51-es körzet

címke rss
Halálos ágyán tett vallomást a volt CIA-ügynök az 51-es körzetről: elmondta, mi van odabenn

Halálos ágyán tett vallomást a volt CIA-ügynök az 51-es körzetről: elmondta, mi van odabenn

Az, hogy mi történik az 51-es körzetben, a legtöbbünk számára rejtély. Egy meg nem nevezett férfi, aki egykori CIA-ügynöknek vallja magát, a halálos ágyán több dologról is lerántotta a leplet az idegenekkel kapcsolatos összeesküvés-elméletekről.

Itt a leleplezés: NASA-tudós állítja, földönkívülieket őriznek Amerikában

Tudomány2023.03.08, 21:11

Ismét az ufó-hívők és a szkeptikusok vitáinak fókuszába került a szupertitkos kísérleti telep, az 51-es körzet egy új tanúvallomás nyomán. A magát Mr. Emerynek nevező nyilatkozó aki saját állítása szerint az amerikai űrkutatási szervezet, a NASA volt munkatársa - valószínűsíthetően asztrobiológusa –, nem kevesebbet állít, minthogy a külvilágtól hermetikusan elzárt nevadai katonai kísérleti telepen, az 51-es körzetben földönkívüliek maradványait őrzik. Viszont korántsem ő az első, aki ezt állítja. Az „Area 51-nek"' 2013-ig egyébként még a létezését is letagadták az amerikai kormányzati szervek, de ekkor a CIA egy titkosítás alól felooldott ...

51-es körzet: az elhallgatott titkok katonai bázisa

Tudomány2020.09.08, 18:30

2013. augusztus 17-én a CIA egy szigorú titkosítás alól feloldott dokumentumban hivatalosan is elismerte, hogy létezik az amerikai kormányzat által mindaddig eltagadott, titokzatos 51-es körzet. Az ufóhívők a körzet létét konzekvensen tagadó hatósági nyilatkozatokra a nem zörög a haraszt elve alapján egyenesen úgy tekintettek, mint feltételezéseik egyfajta negatív bizonyítékára. Az 51-es körzetet néhány hónapja fanatikus ufó-hívők egy csoportja akarta elfoglalni, ezért is aktuális, hogy számba vegyük az ismert tényeket a híressé vált bázisról. Új sorozatot indítunk, amelyben az elmúlt évek legsikeresebb cikkeit idézzük fel. Cikkünk ...

Roswelli ufó-rejtély: sírba vihette titkát az egyetlen szemtanú

Tudomány2019.10.01, 22:33

1963. október elsején halt meg a 20. század földönkívüliekkel összefüggésbe hozott egyik leghíresebb ügyének, az új-mexikói Roswell határában 1947 nyarán bekövetkezett állítólagos ufó-balesetnek az egyetlen szemtanúja, William Brazel. A roswelli ufó-incidensként emlegetett és nagy port felvert esemény akkor került ismét az érdeklődés középpontjába, amikor 1980-ban Jesse Marcel, az Egyesült Államok légierejének nyugalmazott őrnagya rácáfolva a hivatalos verzióra azt állította, hogy nem meteorológiai ballon, hanem egy földönkívüli jármű zuhant le harminc évvel korábban Brazel birtokán. A roswelli incidens ügyében a számos hatósági cáffolat ...

Viccből hirdették meg az 51-es körzet ostromát, de már 2 millióan jelentkeztek rá

Travelo2019.08.22, 14:18

Nyár közepén már egymillió ember regisztrált egy Facebook-eseményre. A viccnek szánt ötlet lényege az lett volna, hogy a jelentkezők együtt elfoglalják az 51-es körzetet. Azóta egyre csak gyűrűznek az események.

[Frissítve] Mégsem rohanják le az 51-es körzetet

Techbázis2019.08.07, 10:36

A Facebook törölte az eseményt az irányelvei megsértése miatt.

A pilóta, aki ellopta a szovjetek szupertitkos vadászgépét

Tudomány2019.01.24, 21:13

1976 szeptemberében Viktor Ivanovics Belenko, a szovjet légierő elit vadászpilótája, a Nyugat által rettegett szupertitkos, rendkívül gyors vadászgéppel, a MIG-25-tel Japánba disszidált. Belenko végig becslés alapján repült a térképről való emlékei szerint, amit felszállása előtt gondosan tanulmányozott. Eredetileg a Chitose légibázisra akart repülni, de mivel gépének üzemanyaga kifogyóban volt, a legközelebbi elérhető reptéren kellett landolnia, így végül a Hakodate Repülőtéren tette le gépét.

Jelzés nélküli repülőgépek szálltak le a rejtélyes 51-es körzetben

Archívum2018.01.05, 13:46

Feltételezések szerint az amerikai kormány szupertitkos repülőket küldött közvetlenül a hírhedt 51-es körzetbe.

Hangrobbanásokat lehetett hallani a rejtélyes 51-es körzetnél

Tudomány2017.12.07, 17:43

Két hangrobbanást is hallani lehetett az 51-es körzetként ismert amerikai katonai bázisnál. Az összeesküvés-elméletek hívei szerint a CIA földönkívüli technológiával folytat titkos katonai kísérleteket.

Valószínűleg valódi egy pár éve kiszivárgott ufóvideó

Tudomány2017.11.06, 14:25

DeLonge, aki a Blink 182 együttes frontembere volt, feladta zenészi karrierjét azért, hogy az ufókutatásra fókuszáljon. Ő beszélt az összeesküvés-elmelétek hívei előtt már néhány éve ismert videóról a The Joe Rogan Experience online rádióműsorban.

Nélküle Hillary Clinton sem ígérne ufótitkokat

Techbázis2016.03.30, 21:11

Mi lenne, ha azt mondanám: az idegenek régóta itt vannak? Sőt mi több, az amerikaiak cirka 60 éve kísérleteznek a technológiájukkal? És ha azt mondanám: egy fickó már negyedszázada előállt ezzel az egésszel, csak mindenki kiröhögte? Összehordott mindent a gravitációs hullámoktól kezdve a 115-ös elemig, a repülő csészealjaktól az 51-es körzetig, és bár akkoriban mindez még csak fikció és elmélet volt, állításait a tudomány idővel látszólag igazolta. Bob Lazar nem csak a 20. század legnagyobb ufó-összeesküvéses sztoriját alapozta meg, de a popkultúrára is óriási hatással volt. Ő lehet az ufótéma Snowdenje, a nagy szivárogtató, mégis áállítja: ...

51-es körzet: az elhallgatott titkok bázisa

Tudomány2015.10.28, 09:41

2013. augusztus 17-én a CIA egy szigorú titkosítás alól feloldott dokumentumban hivatalosan is elismerte, hogy létezik az amerikai kormányzat által mindaddig eltagadott, titokzatos 51-es körzet. Az ufóhívők a körzet létét konzekvensen tagadó hatósági nyilatkozatokra a nem zörög a haraszt elve alapján egyenesen úgy tekintettek, mint feltételezéseik egyfajta negatív bizonyítékára.

Újabb titkokat lepleztek le az 51-es körzetről

Techbázis2013.11.07, 10:57

Nem ufókat, hanem titokban megszerzett orosz repülőgépeket őrzött a CIA a nevadai sivatagban.

Valami tényleg lapul a sivatag mélyén

Nagyvilág2013.08.23, 12:55

Egy kiszáradt tó mellett hozta létre a CIA közel hatvan évvel ezelőtt a szupertitkos 51-es körzetet, amelynek a létezését egészen mostanáig tagadták. Ez az ufóhívők Mekkája, sok máig megmagyarázatlan jelenséggel és dolgozóktól származó őrült sztorival a repülő csészealjakkal végzett kísérletektől a bedrogozva vallatott pilótán át a világ legmodernebb katonai repülőgépeiig.

Elismerték a titokzatos 51-es körzet létezését

Nagyvilág2013.08.16, 23:47

Több évtizednyi titkolózás után a CIA elismerte, hogy létezik az UFO-történetekről elhíresült 51-es körzet a nevadai sivatagban. Szupertitkos katonai kémrepülőgépet fejlesztettek a létesítményben, a környékbeliek pedig a tesztrepüléseket hitték földönkívüliek érkezésének.

Titkos elit erő sző világuralmi összeesküvést

Tudomány2013.05.15, 12:27

Marslakókat rejteget az amerikai kormány a híres-hírhedt 51-es körzetben? Átverés volt a Holdra szállás? Rémhír a globális felmelegedés? Ezekre és hasonló kérdésekre keresi a választ új könyvében Timothy Melley, a Miami Egyetem professzora. A könyvből a Scientific American folyóirat válogatott ki érdekes részeket.

A leghíresebb titkos katonai bázis a világűrből

Tudomány2011.09.12, 11:52

Részletesen megörökítette a GeoEye-1 műhold azt az észak-amerikai katonai bázist, ahol számos titkos kísérletet folytatnak. A katonai repülőtér egy hatalmas sós tómederben terül el.

Előző
  • 1
Következő