Afrika Korps

címke rss

A második világháború észak-afrikai hadszínterének döntő ütközete

Nyolcvan éve, 1942. október 23-án kezdődött meg a második világháború afrikai hadszínterén döntő fordulatot hozó el-alameini csata, amelyben a britek vereséget mértek az Erwin Rommel vezette, Egyiptom felé előre nyomuló német hadseregre. Az ezzel egyidejűleg zajló sztálingrádi csatával kezdődött meg a náci Harmadik Birodalom teljes összeomlásához vezető vereségek sorozata.

Megölni Rommelt: súlyos kudarc lett a szupertitkos brit kommandós akció

Tudomány2021.05.25, 23:57

1941 őszére Nagy Britannia válságos helyzetbe került az észak-afrikai fronton. Az év elején még úgy tűnt, hogy a brit 8. hadsereg decemberi diadalmas offenzívája után Mussolini demoralizálódott seregének meg lettek számlálva a napjai az afrikai kontinensen. A 8. hadsereg nagy ellentámadása kikergette az olaszokat Egyiptomból, a brit ellencsapás elsöprő ereje pedig azt is kétségessé tette, hogy az alexandriai győzelmi parádéról ábrándozó Duce képes lesz-e megtartani Líbiát. 1941 februárjában még senki sem sejtette, hogy hamarosan a brit 8. hadsereg fog ugyanúgy visszavonulni az egyiptomi határhoz, mint ahogyan azt Mussolini katonái tették.

A brit tábornok, aki kétszer verte szét Hitler csapatait

Tudomány2020.11.18, 22:32

A második világháború történetének talán nincs is még egy olyan színes egyénisége, mint a bőszárú kopott bársonynadrágjáról, kinyúlt pulóveréről, és az elmaradhatatlan, jelvényekkel díszített barettjéről ismert brit hadvezér, Bernard Law Montgomery tábornagy. „Monty", aki 1942 októberében a második el-alameini csatában legyőzte legnagyobb riválisát, Erwin Rommel vezértábornagyot, a „sivatagi rókát", és komoly érdemeket szerzett Hitler utolsó nagy nyugati offenzívája, az 1944 decemberében elindított ardenneki ellentámadás felszámolásában, többször is éles összetűzésbe került feletteseivel, gyakran megkeserítve Dwight D. Esienhower haadseregtábornok, ...

Celebtábornoknak Berlinben, nem pedig hadifogolytáborban van a helye

Tudomány2018.05.13, 21:46

Hetvenöt éve, 1943. május 13-án a Harmadik Birodalom észak-afrikai expedíciós hadseregének Tunéziába visszaszorult maradéka letette a fegyvert a szövetségesek előtt. Ezzel a második világháború afrikai hadszínterén véglegesen befejeződtek a harcok. Az Afrika Korps legendás parancsnoka, Erwin Rommel tábornagy azonban nem osztozhatott katonái sorsában, felsőbb parancsra 1943.március elején örökre elhagyta Afrikát.

Végzetes csapás érte a sivatagi rókát a homokdűnék között

Tudomány2017.11.06, 14:29

Hetvenöt éve, 1942. november 4-én Bernard Law Montgomery tábornagy 8. angol hadserege fényes győzelmet aratott a „sivatagi róka", Erwin Rommel Egyiptomba betört seregteste, a Panzerarmee felett El-Alameinnél. Az el-alameini ütközet fordulópontnak számított az észak-afrikai hadműveletek történetében. El-Alamein után nem volt többé megállás, a német sivatagi haderő súlyos veszteségeket elszenvedve egészen Tuniszig hátrált, hogy a következő év májusában letegye a fegyvert Montgomery hadai előtt. Hitler sohasem ismerte fel Észak-Afrika hadászati jelentőségét, így a német Afrika Hadseregcsoport 1943. májusi fegyverletétele értelmetlen, éés ...

Rommeltől vaskeresztet kapott, Budapesten zsidókat mentett az angol beteg

Tudomány2016.03.23, 21:37

Csak kevés annyira ellentmondásos megítélésű személyiség található a magyar felfedezők panteonjában, mint Almásy László. Gróf úrnak szólították, de csak „félig” volt arisztokrata; a háború után perbe fogták, mert az Afrika Korpsban szolgált, a lakásán rejtegetett zsidókért kiérkező nyilasokat német első-osztályú vaskeresztjének felmutatásával zavarta el. Az Afrika-kutatásban hervadhatatlan érdemeket szerzett magyar felfedező 65 éve, 1951. március 22-én hunyt el Salzburgban.

Afrikai közelképekkel bővült a Google Earth

Archívum2005.09.28, 15:56

A Google Earth műholdképes világatlaszában a National Geographic Afrikáról szóló ismeretterjesztő cikkei és multimédiás anyagai is elérhetők.

Informatikai fejlesztési tervek Afrikában

Techbázis2004.10.05, 09:43

Saját nyelvű információkeresést és Afrika valamennyi iskolájának internet-hozzáférést - ezek a legfontosabb pontjai Thabo Mbeki dél-afrikai elnök egész Afrikára vonatkozó információtechnológiai fejlesztési elképzeléseinek.

Új honlapon mutatkoznak be a Sivatagi Patkányok

Techbázis2004.01.29, 12:10

Egy játszható demóval mutatja be a nagyközönségnek a Digital Reality és a Monte Cristo Games a Desert Rats vs. Afrika Korps című stratégiát. A programmal megismerkedhetünk közelebbről is, ha meglátogatjuk frissiben nyitott hivatalos oldalát.

Év végén küzdenek meg a Sivatagi Patkányok az Afrika Korps-szal

Techbázis2003.09.09, 12:41

Az év végére ígéri a Monte Cristo Games a magyar Digital Reality műhelyében készülő második világháborús valósidejű stratégiai játék, a Desert Rats vs. Afrika Korps megjelentetését.

Új Combat Mission játék várható

Techbázis2003.04.09, 00:40

A Barbarossa to Berlin motorjának egy fejlesztett változatát fogja használni a Combat Mission, a Battlefront stratégiai játéksorozatának következő darabja, a Combat Mission: Afrika Korps, melynek eseményei természetesen Afrikában zajlanak.

Előző
  • 1
Következő