adófizető
címke rss- kapcsolódó címkék:
- költség
- Németország
- Fidesz
- Párizs
- Német Kereszténydemokrata Unió
- legfrissebb
- legrégebbi
Kevesebbe került a válság a németeknek
A pénzügyi válság 25 milliárd eurójába került a német adófizetőknek - állítják a a Deutsche Bank (DB) szakértői, ami kevesebb a korábban becsültnél.
Világgazdaság: A módosítás ellenére erős maradhat az uniós banktitok
A hangzatos bejelentés ellenére nem jelenthet radikális változást a banktitok terén az az uniós egyezség, mely szerint 2015-től automatikusan kicserélhetők lesznek az adófizetők adati az egyes tagállamok adóhatóságai között - írja a Világgazdaság.
Egy év alatt 2,4 millió eurónyi vizet pancsoltak el a migránsok Párizsban
2017-ben 2,4 millió euróba került Párizsban a tűzcsapok mindennapos használata, ugyanis a migránsok rendszeresen itt fürdenek.
Óriási pénzeket költenek egy szélsőséges muszlim védelmére
A pakisztáni származású dzsihadista prédikátort, Anjem Choudaryt 2016. szeptember 7-én öt és fél évre ítélték el, jó magaviselete és egyéb engedmények miatt azonban alig több mint két év után, a héten már szabadlábra helyezik - írja a 888.hu a Sunday Telegraphra hivatkozva.
- címkék:
- imám
- Egyesült Királyság
- adófizető
- Címkefelhő »
Ennyibe kerültek a legnagyobb bankmentések a 2008-as válságban
Tizenegy év telt el a legnagyobb bankoknak dobott amerikai és európai állami mentőövek óta. Úgy a tengerentúlon, mint kontinensünkön jelentős összegű bankmentő csomagokat szavaztak meg a döntéshozók, amit felelősségre vonás nélkül és összességében nagyon olcsón megúsztak a bankárok.
- címkék:
- bank
- bankmentés
- államosítás
- adófizető
- Címkefelhő »
Az alattvalók fizették Meghan Markle és Harry herceg 900 milliós házfelújítását
A brit adófizetők pénzéből állták Meghan Markle és Harry herceg luxusrezidenciájának felújítását.
Ennyibe kerülnek az európai uralkodóházak az adófizetőknek
Hosszú ideje zajló, megnyugtatóan le nem zárt, pénzügyi természetű viták folynak Európa királyi vagy hercegi uralkodóval bíró országaiban. Ezek akörül forognak, hogy megéri-e az állami, azaz adófizetői pénzekből fenntartani az uralkodóházat, fedezni költségeiket akkor, amikor a regnáló, koronát általában nem is kapó királyok és hercegek jórészt protokolláris, illetve jótékonysági feladatokat látnak el. A helyzet persze ennél bonyolultabb, mert a királyi családok nem csak viszik, hanem hozzák is a pénzt, a viták mégis időről-időre fellángolnak. Állást nem foglalunk a kérdésben, de megmutatjuk, mennyibe kerülnek Európában az uralkodócsaládok!
Milliárdok jutnak a parlamenti baloldali, ellenzéki kis pártoknak
Noha a legtöbb ellenzéki párt ma be sem jutna a parlamentbe, képviselőik milliókat keresnek, a frakciók és a pártalapítványok sok százmillió forintból gazdálkodhatnak. Emellett irodabérlet, lakástámogatás, autóhasználat, üzemanyagkártya is jár a politikusoknak - írta a Magyar Nemzet.
Gulyás Gergely: A mostani tanárbéremelés a magyar adófizetők pénzéből történik, Brüsszel még nem utalta a pénzt
A mostani béremeléssel a tanárok átlagbére eléri a diplomás átlagbér 71,8 százalékát, ez bruttó 652 ezer forintot jelent - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, a Kormányinfón.