adócsaló

címke rss

A NAV is tudja, minden boltba eljuthatnak az áfacsalt áruk

Gazdaság2014.01.25, 14:16

Az adóhatóság szerint egységes elektronikus számlázási és könyvelési rendszerre volna szükség az áfacsalás ellen. A hivatal bűnügyi elnökhelyettese olyanokat nyilatkozott, amely egybevág Horváth András állításaival, mégis utóbbit az adóhatóság két ügyben is feljelentette.

Nem mindennapi dolog történt, adócsalókat ítéltek el

Gazdaság2014.01.30, 17:38

Adócsaló gabonakereskedőket ítéltek el jogerősen Szegeden.

Négymilliárdnyi adót csalt el a bűnszervezet

Gazdaság2014.02.06, 10:57

Négymilliárd forintnyi adót csalt el négy-öt év alatt egy tatabányai cégcsoport. Az adónyomozók ennek a tizedét szedték vissza. Tizenkét emberre fegyházbüntetést kért az ügyészség.

Horváth András egy jegyzetfüzetet kapott vissza

Gazdaság2014.03.12, 10:09

Az áfabotrányt kirobbantó Horváth Andrásnak nemrég egyetlen jegyzetfüzetet adott vissza a rendőrség. A többi, a házkutatáskor elvitt iratokat, számítógépes merevlemezeket egyelőre nem kapta vissza. Horváth hivatalosan még nem gyanúsított, pedig három hónapja folyik ellene eljárás. Így nem is tudja, mi ellen kellene védekeznie.

Csokival szedte meg magát a nagyüzemi áfacsaló

Gazdaság2014.03.26, 10:10

15 céget alapított egy bűnszervezet vezetője, csak azért, hogy papíron utaztassa a csokoládét, vigye ki külföldre és hozza be, többszörösen visszaigényeljék az áfát. Hatalmas vagyont halmozhatott fel, volt több mint másfél milliárd forintja a bankszámláján, amit el akart tüntetni, az adónyomozók ezenfelül milliárd forintos nagyságrendben foglaltak le ingatlanokat, autókat.

Csalódtak a NAV-nak súgó kereskedők

Archívum2014.04.03, 13:23

A gabonakereskedők listázták az áfacsalónak tűnő cégeket, és erről az adóhivatalt is értesítették. Hasonlóképpen jártak el más, az élelmiszeriparban érdekelt cégek is, a bejelentők azonban úgy érzik, az akciónak nem sok haszna volt. A NAV szerint viszont nem is tudhatnak arról, hogy az átadott információikat mire használták fel, és hány gyanús cég ellen indult nyomozás.

Kezdődik a nagy áfacsalási per CBA-s szállal

Gazdaság2014.04.08, 11:11

Három napba telik, mire ismertetik a vádat abban a több milliárd forintról szóló adócsalási ügyben, amelynek a jelek szerint két gyanúsítottja is kötődik a CBA áruházlánchoz.

Floridában lehet az áfacsalási ügy gyanúsítottja

Gazdaság2015.01.12, 11:44

Floridában sütteti a hasát egy milliárdos áfacsalási ügy gyanúsítottja, aki a jelek szerint bármit megtehet, a hatóságok továbbra sem tesznek semmit a letartóztatásáért.

Megint szigorodik a székhelyszolgáltatás

Gazdaság2017.06.13, 12:14

Egy minisztériumi rendelet alapján szigorodnak a székhelyszolgáltatókra és a szolgáltatást igénybevevő vállalkozókra vonatkozó jogszabályok. A módosítással az adócsalók kibúvóit akarják megakadályozni, a székhelyszolgáltatók szerint így viszont egy fontos és szükséges szolgáltatástól esnek el a cégek.

A jövő adócsalóit is kiszűrheti az adóhivatal

Itthon2018.08.22, 09:45

Nemcsak a jelen, de a jövő adócsalóit is kiszűrheti az adóhivatal – írja szerdai számában a Magyar Idők. A lapnak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nemrégiben kinevezett új vezetője, Sors László arról is beszélt, hogy új módszer akadályozhatja meg a határon tevékenykedő pénzügyőrök körében a korrupciót.