3-as metró
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Tarlós István
- Budapest
- metró
- felújítás
- BKV
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Ezt javasolja Kőbánya polgármestere a 3-as metró kiváltására
A költségvetés 2010 utáni stabilizálása révén saját forrásból évente 2,5-3 milliárd forintot tudunk fejlesztésre fordítani – mondta Kovács Róbert az Origónak. A X. kerület polgármestere arról is beszélt, hogy Kőbánya-Kispest állomásról 15 perc alatt elérhető a Nyugati pályaudvar, ez pedig a 3-as metró kiváltásánál is lehet alternatíva.
Ezért áll le fél napra a 3-as metró
Meghibásodás miatt áll le szombat éjféltől fél napra a 3-as metró, pótlóbuszok szállítják majd az utasokat. Darabok törtek le a metrópályáról, egy váltót is ki kell cserélni, ez tart majd fél napig.
Tarlós: Buszokat rajzolni az unokáim is tudnak
Tarlós István szerint a kormány húzza az időt a 3-as metró felújításával, főleg a buszbeszerzéssel. A főpolgármester azt mondta, sehol sem látja azokat a buszokat, amiket a kormány ígér. A 3-as metró teljes vonalának buszos pótlása a budapesti közlekedésben szerinte fizikai képtelenség, csak szakaszosan oldható meg, ezért nem szabad hagyni, hogy a helyzet a vonal leállításáig fajuljon. A felújításra érkezett ajánlatok túlárazottak, ennyi pénze a fővárosnak nincs, biztos fedezet nélkül Budapest nem fogja elindítani a beruházást.
Tarlós szerint nem ő csinál politikai játszmát a 3-as metróból
Tarlós István főpolgármester szerint nem ő űz politikai játszmát a 3-as metró felújításából. A metrófelújításhoz összefogásra van szükség, ha a beruházás nem kezdődik el, azt politikailag a főváros vezetése és a kormány is megsínyli.
A várható béremelésről is megkérdezzük Lázár Jánost
A 68. Kormányinfón biztosan téma lesz a béremelés, a bőnyi rendőrgyilkosság, a bevándorlás és a 3-as metró felújítása is.
Tarlós veszélyben érzi a 3-as metrót
Egyesek gátolni akarják a 3-as metró felújítását, és akadályozzák az ezzel összefüggő buszos metrópótlást – mondta Tarlós István főpolgármester. Azt is mondta, lehet, hogy le kell állítani a 3-as metrót. A fővárosi MSZP szerint
Budapest döntött, maga oldja meg a 3-as metró pótlását
A budapesti közgyűlés úgy döntött, hogy a 3-as metró felújításának idejére önerőből oldja meg a buszos pótlást. A pótláshoz szükséges buszokat a BKV átcsoportosítással, felújítással és új buszok vásárlásával fogja előteremteni.
- címkék:
- Budapest
- 3-as metró
- Címkefelhő »
Változtatási tilalom a Római-parton
Tarlós István főpolgármester kezdeményezésére egyhangú döntéssel változtatási tilalmat rendelt el a Római-part parti sávjára szerdai ülésén a Fővárosi Közgyűlés. Határoztak arról is, hogy a főváros saját buszokkal oldja meg a 3-as metróvonal infrastrukturális felújítása miatti szerelvénypótlást.
Tarlós a metrófelújításról: Folyik egy borzasztó időhúzás
A főpolgármester azt mondta, a 3-as metróvonal felújításával és az árvízvédelemmel nem szabadna "szórakozni, vacakolni".
Utasbeszámoló a 3-as metrón utazó meztelen nőről
Mint arról írtunk, ma reggel a 3-as metró egyik kocsijában meztelenre vetkőzött egy nő. Délutánra több minden kiderült az esetről, levélírónk, aki ugyanabban a metrókocsiban utazott, részletesen beszámolt a történtekről. A BKV az esetről azt írta: miután az utasok jeleztek a szerelvény vezetőjének, a nőt az állomási diszpécser a járművezető a peronra kísérte. Az eset miatt három és fél perc késéssel közlekedett az adott szerelvény, de pótdíjazás nem történt, mert BKK-jegyellenőrökkel nem találkozott a meztelenkedő nő.
- címkék:
- Budapest
- meztelen nő
- metró
- 3-as metró
- Címkefelhő »