlettebb államok és Oroszország. Ez a G8 Sea Island-i csúcstalálkozóján elfogadott nyilatkozatból derül ki. A résztvevők csütörtökön Afrikával foglalkoznak.
Negyedmilliárd gyermek dolgozik világszerte
Közel negyedmilliárd gyerek kénytelen dolgozni világszerte az UNICEF adatai szerint, melyeket a szombati gyermekmunka-ellenes világnap alkalmából tettek közzé. A gyermekmunkások szinte az összes területen megtalálhatók, a veszélyes bányáktól kezdve az ültetvényeken és a háztartásokon keresztül a pornóiparig és a prostitúcióig.
A szamár bölcsője is Afrikában ringott
Genetikai vizsgálatok kimutatták, hogy a vadszamarakat legkevesebb kétszer háziasították Északkelet-Afrikában - olvasható a Science tudományos hetilap legújabb számában.
- címkék:
- Afrika
- Lófélék
- Címkefelhő »
Egymilliárd embert fenyeget az elsivatagosodás
Június 17-e az ENSZ-közgyűlés 1995 decemberi határozata alapján az elsivatagosodás elleni világnap, arra emlékezve, hogy 1994. június 17-én fogadták el Párizsban az elsivatagosodás és szárazság elleni küzdelemről szóló ENSZ-konvenciót.
- címkék:
- Magyarország
- Párizs
- Afrika
- alap
- Címkefelhő »
Viperaharapás Bécsben
Mérges kígyó harapott meg egy férfit Bécs Hütteldorf kerületében: az egyenlítői Afrikában honos viperafaj harapása halálos, ám az áldozat a gyors mentésnek köszönhetően túlélte a marást.
- címkék:
- Afrika
- kígyó
- harapás
- Címkefelhő »
Az USA támogatja a génmódosítás elterjesztését Afrikában
Burkina Faso ad a napokban otthont egy a génmódosított növények elterjedését szorgalmazó nemzetközi konferenciának. Az Egyesült Államok támogatásával összehívott háromnapos találkozón 15 nyugat-afrikai állam képviselői vitatják meg, beengedjék-e országaikba a génmódosított növényeket.
- címkék:
- Burkina Faso
- USA
- Afrika
- génmódosítás
- otthon
- Címkefelhő »
Áll a páviánháború a Fokföldön
Afrika déli csücskén elszabadultak a majmok: kóborló páviánhordák rajtaütésszerű támadásokat intéznek lakások és parkoló autók ellen, villámgyorsan kifosztják a hűtőszekrényeket, megdézsmálják az élelmiszert tartalmazó szatyrokat, üvegeket nyitnak fel, és csomagokban turkálnak.
- címkék:
- Afrika
- majmok
- Címkefelhő »
Tavaly rekordütemben terjedt az AIDS
Minden eddiginél nagyobb ütemben növekszik az AIDS-fertőzöttség világszerte - áll az ENSZ éves AIDS-jelentésében. A világszervezet szerint tavaly közel ötmillióan fertőződtek meg a betegséggel. A helyzet továbbra is Afrikában a legsúlyosabb: egyes országokban akár 35 év alá zuhanhat az átlagéletkor a magas halálozási arány miatt. A járvány ugyanakkor jelentősen előretört Kelet-Európában és Ázsiában.