adóelkerülés

címke rss
Jót akart tenni Arnold Schwarzenegger, végül nyomozás indult ellene

Jót akart tenni Arnold Schwarzenegger, végül nyomozás indult ellene

Arnold Schwarzenegger egy méregdrága karórával fennakadt a müncheni repülőtéren a vámellenőrzésen, és nem hozhatta be az Európai Unió területére azt a 7 millió forintos órát, amit jótékony célra szeretett volna elárverezni.

Több mint 3 milliárdnyi adót csalt el egy budapesti bűnbanda

Itthon2023.08.08, 12:19

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség egy budapesti adócsaló banda tagjai ellen, akik 4 éve alatt több mint három milliárd hátrányt okoztak a költségvetésnek. Az ügyben összesen 42 ember érintett, a strómannok ellen indult eljárásokat külön kezelik majd tovább.

Varga Mihály: Tíz év alatt negyedére csökkent az adóelkerülés mértéke

Gazdaság2021.12.03, 13:28

Az elmúlt 10 évben negyedére csökkent az adóelkerülés Magyarországon - erre hívta fel a figyelmet pénteki közösségimédia-bejegyzésében Varga Mihály pénzügyminiszter az Európai Bizottság tanulmányára hivatkozva.

Adóparadicsomokban könyvelik nyereségük jelentős részét európai nagybankok

Gazdaság2021.09.07, 13:09

Egy új jelentés szerint a vezető európai bankok évente mintegy 20 milliárd eurót, azaz teljes nyereségük 14 százalékát könyvelik el adóparadicsomokban, a Barclays, a HSBC és a NatWest Group pedig a legalacsonyabb adókulcsokat élvező bankok közé tartozik. A részletekről a The Guardian számolt be.

Soros György alig adózik, évekig gyakorlatilag nulla dollár szövetségi adót fizetett

Nagyvilág2021.06.14, 16:43

Minap robbant a hír, hogy az Egyesült Államok leggazdagabbjai, köztük olyan híres személyek mint Jeff Bezos, az Amazon alapítója, Michael Bloomberg volt New York-i polgármester, Elon Musk Tesla tulajdonos és Soros György tőzsdespekuláns évekig gyakorlatilag nulla szövetségi adót fizettek. Miközben a szupergazdagok vagyona összesen 401 milliárd dollárra nőtt, addig mindössze 13,6 milliárd dollár jövedelemadót voltak kénytelenek befizetni. Ráadásul mint kiderült Soros György, a Nyílt Társadalom Alapítvány fő mecénása és szellemi atyja évekig veszteséget könyvelt el a befektetésein, így egyáltalán nem adózott. A hírről beszámolt Soros ...

Változott egy egzotikus helyeket tartalmazó, adózási témájú országlista

Gazdaság2021.02.22, 14:06

Az Európai Unió illetékes tanácsa felülvizsgálta és frissítette az adózási szempontból nem együttműködő országok és területek uniós jegyzékét, amelyből Barbadost törölte, a megmaradt tizenegy ország mellé pedig felvette a Dominikai Közösséget.

Egyre kevesebb az adóparadicsomokban bejegyzett, magyar érdekeltségű cég

Gazdaság2020.02.03, 20:03

Erős visszaesés látszik az offshore tulajdonosi körhöz köthető hazai cégek számában - derül ki az Opten Kft. friss statisztikáiból.

Uniós viszonylatban nagyon alacsony az adóelkerülés Magyarországon

Gazdaság2019.09.06, 14:34

Az Európai Bizottság most megjelent tanulmánya szerint eredményesek a kormány gazdaságfehérítő intézkedései, amelyeknek köszönhetően 2018-ra, az Európai Unióban is példaértékű módon, egyszámjegyűre zsugorodott az adóelkerülés mértéke. Az online korszak bevezetése óta Magyarországon öt év alatt 12 százalékponttal csökkent az úgynevezett áfa-adórés.

V4NA: Juncker személyesen akadályozta az adóelkerülés elleni EU-fellépést

Nagyvilág2019.04.17, 09:18

Az Európai Bizottság első embere, Jean-Claude Juncker számos botrányba keveredett politikai pályafutása alatt. Kiderült róla, hogy még luxemburgi miniszterelnökként multinacionális nagyvállalatok adóoptimalizálásában és adóelkerülésében játszott szerepet. Sőt, a V4NA nemzetközi hírügynökségtől szerzett információk szerint olyan dokumentumok is léteznek, amelyek azt bizonyítják, hogy Juncker még luxemburgi miniszterelnökként személyesen akadályozta az adóelkerülés elleni uniós szabályok megalkotását. Kiderült az is, hogy törvénytelenül adhatott utasítást a titkosszolgálatnak egyes személyek lehallgatására. Ez utóbbi ügy a miniszterellnökségébe ...

Költségvetési csalást is elkövethetett Márki-Zay Péter és felesége

Itthon2019.03.21, 12:26

Akár büntetőjogi kategóriaként a költségvetési csalás, illetve a számvitel rendjének megsértése gyanúja is felmerülhet Márki-Zay Péter és felesége cégénél, akik trükkös módon próbálták elkerülni az adófizetést. Mint arról korábban beszámoltunk, az otthonszüléssel foglalkozó vállalkozás nagy valószínűséggel 2016-ban és 2017-ben a felét vallotta be annak a jövedelemnek, amit kereshettek.  Márki-Zay kínos magyarázkodásba kezdett az üggyel kapcsolatban, de érdemi választ nem adott arra, hogy hová tűnt a pénz. Egyébként több, a Márki-Zay Péter felesége által lebonyolított szülés végződött csecsemők halálával. A hódmezővásárhelyi polgármeester ...

Nem válaszol Márki-Zay Péter a botrányos ügyeivel kapcsolatos kérdésekre

Itthon2019.03.20, 09:47

Ahogy lapunk már többször beszámolt róla, Márki-Zay Péter és felesége, Vincze Felícia A Te Szülésed Kft. nevű bábacégéhez számos botrány köthető. Felmerült az adóelkerülés gyanúja, illetve az is köztudott, hogy több, a hódmezővásárhelyi polgármester felesége által lebonyolított szülés végződött csecsemők halálával. Márki-Zay Péter az adóelkerülési ügyeivel kapcsolatosan nemrég a közösségi oldalán bonyolódott kínos magyarázkodásba, de az igazság kiderítése sokkal könnyebb lenne, ha időközben nem törölték volna A Te Szülésed Kft. honlapját. Az Origo Márki-Zay Péter álfüggetlen hódmezővásárhelyi polgármester botrányai kapcsán megkerestte ...

Márki-Zay Péter botrányai: adóelkerülés, lakásmutyi és gyanús közbeszerzés

Itthon2019.03.19, 10:47

Ahogy az Origo többször is beszámolt róla, Márki-Zay Péter álfüggetlen hódmezővásárhelyi polgármester és a felesége, Vincze Felícia A Te Szülésed Kft. nevű bábacége számos botrányba keveredett. Több szülés is kötődik a családi vállalkozásukhoz, ami kisbabák halálával végződött. A cég ügyvezetője Márki-Zay Péter volt, aki az után lépett ki a zűrös üzletből, hogy polgármesterjelölt lett. Amellett, hogy több csecsemő halála is köthető A Te Szülésed Kft.-hez, a cég két éven át eltitkolta a bevételei körülbelül felét, ezt adóelkerülésnek hívjuk. Közben kiderült, hogy egy lakásmutyi is kibontakozott a polgármester körül, amikor áron alul ...

A kormány fellép a multik adóelkerülése ellen

Gazdaság2019.02.26, 08:20

Olyan szabályrendszer kialakítását vette tervbe a pénzügyi kormányzat, amely megakadályozza, hogy a multinacionális vállalatok kivonják magukat a magyar közteherviselés alól – mondta a Magyar Nemzetnek Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.

Márki-Zay Péter kínos magyarázkodásba kezdett a bábacég botrányos beszámolója miatt

Itthon2019.02.09, 12:36

Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester megsértődött az Origo csütörtöki cikkén, mert megírtuk, hogy valami nem stimmel az otthonszüléses, családi vállalkozásának a pénzügyeivel sem, mivel a cég valószínűsíthető árbevételének fele – ami egyébként a cég honlapján, általuk megadott adatokból kiszámolható – szőrén-szálán eltűnt, nem szerepel a beszámolókban. Ennek oka az lehet, hogy igaz, amit Hódmezővásárhelyen beszélnek: a polgármester családi cége sokszor „elfelejt” számlát adni a szülések után, ezzel pedig elkerüli az adózást. Márki-Zay szokásos módon Facebook-bejegyzésében Rákosi-korszakot emlegetett, és bőszen magyarázni kkezdte ...

Így pusztítják az adóparadicsomok a paradicsomi környezetet

Tudomány2018.09.26, 16:36

Az Amazonas-medencében folytatott erdőirtás és a szintén komoly károkat okozó illegális halászat is ezer szállal kötődik az adóparadicsomokhoz, egy új tanulmány szerint. Az Amazónia területén nyomon követett befektetések 68 százaléka olyan cégektől származik, amelyek székhelye valamelyik adóparadicsomban van, és ezek sajnálatosan komoly szerepet játszanak a környezet pusztításában.

Adóelkerülés céljából párttá alakul a Soros-féle Migration Aid

Itthon2018.08.17, 13:22

Pártot alakítanak Soros György migrációért felelős helytartói, hogy ne kelljen adózni a spekuláns támogatásai után. A Facebook-bejegyzésében úgy fogalmazott a Migration Aid, hogy ezzel új dimenzióba lép a hatalommal vívott harcuk. Stílszerűen Éjjeli Őrség lesz a nevük, mint a népszerű orosz vámpír-trilógiának.

Az online számlázással jelentősen csökkenhet az adóelkerülés mértéke

Gazdaság2018.08.17, 07:33

Augusztus 14-ig mintegy 7,5 millió számla érkezett az adóhivatalhoz, és több mint 272 ezren regisztráltak az online számlarendszerbe. Az új szisztémával az egyszerűsítés és az adminisztrációcsökkentés mellett eredményesebbé válhat a csalások felderítése is, jelentősen - akár tíz százalék alá is - csökkenhet az adóelkerülés mértéke - közölte Varga Mihály pénzügyminiszter.

Big Bus-botrány: pénzmosás egyértelmű gyanúja

Itthon2018.06.11, 12:18

Iratokat, belső anyagokat, pénzügyi trükkök sorát bizonyító dokumentumokat juttattak el az Origo szerkesztőségébe a budapesti utcán évek óta városnéző buszokat üzemeltető, de a milliárdos bevételek után nem adózó társaságról. Ezek alapján nem túlzás azt állítani, hogy bűnszervezethez hasonló módszerekkel tüntetik el bevételeiket, csak hogy Magyarországon lehetőleg egy forint adót se kelljen fizetni. Tevékenységük a pénzmosás gyanúját is egyértelműen felveti.

Áramellátás helyett bitcoinos államocska jön létre Puerto Ricón

Gazdaság2018.02.06, 10:01

A tavalyi év hurrikánjaitól tönkretett Puerto Rico még mindig nem állt talpra teljesen. Ennek ellenére, december hónaptól kezdődően, furcsa betelepülési hullám indult meg a szigetre, pontosabban San Juanba. Egy helyszíni riportból kiderül, hogy milliomosok és milliárdosok érkeznek oda, akik egyre több helyszínt választanak ki új, saját városnegyedük részéül. A sziget kormányzója pedig hajlik rá, hogy támogassa a város a városban koncepció megvalósulását, hiszen az odaérkező dúsgazdag személyek fellendülést ígérnek a magára nehezen találó sziget számára. A sajátos vándorlást végző törzs neve: az adóelkerülő kriptovaluta tulajdonosok köre.

Nem lankad a külföldi cégalapítási lendület

Gazdaság2017.12.11, 13:20

Miközben az offshore-cégek elleni hajtóvadászat láthatóan meghozza az eredményét, a külföldi cégalapítások iránti igény továbbra sem lankad. Az adóelkerülés és adókijátszás mint elsődleges motiváció kezd azonban eltűnni, és helyüket más, elsősorban üzleti és biztonsági célok veszik át.

Hatalmas botrány: még a brit királynőnek is van offshore számlája

Gazdaság2017.11.06, 13:18

A hétvégén újabb offshore-botrány robbant ki, miután több mint 13 millió dokumentum szivárgott ki adóparadicsomok jogi- és pénzintézeteiből. Az elkövetkező napokban minden bizonnyal rengeteg politikus, híres ember és vállalat titkos pénzügyei derülnek ki. Az első nevek között megtalálható többek között II. Erzsébet brit királynő és Bono is.

Kínos beszélgetéssel készülhet Mourinho a Chelsea elleni rangadóra

Sport2017.11.01, 16:19

José Mourinho nem éppen a legkellemesebb módon készülhet jelenlegi csapatával, a Manchester Unitedddel előző klubja, a Chelsea elleni rangadóra: a vasárnapi találkozó előtt két nappal a spanyol adóhatóság várja egy elbeszélgetésre.

Dehogyis jótékonykodik el Soros 4600 milliárd forintot

Itthon2017.10.18, 12:20

Elég hihetetlennek tűnik, de tényleg ott tartunk, hogy külön el kell magyarázni, hogy sajnos nemhogy a Földön, de az egész galaxisban nincs olyan élőlény, aki csakúgy elajándékozna 18 milliárd dollárt. Az a helyzet, hogy még Soros Györgynek sincs ekkora szíve, hiába állítja az ellenkezőjét a propaganda. A nemzetközi oligarcha mindösszesen azért tolt át 4600 milliárd forintot az alapítványába, hogy ne kelljen adót fizetnie. 

Magyarországon feleakkora az adóelkerülés, mint a régió országaiban

Gazdaság2017.09.29, 10:47

Az online korszak 2014-es bevezetése óta Magyarországon 7,2 százalékponttal csökkent az áfa-adórés. Az Európai Bizottság tanulmánya szerint sikeresek és eredményesek a kormány gazdaságfehérítő intézkedései, amelyeknek köszönhetően feleakkora az adóelkerülés Magyarországon, mint a régió országaiban – tájékoztatta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az MTI-t.

Többoldalú adóegyezményhez csatlakozott Magyarország

Gazdaság2017.06.07, 21:07

Magyarország csatlakozott a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet, az OECD multilaterális adóegyezményéhez, a dokumentumot Balogh László pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkár írta alá az OECD miniszteri értekezletének margóján, több mint 65 országgal együtt, Párizsban - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium szerdán.

Pénzmosás miatt magyarázkodhat az egyik legnagyobb svájci bank

Gazdaság2017.04.18, 15:40

A svájci privátbankok sokat költöttek az elmúlt évtizedben arra, hogy megszabaduljanak az adóelkerülést célzó számláktól. A Credit Suisse-nél a múlt hónapban tartott nemzetközi adóvizsgálat ugyanakkor azt is megmutatta, hogy Svájcnak még tovább kell mennie, hogy lemossa magáról az adóparadicsom jelzőt.

Lecsap a mágnásokra a brit adóhivatal

Gazdaság2016.11.02, 17:18

Theresa May brit kormányfő betartja korábbi ígéretét, és minden eddiginél erőteljesebben fellép az offshore cégekbe kimentett vagyonok megadóztatásáért. A 6500 leggazdagabb brit közül minden harmadik ellen folytat eljárást az adóhatóság, összesen kétmilliárd fontot kérnek rajtuk számon, de az adóparadicsomok részéről nagy az ellenállás.

Új módszerek az adóelkerülés ellen

Gazdaság2016.05.04, 13:20

Az egyes adótörvények 2016 tavaszi módosításaival kapcsolatos törvényjavaslat szerint a megbízható adózói minősítés feltételei kedvezően változnak. A legfrissebb adócsomagnak a társaságok részére fontos néhány változás részleteit a Deloitte adó- és jogi tanácsadási részlegének partnere foglalja össze.

Rejtélyes százmilliárdokat találtunk a 2017-es büdzsében

Gazdaság2016.04.27, 14:52

730 milliárd forint bevételt vár a kormány társasági adóból 2017-ben, ez 330 milliárddal több, mint amit 2016-ra terveztek. A hatalmas különbséget se a gazdaság növekedése, se a fehéredése nem magyarázza, az adóemelés szinte kizárt. Nagyon valószínű, hogy 2015-ről adóhitellel eltolt bevételről van szó, amit az uniós módszertan szerint vissza kell majd könyvelni 2015-re. Ha így van, a 2016-os és a 2017-es hiány is nagyobb lesz a vártnál. Lehetséges, hogy egy amerikai multi így optimalizálja az adóját Magyarországon, ha ez igaz, uniós eljárás indulhat. 

Dobosokat is bevetnek az adóelkerülők ellen

Gazdaság2016.04.21, 13:05

Kidoboltatják az adótartozást felhalmozókat az indiai Mumbaiban, a hátralékot felhalmozók lakásához dobosokat küld a hatóság, hogy az egész szomszédság megtudja, mennyivel tartoznak. A megszégyenítés hatásos eszköznek bizonyult, az első bevetés óta 20 százalékkal emelkedtek az adóbevételek.

Az Apple és társai tízévnyi magyar GDP-t rejtegetnek offshore cégekben

Gazdaság2016.04.14, 10:35

1,4 billió dollárt, vagyis 387,7 billió forintot rejteget az 50 legnagyobb amerikai vállalat offshore cégekben az Oxfam gazdaságkutató szerint. Ez több, mint amennyit a teljes magyar gazdaság tíz év alatt megtermel. A listát az Apple, a General Electric és a Microsoft vezetik.

Brüsszel az adóelkerülő multik körmére nézne

Gazdaság2016.04.12, 17:03

Új jogszabály-tervezetet fogadott el az Európai Bizottság. A 750 millió eurónál magasabb árbevétellel rendelkező multinacionális vállalatoknak országonként le kellene jelenteniük, mennyi bevételt termelnek és mennyit adóznak. A cégeknek az Európai Unión kívül fizetett adóikról is be kellene számolniuk.

Erre jó egy izlandi politikusfeleség

Nagyvilág2016.04.07, 16:44

Sigmundur David Gunnlaugsson kormányfő, Bjarni Benediktsson pénzügyminiszter, Ólöf Nordal belügyminiszter. Mi köti őket össze azon kívül, hogy a 330 ezres Izland kormányának tagjai? Például az, hogy mindhárman távoli adóparadicsomokba mentették vagyonukat, és erről valahogy elfelejtették tájékoztatni a szavazóikat. 

A Google kapott egy tizenkét jegyű számlát a francia NAV-tól

Gazdaság2016.02.25, 15:36

Párizs 1,6 milliárd eurót, vagyis forintra átszámolva 498 milliárdot követel a Google-tól. A gazdasági minisztérium szerint a techcég az elmúlt években egymilliárd euró adót került el Franciaországban, a maradék 0,6 milliárdot késedelmi kamatként számolta fel az adóhatóság.

Brüsszel véget vetne a Google titkolózásának

Gazdaság2016.02.15, 10:19

Az Európai Bizottság olyan jogszabályon dolgozik, ami kötelezné a nagy multikat arra, hogy országonként nyilvánosságra hozzák, mekkora a bevételük, és mennyit adóznak. Ez még nem akadályozná meg a Google-t abban, hogy a Magyarországról származó reklámbevételei után Írországban adózzon, de a nagy cégek nehezebben tudnának fű alatt kedvező adómegállapodásokat kötni a tagállamok kormányaival. 

Az Uber mellett az Airbnb is célkeresztben

[origo] utazás2016.01.22, 10:37

Amerikában a bevételek közel egyharmada származhat illegális lakáskiadásból. Magyarországon még ennél is magasabbra becsülik ezt az arányt. Áldás vagy átok a megosztáson alapuló üzleti modell?

Nemsokára a NAV is tudja majd, ha külföldön rejtegeti a pénzét

Gazdaság2015.12.19, 12:56

Jövőre már nem lesz könnyű külföldi számlán rejtegetni a pénzünket. A bankok januártól elkezdik gyűjteni az ügyfeleik adatait, hogy 2017-ben elküldhessék az illetékes adóhatóságoknak. Ha tehát van külföldön pénzünk, arról nemsokára valószínűleg a NAV is tudni fog.

Saját fegyverükkel győzné le a multikat egy walesi kisváros

Gazdaság2015.11.12, 11:45

A összes családi vállalkozás offshore céggé alakult a walesi Crickhowell nevű kisvárosban. A kiskereskedőknek így nem kell vállalati adót fizetniük, bár a céljuk nem az adóelkerülés volt, hanem az, hogy felhívják a figyelmet az adórendszer problémáira.

Legalább háromféle lehet a magyar Google-adó

Gazdaság2015.11.09, 17:20

A világ sok kormánya panaszkodik arra, hogy az online multinacionális cégek, például a Google és a Facebook kevesebb adót fizetnek, mint amennyit a helyben megtermelt nyereségük után kellene. Deutsch Tamás hamarosan nyilvánosságra hozza, hogy Magyarországon milyen adóval tervezik megfogni ezeket a cégeket. A nemzetközi példák és az előzmények alapján szóba jöhet a társasági adó, a szerzői jogdíjak és a reklámadó. Mindenesetre a kormánynak nehéz dolga lesz, az egyetlen komoly fegyvere a szolgáltatások letiltása, de aligha akar Facebook-elvonásban szenvedő választókkal szembenézni.

Megnyílt a svájci banktitkok tárháza

Gazdaság2015.10.09, 18:01

Bekövetkezett az, ami korábban lehetetlennek tűnt. Egy-két héten belül svájci bankok tucatjai fedik fel, hogyan segítettek gazdag amerikaiaknak elkerülni az adót. Ráadásul láthatóan számos ország pénzügyi intézményei is érintett lehet majd a jövőbeni nyomozások során.

16 évnyi magyar GDP pihen offshore-számlákon

Gazdaság2015.10.07, 11:50

A legnagyobb amerikai cégek közel 2100 milliárd dollárnyi pénzt parkoltatnak offshore-számlákon, ami után nem fizetnek adót az Egyesült Államokban, ez pedig 620 milliárdos kiesést jelent az államnak. Az Apple használja ki a legjobban a kiskapukat. 

Tudni fogja a NAV, kik bankolnak Liechtensteinben

Gazdaság2015.06.29, 18:33

A kettős adóztatás elkerülését és az adóztatás kijátszásának megakadályozását célzó adóegyezményt kötött Magyarország és a Liechtensteini Hercegség.

Az Apple 10 évnyi adót fizethet az íreknek

Archívum2015.04.30, 14:40

Az Európai Bizottság döntésétől függ, hogy vissza kell-e fizetnie az Apple-nek az Írországtól kapott adókedvezményét, vagy sem.

Így spórolnak meg ezermilliárdokat Amerikában

Gazdaság2015.03.07, 15:41

Inkább 2 096 644 000 000 dollárnyi pénzt tartanak külföldön a legnagyobb amerikai vállalatok, hogy elkerüljék a hazavitellel járó hatalmas adókiadásokat.

Fellibben a fátyol a svájci bankok mocskos titkairól

Gazdaság2015.02.09, 08:34

A világ 200 országának 100 ezer polgára számára nyújtott etikailag és törvényileg is megkérdőjelezhető segítséget a HSBC Bank svájci magánbanki részlege. Az erről szóló dokumentumtömeget nemzetközi újságírócsapat nyálazta át. Adóelkerülő üzletemberek, diktátorok és hozzátartozóik, véres gyémántokon tollasodó kereskedők, vagy épp bűnözők ügyesen forgatott millióit találták meg több mint ezer mostani lottóötös értékében.

Mihez kezd egy álnyugdíjpénztár a tagdíjjal?

Gazdaság2014.11.29, 07:06

Jöhet az újabb nyugdíjállamosítás. Simicska Lajos parlamenti mandátumért indulhat. Megszavazták a forintosítást. A cégek kétharmada kevesebb adót vallott be, mint kellett volna. A NAV szerint a NAV-nál minden rendben, a Parlament viszont nem vizsgálja a NAV-ot. Tovább esik a kőolaj ára. Ez volt a héten a gazdaságban.

A magyar cégek is áldozattá válhatnak

Gazdaság2014.11.28, 10:01

Az OECD nemzetközi akciótervet dolgozott ki az adókerülő nagyvállalatok fülöncsípésére. Elemzők arra figyelmeztethetnek, hogy a jóhiszeműen adózó cégek is áldozattá válhatnak.

A külföldi bankszámlákra is ráláthat a NAV

Gazdaság2014.11.03, 16:08

Magyarország is aláírta azt a nemzetközi megállapodást, amelyik kimondja, hogy 2017-től az aláírók adóhivatalai automatikusan megosztják egymással a bankszámlák adatait. A hitelintézetek a jövőben nem hivatkozhatnak a banktitokra, az információkat ki kell adniuk. Az egyezményt számos adóparadicsom is aláírta, ezért sokkal nehezebb lesz adót csalni.

Az Amazont vizsgálja az EU

Gazdaság2014.10.07, 15:44

Újabb multinacionális óriás vállalat, ezúttal az Amazon ellen indított eljárást az Európai Bizottság. Az indok az európai adótörvények megkerülésének gyanúja, amit az online óriáscég a luxemburgi állammal kötött adómegállapodások révén ért el.

Bekeményített az USA kormánya

Gazdaság2014.09.23, 16:51

A jövőben jóval nehezebb lesz kihasználniuk az adózási kiskapukat az amerikai vállalatoknak, miután tegnap az USA pénzügyminisztériuma az adóelkerülés megnehezítését célzó intézkedésekről döntött. A hírekre nagyot zuhant azoknak a cégeknek az árfolyama, melyeket ilyen-olyan módon érintenek a tegnapi döntések. 

Előző
  • 1
  • 2
Következő