AC Chievo Verona

címke rss

Átigazolási kiskaput keres a Milan

A közelgő átigazolási időszak várható transzferei között gyakran emlegetik, hogy az AC Milan Gennaro Gattuso sérülése miatt védekező középpályást szeretne igazolni, de az eddigi pletykákat a klubvezetés általában cáfolta.

Raúl emelt, Perrotta ollózott, Ibrahimovic ágyúzott

Sport2008.12.22, 16:15

Gólszépségversenyünkbe ezúttal rendkívül változatos akciók kerültek be: 40 méteres ívelés, szemfüles ollózás, cseles emelés, bivalyerős bomba és beadásszerű lövés után is remek találatok születtek. De ki lőtte az elmúlt hét leglátványosabb gólját - Raúl, Perrotta, netán Ibrahimovic? Gyönyörködjenek, majd szavazzanak!

Négy Juve-gólt kapott a Milan, őszi első Lőw Zsolt csapata

Sport2008.12.15, 00:51

A Serie A-ban listavezető Inter a sereghajtó Chievót, a Juventus pedig az AC Milant verte egyaránt 4-2-re, s míg a Roma 1-2-ről fordított a Cagliari ellen hazai pályán, a Lazio még nagyobb bravúrt vitt véghez, mert háromgólos hátrányból mentett pontot Udinében. Az újonc Hoffenheim hazai pályán döntetlent játszott a Schalkéval az őszi Bundesliga-szezon zárókörében, és jobb gólkülönbségének köszönhetően a Bayern Münchent megelőzve az első helyről várja a tavaszi folytatást. Az angol Premier League-ben a Chelsea hazai pályán nem bírt a West Ham Uniteddel, így nem tudta megelőzni a szombaton szintén döntetlenező, éllovas Liverpoolt.

Az Inter simán legyőzte a Laziót

Sport2008.12.07, 01:07

A listavezető Internazionale magabiztos, háromgólos győzelmet aratott a Lazio vendégeként, míg az AS Roma 1-0-ra diadalmaskodott a sereghajtó Chievo otthonában az olasz labdarúgó-bajnokság 15. fordulójában.

Méretes potyával mentett pontot a Lazio

Sport2008.11.23, 23:14

Jól hajráztak a vendégcsapatok az olasz labdarúgó-bajnokság 13. fordulójának vasárnapi találkozóin. A Palermo és a Cagliari a hosszabbításban mentett pontot, míg a Siena az utolsó hét percben szerzett két góljával nyert a Chievo otthonában. A Laziót majdnem meglepte a Genoa, ám egy kapusbaki révén 1-1 lett a római mérkőzés.

A Roma megnyerte, a PSV elbukta

Sport2008.11.17, 09:22

Az AS Roma megnyerte a Serie A fővárosi futballderbijét a Lazio ellen, a Milan Kaká 11-esével verte a Chievót, az élen továbbra is az Inter áll. A Premier League-ben a Middlesbrough az Evertonnal (1-1), a Halmosi Pétert a hajrában bevető Hull City pedig a Manchester Cityvel (2-2) döntetlenezett. Spanyolországban Vadócz Krisztián Osasunája Bilbaóban bukott, a Barcelona a Huelva vendégeként nyert, a Villarrealtól a Málaga lopott pontot. A holland bajnokság rangadóján az Ajax 4-1-re legyőzte a PSV-t, az eindhoveniek magyar légiósa, Dzsudzsák Balázs kispados volt.

Edzőt váltott a Chievo is

Archívum2008.11.04, 17:17

A hétfői bolognai edzőváltás után kedden az olasz labdarúgó-bajnokságban 18. Chievo csapatánál köszöntek el a tréner Giuseppe Iachinitől. A veronai klub vezetősége az után döntött a szakember menesztése mellett, hogy az élvonalba most visszakerült csapat vasárnap 3-0-ra kikapott a Palermótól, így tíz bajnoki meccs után mindössze hat ponttal kieső helyen áll.

A brazil, aki olasz válogatott lehet - Amauri-portré

Sport2008.10.28, 08:48

A Juventus FC a vártnál gyengébben szerepel a bajnokságban, annak ellenére, hogy a csapat nyári igazolási közül a brazil csatár, Amauri telitalálatnak bizonyult. A 28 esztendős támadó éveken keresztül vándorolt csapatról csapatra, ám egyszer csak elkapta a fonalat, és az elmúlt három idényben ontotta a gólokat - olyannyira, hogy már az olasz válogatottnál is felmerült a neve.

Feczesin és Vass a Serie A-ért focizhat

Sport2008.06.01, 22:39

A Chievo után másodikként a Bologna harcolta ki a feljutást az olasz labdarúgó-bajnokság élvonalába. A bolognaiak a másodosztály utolsó fordulójában 1-0-ra verték a Pisát, ezzel megszerezték a tabella második - még automatikusan Serie A-t érő - helyét.

Mi a román klubfutball titka?

Archívum2008.03.09, 17:55

A szokottnál is nagyobb a tétje az idén a román pontvadászatnak, hiszen keleti szomszédunknál a 2008-as aranyérmes a következő szezonban rögtön a főtáblán kezdheti a Bajnokok Ligája-szereplést, vagyis selejtező nélkül kerül a csoportkörbe. Pedig az évtized elején a román egyesületek még körülbelül hasonló szerepet játszottak a nemzetközi kupaporondon, mint a magyarok - azaz semmilyet...

Filkor Attilát kölcsönadta az Inter

Sport2008.01.30, 16:17

Filkor Attila, az Internazionale magyar válogatott labdarúgója a következő fél évben a másodosztályú Grosseto csapatában folytatja pályafutását kölcsönjátékosként. A 19 esztendős középpályást a Brescia és a Chievo is hívta, ám ő végül a 22 csapatos Serie B-ben jelenleg 15. helyezett Grossetót választotta.

Futballedző-keringő olasz módra

Sport2007.06.10, 17:18

Legutóbbi összefoglaló anyagunkban már utaltunk arra, milyen jelentős átrendeződésnek lehetünk tanúi a nyár folyamán, az idei szezon végeztével az olasz labdarúgásban. Meg is elégedhetnénk ezzel az általános kijelentéssel, de a hihetetlen mértékű edzőváltási hullám mégsem hagyhatja hidegen a kicsit is érdeklődő futballrajongókat - egészen addig, míg be nem indul a játékosok csereberélése.

A Chievo elbukott, a Sevilla még csúcsra érhet

Sport2007.05.28, 00:24

Az olasz labdarúgó-bajnokság utolsó fordulójára maradt két kérdésre is megszületett a válasz: a Lazio veresége ellenére harmadik helyen végzett, míg az Ascoli és a Messina mellett a Catania ellen elszenvedett kudarca miatt a Chievo búcsúzik az élvonaltól. A római alakulat a bennmaradásért küzdő és sikerével célját elérő Siena otthonában maradt alul, de a szintén a kiesés elkerüléséért harcoló Reggina is nyert hazai pályán a Bajnokok Ligája-győztes AC Milan ellen, így nem változott a Lazio és a Milan sorrendje. A bennmaradásért folytatott harcban érintett csapatok közül egyedül a Chievo kapott ki, így a veronai együttes búcsúzott a SSerie ...

A Roma elhalasztotta az Inter bajnokavatóját

Sport2007.04.18, 22:59

A 22. fordulóból elhalasztott mérkőzésekre került sor a Serie A-ban, és a listavezető Internazionale nem tudta bebiztosítani a bajnoki címet, a második helyezett Roma ugyanis 3-1-re nyert a San Siróban, a milánói gárda ezzel első vereségét szenvedte el a szezonban. A dobogó harmadik fokán álló Lazio nem bírt a Chievóval, a Milan viszont parádézott a kiesőjelölt Ascoli otthonában, a piros-feketék 5-2-re nyertek. A Sampdoria magyar légiós, Koman Vladimir kezdőként képett pályára az Udinese ellen, de a félidőben lecserélték, csapata végül 1-0-s vereséget szenvedett.

Palermóban ikszelt a Milan, Veronában a Roma

Sport2007.03.01, 06:14

Csupán gólnélküli döntetlenre futotta Palermóban az AC Milan erejéből az olasz labdarúgó-bajnokság 26. fordulójának rangadóján, s mivel az Empoli győzni tudott a Messina ellen, a milánói együttes visszacsúszott a hatodik helyre. Az AS Roma Francesco Totti két góljának köszönheti a pontszerzését a Chievo ellen, a kiesési rangadón nem bírt egymással a Parma és az Ascoli. Az Udinese lefékezte, de megállítani nem tudta az Intert.

Gondban lehet a Milan védelme Palermóban

Sport2007.02.27, 17:08

Szerdán is pályára lépnek az olasz élvonalbeli futballcsapatok, a Serie A 26. fordulójában a listavezető Internazionale az Udinesét fogadja, a második helyezett Roma a Chievo vendége lesz, míg a dobogó legalsó fokán tanyázó Palermo a Milannal mérkőzik meg, a piros-feketéknél gondok lehetnek a védelem összetételével, mert nyolc hátvéd nem tartott a csapattal Szicíliába.

Üres olasz lelátók, rendőrverés Lipcsében

Sport2007.02.12, 11:11

A Catania-Palermo szicíliai derbi után történtek miatt szigorú intézkedések mellett rendezték meg a 23. fordulót az olasz bajnokságban, így négy helyszínen is nézők nélkül zajlott a mérkőzés. A listavezető Intert nem zavarta, hogy Veronában üres stadionban kellett játszania, és megszerezte sorozatban tizenötödik győzelmét. Nem hibázott a második helyezett Roma és a Milan sem, amelyben csak helyzetekig jutott a debütáló Ronaldo. Olaszországban ezúttal nyugalom volt, Lipcsében viszont kis híján megismétlődött a múlt heti tragédia: 32 rendőrt kórházba kellett szállítani, miután nyolcszáz huligán megtámadta őket az amatőr klubok részvéttelével ...

Kupaelődöntős a Sampdoria és a Roma

Archívum2007.01.17, 20:12

A Sampdoria és az ASD Roma is bejutott a labdarúgó olasz kupa elődöntőjébe. A genovai együttes hazai győzelmét követően idegenben is nyert a Chievo ellen, míg az AS Roma idegenben ért el döntetlent a Parma ellen. A hazaiak ugyan kétszer is vezetést szereztek, de a fővárosiak mindkétszer egyenlíteni tudtak, másodjára a 85. percben, így elkerülték a hosszabbítást.

Ismét Del Neriben bíznak Veronában

Archívum2007.01.14, 13:00

Sokat köszönhet a Chievo Verona a nyári olasz bundabotránynak, hiszen a klub ennek következtében tudta elérni története legjobb élvonalbeli helyezését, most pedig ugyancsak ezért nem áll kieső helyen. Az elmúlt pár hónap alatt a mennyet és a poklot is megjárt egyesület a télen igyekezett magára találni, a kiesés elkerülése pedig reális cél lehet a következő időszakra - a szurkolók reményeit csak tovább táplálja, hogy a kispadon az egykori sikeredző, Luigi del Neri ül.

Előnyt szerzett a Sampdoria és a Roma

Sport2007.01.11, 08:23

Az olasz kupa negyeddöntőjének első felvonásán a Sampdoria és a Roma is hazai pályán szerzett előnyt, a genovaiak 1-0-ra verték a Chievót, a fővárosiak pedig az év végi formát 2007-re is átmentő Totti, Mancini duó góljaival 2-1-re győzték le a Parmát. A visszavágókra egy hét múlva kerül sor.

A Palermo és a Milan sem tudott nyerni

Sport2006.12.03, 22:32

A játéknap előtt a tabella harmadik, negyedik és ötödik helyén álló gárdák közül egy sem nyert az olasz labdarúgó-bajnokság 14. fordulójának vasárnap délutáni mérkőzésein. A "bronzérmes" Palermo gól nélküli döntetlent játszott a kiesés ellen küzdő Parma vendégeként, a Livorno hazai pályán kapott ki a szintén alsóházi Chievótól, míg az Empoli Torinóban szenvedett vereséget.

Nyolc közé jutott a Chievo is

Sport2006.12.01, 07:32

A Chievo hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott a Regginával a labdarúgó olasz kupa nyolcaddöntőjének visszavágóján, de idegenben lőtt több góljának köszönhetően így is továbbjutott.

Maldini fejese zárta le a Milan rossz sorozatát

Sport2006.11.25, 23:05

Négy mérkőzéses nyeretlenségi sorozata szakadt meg a Milannak az olasz labdarúgó-bajnokságban, Paolo Maldini fejesgóljával ugyanis a piros-feketék 1-0-ra legyőzték a Messinát. A másik szombati találkozón is hazai siker született, a Chievo a nigériai Victor Obinna duplájával verte az Udinesét.

A Palermo simán, az Inter nehezen nyert

Archívum2006.11.12, 22:43

Javított gólkülönbségén a Palermo labdarúgócsapata, amely az olasz labdarúgó-bajnokság 11. fordulójában hazai pályán 3-0-ra verte a Torinót, s továbbra is a Serie A egyik legjobb formában lévő csapatának számít. Hármat gurított otthon a Sampdoria a Chievónak, az Udinese még rosszabbul járt, mert 5-0-s zakóba szaladt bele a Lazio vendégeként. Az Inter Julio Cruz hajrágóljával diadalmaskodott Parmában.

Milan-veréssel élre állt a Palermo

Archívum2006.10.22, 22:47

Az Internazionale idegenben az Udinesével, míg nagy riválisa, az AS Roma hazai pályán a Chievóval nem bírt az olasz labdarúgó-bajnokság 7. fordulójában, így mindkét gárda csak egy pontot szerzett. A forduló előtt az ötödik helyen álló Palermo meglepetésre kétgólos győzelmet aratott az eddig veretlen AC Milan otthonában, s ezzel a tabella élére ugrott.

Del Neri visszatért a Chievo kispadjára

Sport2006.10.17, 11:10

Menesztették Giuseppe Pillont, az olasz Chievo labdarúgócsapatának vezetőedzőjét, és a helyére a korábbi sikeredzőt, Luigi Del Nerit nevezték ki.

Kiengedett az Inter, iksz lett a spanyol rangadó

Sport2006.09.24, 23:20

Bár az Internazionale a 70. percben már 4-0-ra vezetett a vendég Chievo ellen, a veronaiak kis híján pontot mentettek az olasz labdarúgó-bajnokság 4. fordulójában. Angliában a Newcastle otthon 1-1-et játszott az Evertonnal, míg a Bundesligában a Nürnberg élre állhatott volna, de nem tudta idegenben legyőzni a Cottbust. A spanyol ligában 11 piros lapot osztottak ki a bírók, a címvédő Barcelona kiállítástól mentes meccsen remizett a Valenciával. A Nantes vendégeként kikapott az Olympique Marseille a francia bajnokságban, így a címvédő Lyon már pontelőnnyel vezet a tabellán.

BL: kelet-európai rekord, Ajax-blama

Sport2006.08.24, 18:56

Kialakult a legjobb 32 mezőnye a Bajnokok Ligájában, nagy meglepetésre a holland Ajax kiesett a dán Köbenhavn ellen, az olasz Chievo nem tudta ledolgozni hátrányát a bolgár Levszki Szófia ellen, és összesen hat kelet-európai gárda jutott a legjobb 32 közé, ami rekord a BL történetében.

Ki megy ma? - Kutuzov, Martins

Archívum2006.06.22, 07:03

A Lazio francia középpályása, Ousmane Dabo a Manchester Citybe igazolt. A Fiorentina megszerezte a Juventus FC középpályását, Manuele Blasit. A Lecce kapusa, Vincenzo Sicignano a Chievo Veronába szerződött.

Megvédte bajnoki címét a Juventus

Sport2006.05.17, 02:15

A Juventus nyerte a 2005/2006-os olasz labdarúgó-bajnokságot, miután az utolsó fordulóban 2-0-ra legyőzte a Reggina együttesét. A torinói gárda 29. bajnoki címét ünnepelhette Bariban. Az AC Milan 2-1-re verte az AS Romát, így elúsztak a fővárosiak BL-reményei, az Internazionale pedig döntetlent játszott Cagliariban. A két milánói együttes már korábban kiharcolta a második, illetve harmadik helyet. A negyedik, BL-indulást jelentő pozíció a Fiorentináé lett a Chievo ellen aratott sikerével.

Tartja előnyét a Juve, rangadót nyert a Real

Sport2006.05.02, 22:03

A bajnoki címért egymással versengő listavezető Juventus és az üldöző AC Milan is simán nyert az olasz labdarúgó-bajnokság 36. fordulójában, így a két gárda között maradt a három pont különbség két körrel a vége előtt. A Primera Divisiónban a Real Madrid 1-0-ra nyert az Osasuna otthonában, míg a Valencia az Alavés ellen nyert, azaz még nem bajnok az FC Barcelona. Az angol élvonalban vasárnap egy meccset rendeztek, amelyen a Tottenham otthon verte a Boltont.

Kaká-triplával nyert a Milan, kiesett a Treviso

Sport2006.04.09, 22:29

A BL-elődöntős AC Milan Kaká mesterhármasával 4-1-re legyőzte a vendég Chievót az olasz labdarúgó-bajnokság 33. fordulójában, így őrzi második helyét a tabellán. A listavezető Juventus 1-1-re végzett a Fiorentinával szemben.

Trevisóban nyert a Chievo, botlott a Lazio

Sport2006.02.12, 20:09

A kiesés ellen küzdő Treviso hazai pályán egy góllal kikapott a Chievótól, míg a Lazio döntetlent játszott a vendég Udinesével az olasz labdarúgó-bajnokság 25. fordulójában.

Del Piero megmentette a Juventust

Sport2006.02.05, 22:49

A Juventus, Internazionale, Fiorentina hármas egyaránt 1-0-s győzelmet aratott az olasz labdarúgó-bajnokság 23. fordulójában. A bajnok torinóiak a 37. perctől emberelőnyben játszottak az Udinese ellen, és végül Del Piero góljával gyűrték le Serse Cosmi gárdáját. Az Inter Cruz korai találatával verte Chievót, a firenzeiek pedig természetesen Toni góljával húzták be a sereghajtó Lecce elleni meccset. A Milan nem bírt a Lazióval, amely így továbbra is veretlen hazai pályán.

Trezeguet-triplával nyert a Juventus

Sport2006.01.29, 22:56

Tizenegy perc alatt szerzett mesterhármast David Trezeguet, góljaival és a szenzációsan játszó Alessandro Del Piero vezérletével a Juventus esélyeshez méltóan győzött az Ascoli otthonában. Az olasz labdarúgó-bajnokság 22. fordulójában idegenben nyert a Parma és a Lazio is, a Roma hazai pályán diadalmaskodott 3-0-ra a Livorno, a Chievo 4-0-ra a Reggina ellen, míg a Messina a hajrában gyűrte le a Cagliarit.

Serie A: botlott a Juve, nyertek a milánóiak

Sport2006.01.19, 10:15

A Juventus idegenben nem bírt a Chievóval az olasz labdarúgó-bajnokság 20. fordulójában, így nyolc pontra csökkent az előnye a tabellán.

Nem hibáztak a Serie A élcsapatai

Sport2005.12.22, 00:48

Nem hibáztak az élcsapatok a Serie A 17. fordulójában, a Juventus, az Internazionale, a Milan és a Fiorentina is begyűjtötte a három pontot. A játéknap legnagyobb arányú győzelmét a Roma aratta, a Farkasok 4-0-ra verték a Chievót.

Ki megy ma? - Fowler, Pienaar

Archívum2005.12.18, 11:40

A Chievo Verona érdeklődik a svájci Young Boys szélsője, Mario Raimondi iránt. A Portsmouth FC a Manchester City csatárával, Robbie Fowlerrel erősítene.

Veronában kapott ki a Milan

Sport2005.12.04, 11:35

Nem megy a Juventus üldözése az AC Milan labdarúgócsapatának, amely az olasz labdarúgó-bajnokság 14. fordulójának nyitányán 2-1-es vereséget szenvedett a Chievo vendégeként.

A Juve nyolc ponttal a Seria A-mezőny előtt

Sport2005.12.04, 23:06

A címvédő Juventus nagy csatában 2-1-re legyőzte idegenben a Fiorentinát, így - mivel az AC Milan szombaton kikapott a Chievo otthonában - a Zebrák már nyolc ponttal vezetik a Serie A táblázatát.

A Milan után a Juve skalpjára vágyik a Fiorentina

Archívum2005.12.02, 15:13

Az európai futballhétvége rangadóját Firenzében rendezik, ahol a harmadik helyezett Fiorentina a listavezető Juventust fogadja. A meccs pikantériája, hogy a két gárda csütörtökön az olasz kupában is találkozott, és akkor 2-2-re végződött a szurkolói botránnyal tarkított összecsapás. A Bundesligában a Bayern őszi bajnok lehet, Spanyolországban a Barcelona a szintén nagy formában lévő Villarreal vendége lesz, Angliában pedig a Liverpool-Wigan és a Bolton-Arsenal párharcok emelkednek ki a programból.

Kis híján pontot vitt a San Siróból a Lecce

Sport2005.11.26, 22:35

Bár Pirlo révén már a harmadik percben vezetett, mégis csak Inzaghi utolsó percben szerzett góljával tudta legyőzni  a kiesőjelölt Leccét a Serie A második helyén álló AC Milan. A Livorno és a Chievo összecsapása gólnélküli döntetlent hozott.

Ismét várakozáson felül szerepel a Chievo

Archívum2005.11.11, 07:32

A Chievo Verona 2002-ben újoncként az ötödik helyen végzett a bajnokságban. Ezt a bravúrt azóta sem tudták megismételni a kék-sárgák, sőt évről évre hátrébb csúsztak a tabellán. A hetedik, illetve kilencedik helyet a legutóbbi szezonban egy 15. helyezés követte, ráadásul a nyáron tovább gyengült a keret, így a bajnokság előtt sokan a kiesők közé várták a Chievót. A gárda azonban eddig alaposan rácáfol a pesszimista várakozásokra, hiszen Giuseppe Pillon együttese egyelőre a középmezőny elején áll.

Ki megy ma? - Balaban, Ricardinho

Archívum2005.10.26, 07:29

A Bolton Wanderers szeretné végleg leigazolni a jelenleg kölcsönben lévő japán középpályást, Nakata Hidetosit a Fiorentinától. A pletykák szerint az FC Internazionale a Chievo Verona fiatal nigériai csatárát, Victor Obinnát szemelte ki.

Kiütötte a Livornót az Inter

Sport2005.10.17, 09:10

Hatalmas pofont kapott az olasz labdarúgó-bajnokságban jól rajtoló Livorno együttese, amely az Inter vendégeként (igaz, a második félidőt emberhátrányban töltve) 5-0-s vereséget szenvedett. A Chievo Palermóban ikszelt, idegenben kapott ki a Roma és a Sampdoria. A Lazio-Fiorentina rangadón Zauri hajrában esett találata döntött a fővárosiak javára, a Milan idegenben 2-0-ra verte a Cagliarit.

Megszerezte első pontját a Treviso

Sport2005.10.01, 22:25

A sereghajtó Treviso döntetlent játszott a Chievo otthonában, s ezzel a 6. fordulóban megszerezte első pontját az olasz labdarúgó-bajnokságban. Az Udinese legyőzte a Laziót, köszönhetően többek között a szerződését aláíró, így a csapatba visszakerülő Vincenzo Iaquintának.

Idegenben nyert a Milan, fordított a Lazio

Sport2005.09.25, 22:26

Nem okozott különösebb nehézséget az AC Milan labdarúgócsapatának, hogy 2-0-ra megnyerje a Treviso elleni, idegenbeli bajnokit. A Serie A 5. fordulójában a legnagyobb meccset a Lazio vívta, amely pazar második félidővel, hazai pályán 0-2-ről fordította meg a Palermo elleni összecsapást. Idegenben diadalmaskodott a Sampdoriát verő Chievo, az Empoli, a Livorno és a Siena otthon tartotta a három pontot, míg a Cagliari gólnélküli meccset vívott az AS Romával.

Nem hibáztak a nagyok a Serie A-ban

Sport2005.09.22, 04:34

Az olasz pontvadászat negyedik fordulóját minden nagycsapat győzelemmel zárta, a bajnok Juventus Udinében nyert 1-0-ra, az Inter a Chievót verte ugyanilyen arányban, míg a Milan a Laziót küldte haza 2-0-s zakóval. Menetel a Fiorentina és a Palermo, a toszkánok Leccében diadalmaskodtak 3-1-re, a szicíliaiak a középhátvédként negyedik gólját jegyző Terlizzi révén bizonyultak jobbnak a Regginánál. A forduló legtermékenyebb csapatának a Parmának négyet lövő Roma bizonyult, a Sampdoria pedig a Milan után a Trevisót is lenyomta.

Előző
Következő